7. Fejezet: "Szerencsesüti"

Miután Hidannal a közös térbe éltünk, én leültem Kisame mellé a régimódú kanapéra, és régimódú tévére vezettem a tekintetem. Valami ócska, régi műsort adtak. A mellettem ülő, kék bőrűre vezettem a tekintetem, akin láttam, hogy igencsak élvezi a műsort. Még azt se vette észre, hogy őt fürkészem.

  - Neked ez tetszik? - kérdő jeleztem meg.

  - Aha, miért? - kérdezte, miközben le se vette a tekintetét a képernyőről.

  - Hidan? - fordultam felé, de ő nem figyelt, sőt, itt se volt - Nagyszerű - dünnyögtem.

Végül leragadtam Kisame mellett, és vele együtt néztem az őskorból származó adást. Nem voltak olyasfajta felszereléseink, mint a nagyobb és jobb falvakban, így a régimódi dolgokkal kellett beérnünk. Nekünk pedig ez éppen elég volt.

  Egy húsz perces "tévézést" követően, Konan sétált be hozzánk. 

  - Itt az étel. Tobi elment érte, és a konyhában van - szólt a lány, majd visszalépett.

Kisameval szinte egyszerre pattantunk fel, és mentünk az étkezőbe, mely egybe volt nyitva a konyhával. nem volt nagy helység, és igényes konyhának se lehetett nevezni, valamint étkezőnek, de hát ez jutott nekünk. Kisame lefordult a többiekhez, akik az "étkezőben" ették a rament, én pedig a konyhának nevezett kis helyégbe léptem. Rajtam kívül Itachi és Tobi voltak ott.

  - Milyen fajtát hoztál, Tobi? - pillantottam rá, miközben hozzájuk sétáltam.

  - Amilyet adtak - nevetett, én pedig egy sóhajtás mellett léptem az ételhez, mely mellett volt egy doboz is - Ebben mi található? - kérdeztem érdeklődve.

  - Nem tudom, csak hoztam, mert a mi rendelésünk mellett volt - magyarázta - Biztos valami ajándék, amiért sok ételt rendeltünk.

A kezembe vettem a kisebb dobozt, majd lenéztem a dobozon található, kisebb írásra. Szerencsesüti állt rajta. Mosolyogva letettem a dobozt a pultra, majd felbontottam. Volt benne három darab, amit nem értettem. Mi nem hárman vagyunk.

  - Ki rendelt szerencsesütit a kajához? - érdeklődtem meg, miközben a kezembe vette az egyiket.

  - Mi? - nézett rám Itachi - Senki se rendelt hozzá.

  - Mi? - néztem rá furcsállva.

  - Nem is lehet szerencsesütit kapni abban a ramenezőben - vonta fel a szemöldökét Itachi.

  - Érdekes - vontam vállat, majd összeroppantottam a kis sütit, és egyből megláttam a cetlit benne, amiért már nyúltam is.

  - Mégis honnan van ez? - vette a kezébe Itachi a dobozt, majd forgatni kezdte, míg az alján meg nem találta a címet és a készítőt.

  - Na nézzük mi is van benne - vettem a kezembe a cetlit.

  - Nagu, ki ne nyisd! - szólt elkerekedett szemekkel Itachi, én azonban ösztönösen felolvastam azt, ami rajta volt.

  - Tamashi no Jutsu - szóltam.

Amint kimondtam, eme Jutsut, minden elsötétült számomra, és erőtlenül estem a földre.

  - Hahh!!! - pattant fel Deidara a földről, miközben erősen kapkodta a levegőt - Mi a...Jézusom, jézusom...Deidara! - üvöltötte el magát.

  - Mi az? - szólalt meg egy nem megfelelő hangon a mellettem fekvő Tobi, mire elkerekedett a szemem - Nem érzem jól magam. Hm.

  - Én is furán érzem magam...Tobi - mondtam vonakodva.

 - Én Deidara vagyok, idióta Itachi, nem Tobi. De neked meg miért van olyan hangod, mint Nagunak? Hm! - szólt megilletődve Tobi, akinek Deidara hangja volt.

Ijedten néztem az előttem fekvő saját testemre és Tobira. Szinte megállt bennem a levegő, és amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem a többiekhez.

  - Mi a szar van itt?! - kiáltott fel Pein a ládán, amin ült.

Konan szó nélkül kiáltott egyet, nekem peidg teljesne érthetetlel  volt ez az egész.

  - Hé! - akadtam ki - Miért van olyan testem mint Itachinak?! És miért nézek ki úgy mint Itachi?! - néztem végig magamon.

  - Mondtam, hogy ne nyisd ki - lépett elém a saját testem, és Itachi hangján szólalt meg - Az a rohadt sütemény egy feketepiaci árustól van, mely közel van a rameneshez. Valószínűleg odakeveredett azaz átkozott sütemény és Tobi véletlenül elhozta. A doboz hátulján rajta volt a nevük. Nagu, ahogy felolvastad, aktíváltad a Jutsut.

  - Mi? - blokkoltam le.

  - Egy lélekcserés Jutsut olvastál fel. Valószínűleg a másik kettő sütiben más Jutsu van. Én veled cseréltem össze a lelkemet. Ahogy látom, Deidara edig Tobival.

  - Én miért nézek ki úgy, mint egy csontkollekció?! - akadt ki Nagato.

  - Adjak egy tockost?! - szólt neki Kisame.

  - Miért nem érzem magam istenien?! És miért nézek ki úgy mint ez a nudista?! - jajgatott Hidan.

  - Hé, hol van Kakuzu? - kérdezte Itachi.

  - Lehánytam, és sikítva elrohant. - magyarázta Nagato.

  - Gyerekek! - állt fel Pein - Tudok Shinra Tensei-t használni! - örvendezett.

  - Hé, hol van Sasori? - néztem körbe.

  - Elment pár alkatrészért a bábjaihoz - szólt Tobi, aki igazából Deidara volt.

  - Szóval úgy gondolod, hogy a szerencsesüti miatt van ez? - nézett rám Hidan, aki Pein hangján szólalt meg.

  - Igen - bólintott Itachi - Ebben biztos vagyok. Én Naguval, Hidan veled Pein, Deidara Tobival, és... - nézett Itachi a többiekre - Nagato Kisameval, és akkor Konan Kakuzuval értelemszerűen.

  - És Zetsu? - kérdeztem rá.

  - Passzolom, szerintem ő Fekete Zetsuval - magyarázta Itachi.

  - Értem - mondta Pein.

  - Akkor mi lesz? - néztem Itachira - Mivel lehet ezt feloldani?

  - Biztos van hozzá egy Feloldó Jutsu. Menjünk el erre a feketepiacra szólt Pein.

  - Jó. Ez lesz a biztos. Kicsit rosszul érzem magam, hogy látom a saját testemet kívülről - borzongtam össze.

  - Nem te vagy az egyetlen - sóhajtott Pein.

Mivel a többiek szétszóródtak, nehezen, de Itachival összekapartuk őket egy helyre, hogy Pein nekik is eltudja mondani, hogy mit szeretnénk. Egy helyre telepedtünk a nem túl nagy, közös részünkre, majd Pein elénk állt. Furcsa volt ott Hidan testében látni.

  - Szóval, mivel Itachi, az egyetlen okos ember, kiderítette, hogy mi is történt, elmegyünk a feketepiacra, és megtudakoljuk, hogy mit is kell tennünk, hogy újra minden a régi legyen.

  - Akatsuki módra? - nevette el magát Deidara.

  - Akatsuki módra - bólintott Pein.

  - Mindenkinek kell menni? Nme lennénk túl sokan? - kérdetem rá.

  - Nem akartam mindenkit vinni. Én nyilván megyek. Hidan is jön, hogy szemmel tudjam őt tartani, és ne csináljon baromságokat a testemmel.

  - Azt, ezt skubizd Kisame! - húzta el a nadrágját Hidan majd belesett a fedetlen, intimebb részre.

  - Erről beszéltem - szólt mérgesen Pein.

  - Jó ég - kerekedett el a szemem.

  - Nagu - fordult felém a vezetőnk - Te és Itachi is jöttök. Lehet szükség lesz a Sharinganra. Deidara, Tobi ti is jöttök.

  - Ő minek? - biccentett Deidara a saját teste felé, amiben Tobi lelke volt.

  - Ő tud minket a legegyszerűbben odavinni - magyarázta Pein - Bár mivel te vagy a testében, te viszel majd oda. De azért jó, ha jön ő is.

  - Semmi kedvem menni. Hm - szót Deidara ingerülten.

  - Ha nem jössz el, itthon maradsz, az takarítasz - szólt Pein.

  - Mikor indulunk? - kérdezte Deidara.

  - Ez aztán a lelkesedés... - sóhajtott Pein.

Mivel Pein elég hamar lezavarta azt, hogy ki megy és ki marad, ezért nem sokkal ezután Tobi sikeresen elvitt minket, közel a rameneshez. Figyeltünk rá, hogy ne legyünk feltűnőek. Mindenkin ott volt a köpeny, kivéve rajtam, ugyanis én nem bírtokoltam. Konohaban maradt, egy bokorban.

  - Itachi - szólt Pein, mire a fekete hajú Uchiha hirtelen bekapcsolta a Sharinganját.

  - Basszus - szólt - Nagunak csak kettő Tomoe van - szólt, miközben erősen próbálkozott, végül megállapodott a tekintete egy ponton - Jobbra. Nagyon erős ott a chakra áramlás, és látom mozogni őket.

Jobbra fordultunk, majd benézve a bokrok közé belerúgtam valamire, mire erősen felnyögtem.

  - Nagu-senpai? - szólt Tobi.

  - Belerúgtam valamibe - jajgattam, majd lenéztem a lábam alá - Itt egy csapóajtó - szeppentem meg.

  - Menjünk le. Ez lesz az - szólt Itachi.

Itachi testében nagyobb volt az erő, így kitudtam nyitni a csapóajtót, és egy lépcső vált láthatóvá. Megindultam lefelé, miközben a falon lévő fáklyákat néztem. Ahogy leértünk a folyosóra, ajtókat vélem felfedezni. 

  - És itt melyik? - kérdezte Deidara.

  - Ahonnan a hangok jönnek - indultam meg, majd megálltam a második ajtónál.

Szó nélkül nyitottam fel, és belépve egy férfi figyelt rám, a pultja mögött. Mögötte üvegcsék és különböző könyvek, tekercsek voltak.

  - Ez lesz az - szólt Itachi, majd előre ment, és megállt az idegennel szemben.

  - Miben segíthetek? - kérdezett rá.

  - Tegyék helyre a testemet! - szólalt fel idegesen Deidara, miközben a pultra csapott.

  - Tessék? - kérdezte az idegen higgadtan.

  - Véletlenül kinyitottunk egy Tamashi no Jutsus szerencsesütit. Visszaszeretnénk tenni a lelkeinket az eredeti testekbe - magyaráztam.

  - Miért? - kérdezte a férfi.

  - Megüthetem? - szólt Deidara.

  - Én jól elvagyok így is - mosolygott Hidan.

  - Szerintem se - nézett rá Pein.

  - Nézzék, ez a Jutsu nem olyasfajta, amit egykönnyen meglehet törni.

  - Tessék? - néztem rá döbbenten.

  - Külön tekercs van a legtöbb itt megvehető Jutsuhoz. Azonban vannak Jutsuk, amikhez nincs tekercs, vagy emberi tettekkel lehet csak visszavonni. Az adott Jutsuhoz pedig tudtommal nincs tekercs.

  - Akkor gyorsan legyen! Hm! - hadarta Deidara.

  - Tettekkel? - kérdezett rá Tobi.

  - Igen - bólintott az idegen - Jót kell tennetek azzal a személlyel, akinek jelenleg birtokoljátok a testét. Elég az egyik félnek. Olyan tettet kell tennetek, amit az illető szívéből szeretne. Ezért is olyan nehéz megtörni ezt a Jutsut. Az ember a szíve mélyén olyan dolgokat akar, amiket nem hoz nyilvánosság elé.

Pein ránézett az idegenre, majd a saját testére, melyben Hidan volt, majd vissza az idegenre, ismét Hidanra, végül újra az idegenre.

  - Sürgősen keresse meg azt a tekercset! - fenyegetőzött Pein, miközben a kezére nézett, de rájött, hogy nem képes használni a képességét.

  - Nincs hozzá tekercs - erősítette meg az idegen.

Tobival és Itachival egymásra néztünk, majd szinte egyszerre cselekedtünk. Én a Mangekyou Sharingant, Itachi a két tomoeval rendelkezdő Sharinganom, Tobi pedig Deidara anyagjait vette elő.

  - Ezt vegyem fenyegetésnek? - rezzent meg az idegen.

  - Vegye aminek akarja. Mi viszont kérjük vissza a testeinket - szóltam szúrósan.

  - Megnézem mit tehetek - köszörülte meg a torkát - Addig kérem tegyenek eleget az előbbi szavaimnak, és ne töltsék feleslegesen az időt - szólt, majd hátralépett az egyik ajtóhoz, amit kinyitva láthattuk a tekercsek sokaságát.

Mi pedig ott maradtunk egyedül, és az volt a dolgunk, hogy kitaláljuk, a másik minek örülne a legjobban. Milyen elcseszett Jutsu ez?

  Alig pár perc telt el, én pedig Peinre néztem.

  - Pein, te kitaláltál már valamit? - kérdeztem tőle.

  - Hidannal kell jót tennem. Szerinted?

  - Részvétem.

  - Nagu, mit szeretnél? - nézett rám Itachi.

  - Sok mindent - nevettem el magam.

  - Deidara-senpai, mit tegyek érted? - nevetett Tobi.

  - Ugorj le egy szikláról. Hm

  - Oké!

  - De ne az én testemben! Hm! - szólt rá Deidara.

  - Itachi, te mit szeretnél? - kérdeztem tőle - Elég egyikünknek a kívánságát teljesíteni.

  - Amit egy romos, rohadt szagú gödörben tudunk is - fintorgott Hidan.

  - Nagu - nézett rám Itachi - Bármit tehetek, nem haragszol meg érte?

  - Tessék? - néztem rá felvont szemöldökkel.

  - Nem szívesen teszem, de... - sóhajtott a másik Uchiha, majd odament Tobihoz.

  - Mégis mit akar tenni? Hm - szólt kérdően Deidara mellőlem.

Ahogy Itachi odasétált Tobihoz, csak annyit láthattunk, hogy az én testem, valamint Deidara egymással szemben állnak. Aztán a következő pillanatban a testem lábujjhegyre állt, és minden egy pillanat alatt történt. Itachi megcsókolta a Deidara testében tartózkodó Tobit. Megcsókolta! Az én testemben! Emiatt az egész szituáció úgy vette ki magát, hogy Deidara és én visszük ezt véghez.

  A lelkünk egyből visszacserélődött, és én azt vettem észre, hogy abban a pillanatban az előttem álló Deidara teste egyből elhúzódik, így csak annyit éreztem ebből az egész csókból, hogy az ajaki súrolják az enyémet. Neki előbb visszacserélődött a lelke, így Itachival is...

  - Ez undorító! - köpködött Deidara erősen, miközben a saját hangját birtokolta.

  - Visszacserélődött a ti lelketek is? - szólalt emg döbbenten Itachi.

  - Igen, te elmeroggyant! Hm! Jobb nem jutott eszedbe, minthogy megcsókolj?! - kérte ki magának.

  - Nem... - vakart a tarkóját Itachi.

  - Ez hatalmas volt! - röhögött önkénytelenül Hidan - Tobi, Deidara és Itachi hárman váltotta egy csókot. Ez nagyon jó - röhögött a fiú.

   

  - Legalább túl vagyunk rajta - nézett rám Itachi.

Miért tette ezt? Miért kellett? Komolyan képes volt ezt megtenni csak azért, mert lehet, hogy tudja mit érzek Deidara iránt, és merthogy visszacserélődjenek a lelkeink?

  - Nos, akkor Deidara és Tobi lelke visszacserélődött. Itachié is Naguéval. Két probléma megoldva. Jöjjön a többi. Velünk mi lesz? - kérdezte szemrehányóan Pein.

  - Nem csókollak meg - nézett rá Hidan.

  - Nem is akarom! - hüledezett Pein.

  - Megtaláltam - jött vissza az ismeretlen - Itt a tekercs. nem számolok fel érte semmit, a kellemetlenség miatt.

  - Még jó, hogy - fintorgott Deidara.

Szinte azonnal elhagytuk a a feketepiacot, és elindultunk haza minél előbb, hogy a többieknek is visszaadjuk a lelkét. Én pedig egész úton azon törtem az agyam, hogy Deidaraval majd nemhogy megcsókoltuk egymást.