2015. szeptember 25., péntek

2. Fejezet: Jövünk, skacok!

Peinnel hosszú percekig álltunk a ház előtt, miközben az én hasam párszor megkordult, hiszen éhes voltam. A tavaszi szellő lágyan lengette barna, rövid hajamat, miközben én a gyönyörű tájat lestem. Aztán, ahogy ezek a hosszú percek leteltek, végre megérkezett az a két illető, akikre vártunk.
  - Mi tartott eddig? - kérdezett rá egyből Pein.
  - Készülődtünk - magyarázta Sasori, ahogy odaért.
  - Na én elfáradtam - nyafogott, Deidara.
  - Alig mentél pár métert - néztem rá megilletődve.
  - Tudom már! - kiáltotta el magát Deidara.
Majd beledugta a kezét egy zacskónyi agyagba, mely a derekán helyezkedett el, és egy kicsi anyag madarat formált, ami néhány másodperc múlva megnőtt.
  - Ez a beszéd, Deidara! - ámultam el, majd a madár hátára ugrottam.
  - Nem rossz, nem rossz - bólogatott Pein, majd követte a példámat, ahogy Sasori is.
Mikor mind felkerültünk a "járműre", elindultunk Konohaba, hogy visszahozzuk a társainkat.
Egy fél órás utazást követően megérkeztünk Tűz Országába, és azon belül is Konoha területére. Itt óvatosabbak voltunk, éppen ezért hamar földre szálltunk.
  - Mostantól mindenki figyel, a legkisebb rezzenésre is - utasított Pein.
  - Jó - válaszoltam.
  - Mi lenne, ha kettéválnánk? Úgy lehet, hogy előbb megtaláljuk őket - tanácsolta Sasori.
  - Jó - bólintott rá Pein, majd rám nézett - Nagu, te velem jössz - biccentett, majd elindult, én peidg visszanéztem a két fiúra, majd Pein után siettem.
  - Biztos jó ötlet, hogy itt hagyjuk őket?
  - Nem olyan gyengék, te is tudod. És küldetésen vagyunk, komolyan fogják venni - nyugtázta le Pein a helyzetet, majd az erdőbe lépett.
Csöndben tettük meg a lépéseket egymás mellett, én közben pedig nézelődtem, ugyanis elég szép helyen jártunk éppen. Éreztem Peinen, hogy kezd kicsit megnyugodni, és ez annak is köszönhető volt, hogy mindössze csak én voltam itt vele, és nem kapott agyérgörcsöt Deidaratól. Ahogy haladtunk, Pein egyszer csak megszólalt. 
  - Hidannal kibékültetek azóta?
  - Mármint?
  - Összevesztetek két napja.
  - Oh...Igen, szóval ami azt illeti - szóltam zavartan, majd sóhajtottam egyet - Nem, nem békültünk ki. Bunkó volt, megint, és kicsit már elegem van belőle.
  - Kinek nincs? - kérdezett rá.
  - Ez igaz. De jó fej ettől függetlenül, csak néha sok belőle. Nagyon is sok. És kezdek néha már besokalni tőle.
  - Nekem mondod? Pont nekem? Ha megtudna halni, már rég a föld alatt lenne.
  - Vicces, hogy ezt mondod, de mégis a szervezet tagja.
  - Ebbe semmi vicces nincs - nézett le rám.
  - Jó, oké, értettem - vettem el róla a tekintetem, majd előre meredtem, és hirtelen megálltam - Pein.
  - Hidan és Kisame - ejtette ki a két illető nevét az ajkain, majd megindult, ugyanis egyenest előttünk voltak.
Gyors léptekkel haladtunk feléjük, miközben ők észre se vettek minket.
  - Nyughassál már, kis apám! - kiabálta Kisame egy kölyöknek, miközben a grabancánál felemelte őt - Hol van az a rohadt bejárat?!
  - Kisame, mit művelsz szerencsétlen gyerekkel? - ráztam a fejem, miközben lesajnálóan néztem rá.
  - A kis szaros nem mondja el, hogy merre van a fekete....Oh, Pein! - javította ki magát Kisame, majd elengedte a kölyköt.
  - Hé, halkoma meg van a... - jelent meg Hidan, az egyik bokor mögül, ahol eddig feltűnően valamit csinált, majd észre vette Peint - Ő...asszem én most elmegyek arra - mutatott a másik irányba.
De Kisame elkapta a köpenyét, ezzel jelezve, hogy ne hagyja őt magára, mert nem akar egyedül lecseszésben részesülni. Amint mind a ketten előttünk álltak, konkrétan nem is mertek Pein szemébe nézni.
  - Bármi magyarázat? - néztem rájuk felváltva - Kisame, Hidan. Nem akartok valamit mondani? - néztem rájuk.
  - Hát... - kezdett bele Hidan - Hallottad, hogy kifogták a nagy, 50 méteres bálnahar... - Pein félbeszakította.
Tenyerét szétnyitotta, majd Hidan felé tartotta, és a következő pillanatban Hidan nekirepült az egyik fának, mire Kisame megnyekkent mellettem.
  Pein ideges arccal nézett Kisamera, aki egy másodperc töredéke alatt számolt be mindenről. Én pedig Hidan felé vezettem a tekintetem, majd előre léptem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a halhatatlansága ellenére, jól van-e.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése