8. Fejezet: Veszély

Visszaérve a szervezet főhadiszállására, már a távolból láttuk, hogy valami nagyon nincs rendben, éppen ezért egyre idegesebben mentünk az épület felé. Ami nem volt meg teljes egészében. 

  Szinte sokkolva álltunk a ház megmaradt maradványai előtt, miközben Pein idegesen nézte azokat, akik itthon maradtak. Mielőtt bármit tudott volna tenni, én elvettem tőle a tekercset, szétnyitottam, majd feloldottam. A tekercs porrá vált, és a többiek lelke vissza szállt az eredeti testükbe.

  - Mi a jó franc történt itt?! - engedte el a hangját Pein.

  - Kisame volt - szólt egyből Kakuzu.

  - Azt hittem Deidara robbanóanyagja nem robban fel - motyogta az orra alatt.

  - Te felrobbantottad a házat? - néztem rá elkerekedett szemekkel.

  - Te hozzáértél a cuccaimhoz? Hm! - kérte számon Deidara.

  - Komolyan? - nézett rá Pein felvont szemöldökkel.

  - Most mit csinálunk? - sóhajtottam - Ezt nem két perc helyrehozni.

  - Elmegyünk addig - sóhajtott Pein - Van egy rejtekhely az erdő másik felében. Elhagyatott, és senki se jár oda. Oda megyünk, míg helyre nem jön az épület.

  - És Sasori? - kérdeztem rá.

  - Beletelik pár napba, míg visszatér - nézett rám Pein.

  - Értesítem őket - szólt Konan.

  - Kiket? - érdeklődtem.

  - Pár ember tartozik nekem. Ők képesek lesznek helyrehozni azt épületet - szólt, majd Tobira nézett - Tobi.

  - Igen? - nevetett a fiú.

  - Vigyél minket az erdő másik oldalára.

  - Igenis! - nevetett, majd egy pislogást követőn másik helyszínen voltunk.

  - Tobi, te mióta tudsz ilyet? - kerekedett el Hidan szeme.

  - Régóta - nevetett.

  - Szóval ez az a hely - néztem a régi épületbe, mely kőből volt, és eléggé elhagytatott volt.

Néhány perc múlva már az épület egyik helységben voltunk, ahol semmi se volt. Mindössze pár láda, és elrozsdásodott cuccok,

  - Ez meg mi a.. - nézett egy nagyot Hidan - Ez legalább olyan öreg, mint Kakuzu!

  - Be kell érned ezzel - nézett rá Konan.

  - Nagyon jó - dünnyögte Hidan, majd leült egy régi faládra, ami abban a pillanatban összetörött alatta.

  - Mi a szar - röhögte ki Deidara és Kisame.

  - És a földön alszunk? - kérdeztem rá, miközben a pókhálókat vizslattam a sarokban.

  - Van pár régi pokróc féleség a szomszéd helységben - magyarázta Konan.

  - Biztos higiénikusak - fintorogtam.

  - Nos, akkor - kezdett bele Pein - Itt fogunk maradni, míg helyre nem jön az eredeti szállás.

  - És, hogy hozzák helyre.

  - Ismerünk olyan shinobikat, akik képesek olyan Jutsura, ami az eredeti állapotára állítja vissza, a megrongált dolgokat.

  - Értem - biccentettem.

  - Elintézzük ezt Konannel, a nap folyamán visszajövünk - szólt Pein, majd elhagyta Konanal együtt a helységet.

  - Undorító ez a hely - ült le törökülésbe Hidan.

  - Valaki eljön velem körbe nézni? - ajánlottam fel.

  - Én megyek. Inkább, minthogy itt legyek - pattant fel Hidan.

  - Megyek én is - csatlakozott Itachi.

Hidannal és Itachival az oldalamon fordultunk ki az ajtó nélküli helységből, majd indultunk el a folyosón, ahol sötét volt. Egy apró Jutsu segítségével meggyújtottam a régi fáklyákat, melyek a falon voltak.

  - De azt ugye tudjátok, hogy merre kell vissza menni? - nézett ránk Hidan.

  - Nem olyan nehéz visszaállni - néztem rá a halovány fényben.

Hidan nem szólt semmit, mindössze megvonta a vállát.

  Egy ideg még bóklásztunk a folyosón, majd a következő pillanatban Itachi, aki eddig előttünk meg, hirtelen megállt, és kitette elénk a kezét.

  - Mi az? - néztem a hátát.

  - Van...

  - Itt valaki.. - fejezte beHidan, Itachi mondatát.

  - Tessék? Csak mi vagyunk itt. Kicso... - nem tudtam befejezni a mondandóm, mert valaki hátukról elkapta a számat és befogta.

A szívem őrületesen elkezdett dobogni, miközben egy apró sikoltás hagyta el a számat.

  - Ide a fegyvereket! - szólt az ismeretlen mély hangon. Egy férfi volt.

  - Nagu! - szólt Hidan - Fejeket le!

Hidan ekkor a kaszáját, felénk dobta. És nem a betolakodó arcát karcoltam meg, hanem az enyémét. A betolakodó arcára fröccsent a vérem, amit alig lehetett látni, az alulvilágított helységben.

  - Most meghalt! - nevetett Hidan, majd lenyalta a vár a kaszáról. Ezután elkezdte a rituáléját. Átváltozás, kör, és a többi. Szinte minden egy pillanat alatt történt. Majd elővette azt a bugyuta vasrudat.   

  - Na most légy merész! - szólt az ismeretlennek.

  - Hidan ne! - kiabált Itachi, de késő volt. 

Az ismeretlen hirtelen eltűnt, Hidan meg magába szúrta a tőrét. Éles fájdalom hasított a gyomromba, majd ezt követően émelyegni kezdtem, és összerogytam.

- Nagu - nézett rám sokkolva Itachi.

Itachi szemszög

  - Mi az isten - ejtette ki a kezéből a rudat Hidan.

  - A francba - szedtem fel Nagut a földről és felvettem a karjaimba - Nem a behatolót találtad el, hanem Nagut! - szóltam feszülten, majd amilyen gyorsan csak tudtam, igyekeztem vissza a többiekhez.

Amint beértem a kis helységbe, majd a karjaimban fekvő, barna hajú lányt a földre fektettem.

  - Mi az isten - kerekedett el Kisame szeme.

  - Mi történt? - állt fel Kakuzu.

  - Hidan elrontotta a szertartását, és Nagut szúrta le - szóltam.

  - Mi? - szeppent meg Kisame.

  - Megfog halni? - csuklott el Tobi hangja.

  - Nem fog - szólt Kisame - Egy Köd Rejteki tartozik nekem. Orvos a nő. Elmegyünk érte, és elhozzuk Naguhoz - nézett Tobira, ugyanis ő tudta egyedül elvinni.

  - Jó - nevetett Tobi, majd megragadva Kisame karját, elteleportálta magukat.

Vissza az én szemszögembe

Halványan kinyitottam a szemem, miközben érezte, hogy erősen szúr a gyomrom. Senki se volt bent velem, és nem tudtam, hogy merre lehetnek a többiek. Láttam amint Deidara elhagyja a helységet, ezután nem sokkal pedig Hidan lépett a helységbe, és felém igyekezett.

  - Hidan... - szóltam alig hallhatóan.

Hidan ekkor megdermedt és elkerekedett szemekkel nézett le rám.

  - Te él... - Hidan szava megakadt.

Valaki hátulról leütötte Hidant, Hidan pedig elesett, de nem ájult el. Akkora koppanás keletkezett attól, hogy Hidant leütötték, hogy szerintem a szomszéd országban is hallható volt.

  Nagy nehezen rám nézett, mivel hason feküdt.

  - Ki a fe... - nem tudtam befejezni a mondandóm, mert az az illető, aki leütötte Hidant, egy rohadt nagyot belerúgott a hasamba, én pedig átfordultam a másik oldalamra.

  - Nagu! - szólt Hidan.

Az illető, még vagy 2-szer belém rúgott, ezúttal nekirepültem a falnak, majd a földre estem. Alig kaptam levegőt, a hasamat fogtam, és vért hánytam. Utána felemelt a ruhámnál fogva, és a torkomat szorongatta. Nem tudtam ki lehet ez. Nem is sejtettem.

  - Meg foglak ölni! - hangzott a rideg hangja, amitől kirázott a hideg. 

Ezután elengedett, én leestem a földre. Az illető eltűnt.

  Ajkaim közül vér távozott, melynek keserű íze volt. A hasamat szorongattam fájóan, miközben felemeltem a tekintetem a támadóra.

  - Hidan.... -  nyöszörögtem, miközben még mindig az ismeretlent fürkésztem, de nem láttam belőle sokat.

  - Nagu.. - állt fel remegő lábbakkal Hidan. Elég nagyot kapott a fejére, így ne csodálom, hogy némileg erőtlen.

  - Szó...szólj...a több..ieknek...

  - Nagu?! - hallottam meg a szőke hajú fiú hangját.

  - Itt vagyunk! - hallottam meg Tobi hangját, aki hirtelen ott teremt előttem, Kisame és egy ismeretlen nő társaságában.

  - Kyo-chan, ő az! - szólt Tobi, majd felém mutatott.

Próbáltam megtartani az eszméletemet, azonban a szemeim vészesen csukódtak le, és minden sötét lett. Ismét.