- Nem tudom. Pár óra még. Bírd ki. - nézett Obito előre.
Pár napja már megyünk. Nem is tudom..olyan 2-3 napja...elvesztettem az időérzékem.
- És ha átmegyünk a Tengeren, vagy mi a rákom az, akkor végre Hold Országában leszünk?
- Igen. Csak remélem, hogy Akemi vagy egy hozzá hasonló hülye, nem keresztezi az utunkat.
- Hát én is. Bár nem értem, hogy honnan tudja mindig, hogy merre vagyunk.
- Én se. Lehet, hogy jók az érzékei..még nálam is jobbak. Előre sajnállak majd ha megküzdötök.
- Olyan kedves vagy mint a fene. - vágtam hozzá.
- Tudom. Szívből jött az előbbi.
- Vettem észre. - fintorogtam.
- Amúgy. Kérdezhetek valamit? - nézett rám.
- Persze, kérdezz.
- Őszintén szólva..tényleg nem értem, hogy hogyan is bukkantál olyan információkra, amiben le van írva az igazi énem.
- Keresgéltem, kérdezősködtem. Valamint... - bekapcsoltam a Sharinganom - Van egy olyan dolgom ami sokaknak nem. - nevettem.
- De akkor is.
- Figyelj. Madara hallott. Még ha azt mondod, hogy te vagy Madara, nem is hasonlítotok egymásra.
- De arra, hogy jöttél rá, hogy Uchiha Obito vagyok?
- Még ha Rejtett Sziklában is éltem, ismertem az Uchihákat. Az egyik legismertebb klán..vagyis csak volt. Mivel Itachi lemészárolta a klánt.
- Azt ki ne hagyd, hogy én segítettem neki.
- Jó akkor te is segítettél neki. Meg még nagyon régen hallottam egy Uchiha Obitoról, aki meghalt a háborúban. A TE neved, illetve Kakashié nagyon híressé vált...
- Hazudsz..engem mindenkit utált...De ebből, hogy jöttél rá, hogy én vagyok Obito?
- Hát..figyelj.. - nevettem - Obito..a nevedből kilehet rakni a Tobit...
- Jó. Tobirama volt a második Hokage. Ennyi erővel abból is vehettem.
- Abból vetted?
- Nem.
- Na látod. - néztem rá.
- Szerintem inkább hagyjuk ezt a témát... - szólt halkan.
- Jó. - néztem előre.
- Mindjárt a kikötőben leszünk. - mondta.
- Jó, de ott viszont vi...huh? Obito.. - szóltam halkan.
- Igen, én is érzem. - szólalt meg idegesen.
Hirtelen mozdulattal a fatetejére dobtam egy kunait, amin Robbanó Pecsét volt. Mikor felrobbant akkor ugrott elő Akemi.
- Mi a rákot akarsz már?! - szólt neki idegesen Obito.
- Azt az ígért harcot. - nézett ránk elszántan.
- He?! - lepődtem meg.
- Jól hallottad. - mosolygott.
- Hát jó. Legyen Akemi. Harcoljunk.
- Nem is félsz? - lepődött meg.
- Nem. Testvérek vagyunk. Nincs okom félni tőled. - néztem rá komolyan.
- Hát így állunk. Jó. Nem mintha én félnék tőled. - mosolygott gonoszul.
- Há, ácsi-ácsi! - szólt Obito - Akkor ti itt most megfogtok küzdeni? - nézett ránk.
- Befognád?! - szólt be neki Akemi.
- Nagyon nagyra tartod magad. Inkább tisztelt az idősebbek.
- Jó-Jó, te amúgy sem érdekelsz. Uchiha...Obito. - nézett Akemi Obitora.
- He? - lankadt le a tekintetem - Te meg miről beszélsz? Illetve kiről? - néztem körbe.
- A Társadról. - mutatott Obitora.
- Mi? Erről az idiótáról? - néztem Obitora.
- Passzolom, hogy ki azaz Uchiha Obito. Jó lenne ha végre megjegyeznéd a nevemet. - Obito megnyitottam a Mangekyou Sharinganját - Uchiha Madara vagyok.
- Én meg hülye vagyok. Szerinted ha a húgom rájött, akkor én nem? - nevetett.
- Bíztam benne, hogy én nem érdeklem tégedet.
- Jól hiszed. Te nem is. De ha van egy zavaró tényező aközött, hogy megküzdjek Naguval, akkor kénytelen vagyok tudni róla néhány információt.
- Nyugodj meg, nem állok kettőtök harca közé.
- És mi lenne ha... - Akemi hirtelen Obito mögött teremt - Ha a maszk nélkül néznéd meg a küzdelmet? - azzal hirtelen mozdulattal levette róla a maszkot, és eltüntette.
- Büdös kölke. - ült le Obito.
- Hehe..szóval nem ellenkezel. - tűnt el, és ezúttal mögöttem jelent meg, majd belém rúgott, így hasra estem.
- Most komolyan...csak azért akarsz megölni, mert meghaltak azok akik vigyáztak ránk..?
- Igen! Te ezt nem érted! Nem értheted, hogy miken mentem keresztül, mert ők nem voltak! - nézett rám mérgesen.
- Áttudom érezni. - néztem rá semleges arckifejezéssel.
- Nos, én úgy látom, hogy nem. - hunyta le a szemeit - Így megmutatom neked. - hirtelen kinyitotta a szemét. Szemében a Mangekyou Sharingan volt.
Nem tudtam semmit se reagálni, mert egy nagy feketeségben voltam. Majd a szemem előtt egy történet kezdett el menni...
*Akemi Szemszög:*
Mindössze 7 éves voltam..mind a 3 Tomoe-t birtokoltam. Sokan dicsértek is ez miatt, hogy ilyen fiatalon megvan a 3 Tomoe.
Épp a húgom 5. születésnapjáról jöttünk haza. Azt kérte, hogy maradhasson egy számomra lényegtelen Faluban. A nevelő szüleink meg is engedték neki. Hazafelé az úton volt egy pici vita is kettőjük között ez miatt, de mondtam nekik, hogy ez miatt lényegtelen veszekedni. Így lenyugodtak. Bár arra senki se számított, hogy otthon mi lesz. Ha tudom, akkor haza se megyek...otthon voltak az igazi szüleim...és kérdőre volták a nevelő szüleimet, hogy hol van Nagu..elmondták..azt hittem, hogy ott fog kitörni egy háború. Kiabáltak egymással, majd meg ölték egymást. Én inkább a szobámba mentem, csakhogy ne keljen ezt hallanom. De tévedtem. A számomra ijesztő hangok akkor is átszűrődtek a falakon. Folyamat vágták egymásnak a bántóbbnál bántóbb szavakat. Némelyiknél még a könnyem is kicsordult. Nekem fájt már, hogy ilyeneket mondanak egymásnak...de a legbántóbb szavakat, az igazi szüleim mondták a nevelő szüleimnek. Rettenetesen fáj, hogy miket gondolnak róluk.
Majd eljött a tetőpont. Az a mondat, amikor egy Világ omlott össze bennem.
- Elég volt! Ki vagytok rúgva! - ordibálta anyám.
Mi? Nem..nem akarom! Gyorsan..lehet ha még időben leérek tehetek valamit....
Rohantam le a lépcsőn, s gondoltam, hogy tehetek valamit. Én...egy 7 éves kisfiú..meggyőzi a felnőtteket...
- Anya..! - kiáltottam mikor leértem, de a nevelő szüleim sehol sem voltak. Csak a dühtől izzó vérszerinti szüleim.
- Akemi. - szólt szokásához hívően apám - Mostantól nem jönnek többet Heromoék.
- Ugye nem..? Tényleg kirúgtátok őket..? - folytak a könnyeim mint a záporeső.
- Igen. Ezt láttuk a legjobbnak most. - szólt anya - Így mostantól velünk leszel, és mi is kevesebbet fogunk dolgozni.
- De..én nem akarom, hogy elmenjenek.. - ellenkeztem.
- Akemi! Nincs ellentmondás! Mi vagyunk a szüleid, az van amit mi mondunk! Egy ilyen fiatal gyereknek, nincs beleszólása a Világban történő dolgokba! - nézett rám haragosan apa.
- De..nekem hiányoznak...
- Jó, majd akkor ritkán meglátogatod őket. Így jó lesz? - szólt anya kedves hangon.
- Igen... - szipogtam.
- Na most pedig menj aludni. - intett apám.
- Jó... - mondtam, majd illedelmesen elmentem aludni.
Ezek után éltem az életem. De még mindig fájt, hogy Heromoék nem lehetnek velem. Hiába mentem hozzájuk. De az is csak egy hónapban egyszer..
Eltelt 5 év...Azt hittem, hogy már semmi sem jön az életembe...de tévedtem...épp Heromoéknál voltam fent a szobában, ők padig lent tevékenykedtek.
Egyszer csak kiabálásra lettem figyelmes. Nem, nem rohantam le mint egy eszelős, nem voltam hülye. Szép lassan lábujjhegyen lementem. Kikukucskáltam a nappali ajtaja mögül, és olyat láttam, amitől örökre megváltozott az éltem. Egy Ninja, nem láttam az arcát pontosan, megölte Heromoékat...a szemem láttára.
Majd pillanatok múlva éreztem, hogy erősödök...hogy egyre több az erőm, a Chakra szintem megnő.
Majd belepillantottam a nappaliban lévő tükörbe. Nagy meglepetésemre a Mangekyou Sharingant véltem felfedezni a szemeimben. Miután visszapillantottam az illető már eltűnt, Heromoék pedig holtan feküdtek a Földön.
Kirohantam a házból, és szaladtam, de mindenhol csak halott Uchihát láttam.
- Itt...meg mi történt..? - sokkoltam le - Várjunk..Apa! Anya! - kaptam fel a fejemet, és rohantam haza.
Odaérve, berobogtam az ajtón, de a szüleim sehol.
- Me..meghaltak..? - kérdeztem halkan.
- Akemi... - szólt egy ismerős hang a sötétből.
- Huh..? - pillantottam a hang felé pityogó arccal.
- Kincsem.. - jött elő anya a sötétből.
- Anya! - rohantam oda és szorosan megöleltem - Apa hol van?!
- Összepakolt pár cuccot. Elmegyünk innen.
- De miért..? És ki azaz ember aki gyilkolja a Klán-tagokat..?
- Uchiha Itachi.
- Mi..? De mi hárman nem vagyunk veszélyben..igaz Uchihák vagyunk, de nem a Klánnal élünk..
- Attól még veszélynek vagyunk kitéve. Hiába nem a Klánnal élünk.
- De akkor most mi lesz..? És..Heromoék... - folytak a könnyeim.
- Mondd, Akemi. - jött elő apa a sötétből - Arra nem gondoltál, hogy mi lett volna ha Nagu itt marad?
- Huh? Ezt, hogy érted?
- Ha Nagu nem maradt volna ott, akkor most Heromoék nem haltak volna meg. - nézett rám apa komolyan.
- Igazad van. Minden az ő hibája. - néztem fel gyilkos tekintettel.
Ezután elhagytuk a falut, és elzárkóztunk mindentől, és mindenkitől.
*Vissza az én szemszögembe*
Hirtelen vége lett a sötétnek, s Obito és Akemi társaságában találtam magam.
- Na? Mit mesélt ez a barom? - pillantott rám Obito.
- Hogy mit érzett Heromoék halálakor, és miken ment keresztül. De ezek engem kicsit se hatnak meg. - néztem Akemire komolyan, mire megrezzent.
- Most, hogy elmeséltem pár dolgot, ideje a lényegre törni. - hunyta le a szemét, majd mikor kinyitottam a Mangekyou Sharingan tükröződött benne.
- Hát ha ezt akarod... - szóltam, majd bekapcsoltam a Sharinganom - Lehet, hogy nincs meg a Mangekyoum, de nem az számít, hogy milyen erős hanem, hogy mennyire jól tudod használni. - néztem rá.
- Ha te mondod. - nevetett - Akkor lássuk, hogy ki nyer.
- Elég a dumából! - szóltam rá.
- Én nem is du... - nem tudta befejezni mert felé dobtam egy kunait, amin egy Robbanó Pecsét volt. Akemi előtt robbant fel.
- Gyors vagy! - nyöszörögte.
- Én komolyan gondolom. De úgy látszik, hogy te nem.
- Akkor nagy tévedésben élsz. Katon: Hoosenka no Jutsu! - csinálta Akemi a kézjeleket, majd sorozatban Tűzlabdákat lőtt felém. Nagy nehezen, de kikerültem őket.
Használnom kéne a Sötét Jutsut..de még soha nem használtam senki ellen, így nem tudom, hogy működik-e..
- Sötét Villanás! - mondtam majd csináltam a kéz jeleket. Elsőnek semmi se történt, majd láttam, hogy Obito megugrik egy fa mögé. Akemi meg repült vagy 20 métert, de nem lett konkrétan semmi baja. Pár karcolás.
- Hogyan élted túl...?! - vetettem rá mérges pillantást.
- Könyörgöm..Mangekyou... - nyögte ki majd lassan felállt.
- Francba... - szorítottam össze a fogam.
Akemi hirtelen eltűnt, majd megjelent előttem és gyomron rúgott.
- Kbbel.. - köhögtem fel vért.
- Lassú. - jelentette ki Akemi - Ha továbbra is így harcolsz, akkor veszteni fogsz! - rúgott belém. Abban a pillanatban, hogy hozzámért, én eltűntem.
- Mi?! Egy Árnyéklón?! - lepődött meg.
- Ezt meg mikor tanulta..? - mondta halkan Obito, miközben elképedett a látványon.
- Raiton: Enashi no Jutsu! - csináltam a kézjelet, majd a villámommal Akemi hátába csaptam.
- ÁÁÁ! - üvöltött a bátyám, majd vért hányt fel.
- Doton: Gou no Doro! - csináltam a kézjelet, majd kezemet a földre helyeztem, s Akemi lábát megfogta az iszap, így nem tudott elmenekülni.
- Francba... - lihegett Akemi fáradtsága miatt,és a hátén lévő seb miatt.
- Végre..ha csak egy kicsit..letudtalak állítani. - lihegtem.
- És még ő mondta, hogy menyire lefog téged győzni. - nevetett Obito.
- Még téged is legyőznek! - csikorgatta a fogait Obitora.
- Téged a fájdalom vezérel? - nézett rá Obito.
Akemi ekkor meredten bámult maga elé.
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Viszont rajtad látom, hogy a fájdalom vezérel 100%-ig...
- Huh? Mit tudsz te rólam?! - nézett rá idegesen.
- Se keveset, se sokat. - jelentette ki Akemi - De, hogy jobban megértsem..mondd már el nekem. - cukkolta.
- Jó, te akartad. - állt fel Obito, majd bekapcsolta a Mangekyou-át és Akemi számára, és az én számomra elkezdődött Obito története.
*Obito szemszög:*
Szerettem Rint..az életemnél is jobban. Ezért is estem kétségbe amikor elrabolták őt tőlünk a Rejtett Szikla Falusiak. Kakashi azt tanácsolta, hogy hagyjuk Rint, és kövessük a tervet, amit Minato-sensei állított elő. De én nem hagytam.
- El kell mennünk és megmenteni Rint! Ő sokkal fontosabb mint a küldetés! - kiabáltam Kakashival.
- Ha nem megyünk a Hídhoz, akkor Konoha elbúkja a Háborút! - nézett rám idegesen.
- De hát, Rin a csapattársunk és a barátunk! Nem tehetjük ezt vele!
- Nem érted, hogy a Háború most fontosabb?! - fordult felém kiabálva.
- Akkor majd én egyedül megmentem Rint!
- Mi?! Egyedül képtelen vagy rá, te is tudod! - mormogott nekem Kakashi.
Hátat fordítottam Kakashinak majd elindultam, de hirtelen megálltam.
- Hiszem, hogy Fehér Agyar igazi hős volt... - szólaltam meg.
- Huh? - rezzent meg Kakashi.
- Persze a ninják világában azokat, akik megszegik a szabályokat, semmirekellőnek nevezik...De azok.. - néztem rá Kakashira idegesen - Akik cserbenhagyják a barátaikat, még ennél is rosszabbak. - szóltam majd elmentem.
Fél óra múlva már annak a barlangnak a bejáratnál voltam, amiben Rint tartották fogva. Az egyik fán voltam, amikor éreztem, hogy valaki van mögöttem. Hátrafordultam, és Kakashit véltem felfedezni magam mögött. Kardjával lecsapta az illetőt, aki majdnem nekem támadt.
- Ka..Kakashi...mit keresel itt?!
- Nos, nem bízhatok meg egy hozzád hasonló nyápicban, nem igaz?
- Kakashi... - szóltam halkan.
Kakashi nekiállt veszekedni az alakkal aki ránk támadt. A sokk hatására nem igazán figyeltem kettőjük csevejét.
Majd egyszer csak eltűnt az illető.
- Huh? Hol lehet? - szóltam halkan.
Kakashi ijedten felém fordult, majd elkiáltotta magát.
- Obito! Mögötted!
Az illető hátulról megrántotta a kardját, és Kakashi szemén végighúzta. Kakashi hátraesett.
- Kakashi! - szóltam aggódóan.
Leguggoltam Kakashihoz.
- Kakashi, jól vagy?! - emeltem meg a fejét.
- Az ellenségünk...képzett... - fogta a szemét.
Könnyes lett a szemem..
- Ne, hogy azt mond, hogy megint por ment a szemedbe.
Letöröltem a könnyeimet.
- Csak a szám jár...mindig mások mentenek meg...Egy nagyszájú vesztes vagyok...De...Nem akarom, hogy ezek csak üres szavak maradjanak! - mondtam magamban, majd felálltam.
Éreztem. Éreztem, hogy közelít. Itt van..itt van a hátam mögött..!
Mikor már majdnem hozzámért, akkor hirtelen megfordultam, és saját maga szaladt be a kunaiban ami a kezemben volt.
Abban a pillanatban éreztem, hogy erősebb vagyok. S magamban rájöttem....megjelent a Sharinganom.
- Obito..te... - szólt Kakashi.
- Mi ez..a szem..? - szólt kóvályogva az áldozat, majd összeesett és meghalt.
- Ezúttal én védem meg a tárasaimat! - kiáltottam el magam.
- Obito..a szemeid... - szólt Kakashi pár pillanat után.
- Igen..ez lenne a Sharingan. - néztem a kezeimre - Már látom a Chakra áramlását..
Kakashi fájdalmasan felnyögött, majd a szeméhez kapott. Kivette Rin ajándékát az övtáskájából.
- Úgy tűnik a bal szememet elvesztettem. Ellátom magam, és aztán mehetünk megmenteni Rin.
- Jó!
Kakashi ellátta magát, majd elindultunk be Rinért.
Kakashival mindketten bementünk a barlangba. Mikor beértünk a két Szikla Rejtekinek ránk szegeződőt a szeme. Rin Genjutsu hatása alatt volt...
Itt nem is részletezném a dolgokat. Megküzdöttünk velük. Győztünk...Rint kiszabadítottuk, de felrobbantották a barlangot. Futottunk ki. Kakashira majdnem ráesett egy sziklat, de én arrább löktem. A szikla ráesett a jobb oldalamra...az egészet befedte. Nem tudtam megmozdulni..
" https://www.youtube.com/watch?v=Hn0-Hi-Niu0 Ezt ajánlom innen :') "
- O..Obito... - mondta halkan Kakashi.
- Obito... - ijedt meg Rin.
Kakashi minden erejével próbálta eltolni a sziklát...de nem sikerült...
Rin elkezdett sírni. Kakashi térdre rogyott, és szidta magát.
- Rin... - szóltam halkan.
Rin rám pillantott könnyektől csillogó szemével.
- Igaz..el is felejtettem... - hunytam le a szemem és mosolyogtam - Én voltam az egyetlen...aki nem adott ajándékot...amikor jounin lettél, Kakashi.
Kakashiék szomorúan néztek rám.
- Gondolkoztam, hogy mit adhatnék..és eszembe jutott valami......Ne aggódj...Ez nem haszontalan, felesleges dolog... - kinyitottam a szemem, ami még épp volt, bekapcsolt Sharingannal - Neked adom....a Sharinganom...
Mind a ketten megrezzentek.
- Bármit is mond a Falu....Te nagyszerű jounin vagy....Én így érzem...Kérlek fogadd el. - fejeztem be a mondatom mosolyogva.
Rin letörölte a könnyeit.
- Rin..használd a gyógyító technikádat...Vedd ki a szemem, és ültesd át a Sharinganom...Kakashi bal szemébe. - szóltam lágy hangon.
Rin bólintott.
- Kakashi, gyere ide...azonnal elkezdem. - szólt a lány.
Kakashi remegett.
- Megfogok halni...de én leszek majd a szemed....így látni fogom a jövőt... - mondtam könnyes hangon.
Így Kakashi megkapta a bal szemem. Kakashi kitört a barlangól. Rin ott maradt velem.
Mikor Kakashi a felszínen volt, sírt a bal szemére. A jobbra nem...
Azt lehet hinni, hogy Kakashi sírt..de nem...akkor mind a két szemén sírt volna..én sírtam..de mivel a szememet Rin Kakashiba ültette, ezért olyan mintha ő sírna..
Pár perc múlva Kakashi legyőzte a még megmaradt Szikla Rejtekit..egy embert.
- Kakashi..vidd Rint..vidd Rint....és menjetek...innen.. - szóltam halkan.
- Obito... - szólt fájó hangon Rin.
- Minden rendben...menjetek...
- Rin! - szólt Kakashi.
Majd Rinnek nyújtotta kezét, hogy kihúzza..Rin hezitált, mert nem akart engem otthagyni...
De késő volt..az ellenség megérkezett, és a Jutsujuk miatt elkezdett összeomlani a barlang..
- Rin! Menjetek!
Rin kisírta szemeit, majd megfogta Kakashi kezét, aki felhúzta. A barlang kezdett összeomlani..
- Obito..! - kiáltott Rin..de hiába..a sziklák teljesen beterítettek engemet..
Kakashiék elmenekültek...
Pont amikor Kakashi és én..kezdtünk jóba lenni...Nem tudtam elmondani Rinnek....hogy szeretem....Szerettem volna....több időt tölteni...mindenkivel...
A barlang teljesen összeomlott..
Ezután jött az, hogy Madara megtalált, stb, stb, stb...és jött Rin halála...a lényegre térve...Kakashi a szemem láttára ölte meg..ekkor aktiválódott a Mangekyou Sharinganom.
Minden Ninját megöltem aki a közelemben volt..Rint pedig elvittem magammal hátha tudok még neki segíteni..de nem tudtam..meghalt.
*Vissza az én szemszögembe:*
Obito befejezte a történetét...alig bírtam ki, hogy ne sírjak..de erős voltam.
- Szóval ez történt. - szólt Akemi - Milyen ironikus. - nevetett majd Obito előtt teremt.
- Huh?! Hogy bírtál ebből kijönni?! - lepődtem meg.
- Mi bajod van?! - nézett rá Obito.
- Most komolyan. Ez a kis Rined ilyen volt?
- MI?! - nézett Obito Akemire.
- Nem is volt olyan nagy szám ez a Rin..síros volt..meg mindig...sőt.. - Akemi elkapta Obito gallérját, és az arcába röhögött - Még csak nem is szép... - mosolygott.
Obitonak se kellett több.
Idegesen nézett előre, s elkapta Akemi kezét.
- Me...megöllek... - Szólt mérges hangon Obito, de még mindig maga elé nézett.
- Lehet próbálkozni. - suttogta mosolyogva Akemi.
Csönd telepedett ránk..majd egy váratlan mozdulat megtörte azt...
Obito egy hirtelen mozdulattal, olyan gyors volt, hogy még Akemi se tudott reagálni. Obito hirtelen egy vasrudat szúrt Akemi hasába.
- He? - reagált pillanatok múlva Akemi, s egyre gyengébben fogta Obito gallérját.
- Rinről..egy rossz szót ne merj mondani még egyszer. - Obito hátrább ment, Akemi már nem fogta őt, s Obito is elengedte - Bár nem hinném, hogy tudnál a közeljövőben bármit is mondani valakinek... - nézett maga elé csalódottan.
" https://www.youtube.com/watch?v=BZsXcc_tC-o Ezt ajánlom innen :') "
Akemi rogyadozni kezdett..
- Az ilyennek mint te nem kellene élnie! - kiabált neki Obito, majd hason rúgta, pont ott ahol a vasrúd is volt...Akemi repült 10 métert, a vasrúd meg a rúgás hatására átment Akemi testén. Biztos vagyok benne, hogy több szerve is tönkre ment ez miatt.
Akemi miközben repült vért hányt fel...hátára érkezve feküdt a földön.
- Legyő..zött..egy ma..gad..fajta... - nyöszörögte nagy nehezen.
Obitoval odaálltunk elé.
- Megfog halni, igaz? - néztem Obitora.
- Semmi esélye a túlélésre. Sok szerve tönkrement a vasrúd miatt.
- Komoly..an..legyőz..tek...? - emelte fel véres kezét remegve, és azt nézte, félhomály mosolyával.
Obito idegesen nézett haldokló testvéremre.
- De..had mondjak..el..nektek..valamit... - szólt Akemi.
- Huh? - néztem rá.
- A..páék..nem Hold..orszá...gában..vannak..olyan..kicsi helyen..simán..meg..megtalálják..őket... - lihegett - Kiri..gakuréban van..nak...
- Az Víz Országában van. - néztem Obitora.
- Miért mondod el nekünk? - préselte ki Obito összezárt fogai között.
- Azért..mert...le..győztetek...és ezzel..kiérdemelté..tek....és..Na..gu...
Akemire pillantottam.
- Elismerem...az erődet... - mosolygott fájdalmasan.
- Akemi... - szóltam halkan.
- S mikor...Kirigakeruba értek..kérlek..üdvözöljétek..he..lyettem is...Anomit...és...Senit.... - nyögte ki utolsó szavait.
Akemi meghalt.
- Nagu..menjünk... - nézett Obito az égre ami beborult.
- Temessük el..kérlek... - néztem Akemire, s a vízcseppek hullottak az arcomról. Nem..nem sírtam..eleredt az eső.
- Jó... - szólt majd odament Akemihez a karjaiba vette majd elindultunk egy helyet keresni, ahol nyugovóra helyezhetjük a bátyámat.
Így is történt.
- Figyelj. - tette Obito a kezét a vállamra - Mennünk kell... - szólt csalódott hangon.
- Tudom... - néztem Akemi sírját szomorúan. Az eső szakadt. A sírt kissé sárossá téve.
- Gyere. - fordult meg, s elindult.
Én követtem a példáját. Obitoval Pecséteket helyeztünk el a sírt körül. Így senki se tudja azt megrongálni, vagy hasonló.
Mentünk Rejtett Köd Faluba. Pontot akartam végre tenni a szülőkkel való viszonyomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése