- Hé, vigyázz! - fogott meg a vállamnál Itachi.
- Huh, mi? - pislogtam.
- Majdnem nekimentél egy fának. - mondta.
- Oh... - szóltam halkan.
- Nyomaszt valami? Eléggé látszik rajtad.
- Itachi...érzem, hogy valami itt nagyon nem okés, és olyan dolgok fognak bekövetkezni, amitől semmi sem lesz a régi....
- Lehet igazad van. Én is érzek valamit a levegőben. - mosolyodott el halványan.
- Mégis ilyen nyugodtan kezeled a dolgokat...
- Igen. Mivel tudom, hogy nekem ez a bizonyos dolog jól fog jönni. - sóhajtott.
- Bárcsak én is így látnám a dolgokat. - mosolyodtam el halványan.
- Fogod így látni, hidd el. - erőltetett egy mosolyt az arcára, majd előre ment.
Mindenki elől ment, kivéve engem. Élveztem egy kis ideig azt, hogy egedül lehetek, és ezúttal senki sincs aki zavarna engem. Bíztam abban, hogy egyik fiú, még Konan se, jön oda hozzám. Azonban tévedtem, s az egyik odabátorkodott a társaságomba.
- Mizu? Hm. - jött mellém Deidara.
- Ha nem haragszol...egyedül szeretnék lenni. Oké? - néztem rá halvány mosoly keretében. Eléggé besötétedett, csak a Hold-fény világította be az arcunkat.
- A viselkedésedből nem ez szűrhető ki. Hm.
- De tényleg jól vagyok... - csuklott el a hangom.
- Ismerlek már régóta. Engem nem versz át, idióta. Hm. - nézett komoran.
- Kérek...menj vissza a többiekhez...én majd megyek..jól vagyok..
- Akkor miért sírsz? Hm. - tette fel ezt a nagy kérdést.
Nem szóltam egy szót sem. Féltem. Féltem a holnaptól, és az azutánitól. Mindentől. Az egész jövőtől. Nem akartam megtudni, hogy mik fognak lenni....plusz még nyomasztott Hidan is. Tényleg megtörtént amit tenni akart?
Deidara nem lépett semmit. Csak állt, és nézett engemet tengerkék szemeivel.
- Mert elegem van mindenből... - suttogtam nagy nehezen.
- Hidan csinált valamit? - lett rideg a hangja.
Mi? Nem is említettem neki Hidant. Akkor hogyan...hogyan tudta..?
Nem mertem megszólalni. Nem tudtam, hogy mit mondjak, amivel nem terhelem túl a helyzetet. Inkább csak álltam könnyező szemekkel. Utáltam ezt magamban. Gyenge vagyok érzelmileg, és az is maradok.
- Szóval csinált valamit. Hm. - szólt idegesen - Nagu, mondd el, hogy mit csinált. - parancsolt rám.
- Semmit. Hidan nem tett semmit.
- Akkor?
- Csak...csak furcsa ez az egész...néha rám jön az, hogy egyedül vagyok, hogy senki se szeret...és ilyenkor egy szörnyű érzés kap hatalmába engem...
- És miért nem mondod el nekem? Nem bízol meg bennem? - nézett rám kérdően.
- De..csak..nehezen menne... - suttogtam.
Ekkor Deidara hirtelen megölelt engem szorosan. Nem tagadom, jól esett. Olyan jó volt magamba szippantani az illatát, miközben meleg testével ölelt engem szorosan. Úgy érzem, egyre közelebb kerülök hozzá, de olyan önző vagyok, hogy nekem nem elég. Magát akarom. Deidarát. Mindenével együtt.
- Köszönöm... - öleltem vissza szorosan.
Így voltunk pár percig, nem érdekelve minket a külvilág. Majd mikor már kissé jobban lettem, ijedve hajoltam el.
- Várjunk csak...Akana hol van?!
- Mi..? Tényleg...egész nap nem láttam, remélem otthon van, és semmi baja. Tudod...Sasori megkért még régen, hogy bármi történik vele, vigyázzak majd Akanára, és tartsam rajta a szemem. Így is tettem, de Akana eltűnt, s remélem otthon lesz. Hm.
- Én is. - sóhajtottam nagyot - Ideje mennünk. A többiek valószínűleg már otthon vannak. - mondtam.
- Izé... - vakarta Deidara a tarkóját - Menj csak előre, én is nemsokára megyek. Hm.
- Hát oké... - szóltam, majd előre mentem. Vajon mi a fenét akarsz csinálni?
- Ne szórakozz velem. Tudom, hogy itt vagy, Hm. - dőlt neki Deidara egy fának.
- Szerintem megállapodtunk valamiben. - jött elő Hidan.
- Szerintem meg nyilvánvaló az egész. Hm. Ne erőlködj Hidan. Meg amúgy is. Mikor rólad volt szó, még rosszabbul lett. Csináltál vele valamit esetleg?!
- Tudod, hogy nem tudnék neki ártani. Nevetséges. - fintorgott Hidan idegesen.
- Tudom, hogy csináltál valamit, amit ő nem akart. De ne akard, hogy másodkézből tudjam meg, hogy mi is volt az, mert akkor esküszöm, hogy nem éled meg a másnapot! - szólt mérgesen Deidara.
- Utállak. Ugye tudod? - mosolyodott el Hidan búsan.
- Képzeld. Én sem vagyok vele másként. Hm. - mosolyodott el Deidara is.
- A verseny még akkor is áll. És nem fogom hagyni, hogy a tiéd legyen, azok után ahogy bántál vele. - mérgelődött Hidan.
- Te is tudod jól, hogy miért viselkedtem úgy vele ahogy. Nem akartam, hogy közel kerüljön hozzám, mert tudom, hogy egy bunkó paraszt vagyok. Azonban nekem ilyen a jellemem, és nem akarom őt megbántani. Hm. - emelte fel a hangját Deidara - Mindegy. Neked hiába mondom, úgyse tudod felfogni a piti kis agyaddal. - hagyta ott Deidara Hidant.
- Ch.. - fintorgott Hidan.
Mire hazaértem hulla fáradt voltam, de még megbizonyosodtam arról, hogy Akana él-e egyáltalán. Berontottam a szobámba, és ez az idióta ott ült az ágyán.
- Akana, hol a búbánatos francba voltál?! - támadtam le.
- Itthon. Aludtam. - válaszolta.
- Egész végig?! Várj...nem emlékszel véletlenül a tegnap estére? - kíváncsiskodtam.
- Hm..nem. Aludtam egész éjjel. Vagyis. Valami stimmel. Tobi-channal, és Peinnel bent voltatok a szobában, és a fiúkkal együtt levetkőztetek, és kiugrottatok az ablakon, ahol Hidan volt a medencénél, ugyanis valami medencés partit akartatok tartani. - magyarázta Akana.
- Jó, akkor ennyivel előrehaladtunk. És utána?
- Hm..ha jól tudom, akkor mégse tartottatok. Sőt, tuti nem.
- Ezután?
- A többire nem emlékszek.. - suttogta.
- Jó. - sóhajtottam.
Nem is értem miért tőle kérdeztem meg. Na mindegy. Lefekszek aludni, sok volt ez a nap. Úgy ahogy voltam, ruhástul bedőltem az ágyba. A köpenyem nem volt rajtam. Egyből elaludtam, és ilyen jót, mint akkor nagyon régen nem aludtam.
Reggel mikor felkeltem egy jó nagyot nyújtóztam. Rápillantottam az órára, s 10:54 volt. Huh, az igen! Eddig még sose aludtam. Gyors átvedlek, majd lezuhanyozok. Így is lett. A meleg víz rohadtul jól esett a bőrömnek, meg magamnak is. Csak álltam a zuhany alatt vagy 10 percig. Mire végre kikoszolódtam, átöltöztem egy tiszta ruhába, majd a nappaliba mentem.
- Eléggé csönd van. Hidanék merre vannak? - pattantam le a kanapéra Obito mellé.
- Asszem elmentek az egyik Jinchuurikiért. Hogy melyikért, azt ne is kérdezd tőle, mert nem tudom.
- Jó. Legalább csönd van. Bár remélem, hogy nem lesz semmi bajuk. - sóhajtottam.
- Tuti nem lesz, ha Kakuzu Hidan közelében marad.
- Amúgy jut eszembe. Tegnap este Akana mondta, hogy emlékszik a az estéből annyira, hogy te, Pein, én és Hidan medencés partit akartunk csapni, azért vetkőztünk le, azonban meggondoltuk magunkat, és ja ennyi..
- Jézus ereje. Mi aztán rendesen beállhatunk aznap este. - lepődött meg.
- Eléggé. - néztem zavartan Amúgy meg...féltem Hidant...tudod, hogy milyen önfejű, s simán megöleti magát.
- Tudom. De egyrészt halhatatlan, másrészt ott van Kakuzu.
- Akkor is... - álltam fel, majd elkezdtem keresni Zetsut.
Tudtam, hogy ő tudja, hogy Hidanék jelenleg hol is vannak.
- Zetsu hol vagy már? - sóhajtottam nagyot.
- Miben lehetek a szolgálatodra? - jött elő mosolyogva a földből.
- Merre vannak Hidanék? - rohantam le hirtelen a kérdésemmel.
- Miután elkapták a Kétfarkút, továbbmentek, hogy elfogják Chirikut, az egyik Konohat tagot.
- Akkor Konoha felé mentek, igaz?! Figyelj...valamilyen módon nem tudsz elvinni oda? - néztem rá.
- De hát te tudsz teleportálni ahogy Tobi. Nem igaz? - vetett rám kérdő pillantást.
- Igen, de még nem vagyok benne jártas, és különben is! Nekem nem megy olyan jól mint neki! Na kérlek Zetsu! - győzködtem őt.
- Honnan veszed, hogy el is tudunk vinni téged? - szólalt meg Zetsu másik fele.
- Hát..izé...nem tudom..de te jártas vagy az ilyenekben...na kérlek..
- Már megint mi jár a fejedben? - jelent meg mögöttem Obito, majd fejbe vágott gyengéden.
- Tobi-chan! - ugrottam a nyakába - Lennél olyan kedves, hogy elviszel valahova? - mosolyogtam rá 1000 wattos vigyorral.
- Tobi most fáradt.. - dobott le magáról sértődően Obito.
- Kérleeeek! - húztam el a végét hisztisen.
Obito csak hátat fordított nekem. Gondolom nem volt jó kedvében.
- Létszíves már, basszus! - néztem rá dühösen.
- Csak azért, hogy megment a kis Hidánkadat, nem! - suttogta, de én értettem.
- Na gyerünk Tobi! Vigyél el, kérlek! - csapkodtam a hátát.
Obito csak tűrte, és tűrte. Majd szerintem neki is elege lett, majd hirtelen megfordult, s elkapta a kezemet, majd gyilkos tekintettel, amit csak én láttam, belenézett a szemembe.
- Jó. Hova akarod, hogy vigyelek?! - kérdezte kissé nyugtalan hangon, miközben egyre jobban szorította a kezemet.
- Ko..Konohába. - ijedtem meg.
- Na akkor szopóka van, mert oda tuti, hogy nem viszlek el. - mutatott be nekem.
A bánat esne beléd Obito. Egy ilyen érzelgősre szánt részt, így elcseszel nekem?!
- A bánat csikorgassa a nyakadat! Vigyél el, te barom! - kiabáltam vele - Zetsu segíts már nekem!
- Élvezet nézni, ahogy Tobival veszekedtek. - mosolyodott el Zetsu.
- Ch..! - néztem oldalra, majd ránéztem mélabúsan Obitora, s magam elé suttogtam valamit - Kérlek Obito... - szóltam alig halhatóan.
Obito meglepődött a szavaimon, majd rátette a kezét a vállamra.
- Konoha melyik részére kéne menni? - kérdezte halkan.
- A beváltóhelyre, mivel tuti, hogy odamennek majd.
- Jó. Elviszlek, de én nem maradok. Még van egy kis dolgom itthon. Ha végeztél, csak szólj Zetsunak, és ő majd szól nekem.
- Jó. - bólintottam határozottan, majd Obito elvitt engem a beváltóhelyre.
- Szóval, ha van valami szólj. - szólt, majd eltűnt.
- Ésss.... - húztam el a végét - Mennyi idő kb mire ideérnek a fiúk? - néztem kíváncsian Zetsura.
- Nem tudom. Lehet már végeztek, lehet még csak most kezdtek neki. De szerintem itt leszünk egy darabig.
Félek..vagyis inkább féltem Hidant, de én is félek..nem érzek többet iránta mint barátság, mégis nagyon fontos nekem. Ha meghalna..é..én..nem! Nem szabad ilyenekre gondolnom..nem akarom őt elveszíteni...elvesztettem már Akemit és Kimorit. Én..én..tényleg belehalok ha még valaki elvesztek...
- Nagu mondd csak. Minek is akartál idejönni pontosan? - kérdezte tőlem gúnyosan Zetsu másik fele.
- Csupán kíváncsi vagyok, hogy Hidanék milyenek harc közben. Ennyi. - vontam meg a vállam.
- Semmi köze akkor ahhoz, hogy megakarod védeni Hidant, igaz? - mosolygott újra gúnnyal telve.
- Rohadék..! - fordultam meg hirtelen, hogy megüssem Zetsut, de ő hirtelen a föld alá menekült - Ha már ekkora a pofád, akkor ne menekülj!
- Csupán csak viccelődtem veled. Ha nem így lenne, akkor nem háborodnál fel ennyire.
- Rohadj meg, hogy itt játszol az ember érzéseivel. - ültem le haragosan.
- Hehe. - nevetett halkan Zetsu.
- Amúgy meg, mikor érnek már ide? - kérdeztem haragosan.
- Nem tudom. Csak azt tudom, hogy hamarosan. - válaszolta.
- Chh... - fordítottam el a fejem.
Zetsu egyre jobban kezd engem irritálni. Vagy 10 perce már, hogy itt ülök, de semmi.
- Jó, engem nem érdekel, én körülnézek. - álltam fel, majd leugrottam az épület mögé.
Nem akartam messze menni, s nem is mentem. Csak körülnéztem a környéken. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de elég sok. Mire visszaértem, hangos kiabálásoknak lettem fültanúja. Halkan fellopóztam Zetsuhoz, majd megláttam, hogy mi is folyik.
Egy Konohai csapat, beleértve Shikamarut is, elkapták Hidant..Kakuzu meg le se szarja. Istenem, tudtam, hogy baj lesz.
- Közbe kéne ava... - Zetsu ekkor félbeszakított.
- Ne tedd. Egyedül kell megoldania, hisz neki volt nagy a szája. - suttogta.
- De... - néztem aggódva vissza a fiúkra.
- Meg szerinted, hogy reagálna Hidan, ha hirtelen megjelennél? Aggódna érted.
- Hidan nem olyan. - ültem le.
Zetsu elmosolyodott, de nem szólt semmit.
- Huh? - ebben a pillanatban észrevettem, hogy Asuma egyre közelebb megy Hidanhoz - Mire készül Asuma? - suttogtam magam elé.
- Nocsak...elég jól tudod a Konohaiak nevét. - mosolygott Zetsu másik fele.
- Konohából származom, és pár embert ismerek is. - magyaráztam - De akkor is...mit akar csinálni?
Csak néztem ahogy Asuma közelebb megy Hidanhoz, de nem tettem semmit. A testem valamiért nem tudott megmozdulni. Odaakartam menni, megvédeni, de nem tudtam megmozdulni, lefagytam.
Egy másodpercig tartott, de szörnyen fájdalmas volt ez a látvány. Asuma levágta másodpercek alatt Hidan fejét. Kiabálni akartam, de hirtelen befogta valaki a számát. A szemem sarkából láttam, hogy Obito volt az. Francba..ennek is ilyenkor kell beesnie..Obito lassacskán elengedte a számat, hogy levegőhöz jussak, majd a fülembe suttogta:
- Ha sikítasz, megverlek.
Beleremegtem a szavaiba, de még jobban remegtem, amikor megláttam Hidan testét a feje nélkül. Obito észrevette, hogy mennyire megrémültem, így még jobban szorította a számat.
- Nyugi. - szólt halkan.
A könnyeim már gyülekeztek a szememben. Nem akartam elhinni, hogy tényleg meghallhatott.
- Kakuzu a fene egyen meg! - hallottam az üvöltést, mely Hidanhoz tartozott.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mire Obito elengedte a számat.
- Tobi te mit keresel itt? - kérdezte Zetsu.
- Csupán csak kíváncsi voltam, hogy mi folyik tifelétek. - nevetett.
Míg mi egymással voltunk elfoglalva, Kakuzu visszavarrta Hidan fejét.
- Remélem most nem cseszik el..s sejtem, hogy Hidan mire készül. - néztem őket a Sharinganommal.
- Remek. Kakuzu elvan foglalva a kapuőrökkel. Shikamaru Hidannal, és Asuma is. Mi baj lehetne? - kérdeztem az utolsó mondatom kissé félve.
- Nagu-chan... - szólalt meg halkan Obito, mire visszakaptam a tekintetem Hidanra.
Shikamaru vészesen közeledett hirtelen Hidan felé, azonban Hidan ezt észre se vette. Hirtelen lepörgött előttem minden válasz, ha most nem mennék oda, megmenteni Hidant.
- Hi..Hidan... - suttogtam magam elé.
Abban a pillanatban, mintha megállt volna az idő. Nem tudtam mozogni, s senki se mozgott körülöttem. Volt időm eldönteni, hogy mit teszek. Észttelenül, de megmentem Hidant, vagy végignézem, ahogy esetleg tényleg megölik őt. Nos igen. Elég fura az észjárásom, mégse hülyeség, ahogy én sem vagyok hülye, bár Obito szerint igen. Csupán én megakarom védeni azokat akik fontosak nekem, nem érdekel, hogy az Akatsuki tagja vagyok-e, vagy nem.
Eldöntöttem. Hirtelen Hidan mögé ugrottam, ezzel egyben Shikamaru elé is, s hirtelen mozdulattal gyomorszájon vertem. Shikamaru nekirepült az épület falának.
- Figyelhetnél jobban....idióta! - kiabáltam a végét, s ezzel együtt Hidanra céloztam a szidásommal.
- Nagu..? - suttogott Hidan.
- Mi?! Még egy Akatsukis?! - kiáltott idegesen Asuma.
- Igazán figyelhetnél a hátad mögé. Nem gondolod?! - néztem rá mérgesen a Sharinganommal.
- Sharingan... - ijedt meg kissé Shikamaru - Ez kétségtelen..csak Nagu lehet az!
- Tudom, hogy vág az eszed mint a penge, Shikamaru. - néztem rá.
- Asuma-sensei! Bármi történik ne nézzetek a szemébe! - állt el Shikamaru.
- Úgyse fog összejönni. - suttogtam - Hidan, tedd meg. A többieket meg csak bízd rám meg Kakuzura. Most az egyszer hiszek benne, hogy jól fogod megcsinálni.
- Nem tudom, hogy ezt most megköszönjem, vagy sértődjek meg. - fintorgott majd Asuma felé fordult.
Asuma csak feküdt a földön. Hidan egyre közeledett hozzá, amikor.....Asuma hirtelen felugrott, s ráakart rontani Hidanre, de ő kitért a támadása elől. Hidan meglengette a kaszáját, ami Asuma felé tartott, s már én is azt hittem, hogy végre eltalálja, de nem, nem így lett.
Asuma az utolsó pillanatban elhajolt, s a kasza beleállt Hidanba. Hidan száján vér kezdett el folyni...
- Itt a vége. - szólaltam meg.
- Neee! - ordított torka szakadtából Shikamaru.
De már késő volt. Hidan kíméletlenül döfte magába a vasrúdját.
Shikamaru hiába rohant, Asumának már késő volt. Összeesett. Hidan kihúzta magából a rudat, a kaszával együtt.
- Én végeztem. - mosolygott Hidan eltökélten.
- Csak egy perc és én is. - szólt Kakuzu.
Shikamaru ekkor ráakart támadni Kakuzura, de én ismét gyomron rúgtam, de ezúttal nem kelt fel. Hirtelen mozdulattal belé akartam szúrni egy kunait, hogy szerezzek a éréből, de hirtelen varjak jelentek meg.
- Huh? Itachi? - suttogtam magam elé.
Azonban ez nem Itachi volt, hanem konohaiak.
- Kakuzu, vissza! - kiabáltam a fiúknak, mire Kakuzu elengedte a kapuőröket, majd elém ugrottak - Fogjátok meg a vállam, vagy a kezem. Most! - kiabáltam velük. Az egyik fiú a vállamat ragadta meg, míg a másik a kezemet. Picit sejtettem, hogy ki melyiket, de nem érdekelt. Gyorsan elvittem a fiúkat onnan, Eső Ország határáig. Csak eddig voltam őket képes elvinni...francba...
Mikor megérkeztünk, Kakuzu elengedte a vállam, de Hidan azonban még fogta a kezem. Most az egyszer jól is tette, ugyanis nem éreztem magam jól. Forgott elem az egész világ. Még a lábamon is alig bírtam állni. Hidan elengedte a kezem, de bár ne tette volna. Hirtelen összerogytam, s köhögni kezdtem. A köhögéssel együtt vér is jött ki a számon.
- Hé Nagu, mi van? - nézett rám Hidan.
- Se..semmi..Khmm... - kaptam a szám elé a kezem, mely véressé vált.
- Hé, mondd már valamit! - emelte meg a hangját Hidan.
- Valószínűleg a teleportálás miatt van ez, mert még nem tökéletes a Jutsu. - magyarázta Kakuzu.
- És most mégis mi a francot tegyünk?! Meghal vagy mi?! - kiabált Hidan.
- Nem. Semmiképp sem hal meg, csak pihennie kell. A szervezete elég erős ahhoz, hogy csupán ennyike teleportálásba ne haljon bele.
- De mégis... - suttogta Hidan, miközben kicsit lenyugodott.
- Jó...jól vagyok. Tényleg. - mosolyogtam el halványan, de bárcsak ne tettem volna. A köhögésem felerősödött, s egyre több vér jött ki a számon, mely a földön landolt.
- Nag.. - csúszott ki Hidan száján, de nem fejezte be. Az okát még én sem tudom.
Hidan és Kakuzu csak bámultak mögém, mintha valami elképesztő dolog lenne mögöttem. Másodpercekkel később, amikor már elmúlt a köhögésem, s a vér se jött belőlem megfordultam, s nagyot néztem. Itachi és Kisame álltak mögöttem.
- Hát ti meg..? - kérdeztem halkan.
- Pein utánad küldött, mert engedély nélkül jöttél Hidanék után. - magyarázta Itachi.
Nem szóltam semmit, csak fintorogtam. Most komolyan ekkora baj, hogy eljöttem? Ne csinálják már istenem..
- Most komolyan ekkora baj, vagy mi?! - álltam fel.
- Igen, mivel Pein csak Kakuzut és Hidant küldte, és NEM téged. - jött közelebb Itachi.
- Nem lett belőle semmi baj, szóval már mehettek is. - emeltem fel a hangom Itachira.
- Az előbb nem úgy láttuk, mintha nem lenne baj. Megerőltetted magad. - mosolyodott el Kisame.
- Amúgy meg Nagu. Miért avatkoztál bele?! Nem kellett volna, ez a mi harcunk volt, és senki se kért meg rá tégedet. - szidott le Hidan.
Nagyon jól esett, mondhatom...itt elhordanak, meg leszidnak mindennek engemet, miközben csak segíteni akartam.
- Ha nem avatkozom bele, akkor Shikamaru rád támadt, mivel te nem figyeltél, idióta! - kiabáltam Hidannel.
- Mikor érted már meg végre, hogy senkinek nincs szüksége rád?! - kiabált velem Hidan ismét.
Ebben a pillanatban törtem össze ismét. Ennyire bántó dolgot még senki se mondott nekem. Lelkileg megint összetörtek engem..de most olyan szinten..nem bírom tovább...elegem van..elegem van mindenből és mindenkiből. Mindenki csak bántani tud, de ha kell valami akkor jó vagyok.
Lendületből lekevertem egy hatalmas pofont Hidannak. Akkorát adtam neki, hogy még az én tenyerem is belefájdult.
- Gyűlöllek..egyszerűen gyűlöllek Hidan... - mondtam magam elé, miközben folytak a könnyeim akaratom ellenére is - Tudod mit..? Inkább ne avatkoztam volna közbe, s haltál volna meg! - kiabáltam vele, majd elrohantam.
Nem érdekelt, hogy hova, csak futottam minden gond elől. Elegem volt. De tényleg, nagyon elegem. Mindenki bántott. Senki se értett meg engem. Folyamat vesztem el a szeretteimet. Csalódnom kell. De mégis..erősnek kell maradnom...azt akarom, hogy Obitoval létrehozzuk azt a Világot, ahol mindenki boldog, és nincs szenvedés..
Addig rohantam, míg ki nem értem az erdőből, ahol semmi se volt, csak a puszta mező.
- Miért..? Én semmit se ártottam Hidannek..és mégis.. - ültem le egy fa tövébe - Várjunk csak..
"Miért...miért mindig csak ő?! Én nem vagyok neked elég jó?!" "Én sose bántottalak..akkor miért ő?!" "Csak egy esélyt adj nekem..." "Képzeld rohadtul fáj, hogy inkább ő, mint én...!" - hangzottak a Hidantól elhangzott mondatok a fejemben.
Nem értem...ki azaz ő? Ki..?
- Várjunk csak... - ijedtem meg hirtelen - Basszus...ennyire idióta nem lehetek! Ennyire még én sem! - álltam fel hirtelen - Sajnálom...Sajnálom Hidan, hogy nem vettem észre, hogy ez milyen rosszul esik neked..de nem tehetek róla...én Deidarat szeretem..mégis..sajnálom.. - szidtam magamat, miközben rohantam vissza, de mikor visszaértem nem volt sehol senki - Hova tűntek a többiek? - lihegtem.
* 20 perccel korábban: *
- Ez kissé durva volt Hidan. - nézett rá szúrós tekintettel Itachi.
- Nem érdekel! - fonta össze a karjait idegesen.
- Csak figyelmeztetlek Hidan. De ha Nagu tesz valamit magával, vagy bárkivel/bármivel ez miatt, akkor hidegvérrel megöllek, és nem érdekel, hogy egy csapatban vagyunk. Engem meg ez nem érdekel. - szólt ridegen Itachi.
- Na de Itachi. A végén még megijed. - mosolyodott el Kisame - Mindegy is. Pein azért is küldött minket, hogy szóljunk nektek, hogy végeztetek a beváltással, akkor menjetek el Konohába a Kyuubiért.
- Remek, még egy meló. - ropogtatta ki a fejét Hidan.
- A nyavalygásod helyett inkább induljunk. - szólt rá Kakuzu, majd elindult Konoha felé.
- Hé Kakuzu, várj meg! - kiabált utána Hidan, majd utána eredt.
Kisame és Itachi visszamentek a szervezetbe.
* Vissza a jelenbe: *
- Francba..hova tűntek?! TOBIII! - üvöltöttem az égbe. Nem, nem voltam ideges. Áh, nem.
- Mit üvöltözöl? - jelent meg mögöttem Obito.
- Vigyél haza. Most! - kiabáltam vele.
- Jó-jó, hazaviszlek, csak ne ordibálj. - ragadta meg a vállam, majd hazateleportált minket.
Mikor hazaértünk rohantam Peinhez, reklamálni, és kérdőre vonni.
- Kakuzuék hazajöttek?! - rontottam be Peinékhez.
- 1. Neked is szia. 2. Máshoz nem illik így berontani. és 3. Nem mondom el, mert legutóbb is engedély nélkül mentél utánuk.
- De ez most tényleg fontos! Mondd el Pein, hogy hol vannak! - emeltem fel a hangom.
- Ne kiabálj velem, nem mondom el. És a biztonság érdekében, hogy ne tudj utánunk menni, megkértem Itachit, hogy felügyeljen téged.
- Nem vagyok már gyerek, nem kell a felügyelet!
- Nem érdekel. - emelte fel a hangját Pein - Nem fogsz felelőtlenül szaladgálni odakint. Megint ránk akarod hozni bajt, ahogy a konohai csapattal tetted?!
- Mi? Én nem hoztam semmilyen bajt...
- De igen. És már elegem van ebből, szóval inkább húzd meg magadat.
- De miért? Én semmit se csináltam...miért én vagyok mindenért a hibás? - kérdeztem fájó hangon.
- Ezt inkább magadtól kérdezd, hogy miért mindig te csinálod a bajt. Ez nem egy játszótér Nagu.
Megint..miért engem kell bántani mindig? Én tényleg, de tényleg nem csináltam most semmit..
Szó nélkül elhagytam Peinék szobáját, majd Deidarához siettem. Illedelmesen kopogtam, majd mikor hallottam a hangját, bementem.
- Szia.. - köszöntem neki halkan.
- Hali. Hm. - ugrott elém boldogan, miután én becsuktam az ajtót.
- Mi ez a jó kedv? - kérdeztem, kissé a sírás határán újból.
- Nem tudom, egyszerűen virágzik minden, és minden annyira jó. - vigyorodott el.
Esküszöm ha nem ismerném Deidarát, azt hinném, hogy be van tépve.
- Aha..az jó.. - húztam a szám, egy halvány mosoly keretében, miközben egyre jobban sírhatnékom lett.
-Viszont te..egyáltalán nem tűnsz boldognak. - méregetett engem kissé aggódva - Történt valami?
Megráztam a fejemet, s nem bírtam tovább. Olyan gyengének éreztem magam, mint még soha.
- Nagu.. - suttogta Deidara maga elé, ahogy látta, hogy teljesen összetörök - Hidan csinált már megint valamit? - szorította ökölbe a kezét.
- Nem..vagyis..igen...de nem teljesen.. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Rohadék.. - ölelt meg Deidara gyengéden.
Eltelt pár óra, s én lenyugodtam, és Deidara is. Viszont nem tudok itthon ülni ölbe tett kézzel.
- Obito..tudod hol vannak Hidanék, igaz? - vontam kérdőre.
- Igen, miért?
- Vigyél oda.
- Pein nem megtiltotta, hogy kimenj?
- Nem érdekel. Vigyél el. Most. - szóltam határozottan.
- Ezért még kapok a fejemre. - sóhajtott Obito.
Obitonak se kellett több, szempillantások alatt elvitt arra a helyre ahol Hidanék voltak, s ismét harcoltak...Hidan Shikamaruval...Kakuzu Kakashival, Inoval, és Chojival.
- Istenem.. - csaptam a homlokomra.
- És, mit akarsz tenni? - ült le mellém Obito.
- Őszintén szólva nem szándékoztam beleavatkozni...csak ha tényleg eljön az idő..
- Mint most? - mutatott Obito Hidanra és Shikamarura.
Shikamaru a Jutsuja segítségével elválasztotta Hidant Kakuzutól.
- Mint most. - ugrottam le a fáról, majd hogy Kakashiék észre ne vegyenek rohantam Hidanék után.
Mikor már egy erdőbe értek, én sem haboztam.
- Kai! - csináltam a kézjelet, majd hirtelen ráugrottam az árnyékra, ami Shikamaru és Hidan között volt. Shikamaru a nagy lendülettől előreesett, míg én megragadtam hirtelen Hidan karját,
s hirtelen elvittem jó messzire.
- I..itt jó lesz.. - lihegtem fáradságomban.
- Mi a fenéért avatkoztál már megint bele?! - kiabált velem Hidan.
- Mert nem akarom, hogy meghalj, te idióta! - kiabáltam neki vissza.
Az előttem álló fiú ekkor meglepődött.
- Miért nem? - vont kérdőre.
- Mert fontos vagy nekem. - néztem a szemeibe. Mikor ezt kimondtam Hidan eléggé meglepődött.
Ekkor olyan történt amire se én, se soha senki se számított az életben. Hidan hirtelen elkapta a nyakamat, s felemelt engem.
- Ne hazudj nekem! Mikor voltam én számodra fontos, heh?! Mindig Deidarát vetted első számra, és szartál rám! Tudod te, hogy milyen érzés volt nekem azt végignézni, hogy akármilyen bunkó is Deidara, te rohansz után, mert annyira szereted?! Rettentően fájt, hogy én mindent megtennék érted, mégis ő kell, és nem én. Mikor nem voltál 2 évig, akkor is mindennap csak rád tudtam gondolni, hogy élsz-e még vagy nem! S amikor visszajöttél akkor is csak Deidarával foglalkoztál, engem meg leszartál nagy ívben. Próbáltam olyan lenni mint Deidara, hogy bunkó vagyok veled, de akkor sem. Csak ő kell neked, senki más. Szóval nekem ne akard beadni, hogy fontos vagyok neked, mert tudom, hogy nem. Azt is tudom, hogy neked Deidara a mindened, az életed. Egy hozzám hasonló még csak nem is kell neked, igazam van?!
- Tudtam... - szólaltam meg nagy nehezen - Te szeretsz engem... - suttogtam magam elé.
Hidan hirtelen mozdulattal letett engem, s egyből nekinyomott egy fának. Ami ezután történt az örökké beleégett a szívembe.
Hidan hirtelen mozdulattal összetapasztotta az ajkainkat. Esélyem se volt kitérni előle. Nem, nem azért nem hajoltam el, mert nem akartam, hanem azért mert nem tudtam. Lesokkoltam. nem is kicsit. Sose gondoltam volna, hogy az első csókom (Ami Obitoval volt azt inkább elfelejteném...) Hidannal lesz.
Mikor már kicsit elmúlt a sokkom, próbáltam eltolni Hidant, de amekkora darab volt nem ment. Nyelvével nagyon próbálkozott, hogy áttörjön. Mikor már azt hittem, hogy nincs semmi menekvés, akkor jött. Valaki, vagy valami, megragadta Hidant, s elnyelte magával az erdőben. Másodpercekkel később rájöttem, hogy Shikamaru Jutsuja volt az. Szemeimmel kerestem azt a helyet, ahová Hidant vihette..azonban nem is kicsit lepett meg amit Hidan mondott nekem..konkrétan elmondta, hogy mi is az ami a lelkét nyomja neki.
Sokáig kerestem őket..már azt hittem, hogy elveszek amikor hangokat hallottam magam mögül.
- Ideje visszamenni. - hangzott Hidan hangja, mire megláttam őt is. Bár eléggé messze volt, mégis színtisztán láttam, és hallottam a hangját. Bár lehet ez is csak a Sharinganom miatt volt.
- Mi..? Shikamaru fel..felkelt.. - suttogtam magam elé, de Hidanhoz nem ért el.
Hidan megfordult, s Shikamaru belevágott a nyakába, melynek következtében Hidan hátraesett, és a fejpántja leszakadt.
- Te kis rohadék...miért vagy még mindig életben?! - hangzott Hidan mérges hangja.
Ekkor Hidan és Shikamaru elkezdtek veszekedni, vagyis beszélgetni..pontosan nem tudom..
Hidannak sikerült felállnia, és sarokba szorítani az előtte álló ellenséget. Hidan már beleakarta a vasrudat szúrni Shikamaruval, de ő azonban az egyik robbanócetlinek a madzagjával megakadályozta azt.
- Kageyose no Jutsu! - kiáltotta el magát Shikamaru, majd Hidanra rátekeredett az össze robbanócetli..Hidan alatt beszakadt a talaj, és csak lebegett a semmiben.
Nekem s kellett több. Elkezdtem rohanni feléjük, de olyan volt mintha egyre távolabb lennének.
Shikamaru meggyújtotta az öngyújtót ami nála volt, majd egy hirtelen mozdulattal Hidanre hajította azt. Ekkor már csupán max 5 vagy 8 méter választott el engem tőlük.
- HIDAN! - üvöltöttem torkom szakadtából annak a személynek a nevét, aki az előbb robbant fel darabokra a szemem előtt.
Itt már nekem kész volt, nem bírtam. Hidan..meghalt..nem..ez nem lehet..tuti nem..nem..nem lehet.. mo..mondd istenem, hogy ez nem igaz, ami itt történt az előbb..mondd kérlek..nem akarom elhinni...Hidan...nem..nem halhatott meg az lehetetlen..kérlek..ne...nem akarom..szeretem Hidant..nem úgy mint Deidarát, de szeretem végtelenül..ez egy más érzés..
Hirtelen éreztem, hogy erősebb vagyok, de nem tudom, hogy miért..
- Rohadjál meg! - hirtelen Shikamaru előtt teremtem, s egy akkorát behúztam neki, hogy nekirepült egy fának - Az összes mocskos Konohai rohadjon meg! - beakartam neki húzni még egyet, azonban ő elkapott az árnyával.
- Kai! - csaptam hirtelen az árnyra, s feloldódott.
- Mi a... Nagu?! - ijedt meg Shikamaru.
- Gyűlölöm az összes konohait..rohadjatok meg mind ahányan vagytok! - üvöltöttem méreggel telve, de belül teljesen összetörtem.
Ekkor valaki hirtelen elkapott hátulról, s elvitt valahova. Tudtam, hogy ki az.
- Obito azonnal vigyél vissza! Megölöm! Megölöm azt a rohadékot! - üvöltöztem Obitoval miközben a könnyeim egyre jobban folytak - Engedj el! Megölte Hidant engedj el! Azonnal! - kiabáltam amennyire csak tudtam, de Obito nem engedett - Engedj már el az isten b*sszon meg Obito! Könyörgöm engedj már! - olyan szinten dührohamon volt mint még soha. A könnyeim már égették a szemeimet, annyira sírtam.
- Nagu nyugodj meg! - szólt rám Obito, s próbál minél erőseben lefogni engem.
- Nem, és nem! Nem érted?! Engedj! Megölte Hidant nem hagyom, hogy megússza! - dühöngtem egyre jobban Obito karjaiban.
- Nyugi.. - beszélt halkan a fülembe.
- Nem..Obito nem.. - nyugodtam le picit, s a könnyeim egyre jobban mardosták a szemeimet.
Obito ekkor hirtelen megölelt engem. Időközben rájöttem, hogy a Tér-Idő Jutsujában vagyunk.
Rettenetesen éreztem magam, és fájt a szívem. Olyan szorosan szorítottam Obitot, hogy majdnem megfulladt. Próbáltam a fájdalom okozta hangokat visszatartani, de nem nagyon ment. Rettenetesen, de tényleg rettenetesen, el se tudom mondani, hogy mennyire fájt az nekem, hogy Hidan meghalt...olyan volt mintha kitépték volna egy részem, és összetörték volna. Ilyen ramatyul még sose voltam.
Sokáig így voltunk Obitoval, mire lenyugodtam egy nagyon, de nagyon kicsit.
- Nagu.. - nézett Obito a szemeimbe - Neked feléledt a Mangekyou Sharinganod...
- Mi..? - hajoltam el.
Igen. Megfog minden változni..de köszönöm Hidan, hogy felélesztetted..viszont iszonyatosan haragszom magamra, hogy nem tudtalak téged megvédeni. Ha máshogy cselekszek...vagy jobban foglalkozok veled, talán nem következik be ez az egész..bocsáss meg kérlek..és tudd..én mindig is szerettelek téged. De nem úgy mint Deidarát. Nem hasonlítalak hozzá. Viszont szerettelek..rettenetesen, és még most is...Köszönöm neked, hogy itt voltál mellettem, és hogy szerettél engem..tényleg..nagyon köszönöm..és nagyon, de nagyon fáj, hogy itt hagytál...nagyon fáj, hogy többet nem tudok a gyönyörű szemeidbe nézni..Köszönök mindent, te idióta..
"Gondoltam ezeket a sorokat a fejemben, és a szívemben, miközben majd meghaltam a könnyektől, mert itt hagytál engem..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése