9. Fejezet: Jutsuk

Éles fájdalom hasított a fejembe, közben aprólékosan, de felnyitottam a szemeimet. Magam mellé pillantottam, ahol Deidara ült, és maga elé bámult. Hamar észrevette, hogy őt fürkészem, így felém pillantott. Tekintete fáradt volt és meggyötört.

  - Végre már. Hm - szólt alig hallhatóan, miközben egy fáradt mosolyt engedett felém.

Mellettem ült, így kezével könnyen beletudott simítani barna tincseim közé. Nehezen, de megpróbáltam felülni. Nem fájt már az oldalam, viszont eléggé erőtlen voltam.

  - Mi történt? - kérdeztem akadozva.

  - Kisame ismerőse segített rajtad. 4 napig voltál eszméletlen - magyarázta, miközben apró sóhajtott és elhúzta a kezét - Alig aludtam valamit.

  - Miért? - kérdeztem megszeppenve, miközben megtöröltem a szememet.

  - Nem tudtam, hogy felkelsz-e vagy nem.

Ezek szerint Deidara aggódott értem?

  - Hidan hol van? - kérdeztem halkan.

  - Miután megtörtént ez az egész, rá másnap összeveszett Itachival. Genjutsuba zárta, kicsit hagyta szenvedni, és azóta eléggé visszafogja magát.

  - Értem - suttogtam a szavakat.

  - Pihenj, ne mozogj nagyon - sóhajtott Deidara - Mondd. Hm.

  - Hm?

  - Megvagy? - kérdezte kedvtelenül.

  - Igen - bólintottam - Menj, aludj egy kicsit. És...köszönöm - szóltam halkabban.

  - Máskor ne kerülj ilyen helyzetbe. Ne akard, hogy aggódjak. Hm - suttogta halkan, majd nehezen felállt, és magamra hagyott.

Deidara épppen csak hogy elment, Tobi dugta be a fejét a bejáraton.

  - Ó, hát felkeltél - indult meg felém - lenne veled egy kis dolgom.

Kérdően néztem fel rá, ő pedig hozzám sétált, leguggolt hozzám, majd a következő pillanatban az udvarra teleportálta magát, velem együtt.

  - Mit akarsz itt kint, Tobi? - néztem körbe, miközben erőtlenül, de felálltam.

  - Edzeni. Mi mást. 

  - Tobi - kerekedett el a szemem - Még fel se ébredtem rendesen. Napokig ki voltam ütve. Erőtlen vagyok

  - És? - kérdezett rá morcosan.

  - Nem állok még készen arra, hogy edzeni tudjak veled.

  - Leszarom - szólt, mire teljesen meglepődtem - Így is tudnod kell küzdeni. Nyisd meg a Sharinganod.

Pislogtam párat, majd megnyitottam az említett képességet.

  - Itachi te sza... - Tobi elhallgatott - Nos. Itachi amekkora idióta nem is csodálom, hogy tévedett.

  - Ha? Mi van? - néztem rá.

  - Itachi nagyot tévedett. Csak...csak mindegy. Itachi, komolyan mondom meglátszik, hogy hatással van rád - szólt alig hallhatóan.

  - Micsoda van rá hatással?

  - Semmi, hagyjuk. Majd egyszer megtudod. Akkor edzünk, vagy segítsek a harmadik megnyitásában?

  - Te? - nevettem - Nincs is Sharinganod.

  - Idióta. - nézett rám, és a szemében megjelent a Mangekyou Sharingan. 

Hirtelen abba hagytam a nevetést, és sokkolva meredtem az előttem állóra. Hogy lehetséges ez? Tudom a választ, mégse akarom elhinni. Hisz legbelül tudom, hogy mi az igazság.

  - Van még valami ellenvetésed? - nézett rám.

  - Nincs.- nyeltem egyet.

  - Akkor jó! - mosolygott.

  - Te ijesztő vagy komolyan mondom.

  - Hah? Én ijesztő? Ugyan már.

  - De! És az ijesztő embereknek a földön a helye! - majd mosolyogva, lerántottam a földre, én meg lendületből felálltam - Haha - nevettem - Akkor ezt le is zárhatjuk, Nagu 1, Tobi 0-ra, nem? - mosolyogtam.

  - De - mosolygott halványan.

  - Akkor hát.... - nyújtottam neki a kezem - Gyere! - mosolyogtam.

Amint a kezemet felé tartottam, egy kép jelent meg előttem, akárcsak a villámcsapás. 

Ez a fiú...
  - Ez mi volt az előbb, Tobi? - suttogtam magam elé, miközben felhúztam őt a földről. Ő is látta ezt?
Tobi nem engedte el a kezemet, helyette közel rántott magához, majd ajkait a fülemhez emelte.
  - Szeretném ha mostantól te is az igazi nevemen szólítanál.
  - Tessék? - szeppentem meg.
  - Vagyis...Uchiha Madara - majd elhajolt a fülemtől.
Elkerekedett szemekkel néztem magam elé, és úgy éreztem, hogy a hideg végig áramlik az egész testemben.
  - Uchiha klán kihalt. Csak Itachi, én, és Sasuke maradtunk. Uchiha Madara pedig már rég meghalt - szóltam hűvösen.
  - Nem tudsz te semmit - fröcsögte a szavakat.
  - Ennél nagyobb hazugsággal nem tudtál volna előállni? - néztem fel rá.
  - Mi? - nézett rám.
  - Te nem vagy Uchiha Madara! - mutattam rá.
  - Jobban tudod, hogy ki vagyok mint én? - nézett rám hülyén.
  - Igen! Mivel Uchiha Madara már rég meghalt! - mikor ezt kimondtam Tobi megrezzent.
  - És ha nem? Tévedsz, mert egy halott nem állna itt előtted - fonta össze a karjait.
  - Lehet. Azonban... - néztem rá - A nagyapám már rég meghalt! - mutattam rá - Nem igaz, Uchiha Obito?
Az előttem álló ekkor megrezzent, és bekapcsolta a Mangekyou Sharingant.
  - Te ostobaságokat beszélsz - nézett a földre - Azt se tudom, hogy ki az az Uchiha Obito!
  - Tudok mindent. Mindent.
  - Hogy?! - nézett rám mérgesen.
  - Nem tudom. Amikor visszakaptam az emlékeimet, már akkor a tudatomban volt ez az információ. Olyan dolgokra is emlékszem, ahol nem voltam jelen. Butaságnak tűnhet, de úgy érzem, hogy ezek Madara emlékei, azért emlékszem rá. Azonban csak veled kapcsolatban emlékszem erre.

  - A rohadt életbe - szólt hirtelen - Az a rohadt emlék zavaros Jutsu olyan emlékeket is adott neked, amit nem te, hanem egy rokonod birtokolt. Ez brutálisan ritka.
  - Csak erre emlékszem. Más rokonom emlékei nincsenek meg. É ebből is csak a te részed.
  - A francba - szólt dühösen - Soha nem akartam, hogy bárki is megtudja. Törölnöm kéne az emlékeid.

  - Meg ne próbáld! - néztem rá hüledezve - Szerinted szétfogom kürtölni? Nem mondom el senkinek - nyugtattam meg.

  - Na persze.

  - Esküszöm! - néztem rá meglepetten.

  - Ezt majd később megvitatjuk - suttogta - Jutsut kell tanulnod. Milyen elemeket birtokolsz?
  - A tüzet és a földet.

  - Jó. Melyik Jutsukat tudod eddig?
  - Doton: Dosekiryuu. Földből ennyi. A tűzből. Katon: Dai Endan, és a Katon: Housenka no Jutsu - néztem rá.
  - Nem értem. Alig tudsz valamit, mégis kellettél az Akatsukinak.
  - Nem értem jöttek, hanem Deidaraért. Én mindössze ott voltam vele akkor, és engem is vittek. Egyetlen egy saját Jutsum van. Az Oriki.
  - Oriki? - nézett rám.
  - Igen - bólintottam - Ezt a Jutsut én fejlesztettem ki, még 11 évesen.
  - Hogy mikor? - lepődött meg.
  - Jól hallatod. Megakartam erősödni, bár az egyik egyik idős segített nekem benne.
  - És mi a Jutsu?
  - Az, hogy bármelyik helyen, csak föld legyen, szakadékot tudok létrehozni.
  - Aha, egy átlagos Jutsu. Na figyelj. Mutatok valamit, de azt senkinek sem mutatod meg, értetted?
  - Aha - bólintottam tisztességesen.
Ekkor Obito elővett egy picike tekercset az övtáskájából, és szétnyitotta a földön.
  - Kai! - csinálta a kéz jelet, és a tekercs megnőtt.
  - Milyen tekercs ez?
  - Tiltott Jutsuk. Nos, - állt fel - Üss meg!
  - Mi?
  - Üss már meg!
  - Hát jó - ütöttem volna meg, de amint hozzáértem volna, a testem átment az övén. Mintha ott se lett volna - Ez mi volt? - szeppentem meg, miközben megfordultam.
  - Az én Jutsum. Bármit áttudok engedni a testemen, így ha valaki hozzám akar érni, akkor olyan mintha ott se lennék.
  - Tiltott igaz? - néztem rá.
  - Igen. Ebből a tekercsből van.
  - De a Tiltott Technikák használatát büntetik.
  - Mi vagyunk az Akatsuki. Körözött bűnözők vagyunk. Mindegy, hogy a Tiltott Technikák miatt, vagy a bűntettekért vadásznak ránk. Akkor is bűnözök vagyunk.
  - És miért vetted ezt elő?
  - Válassz egy Jutsut.
  - Hogy én?
  - Nem, én. Igen te.
  - De nekem édes mindegy, hogy mit tanulok.
  - Rendben - mondta majd ránézett a tekercsre - Akkor ezt fogod tanulni - mutatott egy Jutsura.
  - Ondori? - néztem a tekercsre.
  - Igen. Ez egy igen nehéz Jutsu.
  - Ha nehéz, akkor miért akarod, hogy ezt tanuljam?
  - Mert ehhez megvan a tehetséged. Gondolom én - mosolygott halványan.
  - Milyen elemű Jutsuk kellenek hozzá?
  - Föld, Szél, és Víz.
  - Jó. Abból eddig 1 megvan. De pontosan milyen Jutsu is ez?
  - Eggyé tudsz olvadni a környezetbe. Vagyis, hogy jobban értsd, láthatatlanná tudsz válni.
Mikor ezt kimondta megszeppentem.
  - Hé! - jött velünk szembe Pein, és megszeppent, amikor meglátott - Örülök, hogy felébredtél, Nagu. Küldetésre kéne mennetek - állt meg előttünk.
  - Nem látod, hogy éppen tanítani próbálom Nagut? - fintorgott.
  - De. Nos a küldetés az lenne, hogy Zetsu jelezte, miszerint egy Jinchuuriki van Eső Rejtek közelében. Meg kéne néznetek, hogy melyik Jinchuuriki is az.
  - De hát Víz Országának nincs Jinchuurikije tudtommal.
  - Igen, nincs de szerintem csak átutazóban van az. Szóval indulás, és nézzétek meg. Észak fele látta Zetsu.
  - És honnan fogjuk tudni, hogy Jinchuuriki? - néztem rá.
  - A Chakrájából meglehet állapítani.
  - Jó akkor menjünk - sóhajtott Obito.
  - Rendben. Bízok benned, hogy el is kapjátok, Madar  - mondta majd elment,
  - Hányan is hívnak Madarának? - néztem rá, miközben elindultunk.
  - Pein és Itachi, mivel ők tudnak eddig róla. Meg ugye te.
  - De én Obitonak, és nem Madarának foglak hívni.
  - Nincs semmi amivel meggyőzhetlek, hogy Madarának hívj, igaz? - sóhajtott.
  - Nincs. De nyugi. Mások előtt Madarának foglak hívni - mosolyogtam rá.

Ő sóhajtott egyet, és összefonta a karjait, és elteleportált minket. Az egyik ágon értünk földet, és hatalmas méretű Chakrat éreztem.
  - A Jinchuuriki itt van előttünk 10 méterre - lepődött meg - Szép lassan gyere utánam.

Obito lassan elkezdett lépegetni a fa ágain. Én mentem utána, de véletlenül megcsúsztam, és leestem a fa tövébe. Fejjel lefelé feküdtem a fának dőlve.
  - A rohadt életbe! - ugrott le Obito, a karjaiba vett, és felugrott velem a fára, majd letett.
  - Mit mondtam neked?! - nézett rám mérgesen.
  - Bo..bocs.. - néztem a cipőmet.
  - Észrevettek - szólt hirtelen - Muszáj lemennünk - ebben a pillanatban leugrottunk a fáról, és szemtől szembe álltunk a Jinchuurikivel, és 1 férfivel.
  - Ti kik va...Akatsuki - szólalt meg a csaj.
  - Te pedig egy Jinchuuriki. Pontosabban Chomei Jinchuurikije - szólt Obito.
  - Jól szűrted le - szólta csaj.
  - A Hétfarkú Jinchuurikije? - néztem rá.
Obito bólintott.
  - Fu-sama! Ezek Akatsukisok. Jól tudja, hogy milyenek nem? Ezért kérem, hogy menjen biztonságos helyre.
  - Pff! Milyen Jinchuuriki lenne már aki elmenekül? Különben is. Mi ketten vagyunk, te pedig egyedül, ha a drága Jinchuurikid elmegy. Kettőnkkel nem bírsz el - incselkedtem.
  - Ne becsüld le a Vízesés Rejtekieket! -  majd elővett egy tekercset.
Szóval onnan valósiak, ahonnan Kakuzi is jött. Jobb lesz vigyázni velük.
  Ekkor Obito hirtelen előtte termet, és egy rohadt nagyot belerúgott, de úgyhogy a férfi, szállt vagy 6 métert.
  - Hendo-san! - kiabálta a Jinchuriki - Mi nem támadtunk rátok!
  - Ó, dehogy is nem. Az a pasas ránk akart támadni - mentem felé.
  - Megakart engem védeni! - rohant az emberhez.
  - Nagu, ezt bízd rám - nézett rám Obito.
  - Biztos? Elég makacsnak tűnik a csaj.
  - Biztos  - azzal elkezdtek harcolni a csajjal.

1 óra elteltével

Ültem a fa tövében és néztem az eget, és vártam, hogy a társam visszaérjen.

  - A Hétfarkú kipipálva - dobta le mellém a lányt - De jobb lesz ha hamar eltűnünk.

  - Miért? - néztem rá.

  - Megöltem azt az idegesítő csatlósát, vagy mi volt az.

  - És? Senki sem tudja, hogy ki tette ezt.

  - Igaz, de ha megtudják, hogy a Jinchuuriki eltűnt, végig nézik azokat az országokat ahol áthaladt.

  - Akkor tényleg menjünk. - mondtam, majd Obito a hátára vette a csajt, és elindultunk a jelenlegi otthonunkba.