- Amúgy... - pillantottam a mellettem álló fiúra - Nehéz a Villám Elem?
- Hát..nem próbáltam még, szóval nem tudom. - nézett rám - De ha csak állunk, mint a fa, akkor nem tudjuk meg. - vette le a maszkját.
- Levetted. Szóval tényleg komolyan veszed. - mértem végig.
- Ezt nem lehet komolytalanul venni. Ha elrontod, akkor kész. Meghalsz. - nézett rám komolyan.
- Jó, felfogtam.
- Nos, akkor szerintem kezdhetjük is. - szólt komolyan Obito.
- Hát..nem próbáltam még, szóval nem tudom. - nézett rám - De ha csak állunk, mint a fa, akkor nem tudjuk meg. - vette le a maszkját.
- Levetted. Szóval tényleg komolyan veszed. - mértem végig.
- Ezt nem lehet komolytalanul venni. Ha elrontod, akkor kész. Meghalsz. - nézett rám komolyan.
- Jó, felfogtam.
- Nos, akkor szerintem kezdhetjük is. - szólt komolyan Obito.
Próbáltam, próbáltam, és próbáltam. Órákig...napokig...de semmi. Nem sikerült semmi. Már lassan kezdem feladni, de Obito tartotta bennem a lelket. De semmi..telt az idő...napok...hetek...hónapok.
Aztán végül sikerült. 2 hónapba telt, de megtanultam a Villám Elemet. Ez már szégyen, hogy csak egy Elemet ennyi ideig tanulok.
Aztán végül sikerült. 2 hónapba telt, de megtanultam a Villám Elemet. Ez már szégyen, hogy csak egy Elemet ennyi ideig tanulok.
- Már azt hittem, hogy soha nem tanulod meg. - lihegett Obito.
Segített nekem az utolsó szuszig. Néha jobban elfáradt mint én. Pedig én is alig bírtam mozogni az edzések után. Akkor ő? Biztos, hogy kikészítettem teljesen.
- Jól vagy? - pillantottam rá.
- Fogjuk rá. Csak pihennem kell, és jobban leszek. - dőlt hátra a pokrócán, majd lehunyta szemeit.
- Aludni fogsz?
- Megpróbálok. - beszélt halkan.
- Jó, addig én sétálgatok. - keltem fel, majd halkan távoztam Obito társaságából.
Volt egy folyó..bár nekem már éppen elegem volt a folyókból. Van egy erdő is..az megteszi...
Sétálok, de semmi...unatkozok...viszont hallom, hogy van itt valaki..és a Sharinganom miatt érzékelem is, bár nem tudom, hogy ki az...nem ismerem fel...viszont..ismerős a Chakrája..
- Huh? - csúszott ki a számom, eme lényegtelen szócska.
Vészesen közeledett felém az illető, de nem voltam rest. Mikor már éreztem, hogy szinte mögöttem van, lendületből elkaptam az illetőt, és egy fának nyomtam erősen.
Ez alatt a 2 hónap alatt nemcsak a Villám Elemet gyakoroltam. A fizikai erőmet is fejlesztettem nagyjából.
- Ki a.... - hirtelen akartam mondani, de amikor megláttam az illetőt, nem jött ki egy hang se a torkomon.
Itt állt előttem az a fiú, akivel nem kéne találkoznom...itt áll előttem ijedt arccal.
- N...Nagu... - préselte ki a fogai között.
- Mi...mit keresel itt....Yamato...? - félve néztem a szemébe. Nem szabadna itt lenni, nem szabadna nekünk találkozni se. Ő az egyetlen ellenségem akinek nem akarok ártani...nem tudom milyen oknál fogva, de neki nem akarok.
- Elengednél? - nézett rám kedvesen.
Lendületből elengedtem, majd hátrább mentem.
- Mit keresel itt?! Egyáltalán mit akarsz?! - lettem ideges.
- Nyugi...túl sok a kérdés... - nézett rám zavartan.
- Akkor válaszolj. - beszéltem hozzá normál hangnemben - Itt van a többi Konohai is? Ránk vadásztok megint?! - lettem ideges. Elegem lett már abból, hogy mindig csak velünk foglalkoznak
Komolyan..nincs életük vagy mi?!
- Nem..én vagyok csak... - szólt halkan.
- Akkor mit akarsz?! Semmi beszélnivalónk nincs!
- Pedig beszélni akartam.
- Mégis miről, Yamato?! Ellenségek vagyunk, nem beszélőpajtások! Simán meg is ölhetnélek!
- Ahogy én is téged. - miközben beszélt, mindvégig higgadt volt.
- Mit akarsz?! - kérdeztem sokadjára is.
- Segíteni.
- Mégis miben?!
- Keresed még a szüleidet?
- Közöd? Semmi. Amúgy meg nem. - adtam egyszerű választ a kérdésére.
Megszeppent, de nem volt nyugtalan.
- Akkor segíteni az erődben.
- Ezzel nem elárulod Konohát, és ezzel együtt a Hokagét? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem. Én nem tartozom sehova. Konoha számomra csak egy tartózkodási hely. De ennél többe nem avatlak bele, mert nem lényeges, pluszba meg semmi közöd hozzá.
- Segíteni akarsz az ellenségednek az erőfejlesztésében? Ennél jobb hazugságot ki se találhattál volna.
- Nem szokásom hazudni. - lett picit ideges - Csak arra kérlek, hogy bízz meg bennem egy picit.
- Mert? Mi hasznom abból?
- Ha megbízom bennem, akkor megtudod. - lett komoly. Igaz eddig is az volt, de most még még komolyabb lett.
- Elárulod a "hazád" miattam? - néztem rá meglepve.
- Vedd úgy ahogy akarod. Én csak egy lehetőséget kínáltam neked. Nem muszáj elfogadnod.
- Biztos csak te vagy itt? - néztem rá kételkedve.
Yamato határozottan bólintott.
- Jó, legyen. De készülj fel, ha hazudsz, vagy megpróbálsz megölni minket, akkor nem úszod meg szárazon. - kapcsoltam be a Sharinganomat - Gyere. - sóhajtottam.
Yamato követett engemet. Visszamentünk Obitohoz. Obito még pihent, ezért nem akartam felkelteni.
- De komolyan..ha bármi olyat teszel, halott vagy. - néztem rá tüzesen égő Sharinganommal.
- Ő a társad? - méregette Obitot.
Hirtelen Obito elé álltam, ezzel eltakarva az arcát.
- Igen, és ne fürkészd! Állításod szerint, nekem akartál segíteni, és nem neki! - néztem rá dühösen.
- Nem hazudtam. - sóhajtott - De nem fog engem kicsinálni ha felkel? - pislogott párat.
- Nem hiszem. Majd elmagyarázom neki. - sóhajtottam én is.
- Amúgy...milyen Jutsut is tanulgatsz jelenleg?
- Nem mondom meg. Sőt, szerintem az is nagy hiba volt, hogy beleegyeztem ebbe az örültségbe, amit felajánlottál nekem. - néztem rá haragosan.
- Nem akarok neked ártani. Ha akarnék, akkor ég megtettem volna.
- Még mindig nem bízom meg benned. Te egy Konohai vagy. Gyűlölöm Konoihát, és a lakosokat is.
- Miért utálod ennyire a szülőhazád? - nézett rám.
Nálam itt telt be a pohár. Hirtelen mozdulattal magam alá tepertem Yamatot.
- Ne merd azt mondani, hogy én onnan származóm! - néztem rá a Sharinganommal - Nincs undorítóbb hely mint Konoha. Konohánál még az Akatsuki is jobb!
- Mit ártott neked az a szerencsétlen falu, hogy így gyűlöld? - kérdezte higgadtan.
- Folyamat felbolygatja mások életét. Van pár ember, köztük én is, akik Konoha miatt szenvedtek, és még most is szenvednek.
Yamato nem szólt egy szót sem. Szerintem a lelke mélyén rájött, hogy igazam van.
- Te mégis olyan elszántan ragaszkodtál-e faluhoz. - nem akartam hergelni, de a szavak csak jöttek a számból - Kényszerítenek talán? Vagy ösztönösen maradtál ott, mert nincs hova menned?
Ez az Nagu! Tökéletes! Tudod, hogy hogyan kell az ember lelkébe taposni. De nem is nagyon érdekel, hisz Yamato az ellenségem.
- Látod? - mosolygott szemtelenül - Most is te hisztizel, míg én csöndben figyellek.
- Nem hisztizek. Ez nem hiszti. - jelentettem ki.
- Akkor miért vagy ideges? Miért vagy olyan mint egy kislány aki nem kapja meg azt amit akar?
Na jó, Yamato rendesen felb*szta az agyam! Hirtelen mozdulattal Obitot oldalba rúgtam. Obito reflexszerűen felpattant, s haragosan rám nézett.
- Mi a...? - szólalt meg hirtelen. Maszkjához kapott, s gyorsan arcára helyezte, bízva abban a picike reményben, hogy Yamato nem vette észre az igazi arcát.
Hirtelen leugrottam Yamatoról, majd Obito mellett teremtem.
- Nem kell magyarázkodnod. Azért "keltettél" így fel, mert ő itt van, igaz?
- Valami olyasmiről beszélt, hogy segíteni akar nekem, és azért képes elárulni Konohát is. -magyaráztam.
- Ez? - mérte végig Obito Yamatot.
- Igen. Találkoztatok már. Emlékszel? Az erdőnél, meg a Hokage irodájában is.
- Igen, tudom ki ez a tag. - kapcsolta be a Sharinganját - Két Uchiha, egy sima ember ellen. Nevetséges.
- Nem egészen. Yamato rendelkezik Hashirama sejtjeivel. - lettem komoly.
- Mi?! - rezzent meg Obito - Mégis hogyan?
- Nem érünk rá magyarázkodni, de annyit elmondok, hogy Orochimaru keze van a dologban.
- Ne mondj többet. - nézte továbbá is Yamatot.
- Felajánlom a segítségemet, és így álltok hozzá? - szólalt meg Yamato.
- Nagu, miről beszél? - pillantott rám Obito.
- Felajánlotta, hogy segít nekem az erőm fejlesztésében. Elmondása szerint, elhagyta Konohát értem. Viszont nem bízom benne.
- Ne is. Egy ellenség segítene? Ugyan már! Ennyire azért mi se vagyunk hülyék! - röhögött fel Obito.
- Akár hisztek nekem, akár nem, nem hazudok. - nézett ránk elszántan.
- És mi a garancia rá, hogy megbízunk benned, és nem támadsz hátba? - szólaltam meg én is.
- Eddig senki se vertem át.
- Habár ha át is vernél minket, akkor tuti, hogy megölnélek. - vetett rá Obito gyilkos pillantást.
- Akkor meghalok, bár mint mondtam...nem hazudok!
- Soha nem lesz ennek vége? - huppantam a fenekemre - Nos, mi legyen vele?
- Nem tudom. Nem nagyon bízok benne, de addig nem hagy minket békén, míg nem hiszünk neki. Egyszerűbb lenne megölni.
- Azzal csak magunkra szabadítanánk a bajt. - néztem Obirtora fel.
- Igaz... - dünnyögte Obito - Na jó! De ha egy pillanatra is azt észlelem, hogy ellenünk vagy, akkor szemrebbenés nélkül megöllek. - feküdt vissza Obito - Most pedig hagyjatok végre aludni. - azzal visszadőlt, jól ismert pokrócára.
Haragosan néztem Yamatora.
- Miért nézel így? Nem ártottam én neked. - jelentette ki ki.
- Áh, dehogy! Csak elfogtál, igaz a Hokage parancsára, de a lényeg, hogy elég okot adtál arra, hogy ne bízzak meg benned! - néztem őt továbbá is szúrósan.
- Egyszeri alkalomból nem lehetne? Nem vagyok olyan aki játszik mások bizalmával.
- Egy kicsit hiszek neked. De a többi hitemet elmossák azok a tettek, amiket velem műveltél.
- Semmi rosszat nem ártottam neked, önszántamból.
Megleptek a szavai. Igaz...mindig csak mások parancsára tette, amit tett velem. De akkor sem vagyok képes teljes mértékig megbízni benne.
- Jó, tényleg maradj. De ha tényleg észreveszünk valami furcsát, akkor megbánod. - néztem rá szúrósabban.
- Jó...akkor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megbízz bennem. - nézett rám komolyan.
- Huh? Meglepetten néztem rá - Miért mennél el értem ilyen messzire? - vontam fel a szemöldököm.
- Hát, azt szavakban nem tudom kifejezni. - mosolygott.
Még mindig van olyan dolog ami meglep Yamatoban.
- Viszont... - lett a hangja komoly - Van valami amit pár nap múlva majd megtudsz... - nézett rám erős komolysággal.
-Huh? Neked meg mi a bajod? - kissé megijedtem. Ilyen komolysággal még nem nézett rám.
- Semmi-semmi. - veregette meg a vállam nevetve - Majd úgy is megtudod. - ezt a mondatát már halkan mondta.
- Mégis mi a franc bajod van?! - hirtelen megfordultam, elkaptam elől a ruhájánál, majd megszorítottam.
- Elmegyek sétálni. Majd később jövök. - mondta hot nyugodtan majd kezeimet levette magáról majd elment sétálni.
- Kinyírom!!! Eskü, hogy KINYÍROM! - üvöltöttem az égbe.
- Nyírd, csak engem hagyjatok már pihenni! - dünnyögött Obito - Szinte az összes Chakrám elfogyott. Szeretnék pihenni.
- Te mindvégig ébren voltál? És mindent hallottál?
- Igen. - sóhajtott.
- Jó, akkor most ideje aludnod már. - vágtam oda hozzá.
- Na menj a francba! - nevetve nekem vágta a táskáját.
Elmosolyodtam. Obito egyre jobban kinyílik előttem.
- Mit mosolyogsz? - pillantott rám.
- Rajtad, hogy milyen vagy. Egyre jobban kinyílsz felém.
- Nem is igaz. - azzal pírrel az arcán visszadőlt aludni.
- Pedig igen. - suttogtam magam elé.
A nap további felében nem történt semmi különös. Bár Obito és Yamato kissé összekaptak, hogy ki aludjon a pokrócon, mivel csak kettő volt, és az egyik az enyém volt. Tuti nem adom oda egyiknek sem. De végül Obito nyerte a vitát.
* Pár nap múlva: *
Eltelt pár nap...unalom, unalom hátán volt. Max a fiúk kaptak össze valami apróságon. Szerda van jelenleg, és Yamato elég fura.
- Elég furcsán viselkedsz. Tervezel valamit? - szóltam hozzá.
- Igen. - mondta Yamato.
Hirtelen mozdulattal egy fának nyomtam Yamatot, s kunait szorítottam a nyakához.
- Na ne szórakozz velem! Mi a francot akarsz?!
- Semmi rosszat... - préselte ki a fogai között.
- Nem hiszek neked! Rohadtul furcsa voltál az elmúlt napokban, és ez már kib*szottul idegesít! - hirtelen elengedtem. Kisé pipa voltam már rá. Irritált engemet, hogy ő is ott van.
- Eléggé felidegesíthetted. Csak mert akkor szokott káromkodni. Nagu, mit csinált? - nézett Obito szúrósan Yamatora.
- Bevallotta, hogy tervez valamit. Ne akarjál velem szórakozni, mert mostanában eléggé agresszív kedvem van!
- Micsoda? Mi a francot tervezel? - Obito hangja rideg lett.
- Egy szóval se mondtam, hogy olyan dolgot, ami számotokra rossz. - mentegetőzött.
- Akkor?! - vontam fel a szemöldököm.
- Tudjátok, hogy milyen nap van ma? - sóhajtott.
- Február 14, és? - nézett rá Obito.
- Komolyan nem tudjátok, hogy ez milyen nap? - nevetett fel Yamato, majd egy dobozt vett elő a kunai tartójából.
- Kéne? - szólaltam meg.
- Azt mondják, hogy ez a napa szerelmesek napja. De mivel én nem szeretlek, de tudom, hogy miken mentél keresztül, ezért ajándékozok neked. Félreértés ne essék, nem szeretlek téged. - miközben ezeket mondta, egyre közelebb jött, míg 1 méterre nem állt tőlem, s a dobozt a kezembe nyomta.
- És ha nem fogadom el?
- Hidd el, elfogadod. - mosolygott elégedetten.
Megszorítottam a dobozt. Vajon mi van benne? Kivette egy ember szívét? Áh, tuti nem. Vagy mégis? Levettem a doboz tetejét. Egy karkötőt pillantottam meg, amire sárga betűkkel bele volt vésve egy "D" betű.
- Huh? Ez meg..? - D betű..csakis..csakis az lehet.. - Miért...? - kérdeztem remegő hangon.
- Mi miért? - pillantott rám Yamato.
- Miért kell még neked is ezzel kínoznod?! He?! Mindenki tudja jól, hogy Deidara soha sem fog engem viszont szeretni, és mégis ilyenekkel állsz elő! - hozzávágtam a dobozt - Rohadjál meg! - ordibáltam neki.
Obito szemrebbenés nélkül nézte ezt. Nem nagyon akart szerintem belekeveredni a kettőnk vitájába.
- Huh?! Most mi a bajod van?! Nem ártottam neked semmit! - Yamato ideges lett, holott én még sose láttam őt idegesnek..
- Nem ártottál?! Nézzél már egy kicsit magadba, könyörgöm! Tudod jól, hogy miken mentem keresztül Deidara miatt...és mégis..még kínzol engemet ezzel a karkötővel! Nem elég, hogy nem lehet velem, ráadásul még hiányzik is annak ellenére, hogy utál engemet, és legszívesebben megölne! - kiabáltam Yamatoval könnyekkel teli szemekkel - És még az sem elég, hogy Obito nemrég a szívembe szúrt azokkal a szavakkal, amit Deidaráról mondott, még te is jössz, és felbolygatsz mindent!
Nem bírtam tovább..rettenetesen hiányzott Deidara...vele akarok lenni, még ha utál is...lassan már a hangját is elfelejtem, pedig nem akarom...látni akarom, még ha gyűlölettel néz is rám. Beszélni akarok vele, még ha a szavaival a lelkemet is sérti. Érezni akarom a melegségét, még ha undorodik is tőlem. Magam mellett akarom tudni, még ha gyűlöl is engem. Hiszen szeretem őt...
Mindennél jobban...
- Rohadék... - hallottam az egyik fiú hangját magam mögül.
Könnyekkel teli szemekkel megfordultam, s Yamatot a földön véltem felfedezni, míg Obito előtte állt, ökölbe szorított kézzel és kapkodta a levegőt. Pár másodperc múlva rájöttem, hogy Obito volt az aki a "Rohadék" szót mondta.
- Obito... - csúszott ki halkan a számon.
- Ha még egyszer ilyet teszel... - Obito kiegyenesedett - Esküszöm, hogy megöllek! - vetett Yamatora gyilkos pillantást tűzben égő Mangekyoujával.
- Obito..kérlek..hagyd...nem éri meg... - nyögtem ki nagy nehezen.
- Végleg elegem lett belőle..esküszöm, hogy megölöm! - Obito nekiakart rontani Yamatonak, de nem hagyhattam. Nem Yamato miatt, hanem miattunk. Ha esetleg megöljük Yamatot, lehetséges, hogy Konoha megkeres minket, és nem hiszem, hogy jókedvükből teszik majd.
Átöleltem hátulról Obitot, mielőtt tett volna valamit a földön fekvő fiúval.
- Nagu... - szólt halkan Obito, miközben beleremegett a teste az ölelésbe.
- Kérlek ne tedd..ne miatta, miattunk! Gondolj bele, hogy mit lépne Konoha ha megölnénk őt..
Obito leengedte a karjait maga mellé. Nem szólt egy szót sem. Én egyre jobban áztattam Obito pólóját a könnyeimmel. Elég volt ez nekem, nem bírtam tovább. Kikellet jönnie már...de azt nem akartam, hogy mások is lássák..viszont Obito tudta mi a helyzet...ezért se tett semmit. Tudta jól, hogy mit érzek, és hagyta, hogy kicsit kibontakozzak.
Így voltunk pár percig, majd Obito megszólalt:
- Kapsz még egy esélyt... - Obito kiszabadult az ölelésemből, majd leguggolt Yamatohoz, és elől elkapta ruháját - ha bebizonyítod, hogy tudod őt edzeni, akkor nem öllek meg..de ha nem..szemrebbenés nélkül kivégezlek! - szólt majd elengedte őt.
Obito elsétált mellettem, majd miközben elhaladt mellettem, megsimította a fejem.
- Ne sírj..menj vele edzeni... - szólt halkan, majd elment vissza pihenni.
Megtöröltem kipirosodott szemeimet, miközben Yamato felállt. Csöndben odasétáltam elé, ő persze tudta, hogy mit akarok. Egy szó nélkül elindultunk egy tiszta terepre, hogy nyugodtan tudjunk edzeni.
*3 hónap múlva...:*
A történtek óta eltelt 3 hónap. Ma van 2 éve, hogy Obitoval elhagytuk az Akatsukit..olyan hamar eltelt ez az idő...a 3 hónap alatt sikerült megtanulnom a Jutsuhoz tartozó összes kiegészítőt. Már csak a Jutsu teljes betanulása van hátra. Yamato még mindig velünk van. Segített nekem a kiegészítők megtanulásában, de Obito még mindig nem bízik benne annyira mint én..valamennyire sikerült megbíznom benne, de nem teljesen. Már csak kis idő kell, és végre otthon lehetünk. Elég furcsa belegondolni, hogy szimplán a szüleim miatt jöttünk el erre a bolond útra, most meg már edzési körút lett belőle. De nem sokáig...erőt veszek magamon, és még a napokba betanulom azt a Jutsut!
Segített nekem az utolsó szuszig. Néha jobban elfáradt mint én. Pedig én is alig bírtam mozogni az edzések után. Akkor ő? Biztos, hogy kikészítettem teljesen.
- Jól vagy? - pillantottam rá.
- Fogjuk rá. Csak pihennem kell, és jobban leszek. - dőlt hátra a pokrócán, majd lehunyta szemeit.
- Aludni fogsz?
- Megpróbálok. - beszélt halkan.
- Jó, addig én sétálgatok. - keltem fel, majd halkan távoztam Obito társaságából.
Volt egy folyó..bár nekem már éppen elegem volt a folyókból. Van egy erdő is..az megteszi...
Sétálok, de semmi...unatkozok...viszont hallom, hogy van itt valaki..és a Sharinganom miatt érzékelem is, bár nem tudom, hogy ki az...nem ismerem fel...viszont..ismerős a Chakrája..
- Huh? - csúszott ki a számom, eme lényegtelen szócska.
Vészesen közeledett felém az illető, de nem voltam rest. Mikor már éreztem, hogy szinte mögöttem van, lendületből elkaptam az illetőt, és egy fának nyomtam erősen.
Ez alatt a 2 hónap alatt nemcsak a Villám Elemet gyakoroltam. A fizikai erőmet is fejlesztettem nagyjából.
- Ki a.... - hirtelen akartam mondani, de amikor megláttam az illetőt, nem jött ki egy hang se a torkomon.
Itt állt előttem az a fiú, akivel nem kéne találkoznom...itt áll előttem ijedt arccal.
- N...Nagu... - préselte ki a fogai között.
- Mi...mit keresel itt....Yamato...? - félve néztem a szemébe. Nem szabadna itt lenni, nem szabadna nekünk találkozni se. Ő az egyetlen ellenségem akinek nem akarok ártani...nem tudom milyen oknál fogva, de neki nem akarok.
- Elengednél? - nézett rám kedvesen.
Lendületből elengedtem, majd hátrább mentem.
- Mit keresel itt?! Egyáltalán mit akarsz?! - lettem ideges.
- Nyugi...túl sok a kérdés... - nézett rám zavartan.
- Akkor válaszolj. - beszéltem hozzá normál hangnemben - Itt van a többi Konohai is? Ránk vadásztok megint?! - lettem ideges. Elegem lett már abból, hogy mindig csak velünk foglalkoznak
Komolyan..nincs életük vagy mi?!
- Nem..én vagyok csak... - szólt halkan.
- Akkor mit akarsz?! Semmi beszélnivalónk nincs!
- Pedig beszélni akartam.
- Mégis miről, Yamato?! Ellenségek vagyunk, nem beszélőpajtások! Simán meg is ölhetnélek!
- Ahogy én is téged. - miközben beszélt, mindvégig higgadt volt.
- Mit akarsz?! - kérdeztem sokadjára is.
- Segíteni.
- Mégis miben?!
- Keresed még a szüleidet?
- Közöd? Semmi. Amúgy meg nem. - adtam egyszerű választ a kérdésére.
Megszeppent, de nem volt nyugtalan.
- Akkor segíteni az erődben.
- Ezzel nem elárulod Konohát, és ezzel együtt a Hokagét? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem. Én nem tartozom sehova. Konoha számomra csak egy tartózkodási hely. De ennél többe nem avatlak bele, mert nem lényeges, pluszba meg semmi közöd hozzá.
- Segíteni akarsz az ellenségednek az erőfejlesztésében? Ennél jobb hazugságot ki se találhattál volna.
- Nem szokásom hazudni. - lett picit ideges - Csak arra kérlek, hogy bízz meg bennem egy picit.
- Mert? Mi hasznom abból?
- Ha megbízom bennem, akkor megtudod. - lett komoly. Igaz eddig is az volt, de most még még komolyabb lett.
- Elárulod a "hazád" miattam? - néztem rá meglepve.
- Vedd úgy ahogy akarod. Én csak egy lehetőséget kínáltam neked. Nem muszáj elfogadnod.
- Biztos csak te vagy itt? - néztem rá kételkedve.
Yamato határozottan bólintott.
- Jó, legyen. De készülj fel, ha hazudsz, vagy megpróbálsz megölni minket, akkor nem úszod meg szárazon. - kapcsoltam be a Sharinganomat - Gyere. - sóhajtottam.
Yamato követett engemet. Visszamentünk Obitohoz. Obito még pihent, ezért nem akartam felkelteni.
- De komolyan..ha bármi olyat teszel, halott vagy. - néztem rá tüzesen égő Sharinganommal.
- Ő a társad? - méregette Obitot.
Hirtelen Obito elé álltam, ezzel eltakarva az arcát.
- Igen, és ne fürkészd! Állításod szerint, nekem akartál segíteni, és nem neki! - néztem rá dühösen.
- Nem hazudtam. - sóhajtott - De nem fog engem kicsinálni ha felkel? - pislogott párat.
- Nem hiszem. Majd elmagyarázom neki. - sóhajtottam én is.
- Amúgy...milyen Jutsut is tanulgatsz jelenleg?
- Nem mondom meg. Sőt, szerintem az is nagy hiba volt, hogy beleegyeztem ebbe az örültségbe, amit felajánlottál nekem. - néztem rá haragosan.
- Nem akarok neked ártani. Ha akarnék, akkor ég megtettem volna.
- Még mindig nem bízom meg benned. Te egy Konohai vagy. Gyűlölöm Konoihát, és a lakosokat is.
- Miért utálod ennyire a szülőhazád? - nézett rám.
Nálam itt telt be a pohár. Hirtelen mozdulattal magam alá tepertem Yamatot.
- Ne merd azt mondani, hogy én onnan származóm! - néztem rá a Sharinganommal - Nincs undorítóbb hely mint Konoha. Konohánál még az Akatsuki is jobb!
- Mit ártott neked az a szerencsétlen falu, hogy így gyűlöld? - kérdezte higgadtan.
- Folyamat felbolygatja mások életét. Van pár ember, köztük én is, akik Konoha miatt szenvedtek, és még most is szenvednek.
Yamato nem szólt egy szót sem. Szerintem a lelke mélyén rájött, hogy igazam van.
- Te mégis olyan elszántan ragaszkodtál-e faluhoz. - nem akartam hergelni, de a szavak csak jöttek a számból - Kényszerítenek talán? Vagy ösztönösen maradtál ott, mert nincs hova menned?
Ez az Nagu! Tökéletes! Tudod, hogy hogyan kell az ember lelkébe taposni. De nem is nagyon érdekel, hisz Yamato az ellenségem.
- Látod? - mosolygott szemtelenül - Most is te hisztizel, míg én csöndben figyellek.
- Nem hisztizek. Ez nem hiszti. - jelentettem ki.
- Akkor miért vagy ideges? Miért vagy olyan mint egy kislány aki nem kapja meg azt amit akar?
Na jó, Yamato rendesen felb*szta az agyam! Hirtelen mozdulattal Obitot oldalba rúgtam. Obito reflexszerűen felpattant, s haragosan rám nézett.
- Mi a...? - szólalt meg hirtelen. Maszkjához kapott, s gyorsan arcára helyezte, bízva abban a picike reményben, hogy Yamato nem vette észre az igazi arcát.
Hirtelen leugrottam Yamatoról, majd Obito mellett teremtem.
- Nem kell magyarázkodnod. Azért "keltettél" így fel, mert ő itt van, igaz?
- Valami olyasmiről beszélt, hogy segíteni akar nekem, és azért képes elárulni Konohát is. -magyaráztam.
- Ez? - mérte végig Obito Yamatot.
- Igen. Találkoztatok már. Emlékszel? Az erdőnél, meg a Hokage irodájában is.
- Igen, tudom ki ez a tag. - kapcsolta be a Sharinganját - Két Uchiha, egy sima ember ellen. Nevetséges.
- Nem egészen. Yamato rendelkezik Hashirama sejtjeivel. - lettem komoly.
- Mi?! - rezzent meg Obito - Mégis hogyan?
- Nem érünk rá magyarázkodni, de annyit elmondok, hogy Orochimaru keze van a dologban.
- Ne mondj többet. - nézte továbbá is Yamatot.
- Felajánlom a segítségemet, és így álltok hozzá? - szólalt meg Yamato.
- Nagu, miről beszél? - pillantott rám Obito.
- Felajánlotta, hogy segít nekem az erőm fejlesztésében. Elmondása szerint, elhagyta Konohát értem. Viszont nem bízom benne.
- Ne is. Egy ellenség segítene? Ugyan már! Ennyire azért mi se vagyunk hülyék! - röhögött fel Obito.
- Akár hisztek nekem, akár nem, nem hazudok. - nézett ránk elszántan.
- És mi a garancia rá, hogy megbízunk benned, és nem támadsz hátba? - szólaltam meg én is.
- Eddig senki se vertem át.
- Habár ha át is vernél minket, akkor tuti, hogy megölnélek. - vetett rá Obito gyilkos pillantást.
- Akkor meghalok, bár mint mondtam...nem hazudok!
- Soha nem lesz ennek vége? - huppantam a fenekemre - Nos, mi legyen vele?
- Nem tudom. Nem nagyon bízok benne, de addig nem hagy minket békén, míg nem hiszünk neki. Egyszerűbb lenne megölni.
- Azzal csak magunkra szabadítanánk a bajt. - néztem Obirtora fel.
- Igaz... - dünnyögte Obito - Na jó! De ha egy pillanatra is azt észlelem, hogy ellenünk vagy, akkor szemrebbenés nélkül megöllek. - feküdt vissza Obito - Most pedig hagyjatok végre aludni. - azzal visszadőlt, jól ismert pokrócára.
Haragosan néztem Yamatora.
- Miért nézel így? Nem ártottam én neked. - jelentette ki ki.
- Áh, dehogy! Csak elfogtál, igaz a Hokage parancsára, de a lényeg, hogy elég okot adtál arra, hogy ne bízzak meg benned! - néztem őt továbbá is szúrósan.
- Egyszeri alkalomból nem lehetne? Nem vagyok olyan aki játszik mások bizalmával.
- Egy kicsit hiszek neked. De a többi hitemet elmossák azok a tettek, amiket velem műveltél.
- Semmi rosszat nem ártottam neked, önszántamból.
Megleptek a szavai. Igaz...mindig csak mások parancsára tette, amit tett velem. De akkor sem vagyok képes teljes mértékig megbízni benne.
- Jó, tényleg maradj. De ha tényleg észreveszünk valami furcsát, akkor megbánod. - néztem rá szúrósabban.
- Jó...akkor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megbízz bennem. - nézett rám komolyan.
- Huh? Meglepetten néztem rá - Miért mennél el értem ilyen messzire? - vontam fel a szemöldököm.
- Hát, azt szavakban nem tudom kifejezni. - mosolygott.
Még mindig van olyan dolog ami meglep Yamatoban.
- Viszont... - lett a hangja komoly - Van valami amit pár nap múlva majd megtudsz... - nézett rám erős komolysággal.
-Huh? Neked meg mi a bajod? - kissé megijedtem. Ilyen komolysággal még nem nézett rám.
- Semmi-semmi. - veregette meg a vállam nevetve - Majd úgy is megtudod. - ezt a mondatát már halkan mondta.
- Mégis mi a franc bajod van?! - hirtelen megfordultam, elkaptam elől a ruhájánál, majd megszorítottam.
- Elmegyek sétálni. Majd később jövök. - mondta hot nyugodtan majd kezeimet levette magáról majd elment sétálni.
- Kinyírom!!! Eskü, hogy KINYÍROM! - üvöltöttem az égbe.
- Nyírd, csak engem hagyjatok már pihenni! - dünnyögött Obito - Szinte az összes Chakrám elfogyott. Szeretnék pihenni.
- Te mindvégig ébren voltál? És mindent hallottál?
- Igen. - sóhajtott.
- Jó, akkor most ideje aludnod már. - vágtam oda hozzá.
- Na menj a francba! - nevetve nekem vágta a táskáját.
Elmosolyodtam. Obito egyre jobban kinyílik előttem.
- Mit mosolyogsz? - pillantott rám.
- Rajtad, hogy milyen vagy. Egyre jobban kinyílsz felém.
- Nem is igaz. - azzal pírrel az arcán visszadőlt aludni.
- Pedig igen. - suttogtam magam elé.
A nap további felében nem történt semmi különös. Bár Obito és Yamato kissé összekaptak, hogy ki aludjon a pokrócon, mivel csak kettő volt, és az egyik az enyém volt. Tuti nem adom oda egyiknek sem. De végül Obito nyerte a vitát.
* Pár nap múlva: *
Eltelt pár nap...unalom, unalom hátán volt. Max a fiúk kaptak össze valami apróságon. Szerda van jelenleg, és Yamato elég fura.
- Elég furcsán viselkedsz. Tervezel valamit? - szóltam hozzá.
- Igen. - mondta Yamato.
Hirtelen mozdulattal egy fának nyomtam Yamatot, s kunait szorítottam a nyakához.
- Na ne szórakozz velem! Mi a francot akarsz?!
- Semmi rosszat... - préselte ki a fogai között.
- Nem hiszek neked! Rohadtul furcsa voltál az elmúlt napokban, és ez már kib*szottul idegesít! - hirtelen elengedtem. Kisé pipa voltam már rá. Irritált engemet, hogy ő is ott van.
- Eléggé felidegesíthetted. Csak mert akkor szokott káromkodni. Nagu, mit csinált? - nézett Obito szúrósan Yamatora.
- Bevallotta, hogy tervez valamit. Ne akarjál velem szórakozni, mert mostanában eléggé agresszív kedvem van!
- Micsoda? Mi a francot tervezel? - Obito hangja rideg lett.
- Egy szóval se mondtam, hogy olyan dolgot, ami számotokra rossz. - mentegetőzött.
- Akkor?! - vontam fel a szemöldököm.
- Tudjátok, hogy milyen nap van ma? - sóhajtott.
- Február 14, és? - nézett rá Obito.
- Komolyan nem tudjátok, hogy ez milyen nap? - nevetett fel Yamato, majd egy dobozt vett elő a kunai tartójából.
- Kéne? - szólaltam meg.
- Azt mondják, hogy ez a napa szerelmesek napja. De mivel én nem szeretlek, de tudom, hogy miken mentél keresztül, ezért ajándékozok neked. Félreértés ne essék, nem szeretlek téged. - miközben ezeket mondta, egyre közelebb jött, míg 1 méterre nem állt tőlem, s a dobozt a kezembe nyomta.
- És ha nem fogadom el?
- Hidd el, elfogadod. - mosolygott elégedetten.
Megszorítottam a dobozt. Vajon mi van benne? Kivette egy ember szívét? Áh, tuti nem. Vagy mégis? Levettem a doboz tetejét. Egy karkötőt pillantottam meg, amire sárga betűkkel bele volt vésve egy "D" betű.
- Huh? Ez meg..? - D betű..csakis..csakis az lehet.. - Miért...? - kérdeztem remegő hangon.
- Mi miért? - pillantott rám Yamato.
- Miért kell még neked is ezzel kínoznod?! He?! Mindenki tudja jól, hogy Deidara soha sem fog engem viszont szeretni, és mégis ilyenekkel állsz elő! - hozzávágtam a dobozt - Rohadjál meg! - ordibáltam neki.
Obito szemrebbenés nélkül nézte ezt. Nem nagyon akart szerintem belekeveredni a kettőnk vitájába.
- Huh?! Most mi a bajod van?! Nem ártottam neked semmit! - Yamato ideges lett, holott én még sose láttam őt idegesnek..
- Nem ártottál?! Nézzél már egy kicsit magadba, könyörgöm! Tudod jól, hogy miken mentem keresztül Deidara miatt...és mégis..még kínzol engemet ezzel a karkötővel! Nem elég, hogy nem lehet velem, ráadásul még hiányzik is annak ellenére, hogy utál engemet, és legszívesebben megölne! - kiabáltam Yamatoval könnyekkel teli szemekkel - És még az sem elég, hogy Obito nemrég a szívembe szúrt azokkal a szavakkal, amit Deidaráról mondott, még te is jössz, és felbolygatsz mindent!
Nem bírtam tovább..rettenetesen hiányzott Deidara...vele akarok lenni, még ha utál is...lassan már a hangját is elfelejtem, pedig nem akarom...látni akarom, még ha gyűlölettel néz is rám. Beszélni akarok vele, még ha a szavaival a lelkemet is sérti. Érezni akarom a melegségét, még ha undorodik is tőlem. Magam mellett akarom tudni, még ha gyűlöl is engem. Hiszen szeretem őt...
Mindennél jobban...
- Rohadék... - hallottam az egyik fiú hangját magam mögül.
Könnyekkel teli szemekkel megfordultam, s Yamatot a földön véltem felfedezni, míg Obito előtte állt, ökölbe szorított kézzel és kapkodta a levegőt. Pár másodperc múlva rájöttem, hogy Obito volt az aki a "Rohadék" szót mondta.
- Obito... - csúszott ki halkan a számon.
- Ha még egyszer ilyet teszel... - Obito kiegyenesedett - Esküszöm, hogy megöllek! - vetett Yamatora gyilkos pillantást tűzben égő Mangekyoujával.
- Obito..kérlek..hagyd...nem éri meg... - nyögtem ki nagy nehezen.
- Végleg elegem lett belőle..esküszöm, hogy megölöm! - Obito nekiakart rontani Yamatonak, de nem hagyhattam. Nem Yamato miatt, hanem miattunk. Ha esetleg megöljük Yamatot, lehetséges, hogy Konoha megkeres minket, és nem hiszem, hogy jókedvükből teszik majd.
Átöleltem hátulról Obitot, mielőtt tett volna valamit a földön fekvő fiúval.
- Nagu... - szólt halkan Obito, miközben beleremegett a teste az ölelésbe.
- Kérlek ne tedd..ne miatta, miattunk! Gondolj bele, hogy mit lépne Konoha ha megölnénk őt..
Obito leengedte a karjait maga mellé. Nem szólt egy szót sem. Én egyre jobban áztattam Obito pólóját a könnyeimmel. Elég volt ez nekem, nem bírtam tovább. Kikellet jönnie már...de azt nem akartam, hogy mások is lássák..viszont Obito tudta mi a helyzet...ezért se tett semmit. Tudta jól, hogy mit érzek, és hagyta, hogy kicsit kibontakozzak.
Így voltunk pár percig, majd Obito megszólalt:
- Kapsz még egy esélyt... - Obito kiszabadult az ölelésemből, majd leguggolt Yamatohoz, és elől elkapta ruháját - ha bebizonyítod, hogy tudod őt edzeni, akkor nem öllek meg..de ha nem..szemrebbenés nélkül kivégezlek! - szólt majd elengedte őt.
Obito elsétált mellettem, majd miközben elhaladt mellettem, megsimította a fejem.
- Ne sírj..menj vele edzeni... - szólt halkan, majd elment vissza pihenni.
Megtöröltem kipirosodott szemeimet, miközben Yamato felállt. Csöndben odasétáltam elé, ő persze tudta, hogy mit akarok. Egy szó nélkül elindultunk egy tiszta terepre, hogy nyugodtan tudjunk edzeni.
*3 hónap múlva...:*
A történtek óta eltelt 3 hónap. Ma van 2 éve, hogy Obitoval elhagytuk az Akatsukit..olyan hamar eltelt ez az idő...a 3 hónap alatt sikerült megtanulnom a Jutsuhoz tartozó összes kiegészítőt. Már csak a Jutsu teljes betanulása van hátra. Yamato még mindig velünk van. Segített nekem a kiegészítők megtanulásában, de Obito még mindig nem bízik benne annyira mint én..valamennyire sikerült megbíznom benne, de nem teljesen. Már csak kis idő kell, és végre otthon lehetünk. Elég furcsa belegondolni, hogy szimplán a szüleim miatt jöttünk el erre a bolond útra, most meg már edzési körút lett belőle. De nem sokáig...erőt veszek magamon, és még a napokba betanulom azt a Jutsut!
- Nagu, figyelj. - szólt Obito miközben a tábortűz lángjait figyelte - Most jön a legnehezebb rész. A teljes Jutsu betanulása. Nem fog ám ez pár nap alatt sikerülni. Akár hetekbe is beletelhet. A kiegészítőket is hónapokba telt betanulni. Ezt még több ideig tart majd.
- Akkor még több időt kell várni, hogy visszamenjünk... - néztem lelankadva a csillagokat.
- Miért muszáj megtanulnod a Jutsut, és csak az után visszamennetek? - szólalt meg Yamato.
- Azért mert nem akarok úgy visszamenni, hogy ez alatt a 2 év alatt semmibe vettem az edzéseket.
- Miért muszáj megtanulnod a Jutsut, és csak az után visszamennetek? - szólalt meg Yamato.
- Azért mert nem akarok úgy visszamenni, hogy ez alatt a 2 év alatt semmibe vettem az edzéseket.
- Használni tudod a Sötét Chakrát, a Kage Bushin no Jutsut, van Sharinganod, 3 tomoevel rendelkezel. Használni tudod ezen kívül még a Tűz, Villám, illetve a Föld elemet. Valamint Gyógyító Jutsut is tudsz. Kell ennél több?
- Igen. A bátyám emlékére, hogy ne vesszen el hiába a munkásaggá.
- Akkor sem értelek, de szerintem nem is akarlak. Jobban járok ha nem tudom a részleteket, igaz? - sóhajtott Yamato.
- Igaz. - dőltem hátra, alváshoz készen.
- Holnap tovább megyünk. Ezúttal Yamato kérésére megyünk valamerre. - ásított Obito.
- Hova megyünk Yamato? - néztem rá.
- Tudok egy jó helyet ahol edzhetsz. - mosolygott.
Volt valami abban a mosolyban ami idegesített. Kamu volt..eléggé..de ezek mellett még fájdalom is virított belőle.
* Reggel: *
Reggel kipihenten ébredtem, amit furcsálltam is. Pluszba még rossz előérzetem volt, de egyben élveztem is a reggelemet.
- Öltözzetek és siessünk. Tudjátok jól, hogy nem szeretek túl sok időt lennie egy helyen.
- Tudjuk. - szólaltam meg majd hamar elvégeztem a reggeli teendőimet.
A fiúk is így tettek, s 1 órán belül elhagytuk jelenlegi szállásunkat. Yamato vezetett minket, Obitoval nem nagyon tudtuk, hogy merre megyünk, de nekem kissé ismerős volt a hely.
- Yamato, messze van még? - szólaltam meg pár óra séta után.
- Nem, már nincs messze. - szólt határozottan.
Elég fura volt ilyen hangon hallani Yamatotól ezeket a szavaikat..furcsát éreztem a szavak mélyén, de nem tudtam, hogy mi az. Majd mikor már beljebb értünk, megszólaltam:
- Hm..ismerős nekem ez a placc... - fogtam az államat, és nézelődtem.
- Honnan? - pillantott rám Obito.
- Nem tudom..talán... - elgondolkoztam - Várjunk csak..nem..az nem lehet.. - hirtelen megálltam.
- Hm? - Obito továbbá is engem nézett.
- Yamato...mi ez az egész?! - hangom haragos volt.
Yamato csöndben ment tovább, mintha meg se hallaná.
- Azt kérdeztem Yamato, hogy mi ez az egész?!
- Nagu mit kiabálsz? - Obito kissé dühösen nézett rám.
- Tobi feküdj! - Obito tudta mit jelent ez..azt, hogy más is van itt, így nem nevezhetem őt Obitonak.
- Raikiri! - kiabált egy ismerős hang, majd Kakashit véltük felfedezni amint rátámad Obitora.
Obito gyorsan vette a tantuszt. Átengedte magán Kakashit, majd hirtelen mellettem teremt. 5 méterre voltunk Kakashitól, és Yamatotól.
- Hazudtál..! Elárultál! Mi a franc folyik itt?! - kiabáltam velük.
- Yamato az én megbízásomra szivárgott be közétek. - szólt Kakashi.
* Visszaemlékezés: *
- Igen. A bátyám emlékére, hogy ne vesszen el hiába a munkásaggá.
- Akkor sem értelek, de szerintem nem is akarlak. Jobban járok ha nem tudom a részleteket, igaz? - sóhajtott Yamato.
- Igaz. - dőltem hátra, alváshoz készen.
- Holnap tovább megyünk. Ezúttal Yamato kérésére megyünk valamerre. - ásított Obito.
- Hova megyünk Yamato? - néztem rá.
- Tudok egy jó helyet ahol edzhetsz. - mosolygott.
Volt valami abban a mosolyban ami idegesített. Kamu volt..eléggé..de ezek mellett még fájdalom is virított belőle.
* Reggel: *
Reggel kipihenten ébredtem, amit furcsálltam is. Pluszba még rossz előérzetem volt, de egyben élveztem is a reggelemet.
- Öltözzetek és siessünk. Tudjátok jól, hogy nem szeretek túl sok időt lennie egy helyen.
- Tudjuk. - szólaltam meg majd hamar elvégeztem a reggeli teendőimet.
A fiúk is így tettek, s 1 órán belül elhagytuk jelenlegi szállásunkat. Yamato vezetett minket, Obitoval nem nagyon tudtuk, hogy merre megyünk, de nekem kissé ismerős volt a hely.
- Yamato, messze van még? - szólaltam meg pár óra séta után.
- Nem, már nincs messze. - szólt határozottan.
Elég fura volt ilyen hangon hallani Yamatotól ezeket a szavaikat..furcsát éreztem a szavak mélyén, de nem tudtam, hogy mi az. Majd mikor már beljebb értünk, megszólaltam:
- Hm..ismerős nekem ez a placc... - fogtam az államat, és nézelődtem.
- Honnan? - pillantott rám Obito.
- Nem tudom..talán... - elgondolkoztam - Várjunk csak..nem..az nem lehet.. - hirtelen megálltam.
- Hm? - Obito továbbá is engem nézett.
- Yamato...mi ez az egész?! - hangom haragos volt.
Yamato csöndben ment tovább, mintha meg se hallaná.
- Azt kérdeztem Yamato, hogy mi ez az egész?!
- Nagu mit kiabálsz? - Obito kissé dühösen nézett rám.
- Tobi feküdj! - Obito tudta mit jelent ez..azt, hogy más is van itt, így nem nevezhetem őt Obitonak.
- Raikiri! - kiabált egy ismerős hang, majd Kakashit véltük felfedezni amint rátámad Obitora.
Obito gyorsan vette a tantuszt. Átengedte magán Kakashit, majd hirtelen mellettem teremt. 5 méterre voltunk Kakashitól, és Yamatotól.
- Hazudtál..! Elárultál! Mi a franc folyik itt?! - kiabáltam velük.
- Yamato az én megbízásomra szivárgott be közétek. - szólt Kakashi.
* Visszaemlékezés: *
Ez idő alatt Konohában:
- Kakashi-senpai. Van már valami nyom róluk?
- Nincs. Amióta elszöktek, azóta nem találjuk őket. - sóhajtott Kakashi - De mondd csak Yamato...nekem egészen úgy tűnt, mintha te közelebb kerültél volna Naguhoz, mint mi összesítve. Igaz ez?
- Hát..úgy is mondhatjuk. - vonta meg a vállát Yamato - Velem eltöltött egykis időt, így valamennyire megismertem. És jó lenne abban a tudatban élni, hogy ő nem az Akatsuki tagja.
- Ez viszont a valóság, és itt nagyon is az Akatsuki tagja. És valamit tennünk kell, hogy megállítsuk őket, mert ez a kettő nagyon tervez valamit, amiért nekem nincs jó előérzetem, ahogy Tsunade-samának se.
- Nagu Konohai volt, nem igaz?
- Igen. Viszont még kiskorában elment Rejtett Szikla Faluba.
- Hashirama-sama csalódott lenne ha ezt a helyzetet most látná. - nézett maga elé Yamato.
- Hashirama egy olyan Falut, és Világot akart létrehozni, ahol a szeretet a fájdalom elé kerül és béke lesz. Ezért is létezik a Tűz Akarata. Egyes fiatalokban már meglakozott ez..vagyis..hülyeséget beszélek...még nem igazán igazolodott be ez az Akarat...de én remélem, hogy egy bizonyos gyerekben meglesz...Itachit és Nagut már átjárta a fájdalom, de ez nem ad indokot arra, hogy ellenségesek legyen a hazájukkal kapcsolatban. Nem ad okot arra, hogy kitagadják régi mivoltukat, és a rossz oldalon legyenek. Való igaz én háromszor is átéltem a fájdalmat...mikor apám meghalt...mikor Obito meghalt...és amikor Rin meghalt..mégse öntötte el a szívem a sötétség. Erős maradtam...de legbelül a szívem összetört... - beszélt rekedt hangon Kakashi.
- Kakashi-senpai... - szólt halkan Yamato.
- Hát..úgy is mondhatjuk. - vonta meg a vállát Yamato - Velem eltöltött egykis időt, így valamennyire megismertem. És jó lenne abban a tudatban élni, hogy ő nem az Akatsuki tagja.
- Ez viszont a valóság, és itt nagyon is az Akatsuki tagja. És valamit tennünk kell, hogy megállítsuk őket, mert ez a kettő nagyon tervez valamit, amiért nekem nincs jó előérzetem, ahogy Tsunade-samának se.
- Nagu Konohai volt, nem igaz?
- Igen. Viszont még kiskorában elment Rejtett Szikla Faluba.
- Hashirama-sama csalódott lenne ha ezt a helyzetet most látná. - nézett maga elé Yamato.
- Hashirama egy olyan Falut, és Világot akart létrehozni, ahol a szeretet a fájdalom elé kerül és béke lesz. Ezért is létezik a Tűz Akarata. Egyes fiatalokban már meglakozott ez..vagyis..hülyeséget beszélek...még nem igazán igazolodott be ez az Akarat...de én remélem, hogy egy bizonyos gyerekben meglesz...Itachit és Nagut már átjárta a fájdalom, de ez nem ad indokot arra, hogy ellenségesek legyen a hazájukkal kapcsolatban. Nem ad okot arra, hogy kitagadják régi mivoltukat, és a rossz oldalon legyenek. Való igaz én háromszor is átéltem a fájdalmat...mikor apám meghalt...mikor Obito meghalt...és amikor Rin meghalt..mégse öntötte el a szívem a sötétség. Erős maradtam...de legbelül a szívem összetört... - beszélt rekedt hangon Kakashi.
- Kakashi-senpai... - szólt halkan Yamato.
- Na mindegy is..ez már elmúlt. Most jelenleg Naguval és a társával kellene foglalkoznunk. Nem biztonságos az, hogy szabadon mászkálnak.
- De, hogy akarod ezt megállítani? Esetleg küldjünk a keresésükre egy ANBU csapatot?
- Én nem küldhetek ANBU csapatot, de beszélek Tsunade-samával, és majd ha beleegyezik akkor ő majd küld.
- Jó. - szólt halkan Yamato.
- Mi az? Tán bánt valami? Azóta vagy ilyen lehangolt, mióta Nagu elszökött.
- Nem..dehogy.. - hadonászott a kezével - Csak furcsa, hogy valakivel ennyire jóba lettem, és kiderül, hogy az ellenségem.
- Ez hasonlóképpen van Narutoval. - szólt Kakashi.
- Naruto? Mi köze ehhez Narutonak?
- Naruto néha annyira az idegeimre megy a hülyeséget összetud hordani, hogy néha már az ellenségemként tekintem, aki kínozni akar. - nevetett Kakashi.
- Naruto ennyire gyerekes? - húzta a szemöldökét Yamato.
- Igen. Öröm lesz majd nézni ahogy kínlódsz vele. - nevetett gúnyosan Kakashi.
- Kakashi-senpai...annyira gonosz tudsz lenni... - nézett fapofával Yamato - Bár arra én is kíváncsi leszek, hogy mi lesz...vajon egész végig veszekedni fogunk?
- Én kinézem belőletek. - sóhajtott Kakashi.
- Habár... - Yamato elgondolkozott.
- Tényleg. Nem képzelem, hogy majd kijövünk valami jól. De mivel a Hokage kért meg, hogy majd ha visszajön edzem, és, hogy a te helyedbe lépjek a csapatban, nem mondhatok nemet.
- Tényleg. Nem képzelem, hogy majd kijövünk valami jól. De mivel a Hokage kért meg, hogy majd ha visszajön edzem, és, hogy a te helyedbe lépjek a csapatban, nem mondhatok nemet.
- Hát sok sikert majd hozzá, így előre is. Engem sokszor kikészített. - nevetett Kakashi.
- Addig is maradok az ANBUban...
Kakashi az égre nézett.
- Lesznek itt még olyan dolgok amikre nem számítunk. - sóhajtott - Na menjünk, és szóljunk a Hokagénak. De mielőtt szólnánk..
- Huh? - pillantott megszeppenve Yamato Kakashira.
- Ha nem sikerülne meggyőznünk a Hokagét, lenne számodra egy küldetésem, Yamato. - lett komoly Kakashi.
- Mi lenne az, senpai?
- Majd később elmondom.- Most pedig..van egy kis dolgom a Hokagéval.... - szólt Kakashi majd eltűnt.
- Várj, senpai! - szólt Yamato, de már késő volt.
- Talán még is van valamennyi időm. - Kakashi nevetve Yamato előtt termet - Van egy tervem, ami talán be is válhat.
- Mégpedig?
- Tudtommal Nagu megbízik benned valamennyire. Be kéne szivárognod hozzájuk, és minél több információt megtudni róluk.
- Ez biztos, hogy jó ötlet?
- Igen, de ez eltarthat egy ideig. Vállalod?
- Ha ezzel segítem a te munkádat, és persze a Hokagéjét, akkor persze benne vagyok.
* Vissza hozzánk: *
- Mi..? - remegtem a dühtől - Ez komoly! És te még olyanokat mondtál nekem, hogy bízzak benned, meg nem árulsz el!
- Én ezért nem bíztam benne. Bármikor elárulhatott volna bennünket. Ahogy most is. - szólt Obito.
- Ahhoz képest te is befogadtad őt közétek. - nézett Kakashi Obitora.
- Pff! - hangzott Obitoból.
- Gyűlölöm...gyűlölöm a Konohaiakat! - üvöltöttem az égbe - De még jobban titeket. - néztem dühösen rájuk.
Sírhatnékom volt attól, amit Yamato tett velem. De nem..nem sírok többet. Egy ilyen személyért nem érdemes.
- Most már mindegy. Megszereztük az információkat. - Kakashi rátette Yamato vállára a kezét - Szép volt Yamato. Pár ANBU-s már tart erre, szóval nem menekülhetnek.
- P*csába... - szólta el magát Obito - Nagu... - pillantott rám.
Én tudtam, hogy mi a dolgom. Mikor nem számítottak rá, hirtelen Yamato előtt teremtem, és gyomorszájon vágtam, aminek következtében repült hátra 10 métert. Kakashi egyből kapcsolt, és nekem akart ugrani, de Obito előtte járt egy lépéssel. Genjutsuba zárta Kakashit.
- Ezért nem ajánlatos velem szemezni. - állt az összerogyott Kakashi előtt Obito - Yamatot rád bízom.
Visszaszegeztem Yamatora a pillantásomat. Küszködött a felállással.
- Ismerem..a Jutsujaidat... - lihegte - Én..taní..tottalak...
- Nem csak azokat tudom, amiket veled vettem. Tobi is jó tanárom volt.
Yamato remegő lábakkal felállt. Nem is értem, hogy miért hagytam neki, hogy felálljon.
- Utállak.. - szóltam halkan - Mindennél jobban megutáltattad magadat most velem. - szóltam rekedt hangon - Pedig kevés az az ember akit én utálok..
- Teljesítenem kellett Kakashi-senpai parancsát. Te ellenség vagy, a társaddal együtt. - lihegett.
- Az első találkozásunk szép volt..még örültem is neki..most meg...holtan fogsz előttem feküdni.
Hirtelen előkaptam az övtáskámból egy Kunait, melybe Chakrát áramoltattam, majd Yamato felé tartottam.
- Többet garantálom, hogy nem csinálod ezt velem. - remegő kezekkel Yamatoba akartam szúrni a kunait, de Obito az utolsó pillanatban megállított.
- Ne tedd. Jusson eszedbe, hogy mit mondtál nekem. Mit tenne Konoha ha megölnénk őt. - szólt majd elengedte a kezemet.
- Igaz. - tettem vissza a kunait az övtáskámba - Most az egyszer...de nem miattad, hanem miattunk. - Na tűnjünk el mielőtt az ANBU-sok ide érnek. Kakashiról meg old fel a Genjutsut.
Obito feloldotta a Genjutsut, majd eltűntünk mielőtt az ANBU ide ért volna.
* Kis idő múlva: *
- Kérlek ölj meg ha máskor megbízok valakiben. - szóltam lihegve Obitohoz.
- Szíves örömest. Gyorsan megkel tanulnod azt a Jutsut, és visszakel mennünk az Akatsukiba, mert az nagyon nem jó, hogy ennyire vadásznak ránk.
- Azon vagyok..
- Azonban... - nevetett Obito miközben levette a maszkját - Miután megtanulod a Jutsut, kikel állnod ellenem!
- Mi...?
- Én ezért nem bíztam benne. Bármikor elárulhatott volna bennünket. Ahogy most is. - szólt Obito.
- Ahhoz képest te is befogadtad őt közétek. - nézett Kakashi Obitora.
- Pff! - hangzott Obitoból.
- Gyűlölöm...gyűlölöm a Konohaiakat! - üvöltöttem az égbe - De még jobban titeket. - néztem dühösen rájuk.
Sírhatnékom volt attól, amit Yamato tett velem. De nem..nem sírok többet. Egy ilyen személyért nem érdemes.
- Most már mindegy. Megszereztük az információkat. - Kakashi rátette Yamato vállára a kezét - Szép volt Yamato. Pár ANBU-s már tart erre, szóval nem menekülhetnek.
- P*csába... - szólta el magát Obito - Nagu... - pillantott rám.
Én tudtam, hogy mi a dolgom. Mikor nem számítottak rá, hirtelen Yamato előtt teremtem, és gyomorszájon vágtam, aminek következtében repült hátra 10 métert. Kakashi egyből kapcsolt, és nekem akart ugrani, de Obito előtte járt egy lépéssel. Genjutsuba zárta Kakashit.
- Ezért nem ajánlatos velem szemezni. - állt az összerogyott Kakashi előtt Obito - Yamatot rád bízom.
Visszaszegeztem Yamatora a pillantásomat. Küszködött a felállással.
- Ismerem..a Jutsujaidat... - lihegte - Én..taní..tottalak...
- Nem csak azokat tudom, amiket veled vettem. Tobi is jó tanárom volt.
Yamato remegő lábakkal felállt. Nem is értem, hogy miért hagytam neki, hogy felálljon.
- Utállak.. - szóltam halkan - Mindennél jobban megutáltattad magadat most velem. - szóltam rekedt hangon - Pedig kevés az az ember akit én utálok..
- Teljesítenem kellett Kakashi-senpai parancsát. Te ellenség vagy, a társaddal együtt. - lihegett.
- Az első találkozásunk szép volt..még örültem is neki..most meg...holtan fogsz előttem feküdni.
Hirtelen előkaptam az övtáskámból egy Kunait, melybe Chakrát áramoltattam, majd Yamato felé tartottam.
- Többet garantálom, hogy nem csinálod ezt velem. - remegő kezekkel Yamatoba akartam szúrni a kunait, de Obito az utolsó pillanatban megállított.
- Ne tedd. Jusson eszedbe, hogy mit mondtál nekem. Mit tenne Konoha ha megölnénk őt. - szólt majd elengedte a kezemet.
- Igaz. - tettem vissza a kunait az övtáskámba - Most az egyszer...de nem miattad, hanem miattunk. - Na tűnjünk el mielőtt az ANBU-sok ide érnek. Kakashiról meg old fel a Genjutsut.
Obito feloldotta a Genjutsut, majd eltűntünk mielőtt az ANBU ide ért volna.
* Kis idő múlva: *
- Kérlek ölj meg ha máskor megbízok valakiben. - szóltam lihegve Obitohoz.
- Szíves örömest. Gyorsan megkel tanulnod azt a Jutsut, és visszakel mennünk az Akatsukiba, mert az nagyon nem jó, hogy ennyire vadásznak ránk.
- Azon vagyok..
- Azonban... - nevetett Obito miközben levette a maszkját - Miután megtanulod a Jutsut, kikel állnod ellenem!
- Mi...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése