Mivel hamarosan itt a Karácsony, ezért mindenképpen szerettem volna nektek hozni egy Különkiadást, mivel tavaly nem hoztam nektek. Ezzel is szeretném nektek megköszönni, hogy boldogabbá tettétek a 2016-os évemet a megtekintéseitekkel. <3 Boldog Karácsonyt Kívánok mindenkinek, és Kellemes Ünnepeket!
UI.: Ez a különkiadás nem egyezik meg a történetben lévő eseményekkel, illetve nem követi a sztoryt.
- Igen, itt van, végre! Karácsony lett! - húztam el boldogan a függönyt a szobámban - Obito, nézd, mennyi hó esett! - visítoztam neki.
- Jó' van már... - húzta magára a takarót.
- Na, de Obito! - ugrottam rá, majd hirtelen mozdulattal lerántottam róla a takarót - Huh, nem fázol így?
Obiton csupán egy boxer volt. Kissé el is vörösödtem, hogy ennek ellenére rajta ülök.
- Nem, és leszállnál rólam? - vetett rám zavaros pillantást.
Leszálltam Obitoról, majd az ablakra pillantottam.
- Olyan szép a fehér hó, főleg, hogy pont Karácsony van. - nevettem halkan.
- Nem nagyon szeretem a Karácsonyt.
- Tudom, de akkor is szép. És idén mindenképp megfürdetlek a hóban. - nevettem ördögien.
- Nem hiszem. - mosolygott morcosan - Csakúgy mint tavaly, megint én leszek az aki téged megfürdet, és nem fordítva.
- Majd meglátjuk. - fordultam a szekrényemhez, majd a megszokott ruhámhoz képest, egy sokkal melegebbet vettem elő - Fordulj el. - sóhajtottam.
- Kicsit furcsa, hogy egy lánnyal élek egy szobában, nem gondolod? - fordult el.
- De. - kaptam le gyorsan a ruhadarabokat, és még gyorsabban vettem fel az éppen melegnek bizonyult ruhámat - Na majd jövők. - mosolyogtam, majd az ajtóhoz léptem, hogy kimenjek, de valaki megakadályozott benne...
Egy bizonyos illető hirtelen mozdulattal kirántotta konkrétan az ajtót, s szemtől-szemben állt velem.
- Felkelni hétalvók, végre es.. - hallgatott el, mikor meglátott engem.
- Hali Hidan. - néztem fel rá pislogva.
- Huh? - nézett le rám - Már fent is vagy?
- Már egy ideje, de mit akarsz? - álltam hátrébb.
- Ha már fent vagy egy ideje, akkor bizonyára tudod, hogy mi történt kint. - mondta nyugodtan.
- Persze...esett a hó!
- Pontosan!
Ekkor Hidannal boldogan pacsiztam egyet.
- És idén én fürdetlek meg titeket, nem pedig ti engemet. - mondtam határozottan.
- Na, azt majd meglátjuk. Ha annyira kemény vagy, akkor gyere. A többiek már kint vannak, gyertek ti is.
- Öhm..Tobi még alszik, de én megyek. - mosolyogtam erőltetten.
- Hát oké.. - húzta a száját Hidan.
Becsuktam a szobaajtót, majd Hiannal elindultunk kifele.
- Mond csak... - kezdett bele Hidan, miközben mentünk kifelé - Mit kérsz idén Karácsonyra? - dünnyögte.
- Azt amit eddig is. Semmit. - sóhajtottam.
- De biztos van valami amit kérsz.
Amit valóban kérek..Deidarát..de őt úgy se kapom meg.
- Amúgy meg..miért érdekel ennyire, hogy adj nekem valamit? Nem tök mindegy?
Hidan nem válaszolt nekem, csak ment előre, s felhúzta a cipőjét, és a kabátját. Még mindig nem szól hozzám. Nem töröm meg a csendet, s szerintem jobb is így. Követtem a példáját, majd kimentünk az udvarra, ahol mindenki jóízűen szórakozott.
- Hé, Nagu! - szólt hirtelen Hidan, majd erőteljesen belelökött a hóba. Mit ne mondjak, szarrá fagytam egy pillanat alatt.
- E...ez..hideg... - ültem fel vacogva.
- Hé, fiúk! Megfog fázni, ne csináljátok már! - jött oda aggódva Konan, majd segített felállni nekem.
- Jaj, Konan ne csináld már! Minden évben eljátsszuk ezt vele, és semmi baja nem lett eddig. - siránkozott Hidan.
- Igen. Még. - vetett Konan mérges pillantást Hidanra.
- Akkor mi a baj? Szóval ne szólj bele, okés? - sóhajtott Hidan, majd közelebb jött felém.
- Hi..Hidan..ne gyere közelebb! - hátráltam, majd menekülőre fogtam magamat, ami kevésbé volt könnyű, mivel a hóban nehéz volt futni.
Rohantam Hidan elől, s közben picit hátranéztem. Hidan már nem volt mögöttem. Most vagy leráztam, vagy valami csoda folytán elém került. Azonban az utóbbira került sor. Hidan elém került, és meg lendületből nekifutottam.
- Hé, hova futsz? - kapta el a karomat, egy gonosz mosoly keretében.
- Engedj már el! Ott van Kisame! Amúgy is ráférne már a fürdés. - fintorogtam.
- Figyelj, nem fogsz belehalni. - fintorgott majd, beleakart lökni a hóba.
Sikerült is neki, de én azonban elkaptam Hidan kabátját, aminek következtében húztam magammal Hidant és rám esett, miközben én feküdtem a hóban. Nem mertem kinyitni a szemeimet, mert féltem, hogy Hidan hülyének fog engem nézi, hisz annyira vörös lettem...De mégis megtettem. Kinyitottam lassan a szemeimet, s Hidant pillantottam meg, aki szintúgy vörös volt mint én.. De miért? Ő fiú, neki nem kéne szégyenlősködnie..vagy talán mégis?
- Bo..bocs.. - nyögtem ki halkan.
- Izé..nem baj. - fordította oldalra a fejét, de még így is láttam, hogy vörösödik.
- Leszállnál rólam? - suttogtam magam elé.
Ekkor szó nélkül leszállt rólam, majd a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon. Belemarkoltam a kezébe, hogy megtartsam magam, s Hidan felhúzott. Mikor felálltam nem engedtem el a kezét, olyan jó meleg volt. Egy kis idő után viszont már tényleg elengedtem a kezét..remélem nem értette félre a dolgokat.
- Szerintem ma már nem fürdetlek meg. Inkább maradj a házban és melegedj. - adta a tanácsot, majd magamra hagyott.
Csak néztem ahogy egyre távolabb keveredik tőlem. Ott álltam egyedül, s vacogtam. Nem is értem, hogy miért nem mentem már be a házba. Talán azért mert meglepődtem a dolgokon. Csak álltam ott percekig. Addig, ameddig nem éreztem, hogy valaki egy kabátot helyez rám, s mellém áll.
- Megfogsz fázni. Hm. - szólt nekem Deidara.
- Deidara? - kaptam a tekintetemet rá.
- Mi a francot csinálsz itt ilyen hidegbe?
- Azt inkább hagyjuk. - ekkor végigmértem. Rám adta a saját kabátját - Megfogsz fázni..
- Nem fogok. Hm. - sóhajtott - Na menjünk, mert akkor te is, és én is megfázunk.
Szó nélkül elindultunk. Deidara nekem adta a kabátját..mire véljem ezt? Még egy ok, amiért jobban belé szerettem...
- Miért adtad oda a kabátodat? - szólaltam meg egy idő után.
- Csak. Nincs különösebb oka. Hm. - szólt, miközben a házhoz értünk, s beléptük.
A többiek már elkezdték a díszítést a házban.
- Érzed ezt a mézeskalács illatot? Hm. - szippantott a levegőbe.
- Igen. Tuti, hogy Konan már neki is állt sütni-főzi.
- Jó, akkor én most megyek. - vette le hirtelen mozdulattal a kabátját rólam, majd a szobájába sietett.
- Na megvolt az a nagy fürdetés? - állt mellém Obito, Tobiként.
- Inkább hagyjuk, oké? Én szerintem estig alszok egyet, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. - mentem sietősen a szobámba.
Mikor odaértem, levetettem a kabátom, és a cipőm, majd bedőltem az ágyba. Olyan jó meleg volt..
Lehetett olyan este 8 óra amikor kikeltem az ágyból. Kintről mézeskalács illata szűrődött a szobámba. A karácsonyi fények gyönyörűen szűrődtek be az ajtón. Senki nem volt a szobában rajtam kívül. Mikor az éjjeliszekrényemre pillantottam, megláttam egy tál mézeskalácsot, s egy levelet mellé. Mikor kinyitottam a levelet, ez állt benne:
"Tudom, hogy lefárasztottalak tégedet, de bocsánatkérésképpen megmentettem neked egy pár mézeskalácsot Kisame elől. Remélem nem haragszol a reggeli fürdetés, és a kínos esés miatt. Várunk a nappaliban, hogy együtt töltsük a karácsonyt.! :P
Hidan"
Ez tényleg az a Hidan lenne akit én ismerek? Vagy esetleg kicserélték? Vagy a karácsony neki is megszállta a lelkét?
Belekóstoltam a mézeskalácsba. Finom, puha volt, ahogy azt Konantől elvárhatjuk. Belebújtam a mamuszomba, majd kíváncsian mentem ki a nappaliba, ahonnan a fények szűrődtek. Szinte mindenki ott volt, kivéve Itachit.
- Hol van Itachi? - suttogtam magam elé.
- Nem hajlandó kijönni. Kérlek, segíts. Beakarom bizonyítani neki, hogy a karácsony nem értelmetlen, és felesleges. Hm.
- Egyrészt egyetértek vele. Lemészárolta a Klánját. Ezek után nekem se lenne kedvem karácsonyozni.
- Akkor rólad inkább ne is beszéljünk.. - fintorgott Deidara haragosan.
- Ebbe kérlek ne menjünk bele. Jó? Inkább segítek neked meggyőzni Itachit. - sóhajtottam.
- Jó. Hm.
Deidarával megindultunk Itachihoz. Mikor odaértünk illedelmesen kopogtam, bár Deidara csak úgy betörte az ajtót. Itachi ott feküdt az ágyán, és a plafont bámulta. Azonban amikor Deidara betört, akkor ránk pillantott kíváncsian.
- Erősítést hoztál, vagy mi? - flegmázott Itachi.
- Enélkül nem mennék semmire. Hm.
Leültem Itachi mellé, az ágya szélére.
- Nézd, Itachi. Én is elkövettem azt a hibát amit te, s tudod jól, hogy miről is beszélek. - néztem rá célzásképpen.
- Téged nem nyilvánítottak a Falu szégyenének.
- Mivel nem tudták, hogy én tettem..de mióta tudják, a Falu konkrétan kitagad, amit meg is értek. De nem kell ezen stresszelni. Most már van más családod. Mi, az Akatsuki! Ránk kéne koncentrálnod, és nem Konohára és a Klánra...tudom tényleg nehéz..csak mi maradtunk Uchihák az egész Világon...és mint a Klánunk utolsói, nem szabad ezen rágódnunk. Eljön az a nap, amikor újraélesszük a Klánt. Ne búslakodj a múlton, koncentrálj a jövődre, és az Akatsukira. Mert mi vagyunk a családod, már régóta. - mosolyogtam rá biztatóan.
Miután kibeszéltem magamból ezt a biztató szöveget, Itachi kissé mosolyra húzta a száját, amin meg is lepődtem.
- Köszönöm Nagu. - nézett rám figyelmesen - Kifogok majd menni hozzátok, csak még átgondolok pár dolgot.
- Jó. - szóltam majd intettem Deidarának, hogy hagyjuk magára Itachit. Így is lett. Deidarával elhagytuk a szobát. Mikor kiértünk Deidara kérdően nézett rám.
- Te aztán belelátsz az emberek lelkébe. Hm. Köszönöm. - szólt mosolyogva.
- Szí..szívesen... - szóltam pirulva.
- Figyelj, tudom, hogy együtt kéne, de én most szeretném odaadni neked az ajándékom.
- De én nem készítettem neked semmit... - néztem oldalra.
- Nekem elég ha te itt vagy nekem. Hm. - szólt, majd elővett egy dobozt - Nem nagy dolog, de mégis személyes. Hm. - mosolygott, majd átnyújtotta nekem.
Kíváncsian kinyitottam a dobozt, de mégse sietve. Mikor megpillantottam, hogy mi van benne, egyenesen elképedtem. Egy karkötő volt benne, melyen Iwagakure szimbóluma díszelgett.
- Deidara.. - szóltam halkan.
- Fordítsd meg a szimbólumot. Hm. - szólt.
Megfordítottam, s az volt rávésve, hogy:
"Én mindig itt leszek neked, te idióta!"
- Köszönöm.. - szóltam elfojtott hangon, majd szorosan megöleltem Deidarát.
- Szívesen. - nyomott egy puszit az arcomra, melynek hatására még jobban meglepődtem, s még jobban beleszerettem ebbe a szőke idiótába...
Deidarával még sok ideig így álltunk, s öleltük egymást. Majd Deidara kissé elhajolt, s megfogta az állam, s kissé felemelte. Így a szemébe tudtam nézni. Egyre közelebb hajolt, míg a szánk között csak pár cm különbség volt.
- Hé, idióták jöttök már?! - jelent meg hirtelen Pein, melynek hatására, hirtelen elugrottunk egymástól Deidarával.
- Pe..persze.. - szóltunk egyszerre zavartan.
Pein furcsán nézett minket, majd inkább hagyta a dolgot, s nem kérdezett.
Viszont ami biztos az az, hogy...ez volt életem legjobb Karácsonya!
Mint azt már kifejtettem neked, hogy megöllek a vége miatt! :D De neked is Kellemes Karácsonyt kívánok! ^^ <3
VálaszTörlésKöszönöm, és bocsi..^^ xD
VálaszTörlés