- Szerinted mennyi idő alatt érünk Konohába? - néztem Obitora, miután egy ideje már mentünk.
- Pár nap.
- Jó. És mi lenne, ha teleportálnál.
- Nekem az is jó - sóhajtott, majd egy szempillantás alatt Konoha határánál voltunk.
- Óvatosnak kell lennünk, mivel engem felismerhetnek.
- Éppen ezért kiveszünk egy szobát mára, te ott maradsz, én meg információt gyűjtök. Megértetted?
- Meg - bólintottam.
Ezt követően a legeldugodtabb helyeken sikerült bejutnunk a faluba.
Obitoval kibéreltük egy olyan motelszobát, ahol nem volt annyi ember.
- Nos, akkor maradj itt. Estefelé jövök. Addig ne csinálj semmi hülyeséget.
- Azaz semmit se csinálhatok jóformán? - nézetem rá.
- Úgy van - mondta, majd elment.
- Istenem - dőltem hátra az ágyon - Mit fogok én egész nap csinálni? - néztem ki az ablakon. Sütött a nap, a madarak csicseregtek - Nem fogok itt dögleni egész nap - ültem fel - Ha elkerülöm Obitot, akkor nem fog rájönni, hogy mászkáltam. És óvatos is leszek, és lehet találok valamit.
Kimásztam az ablakon, majd a házak között mentem, hátha ott nem lát senki, majd egy sarkon kifordultam, persze futottam hátha Obito a közelben, nehogy megtaláljon. De a nagy sietségben nekimentem valakinek. Hátraestem, persze seggre, és az illető se járt másképp.
- Áu.. - nyögtem fel halkan, miközben a fejem fogtam.
- Á... - támaszkodott az illető a földön.
- Jó...jól vagy? - néztem rá, fájó fejjel.
- Igen...de voltam már jobban is - nézett rám, miközben egy mosolyt erőltetett az arcára.
- Sajnálom - álltam fel, és a kezemet nyújtottam neki.
Ő bemarkolt majd felhúztam.
- Semmi. Bárkivel előfordul. Yamato vagyok - mosolygott.
- Én Nao - mondtam hirtelen egy nevet - Figyelj nem hívhatnálak meg valamire, az ütközésért cserébe? - néztem rá aggódottan. Tudom nem szabadna senkivel sem ismerkednem, de ez a minimum, mert fellöktem.
- Öhm...jó úgysincs most dolgom - indult el.
- Most hova mész?
- Azt mondtad, hogy meghívsz valamire.
- Igen, de nem ismerem a környéket - muszáj volt hazudnom. Ismertem a helyet, mint a tenyeremet.
- Hova valósi vagy? - nézett rám kíváncsian.
- Rejtett Köd Falu.
Szerencsére nem volt nálam a Rejtett Köd fejpántom.
- Értem. Akkor nemcsoda, hogy nem ismered a környéket. Az ottaniak nem nagyon járnak errefelé. Nos, akkor van egy jó hely a közelben. Egy ramenes. Az jó lesz, nem?
- Persze - indultuk el.
Hogy lehetséges ez? Hisz Konoha egy Pokol. Ezt Danzou is bizonyította. De akkor miért vannak ilyen rendes emberek itt mint Yamato, és amikor idejöttem, akkor még a Hokage, és Sakura is kedves volt. És Yamato is.
- Itt is vagyunk - állt meg hirtelen.
- Áucs - mentem neki a hátának.
- Jól vagy? - nevetett aggódóan.
- Persze - ültem le - 2 rament kérnénk.
- Máris - szólt a ramenes - Most van elég. Hisz Naruto egy ideig nem jön haza... - mondta, majd elment készíteni a rament.
- Naruto? Uzumaki Narutoról beszél?
- Igen. De honnan tudod a nevét? - nézett rám Yamato. Ajjaj.
- Hát...tudod... - vakartam a tarkóm - Egyszer a csapatával voltak a Hullámok Földjén, és onnan...
- Oh, értem. Hát mindenesetre nehéz lehet neki - lett komoly - Hisz benne van a Kyuubi. Gyerekkorában sokszor volt egyedül. Nem barátkoztak vele. Ezt Kakashi-senpaitól tudom. Nehéz gyerekkora volt. De szerintem hagyjuk is Narutot. Mesélj magadról - könyökölt az asztalra, és a fejét megtámasztotta a kezével.
- Tessék?
- Huh? Most mi az? - nézett rám meglepetten, majd elgondolkozott, majd elkezdett hadonászni - Mi?! Ne, kérlek ne értsd félre. Nem vagyok valami nyomulós pedofil, perverz állat....
- Pedig ez a kérdés rohadtul úgy hangzott - nevettem el magam.
- A...akkor bocs... - vakarta a tarkóját.
- Amúgy meg a nevemet már tudod, azt is, hogy hol lakok, szóval simán kirabolhatsz - nevettem fel.
- Igen az a célom - mosolyodott el.
- Amúgy semmi akadálya, hogy meséljek. Lássuk csak. 17 éves vagyok. Te?
- 23. Hát eléggé fiatal vagy hozzám képest.
- 6 év van köztünk. Egyáltalán tegezhetlek? - néztem rá kérdően.
- Persze, hisz semmi értelme nem lenne magáznod, hisz az elejétől fogva tegeztél.
- Hát akkor oké - mosolyogtam.
- Itt is a ramen - hozta a tulaj.
- Köszönjük. Menni lesz? - kérdeztem.
- 20 yen - mondta, majd kifizettem, és Yamatoval megettük a rament.
- Köszönöm az ételt - mondta.
- Nem kell köszönnöd, hiszem ez a minimum.
- Miért?
- Mert neked mentem, és még fel is löktelek.
- Ugyan - legyintett - Mondtam, hogy nem baj. - mosolygott.
Viszonoztam a mosolyát, majd körbe néztem, nehogy Obitot itt találjam magam mellett véletlenül.
- Menned kell? - nézett rám, semleges arckifejezéssel.
- Mi? Nem, dehogy.
- Hát ha nincs dolgod, akkor mutatnék neked valamit, ha már Rejtett Köd Faluban élsz. Gyere - szállt le a székről, majd elindult.
Megköszöntem a rament, majd leszálltam a székről és Yamato után siettem.
- Hova is megyünk pontosan? - kíváncsiskodtam.
- Majd meglátod - mondta.
- De ugye nem viszel egy sikátorba, és nem versz meg?
- Jesszus, dehogy...
Mentünk a falun keresztül. Majd egyszer csak megláttam egy kislányt, olyan 8-9 éves lehetett. A szüleivel volt. Nevettek, boldogot voltak. Megálltam, és szomorú arccal őket néztem.
- Hah? - fordult hátra Yamato, engem keresve, majd mikor meglátta, hogy ott állok odajött mellém - Mit nézel? - nézett arra felé, amerre én.
- Nekem nem volt családom. Vagyis volt, de olyan volt velük a kapcsolatom, mintha idegenek lennénk egymás számára. Így sohasem érthettem meg, hogy milyen is egy család részének lenni. Soha nem kaptam meg a szülői szeretetet.
Sajnos ez az egyetlen dolog, amiben nem hazudtam Yamatonak. Meg persze a koromban. Az igazi szüleim valószínűleg akkor se szerettek, amikor kicsi voltam. csak nem vettem észre. Igaz még most se szeretnek. Kimori szülei se szerettek. Csak mivel ott akartam maradni náluk, ezért befogadtak Kimori miatt. Sohasem tudtam, hogy milyen érzés, ha a szüleid szeretnek. Az Akatsukiban se adódott ez meg mindenkinek. Valakinek nem is voltak szülei. Ahogy Narutonak sem...
- Oh...hát nekem se voltak szüleim. Vagyis voltak, de sohasem ismertem őket, hisz Orochimaru egy laborpatkánya voltam. Igaz, én még nem is meséltem magamról. Orochimaru egy kísérlete miatt összegyűjtött 60 gyereket. Exhumálta Hashirama, az Első Hokage testét, és a sejtjeit ebbe a 60 gyerekbe ültette. A gyerekek közül csak én éltem túl - nézett rám komolyan.
- Jé..Jézusom.. - ijedtem meg. Ismerem Orochimarut. Ő volt az előző társam. Bírom, meg minden, de, hogy ennyire elvetemül legyen...
- Hát ami elmúlt, az elmúlt - legyintett mosolyogva.
- És...voltaképpen hol is van az a hely, ahova akarsz vinni? - tereltem a témát.
- Hu, de gyorsan tereled a szót. Amúgy még egy kicsit kell enni, és ott leszünk.
Hosszú percekig sétáltunk, amikor megérkeztünk a helyre.
- Itt is vagyunk - mutatott egy ködös erdőre.
Miközben mentünk beborult az ég, amit szinte észre se vettem.
- Nem sokára esik - néztem az égre - Mi ez a hely?
- A környéken ezt a helyet, csak Köd Vesztőnek hívják - mosolygott - Állítólag csak a Köd Rejtekiek találnak innen ki.
- Yamato. Ugye tudod, hogy tökéletesen mesélsz rémtörténeteket? - nyeltem egyet.
- Igen. Nos, mit szólsz? Ki tudsz találni, ha itt hagylak? - mosolygott.
Ajjaj! Nem kellett volna hazudom!
- Persze - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Okés. Akkor 1 óra múlva jövök. Addig remélhetőleg kitalálsz - mondta majd eltűnt.
Egyedül maradtam, hangokat hallottam és it tjöttem rá, hogy rettenetesen nagy hiba volt kilépni abból a fogadóból.
- Azt a rohadt, hát innen tuti, hogy nem találok ki - mondtam halkan - És még az emberek Chakráját sem tudom érzékelni. Miféle köd lehet ez? Vagy lehetséges, hogy ez is olyan köd, amit a Harmadik Nagy Ninja Háborúban használtak? Hogy az ellenség ne észlelje a támadókat. Itt pedig rengeteg van. Mibe keveredtem?
1 órája mászkálok, de sehol semmi. Közben el kezdett esni az eső és még mindig szakad.
- Jaj..Yamato. Jöhetnél már. Vagy inkább nekem nem kellett volna hazudnom, és kiszökni. Hah? Mi ez? - álltam meg.
Valaki van mögöttem. De nem Yamato.
Hirtelen kivettem az övtáskámból a kunait, majd hirtelen mozdulattal megfordultam. Ekkor vettem észre, hogy az illető oly' annyira közel volt ozzám, hogy a testébe mélyedt a kunai-om. Egyből kiejtettem a kunait a kezemből, ami benne maradta az illetőben, aki remegve rogyott össze, mielőtt bármilyen hangot is kiadhatott volna. A kezem remegett, ahogy az egész testem is. A butaságom és a hazugságom miatt elvetteme gy ártatlan ember életét.
Kezem vérben úszott, és arcomhoz nyúltam, hogy megpofozzam magam, hogy ismét észhez térjek, de az volt a helyzet, hogy az a pofon felesleges volt. Arcom véres volt, tekintetemmel pedig az előttem fekvő hullát tudtam csak nézni. Könnyes szemeimmel álltam remegve.
- Nao! - kiabálta Yamato - Na..o - állt mellettünk Yamato.
- Ya...ma...to.. - nyögtem ki remegve.
- Itt meg...mi történt? - nézett rám sokkolva.
Nem tudtam kinyögni egy szót sem. Ledermedtem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ksiebb sokkot kaptam.
- Hisz...ez.. - állt Yamato a halott előtt - Kohona egyik határőre. Biztos azért volt itt, mert érezte, hogy egy más falubeli itt van. Sajnálom, Nao. Az én hibám - állt elém, szomorú arckifejezéssel - Csak azt nem értem, hogyha tényleg Rejtett Ködből származol, akkor miért nem tudnál innen kitalálni. Hisz 1 óra bőven elég lett volna.
- Me...meg..öltem... - nyögtem ki.
- Nyugodj meg. Majd elmagyarázzuk Tsunade-samának, hogy baleset volt. Meg persze az én hibám. Ha nem hoztalak volna ide, akkor ez most nem lett volna.
- Kérlek...ne.. - mondtam rekedt hangon.
- De be kell jelentenünk... - mondta halkan.
A szavai után hatalmasat nyeltem. Várjunk. Obitoval biztosak voltunk abban, hogy nem szerepelünk a Bingo könyvben. Ugye ez biztos? Biztos, hogy nincs információ rólunk?
- Meg azt is, hogy egy Akatsukis a Faluban van... - mondta halkan., számomra pedig minden világos lett.
Megismert. Lehet, hogy közben, de felismert. És valószínűleg azért hozott ide, hogy elkapjanak.
- Mi? - ijedtem meg.
- Uchiha Nagu! - üvöltötte a nevem egy ismerős hang a hátam mögött.
Ekkor lassan felemeltem a fejem, és hátra néztem. Majd észrevettem, hogy Obito ideges léptekkel halad felém, és ne érdekelte, hogy ott van velem valaki.
- Mit mondtam neked, te istenverte?! Legszívesebben megfojtanálak egy kanál vízben, csakhogy a Konohai Rendőrség a nyomomban van, ezért majd később számolunk, szóval gyere! - nézett rá idegesen, majd elkezdett húzni, de én elrántottam a kezem.
- Tobi, várj! - néztem aggódottan Yamatora.
- He?! - dörmögött halkan Obito.
- Te tutad, igaz? - néztem rá csalódottan.
- Miután beszéltem veled kicsit, akkor jöttem rá, hogy ki vagy, mert benne vagy az összes többi Akatsukissal az Adatkönyvben. Azért hoztalak ide téged, hogy könnyebb legyen elkapni...Az igazi neved Uchiha Nagu. Igaz? - nézett rám.
- Igen... - mondtam halkan - Átvertél engem. Megbíztam benned! És miattad megöltem egy ártatlan embert!
- Tessék?! - akadt ki Obito - Te megöltél valakit?! - fordult felém idegesen.
- De csak baleset volt!
- Én mindent megteszek, hogy a szüleidet megtaláljam, te meg itt öldökölsz?! Tudod te egyáltalán, hogy mit műveltél?!- üvöltött velem Obito.
- Sajnálom - szóltam rémülten.
- Ott kellett volna maradnod! Én elmentem információért, és te legalább ottmaradhattál volna a fogadóban! Hogy lehetsz ennyire felelőtlen, Istenem! 17 vagy az isten szerelmére is! Nőj már fel Nagu!
- Nem, én...Nem akarok. Nem akarok felnőni! Soha nem akartam! Jobban szerettem gyerek lenni, de nem lehetett, mert idővel felnőttem! Imádtam gyerek lenni, akinek az volt a legnagyobb baja, hogy este be kell menni, mert sötétedik! És most mi?! Gyilkosság, árulás! Gyerekként ha csináltam valamit, akkor csak megszidtak, de ha most csinálok valamit, akkor már börtöne is mehetek! Utálok...Utálok felnőtt lenni! Gyerek akarok lenni! Azt akarom, hogy minden úgy legyen ahogy régen! - beszéltem össze vissza.
- De nem lesz. Egyszer mindenki felnő. Ezt el kell fogadnunk. Én például utáltam gyerek lenni. Mindenkinek csak tüske voltam a szemében. Szüleim meghaltak. Nem volt semmim. Akit szerettem az nem viszonozta az érzéseimet.
Ekkor Obito egy hatalmasat behúzott Yamatoak, aki nem számított az ütésre, és nekirepült egy fának és eszméletét veszítette. Obito odament Yamatohoz, és a szájába tett valami tablettát.
- Mi..mit adtál be neki?
- Chakra-tabletát. Majd később elmondom, hogy mi az. Most pedig gyere, mert a Rendőrség nemsokára itt lesz.
- És mi van a cuccainkkal?
- Ami nálad van, azt visszük. A többi nem érdekel - szólt érzelemmentesen, majd amilyen gyorsan csak tudtuk, elhagytuk Konohat.
- Ez így nagyon nem jó! Utol fognak érni! - mondta Obito, majd megállt egy faágon.
Én mentem volna el Obito mellett, de hirtelen a Jutsujában találtam maga.
- Így-ni. Ide nem tudnak követni - dobta le a földre a maszkját, és dühösen nézett rám - Most pedig, kisasszony. Fejmosás következik - nézett rám mérgesen.
- De már megkaptam, nem?! - néztem rá ijedten.
- Az semmi volt ahhoz képest, amit kapni fogsz - jött közelebb.
- Obito... - tettem a kezem magam elé, védekezés céljából - Kérlek..
- Látod az arcom?!
- I..igen..miért?
- Na szerinted miért ilyen?!
- Mert..balesetet szenvedtél..
- Tévedés. Azért ilyen, mert gyenge voltam, és erősnek akartam látszani.
- Te meg miről beszélsz?
- Kakashival összefogtam, hogy megmentsem Rint. De kár volt azzal az idiótával egyezkedni. Megmentettem a társam, és tessék ez történt velem. Csak azért mert egyszer hős akartam lenni én is, és a saját fejem után mentem.
- De..nekem nem esett bajom..
- Még mindig nem érted, te idióta?! Meg is halhattál volna! Csak azért, mert mentél a saját fejed után! Mit csinálok ha ott megölnek, vagy elfognak?! Én egyedül szálljak szembe velük?! Elfognak akkor még kitudlak menekíteni valahogy! De ha megölnek mit csinálok?! Mit mondok Peinnek?! Mit mondok Hidannak?! Mit mondok Deidarának?! Mit mondok Konannak?! Mit mondok a többieknek a szervezetben?! Ha legalább nem magadért, a társaidért élj! Hogy ne legyenek maguk alatt! De hiába beszélek neked! Mész a saját fejed után! A végén meg majd az lesz, hogy én nem leszek ott, nem tudlak megmenteni, se kihúznia pácból! Akkor mi lesz?! - kiabált velem.
- Nem tudom.. - néztem oldalra.
- Jól van Nagu. Válassz. Az Akatsuki, vagy a boldog élet.
- Boldog élet? - kérdeztem vissza hirtelen.
- Válassz! - nézett rám szigorúan.
- de ennek semmi értelme! - néztem rá fezsülten, mire csak csúnyábban nézett rám - J...Jól van Obito, ha ezt akarod...
- Igen ezt!
- A válaszom...
Innentől pedig pár darab filler rész fog következni, szóval a válaszra még várni kell majd egy kicsit.^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése