- Hm? - néztem rá.
- Ugye tudod, hogy Rejtett Ködbe nagyon nehéz a bejutás, mivel Hídon kell keresztül menni, és mindenhol örök vannak.
- Igen tudom. Jártam már ott.
- Hu? Mikor? - lepődött meg Obito.
- Még nagyon régen, de az most nem lényeg.
- Most az egyszer igazad van. Le akarom végre zárni ez az ügyet a szüleiddel, mert valami rohadtul nem stimmel. - beszélt rekedtes hangon.
- Hm? Mire gondolsz? - pillantottam rá meglepetten.
- Majd ha a dolgok fordulást vesznek, megtudod. - szólt majd tovább kémlelte az eget.
*Eközben Konohába...Kakashi szemszög:*
Megvan. Végre, elég információhoz jutottunk, hogy bizonyítsuk, Tsunade-sama elméletét.
Siettem a Hokage-irodájához. Mikor odaértem, idegesen kopogtam az ajtón.
- Gyere! - hallatszott Tsunade-sama rekedtes hangja.
Válaszára lenyomtam a kilincset, s kissé idegesen, de bementem.
- Tsunade-sama. - szóltam illedelmesen - Bebizonyosodott amit gondolt.
- Tessék?! - csapott az asztalra idegesen - Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hisz ez egy egyszerű elmélet volt.
- Értesítsem Izumo-sanékat, hogyha látnak valami fura mozgolódást, értesítsenek minket? - keltem ki magamból.
- Arra semmi szükség. Mivel egy időre békén hagytuk az Akatsukit, nem fog semmi sem történni.
- De honnan tudhatjuk, hogy valóban igazat mondott-e?!
- Öhm, bocsánat, de miről van szó? - szólt félénken Sakura.
- Sakura? - néztem rá meglepetten - Hát te is itt vagy? Sajnálom nem vettelek észre... - vakartam a tarkóm.
- Szerintem nyugodtan elmondhatjuk neki, hisz érintett a dologban.
- Tessék? Miről van szó? - nézett ránk határozottan Sakura.
- Emlékszel arra a lányra, akivel találkoztunk az egyik küldetésen, nem? - pillantottam Sakurára.
- Igen. - szólt a lány.
- Nos, és arra aki itt volt, és befogadtad?
- Rá is.
- Nos ő egy, és ugyan az a személy.
- Akkor azért volt olyan ismerős! - szeppent meg Sakura - De mi van vele?
- Háromszor is találkoztunk vele, kétszer az Akatsuki tagjaként, és nem kaptuk el. Micsoda Hokage vagyok?! - mérgelődött Tsunade-sama.
- Bár egyszer sem ártott nekünk. - szóltam - Igaz legutóbb baleset gyanánt, megölte az egyik őrt. De Yamato elmondása szerint, baleset volt, és részben az ő hibája is. Vállalta érte a felelősséget, bár semmi következmény nem lett az esetnek.
- Szóval... - szólt Tsunade-sama - Elsőnek találkoztatok vele egy küldetésen, amiben segített nektek.
- Igen. - válaszoltam.
- Másodszor eljött hozzám segítséget kérni. Bolond voltam, belementem. Majd elment. Harmadjára pedig pár napja, vagy hete volt itt. Megismerkedett Yamatoval, és történt az erdőben az a baleset. Utána elment.
- Igen. - válaszoltam ismét.
- És jelenleg nem tudjuk, hogy merre van, és az igazi nevét se tudjuk... - szólt Tsunade-sama.
- De az már biztos, hogy a keresztneve Nagu. - mondtam.
- Nem Akazi nagu? - pillantott rám Tsunade-sama.
- Nem. Kerestük az adatbázisban, és nem volt ilyen név. Viszont biztosra tudjuk, hogy van vezetékneve. Van is egy sejtésem, de még nem biztos, hogy igaz is.
- Azért halljuk.
- Merem feltételezni, hogy...az Uchiha klánból való. - néztem rájuk komolyan.
- Tessék?! - szólt kórusban a két hölgy előttem.
- Az teljességgel lehetetlen! - tiltakozott a Hokage - Mind jól tudjuk, hogy Itachi mind lemészárolta, egytől-egyig! Jelenleg, Itachi, és Sasuke az utolsó megmaradtak abból a klánból!
- Birtokunkba került pár fotó. - nyúltam a mellényem zsebébe.
- Fotó? - nézett rám kérdően Sakura.
- Igen. Méghozzá ezek. - tettem őket az asztalra.
- Az Anbutól kértem engedélyt, hogy átkutassam a kihalt Uchiha klán területét. Nem találtam semmit. De tudomásomra jutott, hogy Nagu kisebb korában Rejtett Szikla Lakosa lett, így ellátogattam oda, s ezeket a képeket szereztem meg pár embertől.
- Szóval igaz..mihamarabb elő kell kerítenünk ezt a lány. - szólt idegesen Tsunade-sama - És habár kevés, de azt az információt amit eddig tudunk róla, azt jegyezzék le a kézikönyve!
- Csak egy a baj..semmit nem tudunk róla..csak a nevét és a származását. Nem tudni, hogy milyen Jutsukat használ..bár a Tűz Jutsukat azokat tudja...
Tsunade-sama idegesen az asztalra csapott.
- Micsoda..szégyen..semmit nem tudunk... - idegeskedett.
Pár pillanat néma csönd után:
- Hokage-sama! - rontott be egy Anbus.
Mind rá szegeztük a szemünket.
- Jelentést kaptunk, hogy látták azt az Akatsukis lány az Országhatáron, egy társával! Jelenleg a Kikötő felé tartanak! - lihegett.
- Társával?! - lepődtem meg.
- Igen! De tudtunkkal Yamato-san látta őt, amikor itt voltak a baleset napján. - mondta az Anbus.
- Kakashi! - szólt Tsunade-sama - Yamatoval és 2 Anbussal menjetek oda, de gyorsan! - parancsolta.
- De nem tudjuk, hogy Yamato merre van... - mondtam.
- Én láttam... - szólt Sakura - Izumo-sannékkal beszélgetett a Kapunál, mikor jöttem.
- Rendben, akkor menjetek, és ha még eléritek őket, Nagut hozzátok elém, mindenképp!
- Na és a társával mi legyen? - szólt közbe az Anbus.
- Őt fogjátok el, és vallassátok ki! Nyomás! - adta a Hokage a parancsot, mire egyből lendültünk, és indultunk Yamatoért, utána meg a Kikötőbe.
*Vissza az én szemszögembe:*
- Mindjárt ott vagyunk. - szóltam.
- Tudod..van valami jó abban is, hogy a bátyád nincs többé.
- Mégpedig? - pillantottam rá.
- Többé nem esünk a Genjutsujába. - nevetett halkan.
- Igaz..mikor mindig belekeveredtünk, kínos helyzetbe kerültünk. És ha úgy vesszük azok a csókok se számítanak, és vegyük is úgy. Mert tényleg nem számítanak. - sóhajtottam.
- Én is így gondoltam. Meg ha te halsz meg, akkor jött volna a szokásos csöpögős duma, hogy: "Jó volt veled meg minden, ne halj meg."
- Ahogy ismerlek csak rám néztél volna és elmentél volna onnan. - nevettem.
- Van benne valami. - sóhajtott.
- Nem vagy te olyan rossz ember Obito. Csak a fájdalom áturalta a testedet.
Obito sóhajtott.
- Néha úgy érzem, hogy ezen a Világon TE vagy az egyetlen ember, aki megért. - nézett az égre.
- Lehet igazad van, lehet nem. - vontam meg a vállam - Megváltoztam, ezt szerintem te is észrevetted.
- Észre. Az érzelmes oldalad lecsitult, mélyen a szívedbe költözött.
- Na ez az. Aki túl akarja élni ezt a fájdalommal teli Világot, annak elkel dobnia az érzéseit.
Obito halkan felnevetett.
- Tanulsz tőlem. Ezt jó tudni.
- Mivel te vagy az egyetlen akivel kommunikálni tudok, nincs más választásom.
- De ott volt az a Konohai, akivel összespannoltál.
- Yamato? Igen..de elkellet mennünk onnan.
- Mondtam, hogy nem barátkozhatsz semmiesetre, mert megkel találnunk a szüleidet.
- De ha valaki megakadályoz megint, én öngyilkos leszek.
- Kötelet adjak? - lett Obito hangja rideg.
- He?! Mi bajod van?!
- Ők... - mutatott elénk.
Előre néztem.
- Huh..ezek..! - ijedtem meg.
Előttünk volt Kakashi, 2 Anbus..és...Y...Yamato..
- Végre megvannak. - szólt Kakashi.
- Nagu... - szólt halkan Yamato.
Csak néztem őket, semleges arccal.
- Mit akartok?! - szólaltam meg hirtelen.
- A Hokage parancsa szerint elkel vinnünk téged elé. - szólt az egyik Anbus.
- Huh?! Mit akar tőlem?!
- Azt majd ő elmondja. - mondta tovább az Anbus.
- Észnél vagytok?! Nem érünk rá! - emeltem fel a hangom.
- Nem akarás kérdése. Akatsukisok vagytok, jogunkban áll titeket elfogni. - mondta Kakashi.
- Már persze ha eltudtok. - szólt Obito.
- Yamato... - szólt halkan Kakashi.
Yamato egy szólás nélkül csinálta a kézjelet, és a földre csapott. A földből faágak jöttek ki, amik felénk tartottak.
Obito hirtelen elteleportált. Nekem esélyem se volt kézjelet formálni, mert elkaptak.
- A rohadt életbe! - üvöltöttem az égbe.
Sharinganomat bekapcsoltam. Kakashi közelebb jött a szemembe nézett a Mangekyou Sharinganjával.
Elájultam. Nem tudtam mi lesz velem...Obito volt az egyetlen reményem.
Mikor magamhoz tértem, még nem nyitottam ki a szemem. Ültem. Kezeimen éreztem a súlyt. Kis idő múlva rájöttem, hogy egy székben ülök, és a kezeim levannak kötözve.
Lassan kinyitottam a szememet. Láttam magam előtt háttal a Hokagét, és Kakashit.
- Huh..hol vagyok..? - mondtam halkan, mire megfordultak. Pedig nem is hangosan mondtam.
- Szóval felébredtél. Illetve, Kakashi feloldta a Genjutsut. - szólt a Hokage.
- Mit akarnak tőlem?! Békén hagytuk a Falut! Hagyjanak maguk is békén! - sziszegtem.
- Figyelj. - szólt Kakashi - Háromszor is találkoztál velünk...vagyis..Konohaiakkal.
- Ha?!
- Először, amikor segítettél nekünk a küldetésen. - szólt Kakashi.
- Tényleg... - rezzentem meg - Azok..maguk voltak... - néztem rá elképedve.
- Másodszor, mikor idejöttél segítséget kérni. - folytatta Kakashi.
- Igen. - mondtam.
- Harmadszor, meg amikor Yamatoval találkoztál. - pillantott mellém.
Odapillantottam enyhén. Yamato ült a székén, s aludt.
- A Jutsu, amit használt rajtad lefárasztotta. Jelenleg most is az ő Jutsuja végett vagy lekötözve.
- Mit akarnak tőlem?! - néztem rájuk idegesen.
- Kétszer is futni hagytunk. Ezúttal nem ez lesz. Habár...a társad elszökött. - szólt Kakashi.
- Tuti értem jön... - dünnyögtem.
- Akkor már rég jött volna. Itt vagy már lassan 4 órája, és még nem jött. - sóhajtott a Hokage.
- Mi?! - néztem csalódottan magam elé.
- Te vagy azaz Akatsukis, akiről alig tudunk pár dolgot.
- Nem érdekel, hogy mit tudnak rólam és mit nem! Az a rohadék narancsképű f*sz itthagyott! - kiabáltam el magam, méreggel telve.
Ekkor Yamato hirtelen felriadt, majd leesett a székről. Fejét fogta szegény.
- Hát ő se alussza ki magát. - sóhajtott Kakashi.
- Mi? Hol? Mennyi? Elment? Mi van..? - tette fel a kérdéseket Yamato.
- Mindenesetre megkell tudnunk rólad pár dolgot. - szólt a Hokage.
- De ezért vagyok itt?! Mit akarnak?! Meséljek az életemről?! Már elmondtam! Semmi keresnivalóm itt! Vagy azt akarják, hogy tényleg okkal legyek itt..? - mosolyodtam el gonoszul - Mert akkor teszek róla, hogy okkal tartsanak maguknál. A Falu melyik részét romboljam le, heh? Vagy ne a Falut, hanem inkább az erdőnél kezdjem? Nekem mindegy... - röhögtem a képükbe.
Mind meglepetten néztek rám. Kivéve Yamatot, aki időközben felállt.
Hirtelen mozdulattal előttem teremt, majd felpofozott.
- Yamato..! - szólt hirtelen Kakashi.
- Elég! - pillantott rám mérgesen.
- Yamato... - szóltam halkan. Arcom piros lett, akkorát csapott.
- Elég volt! Tudom, hogy nem az igazi énedet ismertem meg, de akkor is egy ilyen lány ne beszéljen ilyeneket! Okkal vagy itt! Tudom, hogy zavar, de nem kell még egy okot adnod hozzá! Hokage-sama, Kakashi-senpai. Kérlek menjetek ki. Beszélni szeretnék vele. - nézett rájuk.
Ez..megöl..tuti megöl..vagy megfújt..és mi van ha megerőszakol..kinézem..illetve..nem..vagyis..nem tudom..félek..nekem annyit tuti..megöl..vagy megkínoz..
Miközben ezen agyaltam a két illető kiment, így kettesben maradtam Yamatoval.
- Nos... - köhintett majd rám nézett.
Én úgy néztem rá, mint aki most ugrik le, 20.000 méter magasból.
- Huh? Miért nézel így?! - húzta fel a szemöldökét.
- Nem akarsz megölni...vagy esetleg megfújtani..vagy megerőszakolni...vagy megkínozni...? - kérdeztem full befosva, miközben ránéztem.
Yamato elképedve nézett rám.
- Komolyan kinézed belőlem? - kérdezte fájó hangon.
Ez már nekem fájt..hogy lehetek ilyen..? Még szép, hogy nem bántana...hogy lehetek ilyen...várjunk csak...én azt hittem, hogy kiöltem magamból az érzelmeket..de mégis..fáj ha bántom..őt...nem ártott nekem semmit..jó, igaz elkapott, meg lekötözött. De nem volt más választása.
- Sajnálom... - nyögtem ki halkan - Ki akartam magamból ölni minden érzelmet...de nem megy..időre van még szükségem ehhez... - mondtam fájó hangon, miközben a cipőmet néztem.
- De mért akarok, kitaszítani magadból az érzéseket?
- Mert aki túl akarja élni ezt a fájdalommal teli Világot, annak elkel dobnia az érzéseit. - néztem rá komolyan - Nekem ezek az érzések fájdalmasak. Így nem akarom őket megtartani.
- Biztos van olyan, amitől nem fájdalmat, hanem enyhe boldogságot érzel. - nézett rám nyugtatóan.
- Te ezt nem érted, és nem is fogod megérteni, mert nem szívesen beszélek róla. - lettem rideg.
- Nem is kértem. - vágott vissza.
- Akkor szerintem ezt meg is tárgyaltuk. - vontam meg a vállam.
- Nem egészen. Én beszélni akartam veled, nem veszekedni. A kettő között nagy különbség van...szóval. - húzta elém a széket, s leült rá - Mi vezényelt, hogy az Akatsukiba lépj?
- Nem mintha tartóznék neked beszámolóval!
- Nem beszámolóval. Hanem..tekintsd úgy rá, mint egy baráti beszélgetésre. - sóhajtott.
- Nehéz úgy tekinteni rá, miközben nem is vagyunk többek egymásnál, mint szimpla ellenségek. - néztem a szemeibe.
- Kéreted magad de nagyon. Tudsz róla? - sóhajtott ismét.
- Csak szimplán utálom, ha faggatnak, meg azt is amikor a múltamról kell beszélnem. - néztem a plafonra.
- Miért nem ezzel kezdted? Tudod én nem utallak téged. - állt fel - Csak jó lenne ha segítenél nekünk.
- Miben?! A saját magam becsapásával?! Nem vagyok hülye Yamato! - emeltem fel a hangom.
- Gondoltam. Nos én megpróbáltam veled beszélgetni, de te nagyon nem akarsz együttműködni. - nézett le rám, majd Kakashiék bejöttek egy emberrel.
- Ez meg ki? - fintorogtam.
- Az nem számít. - szólt Kakashi, majd az ember elém állt, a kezét meg a fejemre tette.
- Eresszen el! - rángatóztam.
- Yamato! - kiáltott Kakashi.
Yamato ismét egy szó nélkül csinálta a kézjelet, majd fával a mellkasomnál is lefogott, így végképp nem tudtam mozogni.
Az ember folytatta...így voltunk vagy 2 percig...sejtem mit csinálhat.
- Képes vagy az ember elméjébe belelátni? - szólaltam meg.
- Későn jöttél rá. - vette le a kezét a fejemről - Megvannak az információk.
- Jó. Akkor Kakashi menj Inoichivel, és jegyzeteljétek le amit megtudtatok. - utasította a Hokage.
- Ezért utálom Konohát... - sziszegtem - És az egész lakosságot! - kiabáltam a képükbe.
- Minket ez nem izgat. - szólt a Hokage.
Kakashi és az a hülye fazon elmentek.
- Semmi érzés sincs a Konohaiakban, és még minket, Akatsukisokat szólnak meg, hogy kegyetlenek vagyunk! - néztem rájuk mérgesen - Jöjjön csak el az a nap...de az életemre esküszöm...Elpusztítom Konohat! - emeltem fel a hangom méreggel telve.
A Hokage, és Yamato ijedtem néztem rám.
- Feltéve ha kijutsz innen. - szólt rekedt hangon a Hokage - Huji-san! - kiáltott ki, majd 2 Anbus bejött, Yamato meg egy szó nélkül leült a mellettem lévő másik székre.
A Hokage helyet foglalt, jól ismert asztalánál, s engem nézett. Az Anbusok mellém álltak.
- Vigyétek őt a cellába, s 24 órában álljatok őrt.
- Értettük, Hokage-sama! - mondták kórusban.
Épp már hozzám akartak érni, amikor a semmiből Obito jelent meg előttünk.
A két Anbust szó szerint lerúgta. Yamatora hirtelen egy Robbanó Pecsétes Cetlit helyezett.
- Ha megmozdul, a társa életét veszti. - pillantott gyilkos tekintettel a Hokagera, majd odaállt elém.
- Fenébe.... - szólt remegő hangon Yamato.
- Kai! - csinálta Obito a kézjelet, majd Yamato Jutsuja feloldódott.
Obito hirtelen letépte Yamatoról a Cetlit, és összetépte. Ezek után ránézett, a karjaiba vett, majd eltűnt.
*A Hokagénél...:*
- Yamato, jól vagy?! - állt fel a Hokage.
- I..Igen... - vett nagy levegőt.
- Azt hittem, hogy végre a markunkban van..erre..! Ez a társa volt?!
- Igen. - mondta Yamato.
- Fenébe..! Ismét kicsúszott a kezünkből!
*Vissza hozzánk:*
Obito beteleportált minket a Tér-Idő Jutsujába. Lihegve letett engem a földre, ő meg térdre esett. Leültem elé.
- Jól vagy? - néztem rá.
- Nem..egészenh... - lihegett - Utoljára akkor ment le ennyire a Chakrám, amikor Akemi Tér-Idő Jutsujába mentem be.
- Azt hittem már nem is jössz értem.
- Most komolyan azt hitted? Ezek után elkellet mennem érted. Elkel mennünk a szüleidhez, hogy minél előbb vége legyen ennek a hülyeségnek.
- Csak az a baj, hogy bevetettek azok a rohadék Konohaiak, egy olyan embert aki képes az elmében olvasni. Mostanra már le is jegyezték a Jutsujaimat, meg az adataimat.
- Na ezért nem szeretem Konohát.
- Ahogy én se...
- Huh? - nézett rám.
- Elhordtam őket ott mindennek..és..azt mondtam nekik, hogy elfogom Konohát pusztítani. - néztem Obitora gyilkos tekintettel.
- Szóval végleg megszűntek az érzések, igaz? - nevetett fájdalmasan.
- Jól mondod. - álltam fel határozottan - Obito...avass bele a tervedbe.
- Nem tudok felállni..pedig szívesen elmondanám. - ült le.
- Nem baj, attól még mesélhetsz. - nevettem.
- Egy olyan Világot akarok létrehozni, ahol az emberek Örök Álomban élnek. A tervet Tsuki no Me Keikakunak hívják. Ebben az álomvilágban minden megvan amit szeretnél. Még a holtakat is feltámaszthatod. De ennek érdekében megkel szerezni mind a Kilenc Bijuut, hogy aztán feltámasszuk a Tíz Farkút.
- A Tíz Farkú nem csak egy legenda? - pillantottam le rá.
- Nem. - rázta a fejét - A Hat Út Bölcse még nagyon régen "elosztotta" a Tíz Farkú erejét. Ennek köszönhetően vannak a Bijuuk.
- Értem. Na és, hogy akarod elérni, hogy az emberek ebbe az álomvilágba kerüljenek?
- Elméletileg ez csak Sharingannál működik. De nézzük a Holdat. Értelmezd a Jutsu nevét. Holdszem-terv. A Holdat mindenki látja, illetve mindenki ránéz. Ha ez így történik, akkor már az álomvilágban lesznek.
- Szóval a Holdat használjuk ehhez.
- Igen. Nos, használd a Gyógyító Jutsud, és akkor ha jobban leszek mehetünk is.
- Jó. - sóhajtottam, majd letérdeltem hozzá, és gyógyítottam.
Pár órával később Obito jobban lett. Így véglegesen folytattuk az utunkat Rejtett Ködbe. Remélem ezúttal senki sem akadályoz meg benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése