30. Fejezet: Éjszakai kaland

- Sasori...? - szóltam halkan - Te mit keresel itt? És miért nézel úgy rám, mint aki mindjárt megöl engem? - rezzentem meg.

- Mond csak, Nagu... - jött közelebb - Te mi jogon fenyegetted meg Akanat?! - nézett rám szúrósan.
- Mi..? - tettetem a hülyét. Akana kitálalt neki...jobb lesz ha vele se szórakozok többet.. - Nem tudom, hogy miről beszélsz Sasori. Ma nem is találkoztam Akanaval..
- Akana sírva keresett meg engem, azt állítva, hogy majd megölitek! Tudom, hogy tudod Akana titkát, de ha elmered mondani bárkinek is, akkor nagyon megbánod, Nagu!
- Most akkor ki is fenyegetőzik? - kérdeztem nyugodtan.
- Nem fenyegetlek, csupán figyelmeztetlek téged.
- Figyelj, Sasori. Nekem te itt ne emberkedj, mert úgy lefejelek kis apám, mint bálna a tengeralattjárót! - állam elé. Pár cm-rel magasabb voltam nála.
- Huh?! - vetett rám mérges pillantást - Nagu ne szórakozz velem! Akana sok szörnyűségen ment keresztül miattam, ezért alap dolog, hogy hagyom, hogy mellettem legyen!
- De abba bele se gondoltál, hogy ez öngyilkosság számára? Pein bármelyik pillanatban rájöhet, hogy Bijuu és akkor nem menekülhet. - magyaráztam neki. Bár kit érdekel ha Pein nem tudja, ha közben Obito tudja? Obito írja itt a szabályokat, nem Pein.
- Nem fog rájönni. Sokan nem jöttek eddig rá. Itt van több mint 1 éve, és semmi.
- Akananak is elmondtam. Ne higgye azt, hogy soha nem jönnek rá..és mi lesz ha te esetleg..khm..meghalsz? Akkor mi lesz Akanaval?!
- Ilyeneket ne is mondj, mert nem fog megtörténni! - szólt vissza.
- De egyszer megfog. Akkor nem lesz ki vigyázzon Akanara, és akkor Peinék simán elkapják őt. Szóval érdemes lenne átgondolni azt, hogy mi legyen vele. Most pedig menj el. Ez az én szobám, és nyugalomra vágyom. - tessékeltem ki.
- Akanahoz akkor se érjetek hozzá. - ment ki haragosan.
- Jólvan-jólvan. - nagyon nem érdekelt, hogy mi van, én csak pihenni akartam, ennyi az egész.
Leültem az ágyamra. Olyan rég voltam itthon, és most is csak a vita megy...Deidaraval meg majdnem csókoloztunk, te jó isten! Bár amikor a szerencsesütis incidens volt, akkor megcsókultuk egymást...bár azt se nevezném valódi csóknak..ahj, istenem! Itt vagyunk ebben a nyomasztó világban és ezen jár az agyam! Bár a dolgok az elején még jók voltak..vagyis..Hidan majdnem megölt engemet, igaz az is véletlen volt...de foglaljuk már akkor össze..az elején tényleg jól mentek a dolgok..majd Deidara azt hazudta, hogy Sasori meghalt..utána volt a szerencsesütis incidens..utána..mi is volt? Ja igen..Hidan majdnem megölt, megtudtuk, hogy Tobi az Obito...megtanított pár Jutsu-t majd elmentünk a Hétfarkú-ért. Utána hazamentünk, véglegesen...majd Hidan és Pein megküzdöttek egymással, kidobos gyanánt. Utána mentünk el Obitoval 2 és fél évre. És most itt vagyunk. Amióta megjöttünk összevesztem Deidarával, Hidannal, Sasorival, és Akanaval....

Valaki kopogott ekkor.

- Hajj, mi van már?! - nyitottam ki idegesen az ajtót. Nagy meglepetésemre, Itachi állt előttem.

- Huh, Itachi? Mit szeretnél?

- Régen beszélgettünk, és úgy gondoltam, hogy itt volt ehhez most az ideje. - szólott.

Szó nélkül beengedtem Itachit.

- Na mesélj. - vágódott le az ágyamra.

- Mit meséljek? - töprengtem, majd leültem elé a padlóra, és részletesen elmeséltem Itachinak a történteket.

Annyira szarul éreztem magam miközben meséltem neki. Még Danzout is elmeséltem, hogy mikre kért meg.

- Gondoltam, hogy a te háttered mögött is Danzou van. - sóhajtott - Amúgy..akartam már kérdezni pár dolgot, de leleptél még anno.

- Mégpedig? - néztem rá kérdően. 

- Sasuke..mi van vele? - pillantott rám.

- Honnét tudnám? - vágtam oda neki.

- Voltál Konohában, találkoztál Konohaiakkal. Akkor meg?

Sóhajtottam.

- Egy pár dolgot hallottam róla, de nem szívesen mesélem el neked. Még mikor összekerültem Sakurával, ő mondta nekem, hogy Sasuke elment a Faluból..Orochimaruhoz.. - néztem rá komolyan.

- Tessék?! - tört ki magából halkan Itachi - Végleges a döntésem..megkel tennem majd..

- Végleges döntés? Miről beszélsz Itachi? - akadtam ki kissé.

- Ha Sasuke továbbá is ezen az úton jár, és tényleg átszegült Orochimaruhoz, akkor nem tehetek mást...felkel élesztenem a Mangekyou Sharinganját... 

- Itachi megörültél?! Akkor megakarod magad öletni a szeme láttára?!

Itachi nem válaszolt nekem, csak bámult engem. Féltem. Lehet, hogy épp egy Genjutsuba zár engem, vagy valami más trükkjét veti éppen be..

- Volna még egy kérdésem. - törte meg a csendet - Ki volt a Hokage amikor te elhagytad a Falut?

- Huh? Hogy jön ez most ide? - szorult össze a gyomrom.

- Csak úgy. Csak mert akkor, amikor én elmentem, Hiruzen-sama volt, mivel a Namikaze meghalt. Viszont Hiruzen-sama, a Namikaze előtt is volt Hokage. Nos?

- Namikaze..Minato... - hajtottam le a fejem, miközben halkan válaszoltam.

- Most mi a problémád?

- Itachi..mi gyerekként sokat voltunk együtt, nem emlékszel? 

- De emlékszek, hogy ne emlékeznék. - sóhajtott ismét.

- És arra is, hogy ki volt egy ideig a Sensei-em, míg egy bizonyos lány terhes nem lett..? - kérdeztem fájó hangon.

- Namikaze Minato. - mondta Itachi.

- Apám helyett konkrétan apám volt...mindennap edzett velem. Mindennap törődött velem, Kushiná-sannal együtt. De Minato-sensei mégjobban...de amint megtudták Kushina-sannal, hogy gyerekük lesz, elfeledtek engem. Minato-sensei már nem is edzett velem. Már nem is foglalkozott velem. Ott hagyott a nyomorban..akkor szoktam vissza a nevelő szüleimhez..kész pokol volt az életem..majd nemsokára Iwagakureba kerültem...

- Igen emlékszem. De te nem voltál a Faluban, amikor meghaltak igaz?

Ennél a mondatnál összeszorult a szívem.

- Nem, mert Akemivel valahol elvoltunk...Narutonál mindössze 3 évvel vagyok idősebb..még a Faluhoz tartoztam, amikor megtörtént a baleset. Hiába hanyagoltak el engem...teljesen kiborultam, amikor a Sensei meghalt..
- Nem értem. Magyarázd el az elejétől. - pislogott Itachi.
- Szóval...mikor 3 éves voltam, már akkor jóba voltam Minato-senseiel, és már akkor edzett engemet, és már akkor gondoskodott rólam...majd kiderült, hogy gyerekük lesz..az alatt a 9 hónap alatt semmit se tett értem..semmit..majd aznap amikor Kuhina-san szült, mi Akemivel házon kívül voltunk...pár napra rá visszaértünk...ekkora már betöltöttem rég a 4. életévemet..Naruto pár napos volt csak, a szülei meg meghaltak..érdekelt is engem, meg nem is a Sensei halála..aztán mostanra már rájöttem..csak egy pótlék voltam számára, mert nem volt kivel foglalkozzon, miután a csapata feloszlott, és gyereke se volt..
- Értem. - szólt Itachi.
- Csak ennyit akartál? - sóhajtottam.
- Igen. - állt fel, majd kiment egy szó nélkül.

Belehuppantam az ágyamba. Mindenki csak kihasznál engemet, majd eldob. Bár Obito még nem tette meg, pedig megtehette volna. Bár kinézem belőle, hogy amíg nem valósul a terve, addig használ engem. Viszont ahhoz képest túl sok dolgot tett értem, ami nem rá vall.  Na mindegy..alszok egyet..fáradt vagyok.

Elaludtam. Ilyen jól, nagyon rég nem aludtam. Nem álmodtam semmit, mégis éreztem, mintha a mennyekben vagyok. Az időt lassúnak éreztem, és nyugodtnak. Olyan volt, mintha az összes gondom elszállt volna, örökre. Csend volt, amit furcsálltam. Lehet a többiek is elfáradtak. De nem nagyon érdekel. Most csak magam vagyok, és senki.

Pár órával később felébredtem. Ránéztem kómásan az órára. 23:26 percet mutatott. Obito ágyára pillantottam. Aludt, elég halkan. Szomjas vagyok, bár a konyha messze van. Inkább elmegyek a fürdőbe, és iszok a csapból. Így is tettem. Halkan kimentem az ajtón, bár láttam, hogy fény szűrődik ki a konyhából, én inkább a fürdőnek vettem az irányt. Mikor benyitottam, láttam, hogy Itachi egy szál alsóba van, és mossa fogát.
- Ilyenkor kell fogat mosni? - mosolyogtam.
- Most lett szabad a fürdőszoba. Meg Hidan és Kisame konkrétan Hadi-tereppé változtatták a fürdőt, amikor fürödtek.
- Szóval azért van itt ennyi víz. - néztem körbe.
- Igen. - mosta tovább a fogát - Na és te? A beszélgetésünk óta nem láttalak. Aludtál egyet?
Bólintottam álmosan.
- Kár. Most egész jó volt köztünk a hangulat. Leszámítva Kisame és Hidan harcát, jól elvoltunk. Vagyis én nem voltam ott, de Kisame mesélte nekem.
Ekkor valaki kiabált.
- Huh? Ez meg mi volt?
- Tobi szerintem. - folytatta azt amit eddig.
- Értem. Passz mi ütött bele. Nos, én csak inni jöttem. A konyha messze van, így inkább idejöttem.
- Értem. - mért engem végig. Pizsamába voltam, ami nálam egy lenge rövidnadrágból, és rövid ujjúból állt. Hajam fel volt kötve.
- Akkor odaengedsz, picit? - néztem rá kérdően.
- Egy pillanat. - ekkor befejezte a fogmosást, és odébbállt.
- Köszöntem. - álltam a csaphoz, amikor hirtelen valaki bejött.
- Huh, ki az aki i.. - hirtelen megfordultam, de bár ne tettem volna. Valaki rohadt nagy izé állt az ajtóban, és Itachival szemezett. Itachival kórusban ordítottunk egyet. Itachi kiakart rohanni, de nem tudott, mert az a valami elkapta, és húzta vissza.

*Pár perccel ezelőtt a konyhában:*

Pein, Konan, Sasori, (Hirukoban) Kisame, és Deidara teremt a konyhában.
- Mi történt Tobi? - vonta Pein kérdőre Obitot.
- Zetsu-senpait magával ragadta valami. - szólt síró hangon.
- Jut eszembe, Itachinak is nyoma veszett. - szólalt meg Kisame Obitot követve.
- És Kakuzu sincs a szobájában. - kullogott be Hidan a többiekhez, álmos fejjel, kócos hajjal, és egy plüssel a kezében.
- Az meg mi a kezedben? Hm. - mérte végig Deidara a plüsst.

- Semmi különös! - pattant ki hirtelen magából Hidan, majd lendületből a plüsst a háta mögé rejtette.

Itachi ekkor ordította el magát.

- Ez Itachi hangja... - nézett a fürdő felé Kisame.

- A fürdő felől jött a hang. - szólt Sasori, majd pattantak a fürdőajtóhoz.

*Innentől folytatódnak a dolgok:*

Belül voltam, és fostam. Az a valami rángatta be Itachit. Én se voltam hülye. Elkezdtem futni kifele, épphogy kikerültem azt a bestiát. Végigrohantam Itachi hátán, majd ráugrottam a fejére. Ekkor vettem észre a két fiút, akik épp próbálnak Itachinak segíteni, de én útban vagyok, így nem tudnak. Mikor Itachi fejére érkeztem, átugrottam a fiúkat, és rohantam amerre csak tudtam, azaz a konyhába, mivel az volt a legközelebb, és a többiek is ott voltak.
- Gyerekek! - üvöltöttem, majd a nyakába ugrottam annak az illetőnek, aki a legközelebb volt a konyhaajtónak.
- Mi a franc?! Szállj már le rólam, idióta! - sikongatott Hidan.
Mikor észbe kaptam, hogy Hidanra ugrottam, kissé vörösen, de még inkább ijedve, leugrottam róla.
- Neked meg mi bajod, Nagu? - húzta fel a szemöldökét Pein.
- Egy kibeb*szott bestia támadta meg Itachit. - lihegtem.
- Nem lehet Tobi, hogy Zetsut is az a valami ragadta el? - nézett Obitora Pein.
- Szerintem ez hülyeség. Hm. - állt Deidara összefont karokkal az ajtóba.
- Mondja azaz illető, aki pólóba alszik, miközben van vagy 40 fok. - kötözködött Hidan.
- Te meg egy babával! Hm! - szólt vissza Deidara.
- Fiúk, elég! - szóltam rájuk, mire mind a ketten lenyugodtak - Még ilyenkor is csak veszekedni tudtok, vagy mi?! - néztem rájuk haragosan.
A fiúk ekkor végigmértek engem, hogy miben vagyok.
- Hogy rohagyatok meg! - vetettem rájuk szúrós pillantást.
A fiúk csak mosolyogtam rám. Nem értem, hogy mi ebben annyira mulatságos.
- Na mindegy. Mindenesetre van itt valami. - fordítottam komolyra a szót.
- Na de mi? - kérdezgetett engem Hidan - Tobi nem láttál semmit?
- A-A...
- Akkor ezt cseszhetjük. Ki tudja, az a valami már árkon-bokron túl lehet. - sóhajtott Hidan.
Ekkor valami hirtelen elkapta Deidarát, mi meg csak fapofával bámultuk.
- Futás. - nyögte ki Pein.
Egy szempillantás alatt elsuhantunk, Deidarát hátrahagyva. Jézus mit művelek? Nem hagyhatom ott..hirtelen visszarohantam hozzá...
- Há' dicsak, ezek eltűntek.. - néztem megszeppenve a konyhába - Akkor nem mentem meg Deidarát...de várjunk csak! Mi van ha megölte az a valami..?! Szólnom kell Pein-éknek.
Rohantam, s kerestem Peinéket. Szinte minden szobát átnéztem, amikor észrevettem, hogy egy szobaajtó becsukódik. Gyorsan besurrantam azon a kicsi résen is, ami még megmaradt.
- Huh, egy hajszálon múlt. - terültem el a padlón.
- Na így-ni. Így talán biztonságba leszünk. - szólt Pein.
- Feltéve ha nem tudja, hogy hogy működik a kilincs. - rezzent meg Hidan.
- Hidan, ne legyél már topa. Ez nem egy Velociraptor. - cseszte le Konan, Hidant.
- Jézusom..még ilyenkor is csak erre tudtok gondolni?! - dünnyögtem magam elé.
- Na és most? Csak várunk vagy mi? - flegmázott Hidan.
- Hát kb. - ült le Pein.

Leültünk, és csak vártunk. Én időközben elaludtam Hidan vállán, míg Pein Konan vállán. Esküszöm, hogy kényelmes volt a válla, mint egy darab párna. Ja...addig a pillanatig, míg el nem dőlt a másik irányba, így én ráestem. Hirtelen felpattantam az álmomból.
- Heh, mi? - kérdeztem hirtelen, majd megnéztem, hogy kin is fekszek, így gyorsan, mielőtt látná valaki, felültem - Mindenki alszik, vagy mi? - pislogtam - Felkelni, emberek! - kiabáltam.
Senki nem kelt fel..hát akkor jó' van. Faljon fel titeket az a bestia. Ebben a pillanatban, valami atomból elkezdett bömbölni az ajtó előtt.
- Nagu..ne horkolj már ilyen hangosan.. - motyogott Hidan.
- Nyugi, Nagu. Ne veszítsd el a fejedet. Ne bántsd Hidant, hisz tudod jó, hogy nem halna meg. - szorítottam idegesen ökölbe a kezem.
Hidan komásan felkelt.
- Te adtad ki ezt a bömbölést? - nézett rám.
- Nem, de neked mindjárt adok egy tockost!
- Ne veszekedjetek már. - ült fel komásan Pein, majd nem sokkal később, fel is állt, s az ajtóhoz sétált.

- Pein, te meg hova a búbánatos p*csába mész? - nézett rá kérdően Hidan.

- Dobnom kell egy sárgát. - szólt álmosan a vezetőnk.

- Peinci, mit csinálsz?! Ha kimész azaz izé garantáltan elkap! - hadonászott Konan.

- Vagy ide sárgázok, vagy a klotyóba. Lehet dö.. - mielőtt Pein végigmondhatta volna, a szörny hirtelen benyitott, elkapta Pein, majd eltűnt.

- Mi a fasz... - csúszott ki a számon.

A szörnyünk berontott az ajtón, s felénk viharzott. Én ijedtemben Hidan mögé bújtam, míg Konant elnyelte a föld.

- Ho..hova tűnt Konan? - kérdeztem halkan.

- Nem tudom, de szerintem nekünk inkább erre a bestiára kéne koncentrálnunk, mint Konanre..

- J..jó, de most mit csináljunk?

Hidan körülnézett, majd elkapta a karomat, s kiugrott velem együtt az ablakon, bele a sárba. Az eső meglehetősen nagyon esett.

- Jobb ötleted nem volt, lángész? - álltam fel.

- Még mindig jobb mint a te módszereid! - zsörtölődőtt.

A szörny követett minket ki, s Hidannal már nem tudtunk merre menekülni.

- Hát itt a vég.. - szólt rekedt hangon Hidan - Csak tudd..mindig is utáltalak...

- Én is téged.. - szóltam síránkozva, majd összeugrottunk Hidannal és vártuk a halált. A szörny mikor elért minket, nem bántott, legalább is engemet.

Kinyitottam a szememet ijedten.

- Hogy a jó isten b*sszon meg! - káromkodott Hidan.

- Huh, mi az? Azonkívűl, hogy túléltük. 

- Ellopta ez a bestia a pénztárcám.

- Te a pizsomádban tartok a pénztárcád? - néztem rá kérdően.

- Valahova elkell dúgni Kakuzu elől.

Sóhajtottam, majd beletörödtem, hogy ez az egész egy nagy hülyeség volt, hiszem rájöttem, hogy Kakuzu volt az az idióta szörny, csak másik formában...