"Nos ezt a rész nem tervezem valami hosszúra, hisz Akana múltjáról nem tudnék olyan sokat írni, hisz mellékszereplő. A múltjáról, illetve arról kaptok most felvilágosítást, hogy miként kereste Sasorit. Valamint, hogy hogyan került az Akatsukiba. :) "
Akana szemszög, hosszú évekkel ezelőtt
Nem akarom! Elfogom veszíteni, de meg kell tennem. Így tudhatom őt biztonságban csak. De mi lesz ha ezért megutál? Bár lehet, hogy megtudom védeni, és így nem kell magyarázkodnom neki.
- Öhm...Sasori-kun... - néztem kissé ijedten Sasorira.
- Hm? Mi az Akana? - pillantott rám, miközben kócos haja az arcára lógott.
- Tudod...valamit el kell neked mondanom...
- Mit?
- De mielőtt elmondanám, szeretném ha megígérnél valamit...
- Akana..baj van?
- Igen is, meg nem is...bármit is mondok..úgy nem hagysz el? Mindvégig mellettem leszel? - kérdeztem rekedtes hangon.
- Persze! Csak mond már mert megijesztesz!
- Hallottál már Koketsuról?
- A Tizenegy Farkúról?
- Ha? Hallottál már róla? - rezzentem meg.
- Persze.
- És mit gondolsz róla? Vagy a Jinchuurikijéről?
- Én..szeretem azt a Jincuurikit.. - nézett fel a csillagos égre mosolyogva.
A holdfénye megvilágította fehér arcán a mosolyt. Hihetetlen, hogy ő ilyet mondjon. Dermedten néztem Sasorira, miközben pár könnycsepp szaladt végig az arcomon.
- Hm? A..Akana mi a baj?! - nézett rám ijedten Sasori.
- Te..ismered azt a Jinchuurikit? - néztem rá könnyes szemekkel.
- Persze - mosolygott édesen - Plusz, még szeretem is.
- Sa..Sasori... - tört ki belőlem a sírás.
- Ne sírsz. Rendben? - letörölte a könnyeimet - Tudom, hogy te vagy a Tizenegy Farkú Jinchuurikije. Már régóta. De ez nem gátol meg abban, hogy szeresselek. Elfogadlak olyannak amilyen vagy.
- Sasori... - hullottak a könnyeim - Én is szeretlek.
- Tudom... - mosolygott.
Mindez 15 évesen történt. Másnap boldogan keltem, és szaladtam Sasoriékhoz, hogy vele töltsem a napot. Viszont mikor Sasoriékhoz értem, csak a nagymamáját Chiyo-ba-samát találtam.
- Ő, csókolom. Sasori itthon van?
- Nincs, drágám. De tessék. Ezt a levelet neked írta. Nem akarlak elszomorítani, de nem fogsz annak örülni ami benne lesz - mondta, majd visszavonult a házba.
Félve néztem a levelet, miközben hazafelé mentem. Családom nem volt. Szüleim meghaltak még kiskoromban. Testvérem soha nem volt.
Mikor visszaértem a házamba, vagyis az albérletembe, lehuppantam az ágyamra, s félve kinyitottam a levelet.
- Na akkor lássuk... - vettem a remegő kezembe a levelet.
Elkezdtem olvasni.
" Kedves Akana.
Már régóta megszerettem volna ezt tenni, de egy dolog miatt nem tettem. MIATTAD. Elakartam hagyni a Falut, a saját utamat járni, de nem tudtam megtenni, miattad. Te voltál az aki itt tartott. A nagymamám meg nem érdekel...nekem TE voltál a családom...jobban mondva a szerelmem. Attól tartok Akana, hogy soha nem látjuk már egymást. És abban is tisztában vagyok, hogy most nagyon nagy fájdalmat okozok ezzel neked...de nem tehetek mást...máshová húz a szívem, bár te itt vagy. Hidd el nekem, hogy fájó szívvel teszem ezt veled, főleg, hogy tegnap este vallottam neked szerelmet. Vigyázz magadra...kérlek...hiányozni fogsz!❤
Szeretlek téged! ❤
Sasori"
A könnyeim csak pattogtak le az arcomról, ezzel kicsit eláztatva a levelet, így gyorsan magam mellé is tettem, hogy ne legyen nagyobb baja. Arcomat két tenyerembe temettem. Sírtam, majd meg fulladtam. Így úgy is lehet mondani, hogy bőgtem. Nagyon. Azt hittem, hogy a szívem ott szakad ki a helyéről. Én én ezt ne akarom. Nem bírnám ki Sasori nélkül. Nem...
- Nem..nem hagyom.. - távolodott el nedves kezem, még nedvesebb arcomtól - Bár Sasori a maga útját akarja járni, én nem fogom hagyni, hogy búcsú nélkül itt hagyjon engem. Nem! Ha még sietek, akkor talán utolérem...
Gyorsan összepakoltam ezt-azt egy táskába, majd semmi szó nélkül elhagytam a házam, s pár perccel később Rejtett Homok Falut is. Tudom, nem lesz könnyű megtalálni, főleg úgy, hogy sok a homokvihar, de meg kell próbálnom.
Már vagy 3 órája megyek, és semmi..
- SASORI!!! - üvöltöttem teli torokból. Ezt ismételtem meg vagy 10-szer, de semmi.
Nem adom fel. Azért se. Hisz mindig van remény. Hisz azt se hittem volna soha, hogy Sasori szeret engem. Csak reménykedni tudtam benne, s be is vált. Ugyanis tegnap szerelmet vallott nekem, és én is neki...Úristen! Ugye nem ezért ment el? Mert mondjuk megijedt?! Mi?! Hülye vagyok?! Miért gondolok ilyenekre? Lehet azt, mert túlzottan hiányzik és túlzottan akarom őt látni.
Napokig sétáltam és még mindig nem találtam őt. Egyszercsak nagy széllökésekre lettem figyelmes. Közelebb mentem, s egy nagy homokdomb mögé bebújtam, hogy még véletlenül se vegyenek észre. Onnan figyeltem az eseményeket, amikor hirtelen ismerős embert pillantottam meg.
- Sasori... - mondtam megdermedve.
Egy kék hajú lánnyal harcolt.
- Sasori..végre megtaláltalak - mosolyogva álltam volna fel, de valaki hátulról elkapott, s befogta a számat.
- Pssztt... - ne zavard meg őket.
- Hmbmb - nyöszörögtem, de megszólalni nem tudtam.
- Hallgass már. Ha miattad félbeszakítsák a harcot, azt nagyon megbánod!
Ekkor, igaz csak egy pillanatra, de megláttam a személyt, aki lefogott engem.
Ijedten néztem rá, ugyanis nem értettem a helyzetet.
- Ne nézz, mert belefújtalak a homokba! - nézett rám mérgesen, hangja mély volt.
Elfordítottam a fejem, s néztem a harcot.
- Jó kislány.. - hangján hallottam, hogy örül egy kicsit.
Legszívesebben ficánkolnék mint a fene, hogy Sasori rám figyeljen, de akkor bántani fog. Magamat nem féltem, de ha Sasori szeme láttára bánt, akkor Sasori nekiugrik és én féltem őt.
- Figyelj! Ne becsült alá a képességeimet, rendben?! - nézett elszántan a lányra.
- Ha alábecsülném, akkor nem mennék bele ebbe a harcba. Nos, vannak feltételeim is.
- Feltételek?
- Igen. Ha TE nyersz, akkor szabadon távozhatsz. Ha ÉN nyerek, akkor csatlakozol az Akatsukiba.
- Akatsuki? Soha nem hallottam róla.
- Ez most lényegtelen.
- Legyen. Benne vagyok.
Sasori miért csinálod ezt? Hisz jól tudod, hogy veszteni fogsz. Nem vagy ehhez elég erős...kérlek...
Éreztem, hogy sós cseppek kezdenek el folyni a szememből.
- Jó ég! Elázik a kesztyűm. Muszáj sírnod?! - idegeskedett.
Erre még jobban elkezdtem sírni.
- Istenem, mi a franc bajod van?! - fordított maga felé, miközben a számat még mindig befogta - Ha veszít, veszít. Miért vagy ezen annyira kiakadva?! - ekkor elgondolkozott, majd így szólt - Szerelmed, mi? - kérdezte gúnyolódva.
Behunytam a szemeim. Nem akartam erre a gyökérre ránézni.
- Na mi van? Csak nem félsz tőlem?
Megráztam a fejem.
- Pedig nagyon úgy tűnik. Figyelj. Nem vagyok én gonosz, csak szeretek szórakozni az ember érzéseivel.
- Áhh! - ordított hirtelen Sasori.
Ekkor hirtelen elfordítottam a fejem, s a fickónak a keze lecsúszott a számról, így kicsúszott a számon egy szó..
- Sasori... - pillantottam rá, s ő ezt észre is vette.
- Akana... - szólt meglepetten.
- Vesztett - jelent meg hirtelen mellettünk a lány.
- Mi? - meredtem meg.
- Majd még keresünk. És jobban jársz, ha nem tűnsz el. Mert különben te, és a barátnőd is csúnyán fogja végezni - szólt idegesen a maszkos, majd Sasori elé dobott, s eltűntek.
- Akana! - rohant oda hozzám Sasori - Mit keresel itt!?
- Utánad jöttem, te idióta... - ültem fel.
- De miért? Nem meg mondtam a levélben, hogy a sa...
- De. Fel is fogtam. Csak tudod nem akartam, hogy anélkül menj el, hogy el se búcsúztunk.. - lett könnyes a szemem.
- Olyan kis buta vagy... - tette rá a vállamra a kezét, mosolyogva.
- Most miért?
- Nem akartam elbúcsúzni, mert akkor csak jobban fája mindkettőnknek.
- De én elszeretnék búcsúzni...
- Jó, de ha most elbúcsúzok tőled, akkor ígérd meg, hogy nem keresel engem többet. Rendben?
- Rendben - nyeltem egyet.
Sasori ekkor közel hajolt hozzám.
- Szeretlek Akana - suttogta, majd megcsókolt.
Azt se tudtam, hogy mit reagáljak, csak hagytam magam. Ez ment fél percen keresztül, majd Sasori elhajolt.
- Viszlát, Akana - majd hirtelen eltűnt.
- Sasori... - folytak a könnyeim - Sasori... - temettem síró arcomat tenyerembe.
Fájt, de valahogy nem annyira, mikor a levelet olvastam. Tudtam, hogy jól van. Többnyire, hisz csatlakoznia kell egy számunkra ismeretlen szervezetbe. Bíznom kell benne, hogy megállja a helyét. Bár...
Elvettem a kezem az arcomtól.
- Féltem, hogy valami baja lesz. Nem érdekel.. - remegő lábaimmal felálltam - Megkeresem Sasorit. Nem érdekel, hogy lecsesz érte, vagy többet nem szeret. Szeretném biztonságba tudni őt. Nem érdekelnek a következmények.
Nagy nehezen, de megtaláltam a táskám, s próbáltam kijutni a HomokVölgyből, ugyanis még a falun kívül soha nem jártam. Próbáltam valahogy megtalálni azt a fiút, aki épp az előbb káprázott el engem. Meg kell találnom. Nem hagyhatom ezt csak úgy annyiban.
Így ment ez napokig, hetekig, hónapokig és végül évekig.
Aztán a 15 éves lányból, egy 33 éves nő lettem. Azóta keresem őt. A fiút, akit azóta se tudok feledni. És nem tudok róla semmit. Annyit viszont tudok, hogy az Akatsuki tagja és az Akatsuki mostanság elég híres lett. Szóval könnyű dolgom lesz.
- Haj..fenébe is.. - vánszorogtam az úton - De, ami még jobb, hogy kaptam egy Kézikönyvet az Akatsukisokról - mosolyogtam - Elég sokan vannak. Hm? - néztem előre, s észrevettem 2 ismerős alakot - Honnan ismerősek ezek nekem.
Ekkor történt, hogy találkoztam Akazi Naguval és Tobival. Ők pedig rávezettek engem arra, hogy Hol van Sasori. Így az utam Rejtett Esőbe vezetett.
- Na akkor itt is vagyok. Ez lenne az Akatsuki Rejtekhelye? - álltam egy régi épület előtt.
- Kakuzu, az isten csapna beléd! - ordibált a hátsó udvarból egy nagyon is ismerős hang.
- Majd beléd, meg a buznyák bábjaidba!
- Mit mondtál, te rongybaba?!
- Veled még veszekedni se érdemes.. - sóhajtott a tag, majd bement, én meg a ház oldalánál figyeltem az eseményeket.
- Ekkora barmot... - idegeskedett az a fiú, akit én már hosszú évek óta keresek.
- Sa..Sasori... - hullottak könnyek a szememből.
- Hm? - pillantott felém.
Azok a szemek. Teljesen odavagyok értük és semmit se változtak.
- A..Akana.. - szólalt meg, mintha szellemet látott volna. A szíve is tuti, hogy kihagyott egy ütemet.
- Sasori... - lépkedtem felé remegő lábbakkal, miközben könnyeim hullottak.
Mikor már csak egy lépés választott el tőle, a nyakába akartam ugrani. Megölelni, újra érezni azt az illatot, amibe beleszerettem. De nem tudtam, ugyanis Sasori megragadta a kezem, s elvitt a ház közeléből.
- Akana, te mit csinálsz itt?! - nézett rám mérgesen, de láttam a szemében az aggódalmat.
- Mia..miattad vagyok itt..mert nem bírtam ki, hogy nem lehetsz velem..egyszerűen nem..
- Te...azóta a nap óta keresel engem?
- Igen..
Ekkor Sasori megrezzent.
- 18 éve...engem keresel? - fordította oldalra a fejét.
- Igen..mert szeretlek tégedet...
- Akana. Figyelj ez ne olyan kön...
- Mi folyik itt? Ki ez a lány?! - jött felénk egy narancssárga hajú srác.
- Pein..öhm..ő csak..az egyik gyerekkori ismerősöm..és már menni is készül.. - kezdett el engem tolni kifelé az udvarból Sasori.
- Sasori.. - szólalt meg mély hangján Pein - Tudja, hogy mi vagyunk az Akatsuki, igaz?
- Igen - szólaltam meg.
- Akana...! - szólt rám Sasori.
- Sasori, meg kell, hogy öljük.
- He? - fagyott le a tekintetem.
- Jól hallottad. Túl sokat tudsz - nézett rám semleges arckifejezéssel Pein.
- És..más megoldás nem lehet? - hajtottam le a fejem - Mondjuk, hogy én is csatlakozzak a szervezetbe? - emeltem fel lassan a fejem, komoly arckifejezéssel.
- Mi hasznunk lenne belőled?
- Sok Jutsut ismerek, és vannak egyedi Techinkáim is.
- Na had lássam őket. - nézett rám Pein, egy olyan: "Küzdjünk meg" nézéssel.
Én pedig ekkor megmutattam a tehetségemet a vezetőnek.
- Rendben. Csatlakozhatsz a szervezetbe. De a szabályokat elkel mondanom. A szervezet nem valami iskola, ahol barátkozunk. Ha elárulsz minket, meghalsz. A célunk. Elhozni az igazi békét, azzal, hogy elvadásszuk az összes Bijuut, kivétel nélkül.
Tessék? Az összes Bijuut?!
- Értetted?
- Igen - bólintottam.
- Remek. Az Akatsuki-köpenyedet, majd valamikor megkapod. Sasori. Ha már úgy is ismered, vezesd körbe.
- Értettem...
- Asszem az én dolgom itt véget is ért. - mondta Pein, majd elhagyta a társaságunkat.
- Akana...normális vagy?! - förmedt rám Sasori.
- Igen, képzeld!
- Akkor?! Miért csináltad ezt?!
- Szerinted?! Engem nem érdekel, hogy milyen áron, de veled akarok lenni!
- És szerinted mi lesz ha megtudják, hogy Jinchuuriki vagy?! - mondta halkan Sasori.
- Akkor meghalok, így jártam.
- Ne kezeld úgy az életed, mintha csak egy eldobható játék lenne. Ha megölnek, azt nem élem túl - nézett rám komolyan.
- Ne aggódj, tudok magamra vigyázni - mosolyogtam megnyugtatóan.
- Ajánlom is... - húzta mosolyra szája szélét, majd elindultunk be a házba.
Sasori megmutatta, hogy mi merre van, s a tagokat is bemutatta.
Így kerültem én, Hagakuru Akana, az Akatsukiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése