xoxo.: Fanny"
Pár óra kellett, hogy kikupálódjunk a harc után. Majd összeszedtük a cuccainkat, és mentünk...mentünk haza..haza..az Akatsukiba!
Mivel Eső Országában voltunk, ezért nem telt sok időbe mire hazaértünk...vagyis...még nem mert útközben megálltunk pihenni. Eléggé lecsökkentette a harc a Chakránkat.
* Eközben az Akatsukiban, Hidan szemszög: *
- Na végre pihi. - pattantam le a kanapéra.
- Na nem. - állt elém Pein - Szépen mész és edzel, nem lustálkodsz amíg a többiek dolgoznak.
- Hagyjá' má' engemet. Edzettem tegnap eleget, most pihenni akarok.
- Itt én dirigálok, és nem te! Szóval húzd a beled kifelé. - vette le a lábaimat a kanapéról.
- Hé, ki engedte meg, hogy azzal a retkes kezeddel hozzámérj?! - törtem ki magamból.
- Megtennétek, hogy nem kiabáltok egymással? - pillantott ránk Kakuzu.
- NEM! - hangzott kórusban tőlem és Peintől.
Kakuzu inkább csöndbe maradt. Tudta, hogy Peinnel nem jó újat húzni. Bár én ezt nem vettem figyelembe.
- Na nyomás kifele! - nézett rám haragosan.
- De hagyjá' már, te elmebajos! - fintorogtam.
- Mit mondtál, te undormány?! - lett Pein ideges.
Nekem se kellett több. Olyan gyilkos pillantást vetettem Peinre, hogy csodálkozom, hogy nem szaladt el. Pein nem ijedt meg, pedig megkellet volna neki. Hirtelen mozdulattal nekirontottam Peinnek, és elterültünk a földön. A kaszám nem volt a közelemben, de nem is akartam neki ártani vele, inkább egy enyhe verés megteszi a magáét. Pein hirtelen mozdulattal egy vasrudat akart belém szúrni, de én kikaptam azt a kezéből, és a szoba másik felébe hajítottam.
- A rohadt életbe! Hm! - hangzott egy ismerős hang a hátunk mögül.
- Deidara...? - fordultam enyhén hátra, mire azt véltem felfedezni, hogy Deidara kezében lévő anyagmadárba beleállt a vasrúd, és tönkrement.
- B*szodjál meg, 3 órán keresztül csináltam, te nyomorult! Hm! - dühöngött a kis szőke.
- Most mit vagy úgy oda? Ez csak egy anyagdarab. - lépett mögé Sasori.
- Mocsodék, bábdarab! Hm! - vetett Sasorira Deidara gyilkos pillantást, majd közeledett felé, mire Sasori hátrálni kezdett, és elfutott Deidara elől, mire Deidara elkezdte kergetni.
- Uram isten, mindenki megörült?! - lépett a szobába Konan.
- Neked szerintem nem ezzel, hanem az ebéddel kéne foglalkoznod. - állt mellé összefont kézzel Kisame.
- Mi bajod van?! - nézett rá Konan felhúzott szemöldökkel.
- Jól hallottad, kis csillag. - vágta oda neki Kisame.
Konannek se kellett több. Ő nem olyasfajta lán volt, aki hagyta magát. Fejbe vágta Kisamét, mire Kisaméval elkezdtek üvöltözni egymással.
Itachi és Kakuzu volt az egyetlen aki nem ugrott egymásnak..egy bizonyos pillanatig. Kakuzu és Itachi egymás mellett álltak. Kakuzu ránézett Itachira, kissé csúnyán, mire Itachi bekapcsolta a Sharinganját, így kettőjük között is elkezdődött a viszály, holott csak egymásra néztek.
Mindenki veszekedett mindenkivel, ami kissé furcsa volt, hisz nem mindennap van ilyen.
* Vissza hozzánk, vissza az én szemszögembe: *
Miután Obitoval kipihentük magunkat tovább folytattuk az útunkat.
- Egy negyed óra is otthon leszünk. - szólalt meg útközben Obito.
Tisztára izgultam. A pillangók egyre jobban mozogtak a gyomromban. Féltem is, örültem is, és izgultam is egyszerre.
- Igen... - szóltam nagy nehezen.
- Izgulsz mi? Nos, én is egy kicsit, hogy az az ütődött bagázs milyen is lett az elmúlt években.
- Én azért is. Meg azért is, hogy hogy állnak majd hozzám..meg..ááá, szóval érted, ezt nem tudom elmagyarázni szavakkal.
- Na és tettekkel?
- Tettekkel talán..de szerintem arra még nem vagyok kész...
Obito nem válaszolt csak ment tovább. Jézusom, mindjárt hazaérünk, apám de fosok! És ha elájulok vagy valami? Kinézem magamból. Obitoból meg azt, hogy csak úgy besétál, mint aki egy röpke sétából jött haza.
10 perc múlva odaértünk...a ház elé, amit már 2 és fél éve nem láttam..semmit se változott...de apám...rohatul félek...
- Jól vagy? Eléggé sápadtnak tűnsz.
- Hát nem is csodálom! - emeltem fel a hangom - Bocsánat...
- Bemehetünk?
- Aha... - szóltam rekedt hangon.
Bementünk a kapun, egyenesen az udvarba. Ott a járdán mentünk a ház felé, ahonnan hangos ordibálás hallatszott ki.
- Hát ez meg..? - lepődtem meg.
- Szerintem csak a szokásos. Deidara és Pein ölik egymást.
Nem válaszoltam, csak a kilincsre tettem a kezemet, és nagy levegőt vettem. Remélem a többiek nem változtak nagyon meg, és Deidara is olyan maradt amilyen volt..engem nem érdekel, hogy bunkó, vagy hasonlók. Nekem ez a stílusú Deidara kell...
- Menjünk. - szólt halkan Obito.
Remegve, de lenyomtam a kilincset, és benyitottam. De épphogy kinyílt az ajtó, a kanapé repült felénk. Obitonak csapódott, és repítette társamat magával ki, egészen az udvarig. Nagyot néztem. A ház belülről úgy nézett ki mint egy Háborús Front. A bútorok szanaszét voltak dobálva, a fal úgy nézett ki mintha egy kutya összeugrálta volna, minden cucc szanaszét volt. Konan Kisaméval üvöltözött a konyhában, miközben tiszta piszok volt, vagy ketchup...inkább ketcup...Kisame haja megvolt égve, vagyis ezt vettem le. Itachi nem volt itt. Kakuzu a sarokban feküdt. Semmi különös nem volt rajta, azon kívül, hogy feküdt mint egy halott. Sasori nem volt benne Hirukoban, ahelyett a TV-n állt olyan drogos fejjel mint az atom, míg Pein előtte egy szál boxerben, miközben a nyakában lógott Hidan nyaklánca. Hidan..és Deidara...Deidara előttem állt háttal pár méterrel, és nem volt rajta póló..vagyis volt rajta, de eléggé szét volt égve. Haja a szokásosan fel volt, kötve, bár kissé piros színű volt egypár tincs. Vele szembe állt ő...Hidan nagyon picit előre volt hajolva, s lihegett elég erősen. Peinel együtt, rajta is csak alsónadrág volt. Testén lehetett látni, hogy eléggé izzad. engem nézett, nem kicsit, rohadtul sokkolva.
- Na mi van?! A nagy Hidan beijedt, vagy mi?! Hm! - incselkedett Deidara.
Deidara hangja... több mint 2 éve nem hallottam..és most hallhatom végre...és még ilyenkor is Hidant szidja.
Hidan nem válaszolt, nem tudott a sokk hatása miatt.
- Mi van, tán szellemet láttál vagy mi? - röhögött Deidara, majd gonosz mosollyal az arcán megfordult, de amint észrevett a mosoly eltűnt az arcáról, és helyette ő is sokkot kapott. Ott állt, és csak meredt rám. Levegőt is alig vett. Deidarával szemeztünk. Alig akartam elhinni, hogy ő az...megakartam ölelni, de tudom, hogy akkor ő elhord mindennek.
- Na..g...u... - préselte ki nagy nehezen Deidara, méghozzá halkan.
- Deidara... - vágtam fájdalmas arcot.
Deidara nem felelt semmit, csak fájdalmasan nézett rám. Hidan nagy nehezen, de előrébb lépkedett, s megállt Deidara mellett, és remegve rám mutatott.
- Tényleg..te..te vagy az..? - nézett rám. Nem tudom, hogy tényleg jól láttam-e, vagy csak a fájó helyzetben képzeltem be magamnak, de Hidannak könnyes volt a szeme, és eléggé rekedt hangon beszélt.
Nem tudtam, hogy mit tegyek. Öleljem meg Deidarát? Hisz Hidanon is látni, hogy hiányoztam neki...akkor most mi legyen..? Kit öleljek meg, és kinek hagyjam, hogy végignézze? De nem én döntöttem. Hidanon túluralkodtak az érzései, és helyettem cselekedett. Olyan szorosan megölelt, hogy majdnem megfulladtam, de nem is bántam. Deidara mellett Hidan volt az a személy aki szörnyen hiányzott. Az okát nem tudom megmondani, de ő volt az.
- Hidan... - beszéltem halkan , miközben folytak a könnyeim. Nekem ez túl sok volt..nagyon hiányoztak, de legfőképpen ez a kettő fiú. Valamiért ők azok akiket jobban szeretek a többieknél..Deidarát végtelenül szeretem, mint szerelmem..Hidan..Hidan meg nem tudom..hát ha úgy nézzük, akkor Obitot tekintem a legjobb fiúbarátomnak. Bár nem hiszem, hogy ebben a nyomorult világban lehetne egyáltalán valakinek legjobb barátja, de ki tudja.
Hidan teste meleg volt...tuti érezte a meleg könnycseppek érintkezését a bőrén, mert jobban szorított magához.
- Te idióta...miért nem szóltál mielőtt elmész..? - beszélt a hajamba Hidan.
- Nagu..figy... - Deidara nem tudta tovább mondani, mert Obito hirtelen beugrott a házba, és gyomron rúgta Deidarát, aminek a következtében elrepült a szoba másik felébe, neki a falnak. A hirtelen támadás miatt elugrottam Hidantól. A többiek mind felfigyeltek a zajra, és sokkolva néztek ránk.
- Ha még egyszer hozzám mered b*szni azt a redvás kanapét, akkor garantálom, hogy nem éled meg a holnapot, te alul öltözött b*zi! - kiabált Deidarának Obito.
- Tobi? - pillantott Obitora Kisame, felhúzott szemöldökkel.
- Mi van'?! - pillantott dühösen Kiamére, mire vette a lapot, hogy ők nem tudják ki is valójában - Öhm..izéé... - váltott át a kényes hangjára - Csak hirtelen jött. Köszönöm Deidara-senpai, hogy nekem dobikáltad a kanapét, tök jól esett az ölelése, és nagyon jó barikák lettünk! ^^
- Tobi..Nagu? - nézett ránk Pein, miközben felhúzta a szemöldökét.
- Naguék visszajöttek..? - jött Konan a társaságunkba.
- Ó, hogy rohadna le mindkét lábad, te maszkos barom! Hm! - állt fel nehezen Deidara.
- Bocsika, senpai! - nevetett Obito gyerekesen, majd Deidara nyakába ugrott - Hiányoztál! - színlelt síró hangot.
- Jól van, jól van, csak szállj le rólam. Hm. - vágott Deidara fapofát, miközben Obitot próbálta letolni magáról. Eközben mindvégig engem nézett égkék szemeivel...
- Senpai, hiányzott Nagu-chan? - ugrándozott Obito.
Deidara nem szólt egy szót sem, csak enyhén harapdálta az ajkát. Tuti nemet mond, vagy elmegy, szokásához hívően.
- Idegesítesz, Tobi! Hm. - Deidara idegesen kiszabadult Obito szorításából, majd hirtelen mozdulattal megragadta a kezemet, és a szobája felé húzott. Mikor odaértünk beráncigált az ajtón, majd bezárta azt.
- Mond csak, ez mire volt jó, heh?! - fordult felém idegesen.
- Mi..micsoda..? - szóltam félénken.
- Mi a rákért kellett elmenned, több mint 2 évre?! Tudtad jól, hogy a szüleid hallottak! És ha élnek is akkor nem biztos, hogy érdeklődnek irántad! Hm!
- Semmit se tudsz, akkor mit pofázol nekem?! Mit beszélsz pont te az aggodalomról és a szülőkről?! Legszívesebben megölnél, akkor mit érdeklek én téged?! - kiabáltam vele rekedt hangon.
- És ha igen? Akkor mi van? Amilyen erőtlen vagy, sikerülne is. Hm.
- Nem hiába voltam távol! - mérgemben bekapcsoltam a Sharinganom - Olyan dolgokon mentem keresztül ezen az út során, amit senkinek se kívánok, te idióta!
Deidara mikor észrevette a Sharinganom meglepődőtt.
- Hogy lehet meg neked a 3 tomoe?
- Mialatt a szüleimet kerestem, edzettem is. - nyugodtam meg kissé.
- Na és megtaláltad a szüleidet? Hm.
- Igen..vagyis..ez hosszú...
- Van időnk, mesélj. - ült le az ágyára.
- Röviden mondom, mert a részletekbe nem akarlak beavatni, jobb ha azokat nem tudod...az első dolog az az, hogy kiderült, hogy van egy bátyám..és megakar ölni engemet, mert miattam meghaltak a nevelő szüleink...megígérte, hogy egyszer megküzdünk. Ez eléggé sokkolva ért engem..utánna találkoztunk egy Akana nevű lánnyal..
Deidara itt tágra nyílt szemekkel nézett rám.
- Huh? Mi az?
- Akana..fekete haja van..? És...Sasori megszállottja..? Hm..
- Igen, honnan tudod ezeket?! - támadtam le Deidarat.
- Csatlakozott a szervezetbe... - nyelt egyet.
- Mi?! Ő mit keres a szervezetben?! Pont egy olyan mint ő?! - törtem ki magamból.
- Sasori miatt csatlakozott...nekem nem volt beleszólásom a felvételébe. Hm. Különben is, Pein számára alkalmas, szóval nem szólhatunk bele.
- De van fogalmatok arról, hogy Sasori mennyire összetörik ha Pein rájön, hogy Akana egy b... - hirtelen elhallgattam. Obitoval megegyeztünk abban, hogy senkinek se mondjuk el, hogy Akana Bijuu. Esetleg Peinnek, de ahogy láttam Obito arcát, amikor erre rájött, nem fogja elmondani Peinnek. Miért is mondaná el? Pein csak Obito megbizottja.
- Mi van Akanával? Hm. - húzta fel a szemöldökét.
- Semmi..na had folytassam tovább a történetet. Ezek után találkoztam Yamatoval, egy Konohai ninjával. Jóba lettem vele meg minden. Mialatt vele voltam, megöltem egy embert. Majd eltelt egy kis idő. Tobi beteg lett, én ápoltam, de már jobban van. - sóhajtottam - Eljött a nap..megküzdöttem a testvéremmel, és meghalt. A Mangekyou Sharinganom azonban nem ébredt fel..amit mai napig nem is értem. Eltemettük Akemit, s ment tovább az életünk. Utána elfogtak a Konohaiak, és Yamatoval megint találkoztam. Ott elbeszélgettünk komolyan a dolgokról, de Tobi kiszabadított engem. Utána megtudtuk sz igazságot Akemivel kapcsolatban, ami eléggé megviselt engem. Utána kissé bánatos voltam, mert hiányzott a szervezet.
- Már megint itt tartasz? Hm. - dünnyögött.
- Mer'?! - lettem haragos.
- Minek táplálsz érzéseket a szervezet iránt? Ez csak egy szervezet. Hm.
Nem válaszoltam rá, csak folytattam tovább a történetet.
- Újabb kis idő múlva megint jött Yamato..a bizalmasunk lett, majd elárult minket...majd Tobi tesztelt engem, hogy mennyit fejlődtem, és a tapasztalatai alapján elég erős lettem, így visszajöttünk. - fejeztem be.
- Értem. Hm.
- Jó, akkor most mehetek?
- Nem. Nem válaszoltál a kérdésemre. Miét mentél el szó nélkül?
- Nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön. Csak Pein, és Konan tudott róla. - magyaráztam.
- Na és Tobi? Hm.
- Ő kellett nekem. Ő a társam, és kellett valaki, aki végigkísér ezen az úton.
- Jó, ezt megértem. De miért pont ő? Vannak erősebb tagok is a szervezetben. Hm. - köhintett.
- Ki? Hidan? - néztem rá.
- Hidan?! Ez most komoly? Jobbat nem tudtál volna?! Hm. - támadott engem le Deidara.
- Most mi a bajod?! Miért vagy ennyire ideges, hogy Hidant mondtam?!
- Semmiért. - fordult el- Csak Hidan egy balfék, de ezt mindenki tudja. Hm.
- Miért mit vártál?! Hogy majd téged viszlek magammal?!
- Isten ments, és őrizz! - tört ki magából - Amúgy meg..nem hinném, hogy erősebb lettél, hisz olyan könnyen elbőgted magad Hidan karjaiban. - mondta flegmán, mégis fájó hangon.
Hirtelen mozdulattal felpofoztam Deidarát.
- Nem tudsz te semmit, idióta! Hiányoztatok, szóval alap dolog, hogy elsírtam magam! - kiabáltam vele, bekapcsolt Sharingan mellett - Meg különben is..ha én nem hiányoztam volna, akkor nem jöttetek volna utánunk!
* Deidara szemszög: *
- Neked elment az eszed! Esetleg annak a féleszűnek hiányoznál, de nekem tuti, ho... - hirtelen eszembe jutott az amit Kimori mondott. Hm...csak akkor fog megmutatkozni Nagu előtt, ha elásom kettőnk között a csatabárdot..de nem megy..hm...rühellem ezt a lányt..mindennél jobban. Mégis...pfu már..legszívesebben megölném, de mégse..hm..lehet, hogy Kimori miatt, de az is lehet, hogy tényleg bírom egy picit..mindegy..hagyom a francba..amúgy is fáradt vagyok..Hm..
* Vissza az én szemszögembe: *
- Neked mi, Deidara? - néztem őt erősen.
- Semmi, hagyjuk. - szólt majd a karomnál fogva kirángatott a szobájukból, azonban ő megállt belül az ajtóban. Elengedte a karom, s rám csukta az ajtót.
- Kösz... - mormogtam magam elé.
- Hát te meg ki vagy? - szólt egy hang mögülem.
Felismertem azt a kényes hangot, vagyis számomra kényes hangot. Reflexszerűen megfordultam, s Akanát pillantottam meg magammal szemben.
- Szóval igaz..csatlakoztál az Akatsukihoz... - néztem rá gúnyosan.
- Talán baj? Így legalább Sasori-kun közelében lehetek. - mosolygott.
- Heh?! Ez most komoly?! Az Akatsuki nem ilyesfajta hely! Megfogsz halni, előbb-utóbb!
- De ha Sasori-kun itt van velem, akkor semmi bajom nem eshet! - torpant meg - Megvédjük egymást..hisz..hisz... - szólt halkan - Szeretjük egymást! - ezt már kicsit hangosabban mondta.
Itt fogyott el a türelmem. Akana előtt teremtem, s elkaptam elől a ruhájánál majd a falhoz nyomtam.
- Komolyan hányingerem van tőled! Mi az, hogy "mert szeretjük egymást"?! Ennyire bolond nem lehetsz! Az Akatsuki nem arra van, hogy megvédjük a szeretteinket! Komolyan csak azért csatlakoztál ide, hogy Sasorival légy?! Ennyire hülye te se lehetsz! - törtem ki magamból idegesen.
- Azért vagyok itt, mert Sasori-kunnal akarok lenni! Hosszú évekig kerestem, és nem fogom most itt hagyni!
- Pff, hosszú évekig...a tizenéves fejeddel aztán sokat tudhatsz.. - fintorogtam.
- Annyi vagyok mint Sasori-kun... - sütötte le a tekintetét.
- Heh?! - akadtam ki - Nem lehetsz 35...az lehetetlen!
- Akkor ennyi erővel Sasori-kun se lehetne..! - szólt félős hangon - Na és te, Nagu-chan? Mennyi idős vagy?
- Huh? Honnan tudod a nevemet?!
- Hidan-kun, és Deidara-kun ezt a nevet hajtogatta, egész végig, amióta itt vagyok..meg, hogy mikor jön haza, meg ilyenek..és mivel most hazajött valaki, gondoltam te vagy az.
- Most komolyan az otthonodnak merted nevezni ezt a helyet..? - lettem ideges - Nem mentél át olyan szörnyűségeken mint mi! Annyi mindenen keresztül ment ez a szervezet, amit te el se tudnál képzelni. S képzeld! A szervezet legtöbb tagja azért van itt, mert olyan fájdalmakon ment keresztül, amit te el se tudnál képzelni!
- Én is azokon mentem keresztül..! - szólt vissza.
- Te csak elvesztetted Sasori, de megtaláltad. Ennyi a kis szerelmi életed. Tudod, attól még, hogy beléptél az Akatsukiba, nem lesz minden Happy End. Csak rosszabb lesz minden. Főleg ha megtudják a többiek a titkodat. - kapcsoltam be a Sharinganom.
- Nincs semmiféle titkom! - torpant meg, mire elengedtem.
- Ugye tudod, hogy nem vagyunk idióták? Észrevesszük ha egy Bijuu van a közelben. Ne, hogy azt hidd, hogy nem. Tobit és engem nem tudsz becsapni, de szerintem Peinéket sem.
- Már itt vagyok majdnem 2 éve, és semmi! Nem támadtak meg meg semmi!
- Vagy csak várnak a megfelelő pillanatra. Amiből azt hitted, hogy boldogság lesz, abból öngyilkosság lett. Szépen belerohantál az Akatsukiba. Tálcán kínálod fel magadat nekünk. Eljön az a pillanat amikor nem fogsz menekülni, és megölünk. - léptem hátrább.
- Most fenyegetsz?! Sasori-kun nem fogja ezt hagyni!
- Sasori-kun, Sasori-kun, Sasori-kun..! Nem minden Sasori körött forog! Neki majd választania kell, hogy megöl téged, és hűséges marad a szervezethez, vagy elárul minket, és segít neked. De akkor egyikőtök se éli túl, azt garantáljuk. - néztem rá szúrósan.
Nem bírom ezt a csajt, így jobb ha otthagyom. Ott is hagytam. Nem tudtam, hogy hová menjek, furcsa volt itthon lenni. Majd megálltam egy szoba előtt, amire nagy kopott betűkkel ez volt írva: "Nagu&Tobi szobája". A szobánk..vajon lett benne változás? Benyitottam. Minden úgy volt ahogy hagytuk, bár kissé porosak voltak a dolgok. Majd megláttam valaki a szekrény előtt..nem tudtam ki az, majd a Sharinganom segített ebben..
Halkan, úgy, hogy ne hallja, mögé lopakodtam. Tudtam mit akarok, mégis féltem a reakciójától. Mielőtt a pólóját felhúzhatta volna, cselekedtem. Hirtelen mozdulattal átöleltem hátulról Obitot.
- Köszönöm... - suttogtam meleg bőrébe.
Obito halkan felnevetett.
- Nincs mit..úgy is kellett egy kis szünet, távol a szervezettől.
Lassan, de biztosan eltávolodtam Obitotól.
- Bocs, hogy csak így letámadtalak.
- Tőled már megszoktam, szóval nem lepődök meg. - sóhajtott, majd felém fordult - Miről beszéltetek Deidarával?
- Elmondtam neki, hogy mik történtek míg távol voltunk. Meg persze veszekedtünk is. - mondtam.
- Min?
- Hosszú, és nem is akarok róla beszélni. - sóhajtottam.
- Jó. Ha felöltöztem, gyere velem. - szólt majd hirtelen mozdulattal felhúzta az utolsó ruhadarabot ami még hiányzott róla.
- Hova? - húztam fel a szemöldököm.
Obito bekapcsolta a Sharinganját.
- Pein beszélni akar velünk. - nézett rám komolyan.
* Eközben Narutonál, és Jiraiyanál, Naruto szemszög: *
- Ero-Sennin ez fáj"dattebayo! - kiáltoztam.
- Majd máskor megtanulod, hogy velem nem érdemes szórakozni!
- De ez csak egy szimpla Sexy Jutsu volt! - panaszkodtam, mire Ero-Sennin elengedte a fülemet.
- Most komolyan...az alatt a 2 és fél év alatt nem nőtt be a fejed lágya? Ennyit tudtál csak tanulni?
- Jól tudod, hogy nem"ttebayo! Csak megakartalak tréfálni, tudod jól!
Ero-Senninből ekkor kitört a nevetés.
- Most meg mit nevetsz, vénember?!
- Tudom jól, Naruto, és ha már a fejlődésnél tartunk...szerintem eleget edzettél, és fejlődtél az elmúlt években.
- Akkor ez azt jelenti, hogy..?
- Igen. Hazamegyünk. - mosolygott Ero-Sennin.
- Ez az! Hurrá"ttebayo! - ugrándoztam örömömben.
* Vissza hozzánk, vissza az én szemszögembe: *
- Mégis miről? - néztem vissza komolyan.
- Majd meglátod. - ment el mellettem - Gyere.
Követtem Obitot, míg Peinhez nem értünk.
- Dzsizűsz, de magas vagy. - álltam Pein elé. Lett vagy 185 cm..én a 165 cmremmel meg nem érek semmit..
- Nem a magasságom miatt hívtalak ide titeket.
- Hanem? - néztem rá.
- Hallottam, hogy összeakaszkodtatok a Konohaiakkal.
- Öhm..Figyi Pein..az nem direkt volt... - magyarázkodtam.
- Véletlen volt, vagy sem, most a nyakunkon van Konoha. Szóval nemsokára cselekednünk kell. - nézett ránk komolyan Pein.
- És ez alatt mennyi időt értesz? - kérdeztem.
- Megvárjuk míg csillapodnak a kedélyek, és majd akkor.
- Jó, de arra mennyit várjunk?! - akadtam ki.
- Minimum egy hónap. És nekem ne emeld fel a hangod. - állt fel.
- Ennyit akartál? - néztem rá.
- Igen. - szólt majd elment.
- Szóval melyik Bijuu-ért megyünk is el elsőnek? - kérdeztem Obitot miközben mentünk vissza a szobába.
- Nem mi megyünk érte. Fel vannak osztva, hogy ki melyik Bijuuért megy el. Miénk volt a Hétfarkú. Deidaráé, és Sasorié a Hatfarkú. Kakuzunak és Hidannak az Ötfarkú, míg Itachinak és Kisaménak a Kilencfarkú.
- Huh? Akkor ők akkor mentek el ezekért a Bijuu-kért, amikor mi a Hétfarkúért mentünk?
- Igen. - bólintott Obito.
- Naruto volt az egyetlen ezek közül akit nem tudtak elkapni. Szóval maradt még az Egyfarkú, a Kétfarkú, a Háromfarkú, a Négyfarkú, a Nyolcfarkú, és a Kilencfarkú...
- Igen. Deidara és Sasori kapta Gaarat. Benne van az Egyfarkú. Ennyit tudok, a többi felosztást egyenlőre nem.
- De te osztod ki, hogy ki melyikhez menjen nem?
- Nem. Ezt az egyet Peinre bízom.
- Értem. - sóhajtottam.
- Fáradt vagy? - nézett rám Obito.
- Kicsit. Nagyon látszik?
- Kicsit.
- Megyek, alszok egyet. - ásítottam, majd elmentem a szobába.
Mikor beértem leráztam a takarómat. Pár pórcica szökött le róla, de nem érdekelt. Fáradt voltam, és olyan rég aludtam ágyban. Így nem csoda, hogy hamar elaludtam.
Másnap reggel kipihentem keltem. Szemeimet nem nyitottam még ki, inkább lustálkodtam. Olyan jó volt végre ágyban aludni, hogy nem is akartam kikelni. Bár fel kéne öltöznöm...tegnap este mikor ledőltem aludni, levettem a ruháimat, és csak fehérneműben feküdtem le aludni..ami nagy hiba volt szerintem ennyi fiú közt. Bár nem arról híresek, hogy este megerőszakolnak..megerőszakolás...Obito Genjutsu-ja..mikor Hidan....nem..összeszorult a torkom..nem tudom kimondani, még magamban sem..annyira rossz ebbe belegondolni. Vajon az itteni Hidan..megtenné velem..? És ha vajon kérdőre vonnám ez felől, és elmondanám neki, hogy mi történt abban a Genjutsuban, akkor kiakadna? Én hülye..az nem is Genjutsu volt...másik Világ..de akkor is..vajon örülne neki, hogy van egy ilyen énje egy másik dimenzióban...? De várjunk csak...Hidan a szeme láttára halt meg abban a dimenzióban...ahj nem tudom...annyira nehéz ez..egyáltalán, hogy nézzek a szemébe azok után, hogy konkrétan széjjel bőgtem magam rajta?! Mindegy is..ezen most ne agyaljak..inkább keljek fel, öltözzek fel, hozzam rendbe magam, reggelizzek meg, és majd ezek után agyalok a dolgokon.
- Miért ennyire nehezek ezek a dolgok?! - nyomtam a fejem a párnába.
Ebben a pillanatban éreztem, hogy valaki lehúzza rólam a takarót. Sejtettem, hogy ki az..!
- Hogy a rohadás érne el téged, Ob.. - hirtelen megfordultan, és készültem gyomron rúgni Obitot, mert ki más lehetne már? Vele vagyok egy szobában.. de nem Obito volt az...hanem Deidara...de már késő volt. ÚGy gyomorszájon küldtem Deidarát, hogy átvitte a falat is, és a fürdőben landolt, ahol épp Kakuzu zuhanyzott.
- Mi a jó büdös franc?! - hangzott Kakuzu dühös hangja.
- Deidara... - másztam le az ágyról - Megöllek! - kapcsoltam be a Sharingan-om, és olyan gyilkos tekintettel néztem arra a fiúra, aki mindennél többet jelent nekem, mint a fene - Ha elkaplak, megöllek! - mentem Deidara felé, aki időközben felállt, és menekülőre fogta magát.
Nem voltam hülye, vagyis talán, ugyan is fehérneműben elkezdtem kergetni Deidarát a házban, mint kutya a macskát. Kergettem mint az örült, de sehogy sem kaptam el. Deidara futott mint a fene, közben kiabált nekem:
- Hé, Nagu! Ez nem az aminek látszik! Hm! Hallgass meg! - szólt ijedt hangon.
- Nem érdekel! - kiabáltam rá. Simán Genjutsu-ba zárhatnám, de saját kezűleg akarom megverni.
Deidara befordult egy kanyarnál a nappaliba. Én futottam volna utána, de nekimentem valakinek és ráestem. Jézusom de égő már....Mikor kicsit felemeltem a fejem, hogy megnézzem ki is az, és láttam, hogy ugyan olyan szeme van mint nekem, megörültem.
- Itachi. - mosolyogtam, majd felálltam, s a kezem nyújtottam, mire Itachi nagyobbacska kezével belemarkolt, így feltudtam húzni.
Megakartam ölelni Itachit, de ő megállított.
- Tessék. Nem futkoshatsz így a házban. - terítette rám a köpenyét.
- Köszi..szóval te láttad ahogy Deidarát kergetem, és meg se fogtad volna nekem? - mosolyogtam rá mérgesen.
- Bekel vallanom, hogy vicces volt nézni. - mosolygott szokásához hívően.
- Semmit se változtál. - öleltem meg hirtelen. Nem számítottam arra, hogy visszaölel, de nem is tette. De nekem jó volt így. Én így szerettem Itachit ahogy van.
- Amúgy meg mit csinált Deidara, hogy így kergeted?
- Aludtam, fehérneműben, és lerántotta rólam a takarót. Utána úgy gyomorszájon rúgtam, hogy átvitte a falat, és a fürdőben kötött ki. Ott pedig Kakuzu fürdött.
- Akkor ezért akarja Kakuzu megölni Deidarát. - mutatott a kanapé felé.
- Mi?! - hirtelen odakaptam a tekintetem, s hitelen a fiúk közé ugrottam.
- Nagu? - lepődött meg Kakuzu.
- Ezt az idiótát csakis én ölhetem meg. - ragadtam meg Deidarát majd végig vonszoltam a földön, egészen a szobámig.
- Kissé agresszív lett az elmúlt években. - szólt Kakuzu Itachinak.
- Valóban. - válaszolt neki Itachit.
* A szobában: *
- Mégis mit képzelsz magadról?! - dobtam az ágyamra.
- De nem én voltam. Hm! - nézett rám kétségbeesetten. Szerintem megijedt kissé.
- Akkor mégis ki?! - néztem rá dühösen.
- Hát ők! - nyújtotta felém a tenyerét.
- Huh? A szájak a kezeden? Na ne nevettess, Deidara! - röhögtem fel.
- Ez most kinevetett minket? - szólalt meg a jobb oldali keze.
- Heh? - néztem rá fapofával- Ez most komolyan..? HOZZÁM SZÓLT?!
- Kérlek..ne..ne akadj ki... Hm.. - hadonászott Deidara.
- Hé, te cula, tudjad, hogy kit rángass! - szólt Deidara bal keze.
- Mi a franc folyik itt...? - ijedtem meg.
- Nem tudom. Hm. Mikor felébredtem ez fogadott. A jobb kezem azt állítja, hogy a neve Leonidas, a bal pedig, hogy Elton a neve..
- Na jó, tuti, hogy álmodok..ez lehetetlen! Mi a francot akar ez a kettő izé..?!
- Valami olyasmit mondtak, hogy "segítenek a felnőtté válásomban". Hm.
- Jézusom... - hátráltam - És mit akarnék ezek tőlem..? - néztem a kezeire fintorogva.
- Amióta beszélnek, nem nagyon tudom a kezeimet irányítani..Hm.
Megfordultam.
- Akkor addig amíg ezek itt vannak nálad elkerüllek. Semmi kedvem benne lenni a kis tesztjükben, hogy segítenek neked.
De máris jött a baj. Deidara, helyesbítek, a kezei elkapták a köpenyt amit Itachi adott rám, s lerántották rólam.
Hirtelen mozdulattal megfordultam majd Deidarán egy Genjutsu-t alkalmaztam. Míg Deidara "ki volt ütve", addig én felöltöztem, jól megszokott ruhámba. Hajamat felkötöttem, ami kivételes volt, mert soha nem szoktam felkötni. Mikor végeztem ezekkel, felakartam oldani Deidara alól a Genjutsu-t, de valaki hirtelen megszólalt.
- Jó a tested, kis csaj. - szólt oda nekem Leonidas.
- Heh?! Hogy lehetsz ébren, amikor Genju.... - hirtelen elhallgattam. Ugyan is eszembe jutott, hogy Deidarára nem hat a Genjutsu... - Francba... - néztem rá szúrósan.
- Nem értem mit hisztizel ilyen jó testtel. - mosolygott Leonidas.
Nálam itt telt be a pohár. Hirtelen mozdulattal ökölbe szorítottam a kezemet, és beleakartam verni egyet Deidara kezébe. Sikerült is. Egyből el is találtam Deidara kezén lévő száját, mely Leonidasnak nevezte magát. Reméltem, hogy megsebeztem vagy valami. De nem tudtam megnézni, ugyanis Deidararának azon keze, amibe belecsaptam, megmarkolta az öklömet, s Deidara felé húzott. Deidarával már majdnem összeért a szánk, amikor ajtócsapódást hallottam, s másodpercekkel később, amikor már tényleg 2 cm volt a szánk között az illető aki bejött az ajtón, elkapta hátul a pólómat, s lerántott Deidaráról, s egy hirtelen mozdulattal kib*szott az ajtón. Én egyenesen nekirepültem a falnak. Nem tagadom, de megfájdult a hátam.
- Mi a francot csináltok ti itt?! - ismertem ezt a hangot...nagyon is jól..és megint kiabál velem..ezt nem hiszem el..pedig most nem ártottam neki semmit..igaz sokszor szidtam, de amióta visszajöttünk nem csináltam vele semmit..még meg is öleltem őt.
- E..ez fájt... - álltam lábra remegve.
- Azt kérdeztem, hogy mit csináltok itt?! - üvöltött, de úgy, hogy a ház zengett tőle.
- Hidan...Hm.. - szólt halkan Deidara.
- Miért csináltad ezt?! - néztem rá dühösen.
Hidan nem válaszolt, csak jobban fürkészte Deidarát.
- Hidan..miért vérzik a szád? - lepődtem meg, majd közelebb mentem hozzá.
- Deidara jól tudja. - nézett rá mérgesen - Megállapodtunk valamiben, de te nem játszol tisztességesen.
- Nem tudom, hogy miről van szó, de nem tehet a körülményekről..röviden annyi, hogy a kezei csinálják a galibát..valahogy..életre keltek...
- Két lélek, egy személyben? - beszélt maga elé Hidan.
Hidan elkapta Deidarát elől, majd azt mondta neki:
- Most az egyszer elnézem. De máskor nem. - majd elment.
- Ahj, legyen már vége ennek az őrületnek! - hentergett Deidara.
- Szóljunk Peinnek. Az Emberi Birodalom talán eltudja venni tőled ezeket. Nem akarom, hogy több perverzség járjon a fejükben. Szóval menjünk Peinhez.
- Jó, de te menj hátul, hogy nehogy bármit is csináljanak...Hm.
Én mentem hátul, s mentünk Peinhez. Pein beleegyezett, s az Emberi Birodalom nagy nehezen, de elvette Deidara kezeinek a lelkét. Fuck Logic?
Miért történnek ilyenek, mihelyst hazajövök? Na mindegy...bár mikor majdnem megcsókoltunk egymást Deidarával furcsálltam Hidan reakcióját...na mindegy ez is elmúlt..inkább visszafekszek aludni. Elég fáradt vagyok...
Mentem a szobámba, de amikor beértem, egy nem várt vendékre számítottam, aki elég gyilkos tekintettel nézett rám.
- Sasori..? - szóltam halkan.
- Mi?! Ő mit keres a szervezetben?! Pont egy olyan mint ő?! - törtem ki magamból.
- Sasori miatt csatlakozott...nekem nem volt beleszólásom a felvételébe. Hm. Különben is, Pein számára alkalmas, szóval nem szólhatunk bele.
- De van fogalmatok arról, hogy Sasori mennyire összetörik ha Pein rájön, hogy Akana egy b... - hirtelen elhallgattam. Obitoval megegyeztünk abban, hogy senkinek se mondjuk el, hogy Akana Bijuu. Esetleg Peinnek, de ahogy láttam Obito arcát, amikor erre rájött, nem fogja elmondani Peinnek. Miért is mondaná el? Pein csak Obito megbizottja.
- Mi van Akanával? Hm. - húzta fel a szemöldökét.
- Semmi..na had folytassam tovább a történetet. Ezek után találkoztam Yamatoval, egy Konohai ninjával. Jóba lettem vele meg minden. Mialatt vele voltam, megöltem egy embert. Majd eltelt egy kis idő. Tobi beteg lett, én ápoltam, de már jobban van. - sóhajtottam - Eljött a nap..megküzdöttem a testvéremmel, és meghalt. A Mangekyou Sharinganom azonban nem ébredt fel..amit mai napig nem is értem. Eltemettük Akemit, s ment tovább az életünk. Utána elfogtak a Konohaiak, és Yamatoval megint találkoztam. Ott elbeszélgettünk komolyan a dolgokról, de Tobi kiszabadított engem. Utána megtudtuk sz igazságot Akemivel kapcsolatban, ami eléggé megviselt engem. Utána kissé bánatos voltam, mert hiányzott a szervezet.
- Már megint itt tartasz? Hm. - dünnyögött.
- Mer'?! - lettem haragos.
- Minek táplálsz érzéseket a szervezet iránt? Ez csak egy szervezet. Hm.
Nem válaszoltam rá, csak folytattam tovább a történetet.
- Újabb kis idő múlva megint jött Yamato..a bizalmasunk lett, majd elárult minket...majd Tobi tesztelt engem, hogy mennyit fejlődtem, és a tapasztalatai alapján elég erős lettem, így visszajöttünk. - fejeztem be.
- Értem. Hm.
- Jó, akkor most mehetek?
- Nem. Nem válaszoltál a kérdésemre. Miét mentél el szó nélkül?
- Nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön. Csak Pein, és Konan tudott róla. - magyaráztam.
- Na és Tobi? Hm.
- Ő kellett nekem. Ő a társam, és kellett valaki, aki végigkísér ezen az úton.
- Jó, ezt megértem. De miért pont ő? Vannak erősebb tagok is a szervezetben. Hm. - köhintett.
- Ki? Hidan? - néztem rá.
- Hidan?! Ez most komoly? Jobbat nem tudtál volna?! Hm. - támadott engem le Deidara.
- Most mi a bajod?! Miért vagy ennyire ideges, hogy Hidant mondtam?!
- Semmiért. - fordult el- Csak Hidan egy balfék, de ezt mindenki tudja. Hm.
- Miért mit vártál?! Hogy majd téged viszlek magammal?!
- Isten ments, és őrizz! - tört ki magából - Amúgy meg..nem hinném, hogy erősebb lettél, hisz olyan könnyen elbőgted magad Hidan karjaiban. - mondta flegmán, mégis fájó hangon.
Hirtelen mozdulattal felpofoztam Deidarát.
- Nem tudsz te semmit, idióta! Hiányoztatok, szóval alap dolog, hogy elsírtam magam! - kiabáltam vele, bekapcsolt Sharingan mellett - Meg különben is..ha én nem hiányoztam volna, akkor nem jöttetek volna utánunk!
* Deidara szemszög: *
- Neked elment az eszed! Esetleg annak a féleszűnek hiányoznál, de nekem tuti, ho... - hirtelen eszembe jutott az amit Kimori mondott. Hm...csak akkor fog megmutatkozni Nagu előtt, ha elásom kettőnk között a csatabárdot..de nem megy..hm...rühellem ezt a lányt..mindennél jobban. Mégis...pfu már..legszívesebben megölném, de mégse..hm..lehet, hogy Kimori miatt, de az is lehet, hogy tényleg bírom egy picit..mindegy..hagyom a francba..amúgy is fáradt vagyok..Hm..
* Vissza az én szemszögembe: *
- Neked mi, Deidara? - néztem őt erősen.
- Semmi, hagyjuk. - szólt majd a karomnál fogva kirángatott a szobájukból, azonban ő megállt belül az ajtóban. Elengedte a karom, s rám csukta az ajtót.
- Kösz... - mormogtam magam elé.
- Hát te meg ki vagy? - szólt egy hang mögülem.
Felismertem azt a kényes hangot, vagyis számomra kényes hangot. Reflexszerűen megfordultam, s Akanát pillantottam meg magammal szemben.
- Szóval igaz..csatlakoztál az Akatsukihoz... - néztem rá gúnyosan.
- Talán baj? Így legalább Sasori-kun közelében lehetek. - mosolygott.
- Heh?! Ez most komoly?! Az Akatsuki nem ilyesfajta hely! Megfogsz halni, előbb-utóbb!
- De ha Sasori-kun itt van velem, akkor semmi bajom nem eshet! - torpant meg - Megvédjük egymást..hisz..hisz... - szólt halkan - Szeretjük egymást! - ezt már kicsit hangosabban mondta.
Itt fogyott el a türelmem. Akana előtt teremtem, s elkaptam elől a ruhájánál majd a falhoz nyomtam.
- Komolyan hányingerem van tőled! Mi az, hogy "mert szeretjük egymást"?! Ennyire bolond nem lehetsz! Az Akatsuki nem arra van, hogy megvédjük a szeretteinket! Komolyan csak azért csatlakoztál ide, hogy Sasorival légy?! Ennyire hülye te se lehetsz! - törtem ki magamból idegesen.
- Azért vagyok itt, mert Sasori-kunnal akarok lenni! Hosszú évekig kerestem, és nem fogom most itt hagyni!
- Pff, hosszú évekig...a tizenéves fejeddel aztán sokat tudhatsz.. - fintorogtam.
- Annyi vagyok mint Sasori-kun... - sütötte le a tekintetét.
- Heh?! - akadtam ki - Nem lehetsz 35...az lehetetlen!
- Akkor ennyi erővel Sasori-kun se lehetne..! - szólt félős hangon - Na és te, Nagu-chan? Mennyi idős vagy?
- Huh? Honnan tudod a nevemet?!
- Hidan-kun, és Deidara-kun ezt a nevet hajtogatta, egész végig, amióta itt vagyok..meg, hogy mikor jön haza, meg ilyenek..és mivel most hazajött valaki, gondoltam te vagy az.
- Most komolyan az otthonodnak merted nevezni ezt a helyet..? - lettem ideges - Nem mentél át olyan szörnyűségeken mint mi! Annyi mindenen keresztül ment ez a szervezet, amit te el se tudnál képzelni. S képzeld! A szervezet legtöbb tagja azért van itt, mert olyan fájdalmakon ment keresztül, amit te el se tudnál képzelni!
- Én is azokon mentem keresztül..! - szólt vissza.
- Te csak elvesztetted Sasori, de megtaláltad. Ennyi a kis szerelmi életed. Tudod, attól még, hogy beléptél az Akatsukiba, nem lesz minden Happy End. Csak rosszabb lesz minden. Főleg ha megtudják a többiek a titkodat. - kapcsoltam be a Sharinganom.
- Nincs semmiféle titkom! - torpant meg, mire elengedtem.
- Ugye tudod, hogy nem vagyunk idióták? Észrevesszük ha egy Bijuu van a közelben. Ne, hogy azt hidd, hogy nem. Tobit és engem nem tudsz becsapni, de szerintem Peinéket sem.
- Már itt vagyok majdnem 2 éve, és semmi! Nem támadtak meg meg semmi!
- Vagy csak várnak a megfelelő pillanatra. Amiből azt hitted, hogy boldogság lesz, abból öngyilkosság lett. Szépen belerohantál az Akatsukiba. Tálcán kínálod fel magadat nekünk. Eljön az a pillanat amikor nem fogsz menekülni, és megölünk. - léptem hátrább.
- Most fenyegetsz?! Sasori-kun nem fogja ezt hagyni!
- Sasori-kun, Sasori-kun, Sasori-kun..! Nem minden Sasori körött forog! Neki majd választania kell, hogy megöl téged, és hűséges marad a szervezethez, vagy elárul minket, és segít neked. De akkor egyikőtök se éli túl, azt garantáljuk. - néztem rá szúrósan.
Nem bírom ezt a csajt, így jobb ha otthagyom. Ott is hagytam. Nem tudtam, hogy hová menjek, furcsa volt itthon lenni. Majd megálltam egy szoba előtt, amire nagy kopott betűkkel ez volt írva: "Nagu&Tobi szobája". A szobánk..vajon lett benne változás? Benyitottam. Minden úgy volt ahogy hagytuk, bár kissé porosak voltak a dolgok. Majd megláttam valaki a szekrény előtt..nem tudtam ki az, majd a Sharinganom segített ebben..
Halkan, úgy, hogy ne hallja, mögé lopakodtam. Tudtam mit akarok, mégis féltem a reakciójától. Mielőtt a pólóját felhúzhatta volna, cselekedtem. Hirtelen mozdulattal átöleltem hátulról Obitot.
- Köszönöm... - suttogtam meleg bőrébe.
Obito halkan felnevetett.
- Nincs mit..úgy is kellett egy kis szünet, távol a szervezettől.
Lassan, de biztosan eltávolodtam Obitotól.
- Bocs, hogy csak így letámadtalak.
- Tőled már megszoktam, szóval nem lepődök meg. - sóhajtott, majd felém fordult - Miről beszéltetek Deidarával?
- Elmondtam neki, hogy mik történtek míg távol voltunk. Meg persze veszekedtünk is. - mondtam.
- Min?
- Hosszú, és nem is akarok róla beszélni. - sóhajtottam.
- Jó. Ha felöltöztem, gyere velem. - szólt majd hirtelen mozdulattal felhúzta az utolsó ruhadarabot ami még hiányzott róla.
- Hova? - húztam fel a szemöldököm.
Obito bekapcsolta a Sharinganját.
- Pein beszélni akar velünk. - nézett rám komolyan.
* Eközben Narutonál, és Jiraiyanál, Naruto szemszög: *
- Ero-Sennin ez fáj"dattebayo! - kiáltoztam.
- Majd máskor megtanulod, hogy velem nem érdemes szórakozni!
- De ez csak egy szimpla Sexy Jutsu volt! - panaszkodtam, mire Ero-Sennin elengedte a fülemet.
- Most komolyan...az alatt a 2 és fél év alatt nem nőtt be a fejed lágya? Ennyit tudtál csak tanulni?
- Jól tudod, hogy nem"ttebayo! Csak megakartalak tréfálni, tudod jól!
Ero-Senninből ekkor kitört a nevetés.
- Most meg mit nevetsz, vénember?!
- Tudom jól, Naruto, és ha már a fejlődésnél tartunk...szerintem eleget edzettél, és fejlődtél az elmúlt években.
- Akkor ez azt jelenti, hogy..?
- Igen. Hazamegyünk. - mosolygott Ero-Sennin.
- Ez az! Hurrá"ttebayo! - ugrándoztam örömömben.
* Vissza hozzánk, vissza az én szemszögembe: *
- Mégis miről? - néztem vissza komolyan.
- Majd meglátod. - ment el mellettem - Gyere.
Követtem Obitot, míg Peinhez nem értünk.
- Dzsizűsz, de magas vagy. - álltam Pein elé. Lett vagy 185 cm..én a 165 cmremmel meg nem érek semmit..
- Nem a magasságom miatt hívtalak ide titeket.
- Hanem? - néztem rá.
- Hallottam, hogy összeakaszkodtatok a Konohaiakkal.
- Öhm..Figyi Pein..az nem direkt volt... - magyarázkodtam.
- Véletlen volt, vagy sem, most a nyakunkon van Konoha. Szóval nemsokára cselekednünk kell. - nézett ránk komolyan Pein.
- És ez alatt mennyi időt értesz? - kérdeztem.
- Megvárjuk míg csillapodnak a kedélyek, és majd akkor.
- Jó, de arra mennyit várjunk?! - akadtam ki.
- Minimum egy hónap. És nekem ne emeld fel a hangod. - állt fel.
- Ennyit akartál? - néztem rá.
- Igen. - szólt majd elment.
- Szóval melyik Bijuu-ért megyünk is el elsőnek? - kérdeztem Obitot miközben mentünk vissza a szobába.
- Nem mi megyünk érte. Fel vannak osztva, hogy ki melyik Bijuuért megy el. Miénk volt a Hétfarkú. Deidaráé, és Sasorié a Hatfarkú. Kakuzunak és Hidannak az Ötfarkú, míg Itachinak és Kisaménak a Kilencfarkú.
- Huh? Akkor ők akkor mentek el ezekért a Bijuu-kért, amikor mi a Hétfarkúért mentünk?
- Igen. - bólintott Obito.
- Naruto volt az egyetlen ezek közül akit nem tudtak elkapni. Szóval maradt még az Egyfarkú, a Kétfarkú, a Háromfarkú, a Négyfarkú, a Nyolcfarkú, és a Kilencfarkú...
- Igen. Deidara és Sasori kapta Gaarat. Benne van az Egyfarkú. Ennyit tudok, a többi felosztást egyenlőre nem.
- De te osztod ki, hogy ki melyikhez menjen nem?
- Nem. Ezt az egyet Peinre bízom.
- Értem. - sóhajtottam.
- Fáradt vagy? - nézett rám Obito.
- Kicsit. Nagyon látszik?
- Kicsit.
- Megyek, alszok egyet. - ásítottam, majd elmentem a szobába.
Mikor beértem leráztam a takarómat. Pár pórcica szökött le róla, de nem érdekelt. Fáradt voltam, és olyan rég aludtam ágyban. Így nem csoda, hogy hamar elaludtam.
Másnap reggel kipihentem keltem. Szemeimet nem nyitottam még ki, inkább lustálkodtam. Olyan jó volt végre ágyban aludni, hogy nem is akartam kikelni. Bár fel kéne öltöznöm...tegnap este mikor ledőltem aludni, levettem a ruháimat, és csak fehérneműben feküdtem le aludni..ami nagy hiba volt szerintem ennyi fiú közt. Bár nem arról híresek, hogy este megerőszakolnak..megerőszakolás...Obito Genjutsu-ja..mikor Hidan....nem..összeszorult a torkom..nem tudom kimondani, még magamban sem..annyira rossz ebbe belegondolni. Vajon az itteni Hidan..megtenné velem..? És ha vajon kérdőre vonnám ez felől, és elmondanám neki, hogy mi történt abban a Genjutsuban, akkor kiakadna? Én hülye..az nem is Genjutsu volt...másik Világ..de akkor is..vajon örülne neki, hogy van egy ilyen énje egy másik dimenzióban...? De várjunk csak...Hidan a szeme láttára halt meg abban a dimenzióban...ahj nem tudom...annyira nehéz ez..egyáltalán, hogy nézzek a szemébe azok után, hogy konkrétan széjjel bőgtem magam rajta?! Mindegy is..ezen most ne agyaljak..inkább keljek fel, öltözzek fel, hozzam rendbe magam, reggelizzek meg, és majd ezek után agyalok a dolgokon.
- Miért ennyire nehezek ezek a dolgok?! - nyomtam a fejem a párnába.
Ebben a pillanatban éreztem, hogy valaki lehúzza rólam a takarót. Sejtettem, hogy ki az..!
- Hogy a rohadás érne el téged, Ob.. - hirtelen megfordultan, és készültem gyomron rúgni Obitot, mert ki más lehetne már? Vele vagyok egy szobában.. de nem Obito volt az...hanem Deidara...de már késő volt. ÚGy gyomorszájon küldtem Deidarát, hogy átvitte a falat is, és a fürdőben landolt, ahol épp Kakuzu zuhanyzott.
- Mi a jó büdös franc?! - hangzott Kakuzu dühös hangja.
- Deidara... - másztam le az ágyról - Megöllek! - kapcsoltam be a Sharingan-om, és olyan gyilkos tekintettel néztem arra a fiúra, aki mindennél többet jelent nekem, mint a fene - Ha elkaplak, megöllek! - mentem Deidara felé, aki időközben felállt, és menekülőre fogta magát.
Nem voltam hülye, vagyis talán, ugyan is fehérneműben elkezdtem kergetni Deidarát a házban, mint kutya a macskát. Kergettem mint az örült, de sehogy sem kaptam el. Deidara futott mint a fene, közben kiabált nekem:
- Hé, Nagu! Ez nem az aminek látszik! Hm! Hallgass meg! - szólt ijedt hangon.
- Nem érdekel! - kiabáltam rá. Simán Genjutsu-ba zárhatnám, de saját kezűleg akarom megverni.
Deidara befordult egy kanyarnál a nappaliba. Én futottam volna utána, de nekimentem valakinek és ráestem. Jézusom de égő már....Mikor kicsit felemeltem a fejem, hogy megnézzem ki is az, és láttam, hogy ugyan olyan szeme van mint nekem, megörültem.
- Itachi. - mosolyogtam, majd felálltam, s a kezem nyújtottam, mire Itachi nagyobbacska kezével belemarkolt, így feltudtam húzni.
Megakartam ölelni Itachit, de ő megállított.
- Tessék. Nem futkoshatsz így a házban. - terítette rám a köpenyét.
- Köszi..szóval te láttad ahogy Deidarát kergetem, és meg se fogtad volna nekem? - mosolyogtam rá mérgesen.
- Bekel vallanom, hogy vicces volt nézni. - mosolygott szokásához hívően.
- Semmit se változtál. - öleltem meg hirtelen. Nem számítottam arra, hogy visszaölel, de nem is tette. De nekem jó volt így. Én így szerettem Itachit ahogy van.
- Amúgy meg mit csinált Deidara, hogy így kergeted?
- Aludtam, fehérneműben, és lerántotta rólam a takarót. Utána úgy gyomorszájon rúgtam, hogy átvitte a falat, és a fürdőben kötött ki. Ott pedig Kakuzu fürdött.
- Akkor ezért akarja Kakuzu megölni Deidarát. - mutatott a kanapé felé.
- Mi?! - hirtelen odakaptam a tekintetem, s hitelen a fiúk közé ugrottam.
- Nagu? - lepődött meg Kakuzu.
- Ezt az idiótát csakis én ölhetem meg. - ragadtam meg Deidarát majd végig vonszoltam a földön, egészen a szobámig.
- Kissé agresszív lett az elmúlt években. - szólt Kakuzu Itachinak.
- Valóban. - válaszolt neki Itachit.
* A szobában: *
- Mégis mit képzelsz magadról?! - dobtam az ágyamra.
- De nem én voltam. Hm! - nézett rám kétségbeesetten. Szerintem megijedt kissé.
- Akkor mégis ki?! - néztem rá dühösen.
- Hát ők! - nyújtotta felém a tenyerét.
- Huh? A szájak a kezeden? Na ne nevettess, Deidara! - röhögtem fel.
- Ez most kinevetett minket? - szólalt meg a jobb oldali keze.
- Heh? - néztem rá fapofával- Ez most komolyan..? HOZZÁM SZÓLT?!
- Kérlek..ne..ne akadj ki... Hm.. - hadonászott Deidara.
- Hé, te cula, tudjad, hogy kit rángass! - szólt Deidara bal keze.
- Mi a franc folyik itt...? - ijedtem meg.
- Nem tudom. Hm. Mikor felébredtem ez fogadott. A jobb kezem azt állítja, hogy a neve Leonidas, a bal pedig, hogy Elton a neve..
- Na jó, tuti, hogy álmodok..ez lehetetlen! Mi a francot akar ez a kettő izé..?!
- Valami olyasmit mondtak, hogy "segítenek a felnőtté válásomban". Hm.
- Jézusom... - hátráltam - És mit akarnék ezek tőlem..? - néztem a kezeire fintorogva.
- Amióta beszélnek, nem nagyon tudom a kezeimet irányítani..Hm.
Megfordultam.
- Akkor addig amíg ezek itt vannak nálad elkerüllek. Semmi kedvem benne lenni a kis tesztjükben, hogy segítenek neked.
De máris jött a baj. Deidara, helyesbítek, a kezei elkapták a köpenyt amit Itachi adott rám, s lerántották rólam.
Hirtelen mozdulattal megfordultam majd Deidarán egy Genjutsu-t alkalmaztam. Míg Deidara "ki volt ütve", addig én felöltöztem, jól megszokott ruhámba. Hajamat felkötöttem, ami kivételes volt, mert soha nem szoktam felkötni. Mikor végeztem ezekkel, felakartam oldani Deidara alól a Genjutsu-t, de valaki hirtelen megszólalt.
- Jó a tested, kis csaj. - szólt oda nekem Leonidas.
- Heh?! Hogy lehetsz ébren, amikor Genju.... - hirtelen elhallgattam. Ugyan is eszembe jutott, hogy Deidarára nem hat a Genjutsu... - Francba... - néztem rá szúrósan.
- Nem értem mit hisztizel ilyen jó testtel. - mosolygott Leonidas.
Nálam itt telt be a pohár. Hirtelen mozdulattal ökölbe szorítottam a kezemet, és beleakartam verni egyet Deidara kezébe. Sikerült is. Egyből el is találtam Deidara kezén lévő száját, mely Leonidasnak nevezte magát. Reméltem, hogy megsebeztem vagy valami. De nem tudtam megnézni, ugyanis Deidararának azon keze, amibe belecsaptam, megmarkolta az öklömet, s Deidara felé húzott. Deidarával már majdnem összeért a szánk, amikor ajtócsapódást hallottam, s másodpercekkel később, amikor már tényleg 2 cm volt a szánk között az illető aki bejött az ajtón, elkapta hátul a pólómat, s lerántott Deidaráról, s egy hirtelen mozdulattal kib*szott az ajtón. Én egyenesen nekirepültem a falnak. Nem tagadom, de megfájdult a hátam.
- Mi a francot csináltok ti itt?! - ismertem ezt a hangot...nagyon is jól..és megint kiabál velem..ezt nem hiszem el..pedig most nem ártottam neki semmit..igaz sokszor szidtam, de amióta visszajöttünk nem csináltam vele semmit..még meg is öleltem őt.
- E..ez fájt... - álltam lábra remegve.
- Azt kérdeztem, hogy mit csináltok itt?! - üvöltött, de úgy, hogy a ház zengett tőle.
- Hidan...Hm.. - szólt halkan Deidara.
- Miért csináltad ezt?! - néztem rá dühösen.
Hidan nem válaszolt, csak jobban fürkészte Deidarát.
- Hidan..miért vérzik a szád? - lepődtem meg, majd közelebb mentem hozzá.
- Deidara jól tudja. - nézett rá mérgesen - Megállapodtunk valamiben, de te nem játszol tisztességesen.
- Nem tudom, hogy miről van szó, de nem tehet a körülményekről..röviden annyi, hogy a kezei csinálják a galibát..valahogy..életre keltek...
- Két lélek, egy személyben? - beszélt maga elé Hidan.
Hidan elkapta Deidarát elől, majd azt mondta neki:
- Most az egyszer elnézem. De máskor nem. - majd elment.
- Ahj, legyen már vége ennek az őrületnek! - hentergett Deidara.
- Szóljunk Peinnek. Az Emberi Birodalom talán eltudja venni tőled ezeket. Nem akarom, hogy több perverzség járjon a fejükben. Szóval menjünk Peinhez.
- Jó, de te menj hátul, hogy nehogy bármit is csináljanak...Hm.
Én mentem hátul, s mentünk Peinhez. Pein beleegyezett, s az Emberi Birodalom nagy nehezen, de elvette Deidara kezeinek a lelkét. Fuck Logic?
Miért történnek ilyenek, mihelyst hazajövök? Na mindegy...bár mikor majdnem megcsókoltunk egymást Deidarával furcsálltam Hidan reakcióját...na mindegy ez is elmúlt..inkább visszafekszek aludni. Elég fáradt vagyok...
Mentem a szobámba, de amikor beértem, egy nem várt vendékre számítottam, aki elég gyilkos tekintettel nézett rám.
- Sasori..? - szóltam halkan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése