35. Fejezet: A nap, amikor belédszerettem

Fejezethez illő zene 
Fejezethez illő zene


* Hidan: *


Mikor is kezdődött ez az egész? Talán amikor bekerültem a szervezetbe. Nem. Ez annál sokkal korábban elkezdődött. Talán...5 éve? Akkor találkoztam vele, s amikor bekellet lépnem a szervezetbe. Aznap este meleg, nyári nap volt. Aznap azt gondoltam, hogy semmi, de tényleg semmi nem jöhet közbe az életemben, hiszem jól éreztem magam a jelenlegi helyzetemben...vagyis ezt csak gondoltam.  

Mint minden nap, most is csak azzal tudtam magam elfoglalni, hogy kit öljek meg, hogy élvezzem a fájdalmat. Nem érdekelt, hogy ki halt meg, a lényeg csak az volt, hogy szórakozzak egyet. De ez a nap más volt. Fura érzésem volt egész nap, de nagyon. A nappali időszak szinte tökéletes volt, de amikor eljött az este, minden megváltozott. Minden.  
Esténkén gyakran megyek ki a nyílt mezőre, hogy lássam a csillagokat, és gondolkodjak. Nem tagadom, szeretek egyedül lenni. Senki se bánt, senki se zavar. Azonban aznap este, nem volt nyugalmam.. 
- Huh? Kik vagytok? - álltam eléjük. Cseppet sem tűnt szimpatikus társaságnak, annyi szent. Volt ott egy maszkos ürge, egy hosszú hajú fickó...és egy lány..Ez a lány TE voltál, Nagu.
Nem válaszoltak nekem, csak konkrétan rám támadtak. De én se voltam már gyerek vagy kishitű. Visszatámadtam nekik. Azonban a lány...semmit, de tényleg semmit nem csinált. Csak állt egy helyben, és méregetett minket ahogy harcolunk. Bántani akartam, de nem tudtam.
Felugrottam egy fára, így ezek az idióták nem értek el engem.
- Istenem...Mit akartok, most komolyan? - sóhajtottam.
- Alkut kötni. Ha vesztesz, csatlakozol az Akatsukihoz. Ha nyersz, akkor épségben távozhatsz. Nos, mit szólsz? - ajánlotta a hosszú hajú.
- Akatsuki? Nem, kösz inkább kihagyom.
- Miért? A szervezetben szabadon gyilkolászhatsz, Hidan. - húzta sunyi mosolyra a száját.
Tudja a nevem. Ez nagyon nem jó...
- Igen ám, de itt szabad vagyok. Ez a szabadság! - kiáltottam el magam boldogan.
- Fogd be. - szólt rám ridegen a maszkos.
A lány még mindig nem szólt, és nem is tett semmit. Vajon mire várt?
- Az a csaj - mutattam rá a kaszámmal - Miért van itt? Talán megakar velem küzdeni?
A maszkos ekkor rápillantott a lányra.
- Hogy ő? Csak elkísért minket. Látni akarta, hogy milyen vagy.
Látni akarta...hogy milyen vagyok?
- Na ne nevettess! - röhögtem fej, majd komolyan rájuk néztem - Itt nem a megjelenés számít...Oh Jashis-sama..figyelj kérlek... - suttogtam magam elé.
- Jashi? - szólalt meg a lány.
- Érdekes lesz... - változott el fura alakzatba a maszkos.
Lerohantam a fáról, s elkezdődött a kettőnk kis "játéka".
Azonban olyan vége lett, amire én álmomban sem mertem gondolni. Vesztettem egy vadidegen ellen.
- Megölted őt? - jött elő a földből egy férfi.
- Áh..Ember, ez nagyon fájt..a francba.. - ültem fel, miközben fájdalmasan fogtam a fejemet.
A lány, aki eddig nem csinált semmit, leguggolt hozzám.
- Oké, akkor most csatlakozz az Akatsukihoz. - szólalt meg a hosszú hajú.
- Nézd. Én már megmondtam neked, hogy szarok a kicsi szervezetekre. - szóltam lenézően.
Ekkor a lány, akit cseppet se hittem agresszívnak, hirtelen behúzott nekem egyet.
- Hé, normális vagy?! - kaptam az arcomhoz.
- Úgy beszélsz, mintha te jobb lennél azzal, hogy random öldökölsz, idióta! Itt lehetőséged lenne ölni, és még nagyobb élvezettel, mert ahogy láttam ezek az emberek akiket megöltél könnyű játékszerek voltak, míg ha az Akatsukiban lennél nehezebb ellenfeled lenne, és az izgalmasabb lenne, nem igaz? - nézett rám kissé idegesen.
- Könnyű játékszer alatt, magadat érted? - néztem rá gyilkos tekintettel.
- Ne becsüld alá Nagut. Lehet, hogy lány, azonban nagy erővel rendelkezik. - magyarázta a hosszú hajú.
- Nos Orochimaru. Mihez kezdjünk vele? Elvigyük erőszakkal? - nézett Nagu Orochimarura.
- Nem kell, úgyis velünk jön. - mosolyodott el Orochimaru.
Már akkor tudtam, hogy Nagu más szerepet fog játszani az életemben, mint más személyek.
- Szerintem egész jó ajánlat ez, Hidan. - szólt Orochimaru.
- Hm..és lenne valami társam is, vagy itt mindenki soloban nyomja?
- Hát éppenséggel akad valaki. - nézett Nagu a maszkos ürgére - Kakuzuval pont jók lesztek egymásnak.
- Kakuzu? Mármint az a Kakuzu? - pillantottam a maszkosra.
- Oh, szóval hallottál már rólam.
- Azért ennyire hülye nem vagyok. - sóhajtottam, majd elgondolkodtam.
Nagunak abban igaza van, hogyha csatlakozok, akkor nagyobb a szórakozás. Bár kitudja, hogy milyen idiótákkal kerülök össze. És akkor itt vagy te..Nagu..
- Huh.. - sóhajtottam - Rendben. Csatlakozok.
Nagu ekkor felállt, s mosolyogva ránézett Kakuzuékra.
- Akkor...üdv a szervezetben. - mosolygott.
Na igen. Ez a mosoly megfogott engem, de nagyon is.
- Üdvözlet! Zetsu vagyok. - szólt az a férfi, aki a földből jött ki. Jézusmária hova kerültem én?
- Remek, van egy gyilkoló gépünk. - nyújtotta nekem Nagu a kezét, hogy felszedjen a földről.
- Ne kezelj úgy, mintha egy tárgy lennék. - fintorogtam, majd belemarkoltam a kezébe, s vártam, hogy felhúzzon.
Mivel elég nagy darab voltam, ezért nehezen ment neki, és a többiek is már előre mentek, szóval még nehezebb lett volna már utánunk kiabálni.
- Nehéz vagy... - szólt erőlködve.
- De kis béna vagy. - hirtelen löktem magamon, hogy sikerüljön neki felhúzni. Sikerült is, azonban nem úgy ahogy mi akartuk.
Nagu hirtelen felrántott, s majdnem ráestem, azonban az utolsó pillanatban sikerült magamat megállítani a földön, viszont a testünk akaratunk ellenére is összesimult, s csak bámultam a a gyönyörű szemeibe, ahogy ő is az enyémbe.
Izzadt testem csak úgy lüktetett a fáradságtól, s ért hozzá piciny testéhez. Elakartam engedni a kezét, de nem ment. Rajta viszont láttam, hogy már menni akar, s távol akar lenni tőlem.
- Félsz tőlem? - suttogtam a fülébe.
Ő persze beleremegett. Szerintem az ijedség miatt, ezért nem is kaptam választ a kérdésemre.
- Szóval igen. - húzódtam el, majd elengedtem a kezét - Nos, nem tudom, hogy merre van a szervezet, szóval vezess. - sóhajtottam majd a kaszám a hátamra kaptam.
Fura módon végigbeszéltük az egész utat, azonban egyikünk se tett említést a történtekkel kapcsolatban. Mikor már a ház tájékára értünk, Nagu levette a köpenyét, majd a fejemre dobta.
- Vedd fel. Szerintem Konan nem nagyon örülne neki, ha egy félmeztelen alak mászkálna a házban.
- Konan? Ő meg ki a fene? - néztem rá értetlenül, majd belebújtam a köpenyébe.
- Majd megtudod. De annyit mondok, hogyha tényleg élni akarsz, akkor nem veszel össze vele, se Peinel.
- Még jó, hogy tudom kikről van szó.
- Majd megtudod. - lépett be a házba.
Első ránézésre egy átlagos háznak tűnt. Azonban a hangok, és zajok már nem ezt bizonyították. A hangok felé pillantottam, majd megláttam egy sárga maszkos alakot, és egy hosszú hajú szőke srácot rohanni felém. Helyesbítek. A Szöszke kergette a narancspofát. A narancska szépen kikerült engem, míg a szöszke nekem rohant.
- Há'! Ennyit neked, senpai! - rohant el a narancspofa.
- Áu.. - fogta a fejét a szöszke, majd felnézett rám - Jézusf*sza, mi vagy te, egy jeti? Hm. - ijedt meg kissé - Nagu, ki ez a teherautó méretű srác?
- Ő Hidan. - nevette el magát Nagu.
Lenéztem a srácra, aki hátrább lépett, majd végigmért engem.
- Biztos jó ötlet egy ilyennel mászkálni? - suttogta oda neki gyanús pofával - Eléggé perverznek néz ki.
- Nem vagyok perverz, te barom! - vágtam oda neki idegesen.
- Mit mondtál, te totemoszlop?! Hm!
- Inkább legyek totemoszlop, mint egy kis véznaság!
Nagu ekkor hirtelen mozdulattal elkapta a szöszke haját, s meghúzta.
- Áu, ez fáj Nagu! Engedj már el! Hm!
- Legalább te viselkedhetnél, Deidara! Olyanok vagytok mint két vadember!
- Nem mintha érdekelne a véleményed. - fordított Nagunak hátat Deidara összefont karokkal - Mellesleg miért van rajta a TE köpenyed? Hm.
- Mert tudtam, hogyha csak simán póló nélkül bejön ide, akkor Konan elveri. - vakarta zavartan a tarkóját Nagu.
- Akkor sem a te köpenyed kéne rá, a végén még tönkreteszi! Hm. - azzal Deidara hirtelen mozdulattal lerántotta rólam a köpenyt.
Nem értettem...elítél, miközben nem is ismer engem. Ez fájt nekem mindig is a legjobban. Soha senki még csak meg se próbált engem ismerni és egyből elítélt engem.
- Fejezd már be, idióta! - Nagu ekkor egy óriási pofonnal illette Deidarát.
- Ezt meg miért kaptam?! - fogta idegesen az arcát.
- Azért mert ilyen illetlen vagy! Nem is ismered, s elítéled! Elsőnek meg kéne ismerned, és azután ítélkezni! Te se örültél annak, amikor a szervezetbe jöttünk, hogy elsőre elítéltek! - kiabált Nagu Deidarával.
Ezek szerint...ők egy helyről jöttek, és ismerik is egymást..nem tudom, miért de abban a pillanatban utálatot kezdetem el érezni Deidara iránt.
- Chh.. - fintorgott Deidara - Jó, védd őt, akit csak pár órája ismersz, ahelyett akit már gyerekkorod óta! - vetett mérges pillantást Nagura, majd elment.
- Talán nem kellett volna beszélgetnünk, vagy valami..
- Nem a te hibád, ő mindig ilyen. - sóhajtott, majd rátette a kezét a vállamra - Kérlek nézd el neki. Sok szörnyű dolgon ment keresztül velem együtt. Nehéz neki új embereket megismerni, de hidd el majd jobban lesztek. Addig is ha van valami, akkor szólj nekem nyugodtan, és segítek nekem bármiben. Oké? - mosolygott rám.

Aznap este minden megváltozott. Nem tudom, hogy miért és hogyan, de beleszerettem azokba a szemekbe, abba a mosolyba, és abba a személyiségbe. Azonban már akkor tudtam, hogy mi a helyzet. Naguról lelehetett olvasni, hogy Deidarát szereti, de nagyon. Tudtam, hogy egy magamfajtának még csak esélye se lehet nála, de már akkor eldöntöttem, hogy bármi lesz, én nem adom fel.
Még aznap este átmentem Naguhoz, mert egypár dolgot még nagyon nem értettem. Kopogni akartam, de meghallottam, ahogy veszekszik Deidarával.
- Képzelem, hogy neked ilyen nehéz lehet! Neked volt a legjobb a barátnőd?! Nem..akk..akkor meg..? - kiabált Nagu, de a végén már lehetett hallani, hogy a sírás szélén áll.
Nem értettem, hogy mi van. Egy részen nem is akart belefolyni a dolgokba, a másik pedig segíteni akart neki.
- Nyugodj már meg. Oké? Hm. - tette Deidara a kezét Nagu vállára.
- Hiányzik...nagyon... - szólt Nagu halkan.
- Nekem is, de nem tudunk mit csinálni. Maradj erős, és majd rendbe jönnek a dolgok. Ha meg van valami, tudod, hogy nekem elmondhatod.
Nagu nem szólt, csak némán bólintott.
- Visszamegyek Sasorihoz, mert még segítenem kell neki. Ha van valami akkor meg tudod mit kell csinálnod, igaz? - lépett Deidara az ajtóhoz.
Ebben a pillanatban megfagyott bennem a vér. Nem tudtam mozdulni, pedig elakartam rohanni messzire, hogy még véletlenül se jöjjenek rá, hogy hallgatóztam.
Lenyomódott a kilincs, és pedig csak álltam, mint a fa.
- Huh? Te meg mit keresel itt? - nézett rám Deidara.
- É..Én..még véletlenül se hallottam meg, hogy veszekedtetek...
- Egy szóval se említettem ezt neked. Hm.
Francba..
- Csak most jöttél, de máris kevered a bajt. Elég merész vagy. Mond csak...hány éves vagy? Hm.
- 18.. - nyeltem egyet ijedtemben.
- 18? - ámult el Deidara.
- Miért te? - kérdeztem meg ezúttal én őt.
- 14... - suttogta.
- 14?! Akkor ezek szerint Nagu is.. - sokkoltam le kissé.
- Igen, bár nem nagyon látszik rajtunk. - erőltetett egy mosolyt az arcára Deidara - Figyelj. Én nem akarok veled rosszban lenni. Ha már egy szervezetben vagyunk, akkor haverkodjunk már össze. Hm.
- Nemrég még elhordtál mindennek. - húztam a szám.
- Ahj, akkor sajnálom. Sokszor bunkó vagyok, és észre sem veszem. Hm.
- Öhm..oké. Bocsánatkérés elfogadva.
- Remek. Akkor holnap lógjunk együtt, s haverkodjunk. Hm. - mosolygott rám Deidara.

Abban a pillanatban értettem meg, hogy Nagu miért szereti Deidarát.

Deidara elment, én pedig maradtam az ajtóban. Beakartam menni Naguhoz, azonban nem mertem. Féltem, hogy megbántom vagy valami, és mégszarabbul lesz. 

Ismét rosszul döntöttem, ugyanis bementem hozzá, majd becsuktam az ajtót.

- Bocs, hogy ilyen későn zavarlak, de lenne pár kérdésem. - néztem rá zavartan.

- Mond csak... - szólt halkan, miközben hátat fordított nekem. 

- Figyelj, minden rendben van? - néztem rá kíváncsian.

Nagu nem válaszolt nekem. 

- Nagu..?

- Sajnálom... - szólt halkan, miközben eléggé szipogott.

- Hé, Nagu mi van?! 

Hirtelen mozdulattal magam felé fordítottam, majd szembesültem a síró lánnyal, aki velem szembe állt.

- Nagu... - suttogtam maga elé.

- Sajnálom. - törölte meg könnyes szemeit - Kérdezz csak...

Nem tudtam, hogy mit tehetnék. Ilyen állapotban nem akartam őt otthagyni. 

- Mi történt? Mi a baj?

- Semmi... tényleg...

- Jó​, megértem hogy nem bízol meg bennem. Mindegy is.

- Nem, nem erről van szó...csak nehéz lenne elmondani...

- Én...meghallgatlak ha szeretnéd. - istenem, miért mondok neki ilyeneket?

Nagu ekkor hosszasan elkezdte mondani, hogy mi bántja. Deidarával kapcsolatban azonban nem mondott semmit.

Magam se tudom miért, de Naguval konkrétan átbeszéltük az éjszakát. Én meghallgattam őt, támaszt nyújtottam neki. Viszont az én gondjaimba nem akartam még őt is belekeverni. Ezért csak amikor mentem volna el, szorosan megöleltem őt. De miért..? Miért csinálok vele ilyeneket..jó az oké, hogy tetszik nekem, akár szeretem is, de mégis. Ez nem rám vall.

- Köszönöm Hidan. - fúrta fejét a mellkasomba, s ölelt engem szorosan.

Furcsa érzés kapott engem hatalmába ekkor. Úgy gondoltam, hogy most az egyszer nem hagyom magam. Pillanatok alatt kikerültem az öleléséből. Rettentően sajnáltam szegényt, de nem engedhetem az érzéseimnek.

Pillanatokon belül kint volt ám a szobájából, s siettem az enyémbe.

Még nehéz nekem megszokni ezt a "közös" életet, és a szoba, illetve csapattársat.

Másnap reggel fáradtan keltem. Deidara ma akar velem "összehaverkodni".

Konkrétan berontott hozzánk, és kirángatott, hogy menjünk sétálni és ismerkedni. 

Mentünk is, viszont az egész út nyomasztó volt mint a fene.

- Elfáradtam. - sóhajtottam.

- Pedig ez semmi volt. Hm.

- Egyáltalán milyen messze jöttünk?

- Elég messze... - lett rideg Deidara hirtelen.

- Mi ez a ridegség? - erőltettem egy mosolyt az arcomra.

Ebben a pillanatban, hogy ezt megkérdeztem, Deidara elkapta elől a pólókat, majd nekivágott egy fának, a odaszorított. Itt már végképp nem értettem, hogy mi van.

- Na ide figyelj, Hidan. Ha még egyszer hozzáérsz Naguhoz, akkor hidegvérrel tesztek el lábalól. Értéke vagyok?! Hm! - vetett rám gyilkos pillantást.

- Mi van?!

- Komolyan azt hitted, hogy majd barátkozok veled?! Már az első alkalommal nem voltál nekem szimpatikus. Aztán mit akarsz? Mi az, hogy pont te hallgatod meg Nagunak a bajait, és vigasztalod meg?!

- Ezt meg...

- A szervezetben van egy Uchiha Itachi nevű srác. Ő rendelkezik a Sharingannal, melynek segítségével simán láthatta, hogy mit csináltatok. Hm.

- Te most komolyan kémkedtél utánunk?! - emeltem fel a hangom.

- Nem. Csupán kíváncsi voltam, hogy mit csinálsz Naguval.

Az egész kedvessége, s mosolya hamis volt. Minden. Minden csak hamisság volt.

- Neked Nagu nagyon fontos lehet... - szólaltam meg.

Deidara ekkor mérgesen elengedett.

- Nehogy azt hidd. Hm. - fintorgott egyet rám.

Eltelt pár nap. Semmi se változott. Deidaraval mégjobban megutaltuk egymást. Nap mint nap veszekszünk egymással. Sose hittem volna, hogy lesz egy ilyen személy az életemben, akivel ennyit veszekszek és ennyire gyűlölök. Nem is értem, hogy miért nem próbáltam eddig megölni. Na igen...lehet Nagu miatt, mivel neki fontos Deidara.

Teltek a hetek, hónapok, s évek. Naguval egyre közelebb kerültünk egymáshoz, míg Deidarával egyre távolabb. Nagu nem mindig volt itt. Elment Tobival közel 2 és fél évre, hogy megtalálja a szüleit. Mikor haza jött, akkor sem ment zökkenőmentesen az élet. Aztán eljött az a nap. A nap, amit rettenetesen sajnálok, hisz fájdalmat okoztam annak a személynek, aki mindennél fontosabb, illetve fontosabb volt nekem. A halálom napja...
Ez a nap is úgy kezdődött mint a szokásos. Valakivel összevesztem. De ez az illető ezúttal nem Deidara, hanem Pein volt.
- Én tuti, hogy nem megyek ma küldetésre! Semmi kedvem, és erőm hozzá.
- Akkor mégis kit küldjek? Ti voltatok azok, akik mostanában egyáltalán nem voltatok küldetésen, ezért küldelek most titeket. Meg..tudom, hogy csak rátok bízhatom ezt a Bijuut. - magyarázta Pein.
- Ch.. - fintorogtam, majd nemsokkal ezután Kakuzuval elindultunk.
Zökkenőmentesen ment minden, addig, ameddig nem futottunk össze a Konohaiakkal, és nem lett véres harc belőle. Ráadásként, még te is felbukkantál, Nagu..
Elhárult a baj, legyőztük az ellenséget, a nehezen azonban csak most jött...

- Mikor érted már meg végre, hogy senkinek nincs szüksége rád?! - kiabáltam rá Nagura.
Huh? Miért..? Miért mondtam ezt neki? Nem akartam ezt mondani neki, de nagyon nem. Akkor miért..? Miért mondtam neki..?
- Gyűlöllek..egyszerűen gyűlöllek Hidan... - mondta maga elé, miközben folytak a könnyei - Tudod mit..? Inkább ne avatkoztam volna közbe, s haltál volna meg! - kiabált velem, majd elrohant.
- Nagu..! - utána akartam menni, de Kakuzu nem engedte.

Pár perccel később:

- Ez kissé durva volt Hidan. - nézett rám szúrós tekintettel Itachi.
- Nem érdekel! - fontam össze a karjait idegesen.
- Csak figyelmeztetlek Hidan. De ha Nagu tesz valamit magával, vagy bárkivel/bármivel ez miatt, akkor hidegvérrel megöllek, és nem érdekel, hogy egy csapatban vagyunk. Engem meg ez nem érdekel. - szólt ridegen Itachi.
- Na de Itachi. A végén még megijed. - mosolyodott el Kisame - Mindegy is. Pein azért is küldött minket, hogy szóljunk nektek, hogy végeztetek a beváltással, akkor menjetek el Konohába a Kyuubiért.
- Remek, még egy meló. - ropogtattam ki a fejemet.
- A nyavalygásod helyett inkább induljunk. - szólt rám Kakuzu, majd elindult Konoha felé.
- Hé Kakuzu, várj meg! - kiabáltam utána, majd utána eredtem.
Kisame és Itachi visszamentek a szervezetbe.
Ezután ismét találkoztunk azokkal a nyavalyás Konohaiakkal. Harcoltunk, majd eljött az az idő...Shikamaru elvitt engem, s Nagu ekkor avatkozott közbe..
- Mi a fenéért avatkoztál már megint bele?! - kiabáltam vele.
- Mert nem akarom, hogy meghalj, te idióta! - kiabált nekem vissza.
Nagyon meglepődtem ekkor.
- Miért nem? - vontam kérdőre.
- Mert fontos vagy nekem. - nézett a szemeibe.
Mikor ezt kimondta még jobban meglepődtem. Ekkor már tényleg nem tudtam magamon uralkodni. Elegem lett. De véglegesen.
Hirtelen mozdulattal elkaptam Nagu torkát, majd felemeltem.
- Ne hazudj nekem! Mikor voltam én számodra fontos, heh?! Mindig Deidarát vetted első számra, és szartál rám! Tudod te, hogy milyen érzés volt nekem azt végignézni, hogy akármilyen bunkó is Deidara, te rohansz után, mert annyira szereted?! Rettentően fájt, hogy én mindent megtennék érted, mégis ő kell, és nem én. Mikor nem voltál 2 évig, akkor is mindennap csak rád tudtam gondolni, hogy élsz-e még vagy nem! S amikor visszajöttél akkor is csak Deidarával foglalkoztál, engem meg leszartál nagy ívben. Próbáltam olyan lenni mint Deidara, hogy bunkó vagyok veled, de akkor sem. Csak ő kell neked, senki más. Szóval nekem ne akard beadni, hogy fontos vagyok neked, mert tudom, hogy nem. Azt is tudom, hogy neked Deidara a mindened, az életed. Egy hozzám hasonló még csak nem is kell neked, igazam van?!
- Tudtam... - szólalt meg nagy nehezen - Te szeretsz engem... - suttogta maga elé.
Na itt pánikaltom be teljesen. Hirtelen mozdulattal letettem őt, s egyből nekinyomtam egy fának. Tudtam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy kifejtsem mit érzek iránta. Még ha mocskos módon is.
Hirtelen mozdulattal összetapasztottam az ajkainkat. Olyan puha volt a szája, mint egy felhő. Tudtam, hogy ő ezt nem akarja, de én már nagyon akartam őt.

* Később: *

- Te kis rohadék...miért vagy még mindig életben?! - kiabáltam vele mérgesen.
Ekkor én és Shikamaru elkezdtünk veszekedni, vagyis beszélgetni..pontosan nem tudom..
Sikerült felállnom, és sarokba szorítani az előttem álló ellenséget. Már beleakartam a vasrudat szúrni Shikamaruba, de ő azonban az egyik robbanócetlinek a madzagjával megakadályozta azt.
- Kageyose no Jutsu! - kiáltotta el magát Shikamaru, majd rám rátekeredett az összes robbanócetli.. Alattam beszakadt a talaj, és csak lebegtem a semmiben.
Ekkor láttam, hogy Nagu roham felénk. Rohan, hogy megmentsen engem, miközben annyi fájdalmat okoztam a kicsi szívének. Rettenetesen éreztem magam, hogy a károk, és fájdalmak ellenére megakar engem menteni. Azonban én tudtam, hogy innen már nincs menekvés.
- Sajnálom... - szóltam utolsó szavamban, egy halvány mosoly keretében, miután minden elsötétült örökre.


Végül nem tudtam melletted maradni, és támogatni bármiben. Többé nem okozok neked fájdalmat. Köszönöm, hogy értelmet adtál az életemnek, és hogy itt voltál mellettem, még ha nem is mindig, de itt voltál. Köszönöm, hogy szerethettelek téged. S abban a pillanatban, ahogy te rohantál felém, könnytől égő szemeiddel, akkor jöttem rá, hogy ez az a nap, amikor bevallhatom magamnak, hogy tényleg, igazán beléd szerettem, Nagu. Köszönöm! Szeretlek...