*Ez idő alatt Konohában:*
- Kakashi-senpai. Van már valami nyom róluk?
- Nincs. Amióta elszöktek, azóta nem találjuk őket. - sóhajtott Kakashi - De mondd csak Yamato...nekem egészen úgy tűnt, minha te közelebb kerültél volna Naguhoz, mint mi összesítve. Igaz ez?
- Hát..úgy is mondhatjuk. - vonta meg a vállát Yamato - Velem eltöltött egykis időt, így valamennyire megismertem. És jó lenne abban a tudatban élni, hogy ő nem az Akatsuki tagja.
- Ez viszont a valóság, és itt nagyon is az Akatsuki tagja. És valamit tennünk kell, hogy megállítsuk őket, mert ez a kettő nagyon tervez valamit, amiért nekem nincs jó előérzetem, ahogy Tsunade-samának se.
- Nagu Konohai volt, nem igaz?
- Igen. Viszont még kiskorában elment Rejtett Szikla Faluba.
- Hashirama-sama csalódott lenne ha ezt a helyzetet most látná. - nézett maga elé Yamato.
- Hashirama egy olyan Falut, és Világot akart létrehozni, ahol a szeretet a fájdalom elé kerül és béke lesz. Ezért is létezik a Tűz Akarata. Egyes fiatalokban már meglakozott ez..vagyis..hülyeséget beszélek...még nem igazán igazolodott be ez az Akarat...de én remélem, hogy egy bizonyos gyerekben meglesz...Itachit és Nagut már átjárta a fájdalom, de ez nem ad indokot arra, hogy ellenségesek legyen a hazájukkal kapcsolatban. Nem ad okot arra, hogy kitagadják régi mivoltukat, és a rossz oldalon legyenek. Való igaz én háromszor is átéltem a fájdalmat...mikor apám meghalt...mikor Obito meghalt...és amikor Rin meghalt..mégse öntötte el a szívem a sötétség. Erős maradtam...de legbelül a szívem összetört... - beszélt rekedt hangon Kakashi.
- Kakashi-senpai... - szólt halkan Yamato.
- Hát..úgy is mondhatjuk. - vonta meg a vállát Yamato - Velem eltöltött egykis időt, így valamennyire megismertem. És jó lenne abban a tudatban élni, hogy ő nem az Akatsuki tagja.
- Ez viszont a valóság, és itt nagyon is az Akatsuki tagja. És valamit tennünk kell, hogy megállítsuk őket, mert ez a kettő nagyon tervez valamit, amiért nekem nincs jó előérzetem, ahogy Tsunade-samának se.
- Nagu Konohai volt, nem igaz?
- Igen. Viszont még kiskorában elment Rejtett Szikla Faluba.
- Hashirama-sama csalódott lenne ha ezt a helyzetet most látná. - nézett maga elé Yamato.
- Hashirama egy olyan Falut, és Világot akart létrehozni, ahol a szeretet a fájdalom elé kerül és béke lesz. Ezért is létezik a Tűz Akarata. Egyes fiatalokban már meglakozott ez..vagyis..hülyeséget beszélek...még nem igazán igazolodott be ez az Akarat...de én remélem, hogy egy bizonyos gyerekben meglesz...Itachit és Nagut már átjárta a fájdalom, de ez nem ad indokot arra, hogy ellenségesek legyen a hazájukkal kapcsolatban. Nem ad okot arra, hogy kitagadják régi mivoltukat, és a rossz oldalon legyenek. Való igaz én háromszor is átéltem a fájdalmat...mikor apám meghalt...mikor Obito meghalt...és amikor Rin meghalt..mégse öntötte el a szívem a sötétség. Erős maradtam...de legbelül a szívem összetört... - beszélt rekedt hangon Kakashi.
- Kakashi-senpai... - szólt halkan Yamato.
- Na mindegy is..ez már elmúlt. Most jelenleg Naguval és a társával kellene foglalkoznunk. Nem biztonságos az, hogy szabadon mászkálnak.
- De, hogy akarod ezt megállítani? Esetleg küldjünk a keresésükre egy ANBU csapatot?
- Én nem küldhetek ANBU csapatot, de beszélek Tsunade-samával, és majd ha beleegyezik akkor ő majd küld.
- Jó. - szólt halkan Yamato.
- Mi az? Tán bánt valami? Azóta vagy ilyen lehangolt, mióta Nagu elszökött.
- Nem..dehogy.. - hadonászott a kezével - Csak furcsa, hogy valakivel ennyire jóba lettem, és kiderül, hogy az ellenségem.
- Ez hasonlóképpen van Narutoval. - szólt Kakashi.
- Naruto? Mi köze ehhez Narutonak?
- Naruto néha annyira az idegeimre megy a hülyeséget összetud hordani, hogy néha már az ellenségemként tekintem, aki kínozni akar. - nevetett Kakashi.
- Naruto ennyire gyerekes? - húzta a szemöldökét Yamato.
- Igen. Öröm lesz majd nézni ahogy kínlódsz vele. - nevetett gúnyosan Kakashi.
- Kakashi-senpai...annyira gonosz tudsz lenni... - nézett fapofával Yamato - Bár arra én is kíváncsi leszek, hogy mi lesz...vajon egész végig veszekedni fogunk?
- Én kinézem belőletek. - sóhajtott Kakashi.
- Habár... - Yamato elgondolkozott.
Yamato elképzelés:
- Tényleg. Nem képzelem, hogy majd kijövünk valami jól. De mivel a Hokage kért meg, hogy majd ha visszajön edzem, és, hogy a te helyedbe lépjek a csapatban, nem mondhatok nemet.
- Hát sok sikert majd hozzá, így előre is. Engem sokszor kikészített. - nevetett Kakashi.
- Addig is maradok az ANBUban...
Kakashi az égre nézett.
- Lesznek itt még olyan dolgok amikre nem számítunk. - sóhajtott - Na menjünk, és szóljunk a Hokagénak. De mielőtt szólnánk..
- Huh? - pillantott megszeppenve Yamato Kakashira.
- Ha nem sikerülne meggyőznünk a Hokagét, lenne számodra egy küldetésem, Yamato. - lett komoly Kakashi.
- Mi lenne az, senpai?
- Majd később elmondom.- Most pedig..van egy kis dolgom a Hokagéval.... - szólt Kakashi majd eltűnt.
- Hát sok sikert majd hozzá, így előre is. Engem sokszor kikészített. - nevetett Kakashi.
- Addig is maradok az ANBUban...
Kakashi az égre nézett.
- Lesznek itt még olyan dolgok amikre nem számítunk. - sóhajtott - Na menjünk, és szóljunk a Hokagénak. De mielőtt szólnánk..
- Huh? - pillantott megszeppenve Yamato Kakashira.
- Ha nem sikerülne meggyőznünk a Hokagét, lenne számodra egy küldetésem, Yamato. - lett komoly Kakashi.
- Mi lenne az, senpai?
- Majd később elmondom.- Most pedig..van egy kis dolgom a Hokagéval.... - szólt Kakashi majd eltűnt.
*Vissza hozzánk:*
- Mond csak... - pillantott rám egy idő után Obito.
- Hm? - néztem rá.
- Azt mondtad, hogy Madara a nagyapád volt.
- Igen. És?
- Madara és Hashirama egyidősek voltak. Hashiramának lett egy unokája, Tsunade. Ha te Madara unokája vagy, akkor nem kéne neked is annyi évesnek lenned mint Tsunadénak?
- De. Viszont Madara későn talált a szerelemre, és későn született az apám is.
- Szóval Apai ágon a Nagyapád. - lepődött meg.
- Igen. És apáék is későn terveztek engem. - vontam meg a vállam - Különben én is 50 lennék mint Tsunade. Viszont elég nagy az eltérés.
- Hát nagyon...te 17 vagy, ő meg 50. 33 év a korkülönbség.
- Nos, igen. - dőltem hátra a fűben.
- Miénk az egész nap. Pihenni akarsz, vagy menjünk valamerre? - nézte Obito az eget.
- Pihenni... - kémleltem az eget - És mondd csak..ezt a Jutsut mennyi idő alatt lehet megtanulni? Vagy milyen Jutsu ez?
- Olyan mint Hidané. - nézett maga elé.
- Hidané? - ültem fel - De Hidan Villám Elemű Jutsut használ, nem?
- De. Bár nem tudom, hogy a Villám, és a vér, hogy keresztezik egymást, de ez most lényegtelen. Nem erre kell koncentrálnunk.
- Nos, akkor milyen Jutsu is ez?
- Hasonló mint Hidané. A vérnek fontos szerepe van benne...de szerintem jobb ha úgy magyarázom el, ahogy a táblán is volt...
- Jobb is. - sóhajtottam.
- Na, szóval. Ennek a Jutsunak annyi a lényege, hogy az ellenség vérével tudsz harcolni. Magyarul ha van esélyed megkóstolni az ellenfél vérét, ahogy Hidannál is, akkor bármit tudsz csinálni az illetővel. Ilyenkor arra célzok, hogy te irányítod az illetőt. Ha valamilyen csoda folytán, megtudod kóstolni a vérét, akkor bármit csinálhatsz vele.
- Szóval..ha megkóstolhatom a vérét, akkor bárhol vagyok megtudom ölni? De mégis hogyan?
- Ugyebár, összekapcsolódsz azzal az illetővel. És tegyük fel, hogy megkóstolod annak az illetőnek a vérét, és kensz valaki másra is a véréből, és azzal az illetővel csinálsz valamit, az hat arra is akinek megkóstoltad a vérét.
- Ez nagyon macerás. - vágtam fapofát.
- Van még valami. Van olyan része is, hogy a saját véreddel is megtudod sebezni az ellenséget. De ez a Jutsut csak akkor tudod használni ha birtoklod a Mangekyou Sharingant. És majd ennek a Jutsunak a részleteit, is akkor mondom el neked ha feléleszted, a Mangekyout.
- De mivel Akemi biztos volt benne, hogy a halálával feléled a Mangekyoum, azért írta ezt is a táblára, nem? - néztem komolyan Obitora.
Obito bólintott.
- Viszont arra is felkészült, hogy a terve nem jár sikerrel. - magyarázta Obito.
- Ezért is ajánlotta ezt a Jutsut... - néztem magam elé komolyan.
- Na visszatérve az elöző tárgyhoz...mit szeretnél ma csinálni?
- Ez kissé félreérthető... - néztem rá haragosan.
- Nyugodj már meg. Nem kezdenék ki veled...főleg, hogy megtanulod majd azt a Jutsut...
- Csak ezért? Ennyi félelmetes az a Jutsu?
- Hát figyelj...olyan mint Hidan technikája...ha egyszer elkap, onnantól nincs menekvés. Meghalsz.
- Villám Elem...elég ritka, főleg egy olyan embernél, aki nem Villám Elemű alapból is...
- Való igaz..bár tényleg kevesen használnak Villám Elemet. Szóval nehéz lesz neked megtanítani.
- Jó, de hagyjuk már ezt! - morciztam - Nem akarok ma tanulni, inkább pihenni. Menjünk el egy gyógyfürdőbe.
- Gyógyfürdőbe? Öhm...jó, de akkor csak te fürödj. Nekem lekéne venni a maszkot, és azt nem akarom.
- Kisminkellek és nem fog látszani. - viccelődtem vele.
- Kössz, inkább kihagyom... - fintorgott rám - De akkor oké. Menjünk.
Obitoval kerestünk egy kisebb falut, ahol nincs sok lakos. Gyógyfürdőt szerencsére találtunk benne.
- Itt van ez a kupon szarság. - adta nekem - Vettem magamnak is, mert az a nő a pultnál rámerőszakolta, mert hogy a barátnőm, vagyis te, biztos örülne neki, ha én is fürdenék. - fintorgott.
- Ezt nem úsztad meg, drága. - csipkedtem mosolyogva az arcát, mire páran megbámultak ez miatt.
- Menjünk már! - tolt el onnan Obito - Na menjél és élvezd ki ezt a fürdőt...megpróbálom én is...
- Ez az! - ugrottam a nyakába, majd hirtelen észbekaptam és lemásztam róla, mert ismét megbambultak minket - Bocsi... - suttogtam, majd gyors befutottam a női öltözőbe.
Nem volt senki. Gyorsan levetettem a ruháimat, és a cuccommal együtt a szekrénybe tettem. Egy törölközöt csavartam magamra, majd a hajamat felkötöttem.
Kimentem a fürdőbe. Senki nem volt ott. Majd pár másodperccel később hangokat hallottam, s hallottam, hogy valakik belépnek mögöttem. Kettő lány volt. Pontosabban az a két lány, aki annyira megbámult engem meg Obitot.
- Knyaaa! Te vagy az a lány aki annyira aranyos volt az imént a fiújával! - újongott a hosszú szőke hajú lány. A mellette lévő, rövid vörös hajú, meg csak csititgatta.
- Bocs, hogy ilyen. Túl aktív. - pillantott rám a vörös.
- De hát annyira cukik voltak! Biztos friss pár! Azok vagytok? - ugrott mosolyogva elém.
- He? Te miről beszélsz? - húztam a szám.
- Rólad meg a fiúdról! De várj, bocsi! Be se mutatkoztam! Én Kore vagyok, ő pedig a nővérem, Derui! - hadarta el a mondatot újongva.
Ez a lány kissé..sőt nagyon energikus személyiség...
- É...én Nagu vagyok...de honnan veszed, hogy mi együtt vagyunk?
- Láttam, hogy miket csináltok, és onnan. - mondta nevetve Kore.
- De nem is vagyunk együtt! - mondtam határozottan.
- Pedig nagyon úgy festett. - szólalt meg Derui.
A húgával ellentétben ő nyugodt, és nem izgága.
- De mondom, hogy NEM vagyunk együtt! - idegeskedtem.
- És nem akartok együtt lenni? - rebegtette a pilláit Kore.
- Nem! És nem is akarok erről többet beszélni! - szálltam ki idegesen a fürdőből, majd magamra tekertem a törölközőt, és kimentem sietősen.
- Hm? - néztem rá.
- Azt mondtad, hogy Madara a nagyapád volt.
- Igen. És?
- Madara és Hashirama egyidősek voltak. Hashiramának lett egy unokája, Tsunade. Ha te Madara unokája vagy, akkor nem kéne neked is annyi évesnek lenned mint Tsunadénak?
- De. Viszont Madara későn talált a szerelemre, és későn született az apám is.
- Szóval Apai ágon a Nagyapád. - lepődött meg.
- Igen. És apáék is későn terveztek engem. - vontam meg a vállam - Különben én is 50 lennék mint Tsunade. Viszont elég nagy az eltérés.
- Hát nagyon...te 17 vagy, ő meg 50. 33 év a korkülönbség.
- Nos, igen. - dőltem hátra a fűben.
- Miénk az egész nap. Pihenni akarsz, vagy menjünk valamerre? - nézte Obito az eget.
- Pihenni... - kémleltem az eget - És mondd csak..ezt a Jutsut mennyi idő alatt lehet megtanulni? Vagy milyen Jutsu ez?
- Olyan mint Hidané. - nézett maga elé.
- Hidané? - ültem fel - De Hidan Villám Elemű Jutsut használ, nem?
- De. Bár nem tudom, hogy a Villám, és a vér, hogy keresztezik egymást, de ez most lényegtelen. Nem erre kell koncentrálnunk.
- Nos, akkor milyen Jutsu is ez?
- Hasonló mint Hidané. A vérnek fontos szerepe van benne...de szerintem jobb ha úgy magyarázom el, ahogy a táblán is volt...
- Jobb is. - sóhajtottam.
- Na, szóval. Ennek a Jutsunak annyi a lényege, hogy az ellenség vérével tudsz harcolni. Magyarul ha van esélyed megkóstolni az ellenfél vérét, ahogy Hidannál is, akkor bármit tudsz csinálni az illetővel. Ilyenkor arra célzok, hogy te irányítod az illetőt. Ha valamilyen csoda folytán, megtudod kóstolni a vérét, akkor bármit csinálhatsz vele.
- Szóval..ha megkóstolhatom a vérét, akkor bárhol vagyok megtudom ölni? De mégis hogyan?
- Ugyebár, összekapcsolódsz azzal az illetővel. És tegyük fel, hogy megkóstolod annak az illetőnek a vérét, és kensz valaki másra is a véréből, és azzal az illetővel csinálsz valamit, az hat arra is akinek megkóstoltad a vérét.
- Ez nagyon macerás. - vágtam fapofát.
- Van még valami. Van olyan része is, hogy a saját véreddel is megtudod sebezni az ellenséget. De ez a Jutsut csak akkor tudod használni ha birtoklod a Mangekyou Sharingant. És majd ennek a Jutsunak a részleteit, is akkor mondom el neked ha feléleszted, a Mangekyout.
- De mivel Akemi biztos volt benne, hogy a halálával feléled a Mangekyoum, azért írta ezt is a táblára, nem? - néztem komolyan Obitora.
Obito bólintott.
- Viszont arra is felkészült, hogy a terve nem jár sikerrel. - magyarázta Obito.
- Ezért is ajánlotta ezt a Jutsut... - néztem magam elé komolyan.
- Na visszatérve az elöző tárgyhoz...mit szeretnél ma csinálni?
- Ez kissé félreérthető... - néztem rá haragosan.
- Nyugodj már meg. Nem kezdenék ki veled...főleg, hogy megtanulod majd azt a Jutsut...
- Csak ezért? Ennyi félelmetes az a Jutsu?
- Hát figyelj...olyan mint Hidan technikája...ha egyszer elkap, onnantól nincs menekvés. Meghalsz.
- Villám Elem...elég ritka, főleg egy olyan embernél, aki nem Villám Elemű alapból is...
- Való igaz..bár tényleg kevesen használnak Villám Elemet. Szóval nehéz lesz neked megtanítani.
- Jó, de hagyjuk már ezt! - morciztam - Nem akarok ma tanulni, inkább pihenni. Menjünk el egy gyógyfürdőbe.
- Gyógyfürdőbe? Öhm...jó, de akkor csak te fürödj. Nekem lekéne venni a maszkot, és azt nem akarom.
- Kisminkellek és nem fog látszani. - viccelődtem vele.
- Kössz, inkább kihagyom... - fintorgott rám - De akkor oké. Menjünk.
Obitoval kerestünk egy kisebb falut, ahol nincs sok lakos. Gyógyfürdőt szerencsére találtunk benne.
- Itt van ez a kupon szarság. - adta nekem - Vettem magamnak is, mert az a nő a pultnál rámerőszakolta, mert hogy a barátnőm, vagyis te, biztos örülne neki, ha én is fürdenék. - fintorgott.
- Ezt nem úsztad meg, drága. - csipkedtem mosolyogva az arcát, mire páran megbámultak ez miatt.
- Menjünk már! - tolt el onnan Obito - Na menjél és élvezd ki ezt a fürdőt...megpróbálom én is...
- Ez az! - ugrottam a nyakába, majd hirtelen észbekaptam és lemásztam róla, mert ismét megbambultak minket - Bocsi... - suttogtam, majd gyors befutottam a női öltözőbe.
Nem volt senki. Gyorsan levetettem a ruháimat, és a cuccommal együtt a szekrénybe tettem. Egy törölközöt csavartam magamra, majd a hajamat felkötöttem.
Kimentem a fürdőbe. Senki nem volt ott. Majd pár másodperccel később hangokat hallottam, s hallottam, hogy valakik belépnek mögöttem. Kettő lány volt. Pontosabban az a két lány, aki annyira megbámult engem meg Obitot.
- Knyaaa! Te vagy az a lány aki annyira aranyos volt az imént a fiújával! - újongott a hosszú szőke hajú lány. A mellette lévő, rövid vörös hajú, meg csak csititgatta.
- Bocs, hogy ilyen. Túl aktív. - pillantott rám a vörös.
- De hát annyira cukik voltak! Biztos friss pár! Azok vagytok? - ugrott mosolyogva elém.
- He? Te miről beszélsz? - húztam a szám.
- Rólad meg a fiúdról! De várj, bocsi! Be se mutatkoztam! Én Kore vagyok, ő pedig a nővérem, Derui! - hadarta el a mondatot újongva.
Ez a lány kissé..sőt nagyon energikus személyiség...
- É...én Nagu vagyok...de honnan veszed, hogy mi együtt vagyunk?
- Láttam, hogy miket csináltok, és onnan. - mondta nevetve Kore.
- De nem is vagyunk együtt! - mondtam határozottan.
- Pedig nagyon úgy festett. - szólalt meg Derui.
A húgával ellentétben ő nyugodt, és nem izgága.
- De mondom, hogy NEM vagyunk együtt! - idegeskedtem.
- És nem akartok együtt lenni? - rebegtette a pilláit Kore.
- Nem! És nem is akarok erről többet beszélni! - szálltam ki idegesen a fürdőből, majd magamra tekertem a törölközőt, és kimentem sietősen.
Nekem is van magánéletem, mégis ilyeneket kérdeznek..na ez már tiszteletlenség velem szembe...
Siettem és gyorsan felöltöztem. Nem érdekelt jelen pillanatban semmi, és senki...még Obito se...
Mentem végig a városon a táskámmal. Egyre gyorsabban szedtem a lábaimat. Egy helyet kerestem, ahol egyedül lehetek végre. Majd meg is találtam a számomra tökéletes helyet: a folyópartot. Annyira nyugodt volt a vízjárás, és annyira szépen csillogtak a csillagok, hogy magával ragadott ez az egész.
Cuccomat ledobtam majd leültem a fűre. Jól esett a csend. Nem piszkál senki. Még Obito rikácsolását se hallom. Csak egyedül vagyok...bár nagyon jó lenne ha itt lenne valaki...valaki akit mindig is magam mellett akartam tudni. Valaki aki nem érdekel, hogy hogyan viszonyul hozzám. Csak itt legyen...őt akartam végre látni...hosszú idő után. De nem lehet...megkel tanulnom a Jutsut. Aztán láthatom. De annyira fáj, hogy gyűlöl...ráadáson messze van tőlem...
- Túl nagy a csend. - mondtam magam elé.
- Akkor majd én segítek ezen. - hallatszott egy ismerős hang. Ki másé lett volna, ha nem Obitoé - Miért hagytál ott engem? - vont kérdőre.
- Csak felidegesítettem magam valamin. De lényegtelen. Most, hogy itt vagy jobban vagyok..
- Ez bók akart lenni? - vonta fel a szemöldökét.
- Hogyne. Úgy nézek én ki mint aki bókolgat neked?
- Na jó, meggyőztél. - ült le mellém - Mi a baj? - pillantott rám komolyan.
Maszkja kezében lógott.
Elmondtam Obitonak, hogy mi volt a fürdőben.
- Már rohadtul unom, hogy téged meg engem mindenki összeakar hozni. - vetett maga elé mérges pillantást - Ezért is akarok egy olyan Világot létrehozni, ahol mindenki a magamegfelelő álmát alussza.
- Így mindenki boldog lehet. - fejeztem be Obito mondatát.
- Pontosan. Mond csak Nagu... - pillantott az égre - Neked mi az álmod?
- Tudod te azt jól...boldog élet..
- Sejtettem. De úgy tudod, hogy mire visszamegyünk a szervezetbe, ez az álom megváltozik?
- Igen, tudom. Meg én is megváltozok. Sőt, már meg is változtam.
- Jól szűrted le. - sóhajtott - Holnap elkezdjük az edzést. Valami kifogás ez ellen?
- Nem, semmi. Jöjjön aminek jönnie kell. Legyünk túl rajta, és menjünk minél hamarabb vissza a többiekhez. Viszont...
- Viszont mi?
- Mi lesz ha nem tudom megtanulni a Jutsut?
- Akkor addig dolgoztatlak, ameddig nem tanulod meg.
- Ennyire törődsz velem?
- Szó sincs erről. Csupán nem akarom, hogy ez a pár hónap kárba vesszen. - mondta Obito.
- Gondolhattam volna. - sóhajtottam - Na, és hol alszunk? Csak mert én simán aludnék itt.
- Akkor aludjunk itt. - szólt, majd fejét a táskájára hajtotta, s az eget kémlelte.
- Neked is van gyenge oldalad. Tudom jól. - mosolyogtam, majd követtem a példáját. Csak én éppenséggel Obitot, és nem az eget fürkésztem.
- Mit nézel annyira? - pillantott rám - Van valami az arcomon?
- Nincs..csak..valamiért kényszert éreztem arra, hogy nézzelek.
- Szatír vagy? - nézett rám fapofával.
- Nem! - ültem fel hirtelen - Csak...rajtad kívül nincs társaságom...jó valakit nézni..és ha nézlek, sokszor Deidara jut eszembe rólad...
- Rólam eszedbe jut Deidara? Nem is hasonlítunk egymásra.
- Tudom. Még is ő jut eszembe rólad...de emlékszel? Mikor volt a szerencsesütis incidens akkor te Deidara testében, Itachi meg az én testemben volt...és Itachi megcsókolt téged...így olyan volt, mintha Deidara meg én csókolóznánk... - mosolyogtam fájdalmasan.
- Ne is mondd. Itachit azóta is rühellem. Viszont...azt eddig oké, hogy te azért kerültél vissza az igazi testedbe, mert szereted Deidarát, és a csók jót tett. Viszont Deidara is visszakerült. Ami azt jelenti, hogy neki is jót tett a csók...
- Ezzel azt akarod mondani, hogy Deidara is érez irántam valamit?! - hangom rekedt volt, tele haraggal.
- Igen, miért? - fürkészte dühös arcomat.
- Nekem te ilyeneket ne hazudjál! - törtem ki magamból idegesen, majd lendületből Obito hasára ültem, és elkaptam elől a ruhájánál, majd közel húztam magamhoz, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni.
- N..Nagu... - szeppent meg Obito.
- Miért kell ilyeneket mondanod..? Miért..? Tudod jól, hogy nem igaz, és soha nem is lesz igaz! Annak az esélye, hogy Deidara szeressen engem, annyi mint, hogy Rin szeretett téged! - beszéltem hozzá idegesen.
Obito szemében ekkor egy furcsa láng gyúlt. A gyűlölet lángja. Hirtelen megváltozott az álláspont. Én kerültem alulra, Obito pedig felülre.
- Mit mondtam én neked?! Kimondtad Rin nevét! Pedig már elmondtam, hogy mi lesz ha az ő nevét emlegeted! - emelte fel a hangját.
- Szenvedek...ugyan úgy ahogy TE is...
- Heh?
- A szeretett személy hiányától...te soha nem fogod elfeledni Rint..ahogy én se Deidarát.
- Hányszor mondjam, hogy ne mond ki neki a nevét..?! - ült a hasamra fájó tekintettel.
- Szenvedsz attól, hogy még mindig szereted Rint, és nem tudod őt elfeledni...amikor meghalt, meghalt számodra a Világ is..
- Elég... - szólt rekedt hangon Obito.
- Bár nekem itt van Deidara..még lenne rá esély, hogy szeressen. De neked nincs több esélyed.
- Elég...hagyd abba... - Obitonak már nedvesedett a szeme. Tisztán láttam a holdfénytől.
- Számodra nem létezik többé a szeretett személy...és az még rátesz egy lapáttal, hogy...Rin nem volt beléd szerelmes, és már nem is lesz...
- Azt mondtam, hogy elég! - kiabált rám Obito, majd kezét az arcom felé lendítette, de az utolsó pillanatban megállt.
Keze pár cm-re volt az arcomtól. Keze remegett mint a kocsonya...sőt...nem csak a keze...az egész teste. Éreztem minden porcikámban, hogy a teste remeg.
- Miért...miért kell neked is újra üressé, és rideggé tenned..? - nyögte ki fájó hangon.
Pár perc múlva éreztem, hogy valami csöpög a pólómra. Nem kellettek ide szavak, tudtam mi történik.
Próbált halk lenni, de még így is hallottam, hogy küzd a könnyekkel. Messzire mentem..feltörtem benne azokat az emlékeket és fájdalmakat, amiket mélyen a szívébe zárt. De a szavaimtól nem tudta tovább rejteni őket.
Félve megfogtam Obito kezét, mely az arcomhoz volt közel. Mély bátorságot vettem, majd felültem, így Obito kényszeresen is a lábamon ült.
Majd megtettem azt a dolgot, mely Obitora olyan szemmel hatot, hogy máshogy kezdett el engem látni.
Megöleltem őt szorosan.
- Sajnálom... - suttogtam a pólójába.
Obito fejét a vállamra hajtotta. A könnyek csikizték a nyakamat.
- Lehet, hogy utálsz, de én mindig itt leszek veled...akármennyire is megbántasz, vagy én bántalak meg téged. Együtt fogjuk felépíteni azt a Világot, ahol mind a ketten boldogok lehetünk. Erre megesküszöm...
- Ketten a Világ ellen...ez tisztára olyan... - nevetett halkan Obito.
- Hát körülbelül. - mosolyogtam halványan, majd elengedtem Obitot - Figyelj erről ami most történt, ne beszéljünk senkinek. Jó? Szerintem neked is, és nekem is jobb lenne.
- Valóban. Bár azt nem értem, hogy miért pont mindig veled történnek velem ezek a dolgok. - állt fel remegő lábakkal.
- Én sem. - nevettem fájdalmasan - De szerintem ha visszatérünk majd az Akatsukiba, akkor ezt megváltozik.
- Figyelj. Pihenjünk, és akkor majd holnap gyakorolunk. Illetve megtanulod a Jutsut. - ült le a fűbe.
- Jó... - mondtam halkan, majd hátradőltem, s mély álomba merültem.
Siettem és gyorsan felöltöztem. Nem érdekelt jelen pillanatban semmi, és senki...még Obito se...
Mentem végig a városon a táskámmal. Egyre gyorsabban szedtem a lábaimat. Egy helyet kerestem, ahol egyedül lehetek végre. Majd meg is találtam a számomra tökéletes helyet: a folyópartot. Annyira nyugodt volt a vízjárás, és annyira szépen csillogtak a csillagok, hogy magával ragadott ez az egész.
Cuccomat ledobtam majd leültem a fűre. Jól esett a csend. Nem piszkál senki. Még Obito rikácsolását se hallom. Csak egyedül vagyok...bár nagyon jó lenne ha itt lenne valaki...valaki akit mindig is magam mellett akartam tudni. Valaki aki nem érdekel, hogy hogyan viszonyul hozzám. Csak itt legyen...őt akartam végre látni...hosszú idő után. De nem lehet...megkel tanulnom a Jutsut. Aztán láthatom. De annyira fáj, hogy gyűlöl...ráadáson messze van tőlem...
- Túl nagy a csend. - mondtam magam elé.
- Akkor majd én segítek ezen. - hallatszott egy ismerős hang. Ki másé lett volna, ha nem Obitoé - Miért hagytál ott engem? - vont kérdőre.
- Csak felidegesítettem magam valamin. De lényegtelen. Most, hogy itt vagy jobban vagyok..
- Ez bók akart lenni? - vonta fel a szemöldökét.
- Hogyne. Úgy nézek én ki mint aki bókolgat neked?
- Na jó, meggyőztél. - ült le mellém - Mi a baj? - pillantott rám komolyan.
Maszkja kezében lógott.
Elmondtam Obitonak, hogy mi volt a fürdőben.
- Már rohadtul unom, hogy téged meg engem mindenki összeakar hozni. - vetett maga elé mérges pillantást - Ezért is akarok egy olyan Világot létrehozni, ahol mindenki a magamegfelelő álmát alussza.
- Így mindenki boldog lehet. - fejeztem be Obito mondatát.
- Pontosan. Mond csak Nagu... - pillantott az égre - Neked mi az álmod?
- Tudod te azt jól...boldog élet..
- Sejtettem. De úgy tudod, hogy mire visszamegyünk a szervezetbe, ez az álom megváltozik?
- Igen, tudom. Meg én is megváltozok. Sőt, már meg is változtam.
- Jól szűrted le. - sóhajtott - Holnap elkezdjük az edzést. Valami kifogás ez ellen?
- Nem, semmi. Jöjjön aminek jönnie kell. Legyünk túl rajta, és menjünk minél hamarabb vissza a többiekhez. Viszont...
- Viszont mi?
- Mi lesz ha nem tudom megtanulni a Jutsut?
- Akkor addig dolgoztatlak, ameddig nem tanulod meg.
- Ennyire törődsz velem?
- Szó sincs erről. Csupán nem akarom, hogy ez a pár hónap kárba vesszen. - mondta Obito.
- Gondolhattam volna. - sóhajtottam - Na, és hol alszunk? Csak mert én simán aludnék itt.
- Akkor aludjunk itt. - szólt, majd fejét a táskájára hajtotta, s az eget kémlelte.
- Neked is van gyenge oldalad. Tudom jól. - mosolyogtam, majd követtem a példáját. Csak én éppenséggel Obitot, és nem az eget fürkésztem.
- Mit nézel annyira? - pillantott rám - Van valami az arcomon?
- Nincs..csak..valamiért kényszert éreztem arra, hogy nézzelek.
- Szatír vagy? - nézett rám fapofával.
- Nem! - ültem fel hirtelen - Csak...rajtad kívül nincs társaságom...jó valakit nézni..és ha nézlek, sokszor Deidara jut eszembe rólad...
- Rólam eszedbe jut Deidara? Nem is hasonlítunk egymásra.
- Tudom. Még is ő jut eszembe rólad...de emlékszel? Mikor volt a szerencsesütis incidens akkor te Deidara testében, Itachi meg az én testemben volt...és Itachi megcsókolt téged...így olyan volt, mintha Deidara meg én csókolóznánk... - mosolyogtam fájdalmasan.
- Ne is mondd. Itachit azóta is rühellem. Viszont...azt eddig oké, hogy te azért kerültél vissza az igazi testedbe, mert szereted Deidarát, és a csók jót tett. Viszont Deidara is visszakerült. Ami azt jelenti, hogy neki is jót tett a csók...
- Ezzel azt akarod mondani, hogy Deidara is érez irántam valamit?! - hangom rekedt volt, tele haraggal.
- Igen, miért? - fürkészte dühös arcomat.
- Nekem te ilyeneket ne hazudjál! - törtem ki magamból idegesen, majd lendületből Obito hasára ültem, és elkaptam elől a ruhájánál, majd közel húztam magamhoz, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni.
- N..Nagu... - szeppent meg Obito.
- Miért kell ilyeneket mondanod..? Miért..? Tudod jól, hogy nem igaz, és soha nem is lesz igaz! Annak az esélye, hogy Deidara szeressen engem, annyi mint, hogy Rin szeretett téged! - beszéltem hozzá idegesen.
Obito szemében ekkor egy furcsa láng gyúlt. A gyűlölet lángja. Hirtelen megváltozott az álláspont. Én kerültem alulra, Obito pedig felülre.
- Mit mondtam én neked?! Kimondtad Rin nevét! Pedig már elmondtam, hogy mi lesz ha az ő nevét emlegeted! - emelte fel a hangját.
- Szenvedek...ugyan úgy ahogy TE is...
- Heh?
- A szeretett személy hiányától...te soha nem fogod elfeledni Rint..ahogy én se Deidarát.
- Hányszor mondjam, hogy ne mond ki neki a nevét..?! - ült a hasamra fájó tekintettel.
- Szenvedsz attól, hogy még mindig szereted Rint, és nem tudod őt elfeledni...amikor meghalt, meghalt számodra a Világ is..
- Elég... - szólt rekedt hangon Obito.
- Bár nekem itt van Deidara..még lenne rá esély, hogy szeressen. De neked nincs több esélyed.
- Elég...hagyd abba... - Obitonak már nedvesedett a szeme. Tisztán láttam a holdfénytől.
- Számodra nem létezik többé a szeretett személy...és az még rátesz egy lapáttal, hogy...Rin nem volt beléd szerelmes, és már nem is lesz...
- Azt mondtam, hogy elég! - kiabált rám Obito, majd kezét az arcom felé lendítette, de az utolsó pillanatban megállt.
Keze pár cm-re volt az arcomtól. Keze remegett mint a kocsonya...sőt...nem csak a keze...az egész teste. Éreztem minden porcikámban, hogy a teste remeg.
- Miért...miért kell neked is újra üressé, és rideggé tenned..? - nyögte ki fájó hangon.
Pár perc múlva éreztem, hogy valami csöpög a pólómra. Nem kellettek ide szavak, tudtam mi történik.
Próbált halk lenni, de még így is hallottam, hogy küzd a könnyekkel. Messzire mentem..feltörtem benne azokat az emlékeket és fájdalmakat, amiket mélyen a szívébe zárt. De a szavaimtól nem tudta tovább rejteni őket.
Félve megfogtam Obito kezét, mely az arcomhoz volt közel. Mély bátorságot vettem, majd felültem, így Obito kényszeresen is a lábamon ült.
Majd megtettem azt a dolgot, mely Obitora olyan szemmel hatot, hogy máshogy kezdett el engem látni.
Megöleltem őt szorosan.
- Sajnálom... - suttogtam a pólójába.
Obito fejét a vállamra hajtotta. A könnyek csikizték a nyakamat.
- Lehet, hogy utálsz, de én mindig itt leszek veled...akármennyire is megbántasz, vagy én bántalak meg téged. Együtt fogjuk felépíteni azt a Világot, ahol mind a ketten boldogok lehetünk. Erre megesküszöm...
- Ketten a Világ ellen...ez tisztára olyan... - nevetett halkan Obito.
- Hát körülbelül. - mosolyogtam halványan, majd elengedtem Obitot - Figyelj erről ami most történt, ne beszéljünk senkinek. Jó? Szerintem neked is, és nekem is jobb lenne.
- Valóban. Bár azt nem értem, hogy miért pont mindig veled történnek velem ezek a dolgok. - állt fel remegő lábakkal.
- Én sem. - nevettem fájdalmasan - De szerintem ha visszatérünk majd az Akatsukiba, akkor ezt megváltozik.
- Figyelj. Pihenjünk, és akkor majd holnap gyakorolunk. Illetve megtanulod a Jutsut. - ült le a fűbe.
- Jó... - mondtam halkan, majd hátradőltem, s mély álomba merültem.
Reggel fáradtan keltem. Komás fejjel körülnéztem. Obito is nemrég kelt fel.
- 'Reggelt. - ásítottam.
- Remélem, hogy kialudtad magad. - szólt Obito.
- Hát nagyjából. - nyújtózkodtam.
- Jó, akkor végezd el a reggeli teendőidet, és utána nekikezdhetünk az edzésnek.
Úgy tettem ahogy Obito parancsolta. Elvégeztem minden reggeli teendőmet, majd határozottan elé álltam.
- Kezdhetjük! - néztem rá elszántan.
- Jó. Mint már mondtam ez a Justu Villám Elemű. Szóval ahhoz, hogy menjen a Jutsu, először megkel neked tanítanom a Villám Elemet.
- De te nem is tudod használni...
- Attól még nagyjából megtudom tanítani...de előtte...lenne egy kérdésem.
- Mégpedig? - néztem rá kíváncsian.
- Az Akemivel való harc során...te használtad a Kage Bushin no Jutsut. Hogy volták erre képes?
- Gyakoroltam..vagyis..találtam a tekercseben, amit adtál, egy Jutsut...más szóval a Kage Bushin no Jutsut. Érdekesnek tűnt, így kipróbáltam. Tiltott technika ellenére nem kell különösebb technika hozzá. Elég a kézjel, és a monológ.
- Értem. Egyedül edzettél...mégis mikor? Mindig veled voltam.
- Voltak pillanatok, amikor nem voltál velem. Akkor adódott rá alkalmam. - nevettem.
- Eszes lány vagy, megkel hagyni.
- Tudom, sensei! - dugtam rá ki a nyelvem.
- Sensei? Mire véljem ezt a tiszteletet? - nézett rám kérdően.
- Hát csak gondoltam, hogy bepuncsolom magam nálad. - nevettem.
- Oszt' minek? - nézett rám fapofával.
- Hogy normálisabb legyél velem. - pufogtam.
- Eddig is normális voltam.
- Ja..a pszichopaták vagy a normál emberek szemével nézve?
- Öhm... - Obito elgondolkodott - Pszichopaták...asszem...
- Na jól sejtettem. - sóhajtottam.
- Pff, inkább gyakoroljunk. - vetett rám mérges pillantást.
- Jó ötlet, sensei! - mosolyogtam rá.
- Ne idegesíts, mert itt hagylak a semmi közepén egyedül.
- Kajám van, és itt a folyó is. Problem? - nevettem.
- Erős az idegzetem, mert eltűrlek.
- Én is úgy látom. - lettem komoly.
Obitoval nekikezdtünk a gyakorlásnak. Remélem minél előbb megtanulom ezt a Jutsut, és minél előbb visszamegyünk a szervezetbe.
- Tudom, sensei! - dugtam rá ki a nyelvem.
- Sensei? Mire véljem ezt a tiszteletet? - nézett rám kérdően.
- Hát csak gondoltam, hogy bepuncsolom magam nálad. - nevettem.
- Oszt' minek? - nézett rám fapofával.
- Hogy normálisabb legyél velem. - pufogtam.
- Eddig is normális voltam.
- Ja..a pszichopaták vagy a normál emberek szemével nézve?
- Öhm... - Obito elgondolkodott - Pszichopaták...asszem...
- Na jól sejtettem. - sóhajtottam.
- Pff, inkább gyakoroljunk. - vetett rám mérges pillantást.
- Jó ötlet, sensei! - mosolyogtam rá.
- Ne idegesíts, mert itt hagylak a semmi közepén egyedül.
- Kajám van, és itt a folyó is. Problem? - nevettem.
- Erős az idegzetem, mert eltűrlek.
- Én is úgy látom. - lettem komoly.
Obitoval nekikezdtünk a gyakorlásnak. Remélem minél előbb megtanulom ezt a Jutsut, és minél előbb visszamegyünk a szervezetbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése