1. Fejezet: Prológus

A nap sugarai égetően marták a szememet, melynek következtében lassan, de biztosan felnyitottam. Nagy ásítás hagyta el a számat, és élveztem a szoba adta csendet. nem lakott velem senki, egyedül élvezhettem a szoba lakósági jogait. Ez pedig így volt rendjén. Hiszen ettől függetlenül nem csak én éltem itt. Itt, ezen az apró, elrejtett helyen, mely Eső Országában helyezkedik el.

  Nagyot nyújtóztam, majd átfordultam a másik oldalamra, ahol a kinti napsütéses időt kezdtem el figyelni. Másodpercek elteltével azonban ez a nyugalom megtört, ugyanis az ajtómat szinte feltépte valaki, és ezzel egy időben jómagam egy aprót ugrottam, ugyanis megijedtem. Automatikusan odavezettem a tekintetem a bejárati ajtóra, ahol a narancsos hajú férfi állt, kicsit se nyugodtan.

  - Itt vannak? - kérdezte ideges hangon.

  - Mi? - néztem rá teljesen értetlenül.

  - Hol bujkálnak? Az ágy alatt? - kérdezte egyre idegesebben a vezérünk, én pedig semmit se értettem ebből. Ugyanis pár perce keltem.

  - Mégis miről beszélsz? - néztem rá kérdő pillantások mellett, miközben felültem. 

  - Hol van Kisame és Hidan? - torzult el a hangja a haragtól, nekem pedig emiatt minden álmosság kiment a szememből.

  - Most keltem, ugye tudod? Azt se tudom, hogy miről beszélsz - szálltam ki az ágyból.

  - Biztos nem láttad őket? - nézett rám gyanúsan.

  - Hűtsd már le magad! - néztem rá megszeppenve - Azt se tudom, hogy merre hány méter. Mégis mit csináltak?

  - Öltözz fel, gyere velem és meglátod - szólt, majd kilépett a szobámból, otthagyva engem, rengeteg megválaszolatlan kérdéssel.

  - Mi a franc? - szaladt ki a számon, miközben kérdően néztem utána.

Végül felöltöztem a szokásos öltözékembe, majd elhagytam a szobámat, és Pein mellett sétálva tettük meg az utunkat. Egészen a nappaliig. Vagyis az udvarig. Illetve...Mi?

  - Pein..te is.. - szóltam elképedve.

  - Látod az udvart a  nappaliból?  - szólt unottan - Nem Nagu, vak vagyok! - kiabált rám.

Tovább meredtem a fedetlen részre. A nappali fala eltűnt, és teljes kilátást biztosított az udvarra, ahol láthattam a medencét is. Mi a jó fene történt itt?

  -Tuti, hogy Kisame, és Hidan volt? - kérdeztem elképedve.

  - Deidarat megrángattam, és tagadott mindent. Ők pedig gyanúsan eltűntek. Kétség se fér hozzá, hogy ők voltak - nézett rám - A többiek túl normálisak egy ilyen dologhoz. Meg persze nem hiszem, hogy magától tűnt volna el.

  - És ha nem ők voltak?

  - Jó, és akkor szerinted mi történt? - nézett rám semlegesen.

  - Én honnét tudjam? - mutattam magamra megilletődve.

  - És nem nézed ki belőlük.

Jobban belegondoltam a dolgokba, és bekellett látnom, hogy nem igazság abban, amit Pein mondd.

  - És mégis hol lehetnek? -kérdeztem tőle érdeklődve.

  - Te hülyének nézel? - nézett rám fintorogva - nyilván azért kerestem őket, és téptem fel idegbeteg módjára az ajtódat, mert tudom. Igazad van, Nagu. Roppant nagy igazságot mondtál.

  - Jó, akkor én most megyek, és inkább beszélgetek Tobival, mert úgy látom, hogy egyedül is boldogulsz - intettem neki, és már készültem lelépni.

  - Eszedbe ne jusson lelépni, kisasszony - szólt rám szúrósan - Szépen segítesz megkeresni őket.

  - Mondd Konannek. Biztos ráér.

  - Ahogy te is - köhintett.

  - Istenem - sóhajtottam, majd visszafordultam hozzá - Jó, akkor van annyi nyomunk, hogy Hidan és Kisame volt, de nem tudjuk, hogy merre vannak.

  - Ők voltak. Kértek tőlem robbanó anyagot, mert azt mondták, hogy új medencét akarnak, s kell hozzá a lyuk. Hmm.

  - Deidara - néztem rá, ugyanis pont akkor sétált be az udvarról - Nem tűnt fel, hogy van már egy medence az u... - Pein félbeszakított.

  - És te féleszű adtál nekik?! - kiabált vele.

  - Persze. Hm.

  - Szóval mégis volt hozzá közöd! 

  - De nem én tettem. Hm - vont vállat a szőke - Egyébként elmentek új alapanyagokért. Ahelyett, hogy egy Jutsuval megoldották volna. Idióták - sóhajtott a szőke.

  - Hova mentek alapanyagért? - kérdeztem.

  - Kakuzu ismer valami feketepiacost Konohaban.

Elkerekedett szemekkel néztem Deidarara, és nem is mertem Peinre nézni, mert tudtam, hogy dühös. Nagyon dühös.

  Mi, az Akatsuki, aka a legnagyobb bűnszervezet a mai világban, a legtöbb helyen nem kívánatos személyek vagyunk, és köröznek minket, mint S-osztályú bűnözőket. És igen, mi vagyunk az a szervezet, ahol olyan tagok vannak, akik csak azért végeznek robbantásokat, hogy új medencét hozzanak létre. Igen. Mi S-osztályú bűnözök vagyunk.

  - Nagu - szólt Pein, és mély hangja megremegett az idegtől.

  - Tessék? - néztem rá kíváncsian.

  - Szedj össze még két embert, és menj el értük.

  - Mi? Miért én? - hüledeztem.

  - Hidanról van szó. Másra hallgat szerinted? - nézett le rám, hiszen jóval alacsonyabb voltam.

  - Ez igaz, de...De nem szeretek Tűz Országába mászkálni - sóhajtottam.

  - Nem akarom hallani! Menj, szedj össze még két embert, és menj el értük.

  - Deidara, jössz? - néztem a szőkére.

  - Ahaaa - húzta el a szót - Biztos nem. Hm - reagálta le, majd ott hagyott minket.

  - Gyere csak vissza! - szólt utána Pein - Nagu, veletek megyek. 

  - Én nem megyek el értük - nézett vissza Deidara.

  - Menj el Sasoriért, hozd ide, és induljunk - fordult meg Pein, és közben köpenyébe belekapott a szél.

Deidara fintorogva ugyan, de elindult, hogy hozza Sasorit. Én addig magamra öltöttem az Akatsuki köpenyemet, majd Peint követve, kimentem a ház elé, és vártuk Deidaraékat.

  És ez volt az a pont, amikor elkezdődött a történetem.