54. Fejezet: Illúziónált valóság

Itt is lennék a folytatással.

Nem lett hosszú, viszont annál inkább csattanós.

Nem is húzom tovább a szót.

Kellemes olvasást, kisninják! ^^

  - Szóval? - pillantottam a haldokló fiúra, holott nem rá kellett volna - Hogy tudsz neki segíteni? - emeltem most már a tekintetemet Obitora.

  - Azt bízd csak rám - szólt hozzám, ám Narutota tekintett mindvégig - Sakura - nézett a lányra - Ha valami nem sülne el jól, vagy gondok akadnának, kérlek intézkedj.

  - Én le se vagyok szarva, mi? - bámultam rá fapofával.

  - Rajtad még a hülye is látja, hogy kifáradtál. Szóval inkább csak nézd, és pihenj. 

  - Jól van - suttogtam magam elé.

  - Remélem semmi gondom nem lesz... - rekedezett Sakura hangja.

Őszintén szólva én is. Ha valami történik Narutoval, a háború elveszett. Ugyanis Sasuke nem tudja ezt megcsinálni egyedül. És úgy érzem, hogy én sem, se más. 

  - Egyébként - nézett ránk Sakura, mielőtt Obito bármit is tett volna - Köztetek soha nem volt semmi?

  - Heh? - néztünk egyszerre a lányra.

  - Mármint. Elég régóta ismeritek egymást, szóval tuti volt valami. Akár egy kis szikra is, nem? - pislogott ránk.

Zavarba jöttem. Hogy miért? Eszembe jutott, hogy Obito klónja megcsókolt. S mind tudjuk, hogy amit a klónok éreznek, az eredeti személy is érez. Meg persze számtalan olyan szituáció volt, amikor Obitoval kínos, vagy éppenséggel olyan helyzetben kerültünk, ahol azt szűrhettük le, hogy ez több, mint barátság. 

  Obitora néztem. Elvolt vörösödve.

  - O..Obito! - horkant fel Sakura.

  - Hát nézzenek oda - húzódtam közelebb a fiúhoz - Régen láttam ezt az arcod - mosolyogtam rá.

  - Szóval? - nézett ránk Sakura, ezúttal sunyi mosollyal.

  - Nagu egyszer szerelmet vallott! - szólt hirtelen a másik Uchiha.

  - Mi van?! - lepődtem meg - Mégis megmondanád, hogy mikor?!

  - Bevetted! - kacsintott rám Obito - Ugyan, ne nézz is - nézett rám gúnyosan - Bár régen láttam ezt az arcod - mosolygott rám édesen.

Elvörösödtem, és legszívesebben megütöttem volna, de most semmi baja nem lehetett, hogy Naruton tudjon segíteni. Viszont örülök annak, hogy, hogy egy kis poént is eltudtunk ejteni, ha már ilyen borús a hangulat.
  - Vajon mi történik jelenleg kint? - nézett Sakura a távolba.
  - Kakashiék biztos gondoskodnak a dolgokról - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Szerettem volna biztosra mondani, hogy minden oké, és rendben lesz. Azonban ebben nem voltam biztos. Egyáltalán nem. A legrosszabb az egészben, ha nem tudjuk megmenteni a fiúkat, akkor végünk.

Ez idő alatt Kakashiéknál

 - Mit tegyünk? - nézett körbe Kakashi - Ha valamit nem találunk ki, akkor...
  - Ejnye Kakashi - állt Guy a férfi mellé - Hát mi ez a fancsali kép?
  - Guy...!
  - Komolyan mondom. Nem ismerek rád! - csodálkozott el Guy - Komolyan azt gondolod, hogy nem tudnánk elbánni vele?
  - Nem tudom feltűnt-e, hogy Madara életre kelt. Vér folydogál az ereiben, és egy hírhedt gyilkológép, akivel nem tud akárki elbánni.
  - Ugyan - mosolygott a másik férfi - Ha nem is tudunk elbánni vele, akkor legalább időt szerzünk Sakuranak.
  - Igaz... - nézett Kakashi Madarara - Viszont visszatér az ereje, és akkor nem lesz második esély.
  - Mindenesetre - Guy nem foglalkozott Kakashi mondanivalójával, csak folytatta a saját szavait - Addig is elérünk valamit, s elmondhatjuk, hogy mi is küzdöttünk az Uchihak rémével. Nem? - mutatott a kezével egy oké jelet.
  - De - sóhajtott Kakashi, majd kihúzva magát, Guy mellé állt.
  - Komolyan ennyire lazán veszítek, hogy itt trécseltek? - jelent meg Minato.
  - Sensei... - suttogta Kakashi.
Percekig csak bámulták egymást, míg valaki lépett. Guy lépett előre, s nekivágott a lehetetlennek.
  - Hetedik Kapu: Döbbenet kapuja! - Guyt ellepte a kék árnyalat.
  - A Halál előtti Kapuja... - suttogta Kakashi - Sensei! - fordult Minatohoz - Ha még egy Kaput kinyit, abba bele is halhat.
  - Fenébe - Minato idegesen kémlelte az eseményeket - Ne hagyd, hogy a fekete gömbök hozzád érjenek!
Guy nekirontott Madaranak, és elkezdődött a kettőjük közti közelharc. Taijutsut használni Madara ellen, szinte lehetetlennek hangzik, de mégsem az. Egyesek szerint nem lehet megtenni, azonban Guy nagyon arrafelé halad, hogy sikerül neki. Madara csak kerülgette Guyt, mintha csak egy bogár lenne.
  - Ki hitte volna, hogy Guy elsajátítja a Nyolc Kaput - suttogta Minato, szájában pedig már egy olyan kunai volt, amin egy pecsét is elhelyezkedett.
Hogy milyen pecsét? Egy olyan, amivel könnyedén tud teleportálni.
  - Sok minden megváltozott, mióta meghaltál, Negyedik - beszélt hozzá Gaara - Ők is fejlődtek - nézett a távolba, egyenesen Guyra - Azonban...ezek nem emberi mozdulatok.
Hirtelen porfelhő lepte be a környéket, ahol Madara és Guy harcoltak. A szemtanúk, kik csak figyelemmel követték a harcot, elvesztették a mozgóharcosokat. Másodpercekkel később azonban minden kristálytisztán látszódott.
  Madara nem bírta megtartani magát, azonban talpon maradt. Mégis a lendület vitte, métereken keresztül hátrébb. Guy a földön maradt. Helyesbítek. Törmelékek borították be a testét. Nem esett el. Csak túlhajszolta magát.
Minato és Kakashi is már indultak volna, amikor egy zöld fénycsóva jelent meg a sötétségből, s egy szempillantás alatt kikapta a sérült férfit a veszélyből.
  - Rock Lee?! -  szólalt fel elsőnek Gaara, aki egyből elismerte a megmentőt.
Lee Kakashihoz vitte Guyt.
  - Jól vagy, Guy?! - támadta le Kakashi egyből.
  - Igen, csak a jobb kezem, és pár bordám sérült - fogta az oldalát.
  - Madaran nem lehet akármilyen Jutsut használni, mivel a Rikudou módban, mindent visszafordít ránk.
  - Akkor mégis mihez kezdünk?! - akadt ki Lee.
  - Mit fogunk tenni, ha reményünk utolsó sugara, a Taijutsud...nem működik? - beszélt maga elé komoran Kakashi.
  - Van még egy fegyverem. Az utolsó fegyverem - húzta ki magát Guy.
  - Lehetetlen! A Halál Kapuját ne! - riadt meg Kakashi.
  - Fiatalságom nem tűnt még el, szóval nem kell aggódnod!
  - Gondold át jobban - szólt bele Minato is - Senki se szeretné, hogy ezt tedd!
  - De én akarom! - határozta el magát Guy.
  - Tényleg úgy gondolod, hogy itt az idő? - lepődött meg Lee is.
  - Igen. Szóval csak dőlj hátra, és élvezd a showt! - mosolygott hirtelen a férfi.
Mindenki csöndben maradt, hisz ami akkor következett, az nem mindennapi látvány volt. Guy vörösen izzót, s látszott rajta, hogy ez lesz a mindent eldöntő csata.

Vissza hozzánk

Obito már egy ideje koncentrál. Hogy mire? Hogy Naruto jobban legyen.
  - Naruto...Naruto jól van, igaz? - kérdezte sietősen Sakura.
  - Naruto Jinchuurikiként meghal, ha kiveszik belőle a Bijuut. De visszaraktam bele a Bijuut.
Heh?! Ez..ez egyáltalán lehetséges?! Soha nem hallottam még erről, hogy visszalehetne tenni valakibe, az elvett Bijuut...milyen meglepetéseket tartogatsz még Obito?
  - Most már rendbe kell jönnie.
Sakura tekintete megkönnyebbülést sugárzott. Ám ekkor Naruto ébredezni kezdett. Csak meglepve bámultam, hogy Obitonak tényleg sikerült neki ezt véghezvinni. A szőke hajú fiú, hirtelen kinyitotta a szemét. Ahogy kinyitotta, a szememet megszúrta valami. Valami, ami az ő tenyerén volt. Egy fehér, apró kör.
  - Obito... - szóltam remegő hangon. Az ijedség úrrá lett rajtam.
  - Huh? - vetette rám tekintetét.
  - Naruto..ezt..honnan szerezted? - emeltem fel a kezét.
Ő csak fáradtan felült, majd pislogott párat.
  - Hiszen ez... - suttogta Obito.
  - Anno, Ashura és Indra, ezzel zárták el Kaguyat. Hogy került ez rád? - néztem rá ijedten.
  - A Hat Út Bölcse.. - suttogta Naruto.
  - Mi..?
  - Értem - szólt komoran a társam - Valószínűleg, míg ki volt ütve, kapcsolatba tudott vele lépni. És esélyes, hogy Sasukeval is.
  - De miért? - néztem Obitora.
  - Ha ismered a testvérpár történetét akkor már magad is rájöhettél volna - hunyta le a szemeit - Naruto és Sasuke, Ashura és Indra reinkarnációi.
  - Na jó... -  szemeim tágra nyíltak a döbbenettől - Ez most komoly...?
  - Igen - válaszolt Naruto, majd semmi szédülés nélkül, felállt - Mehetünk...?
Obitora néztem, aki csak rám mosolygott. Sakurán pedig látszott, hogy nagyon hálás, amiért Obito megtudta menteni Narutot. Mind felálltunk, majd visszavittük Naruto a harcmezőre.

Mikor Obitoval visszateleportáltuk a srácokat, meglepődtem. Nagyon is. A világ sötétebb és ijesztőbb volt. Körbenéztem. Guy a földön feküdt, eléggé durva égési sérülésekkel. Hallottam Madara hangját is. Minatoék pedig előttünk voltak.
  - A lángod mindjárt kialszik... - Madara karja, mely eltűnt, kezdett visszaregenerálódni - De hálámul, hogy ilyen jól szórakoztattál, én végezlek ki, mielőtt hamuvá válnál!
Ekkor egy fekete gömböt süvített Guy felé. Ám Naruto gyorsabb volt. Felugrott, s nagy lendülettel elrúgta a gömböt. Madara meglepődött. Nagyon is. A szőke hajú fiú, ezek után Guyhoz sétált, s egy pecsétet tett rá, amiről én se tudom megmondani, hogy mi is volt igazából.
  Naruto, ezután kiegyenesedett, s nekirontott Madaranak. Nem kímélve kezdtek el harcolni egymással, míg Naruto egy nagyobb löket keretében hátralökte Madarat. Nem tudom pontosan, hogy milyenfajta Jutsut alkalmazott ezután, de azt a nagy növényt, ami a nagyapám hibája végett lett, kettéhasította, így kidőlt. Ezután Guyhoz sietett, s felkapva magához, elsietett vele, nem más, mint Lee és Gaara társaságába. Ekkor hasított bennem végig valamit.
  - Obito..mindjárt.. - kezdtem el hátrálni - Mindjárt jövők! - azzal a válaszát meg sem várva, hagytam ott őket.
Hogy felejthettem el, hogy Tobiramaval mi van? Hogy?! Tudtam merre van, így perceken belül odaértem hozzá.
  - Tobirama - rezzentem meg, mikor végre elé értem.
  - Nagu... - suttogta - Hát életben vagy.
Térdeim nem bírták már tovább, így térdre rogytam. Számat halk nevetés hagyta el. Nem azért nevettem, mert olyan boldog voltam, vagy jókedvű. Kínomban hagyta el belőlem a nevetés magát.
  - Miért aggódtam ennyire miattad, ha egyszer tudtam, hogy nem lehet semmi bajod, az Edo Tensei miatt...? - nézte az égre.
  - Sajnálom - suttogta a férfi.
  - Huh? - néztem le rá meglepetten.
  - Sajnálom, hogy előítéletes voltam. Tudod...Madara miatt halt meg a kistestvérünk. Azóta nem vagyok képes elviselni az Uchihakat. Mindötőket egy kalap alá vettem, azonban te bebizonyítottad, hogy ez nem igaz. Köszönöm, Nagu - mosolygott rám.
Remegő lábakkal felálltam, majd elé sétáltam. Remegő kezeimmel szedtem ki belőle egyesével, a beleszúrt rudakat. Mitől vagyok ilyen gyenge? Valami hatással van rám, csak nem tudom mi.
  - Nagu! - ez a hang...
  - Suigetsu? - fordultam meg.
Orochimaru volt az, nem mással, mint Sasukeékkal.
  - Szóval túlélted - mosolyogtam halványan, ám hirtelen megrezzent a világ, amit láttam. Egyensúly vesztve dőltem előre, azonban Tobirama lekapott.
  - Hé...mi van veled? - beszélt hozzám idegesen.
Orochimaruék felé pillantottam.
  - Kabuto..? - suttogtam magam elé.
  - Lényegtelen, hogy hogyan került ide. A lényeg annyi, hogy neki hála, Sasuke túl élte - magyarázta Juugo.
  - Értem - suttogtam, majd lehunytam a szememet.
Hé, el ne aludj! Ébredj! Mi a fene van velem?!
  - Mit kerestek itt? - nézett Tobirama Sasukera, és a többiekre.
  - Narutohoz kell jutnom, minél hamarabb.
  - Legyengültem - jelentette ki Tobirama - És a jelenlegi erőmmel, csak 1 embert tudok teleportálni, magammal.
  - Az úgy pont tökéletes. Ugyanis csak én kellek - jelentette ki Sasuke - Azonban - nézett le rám - Vele mi lesz?
  - Majd én gondoskodok róla - jelent meg Konoha Sárga Villáma - Bízzátok rám, elviszem Sakurahoz - vett át engem Tobiramatól - Te pedig menj vele - nézett Tobiramara - Vessetek véget ennek - hunyta le a szemét, majd eltűnt velem.
Nem éreztem, hogy a fronton lennék. Szemeimet lassan nyitottam ki, s észbe kaptam, hogy Obito Tér-Idő Jutsujában vagyunk, Obitoval és Sakuraval.
  - Visszaküldtük őket ide, mert túl veszélyes volt - beszélt hozzám - Sakura! - nézett a lányra - Gyógyítsd meg Nagut. Nekem visszakel mennem - azzal letett, s eltűnt.
Sakura egyből neki is kezdett a gyógyításnak.
  - Mi a francot csináltál már megint? - idegeskedett Obito, de hallottam a hangjában az aggodalmat.
  - A szervezete nem akarta elfogadni a gyógyítást, se a regenerálást. De szerintem most működni fog - szólt a lány.
Percekig gyógyított, mire minimálisan jobban lettem.
  - Rendben - mosolygott - Jobban lesz, csak egy kicsit pihennie kell. Te pedig - nézett Obitora, kissé idegesen, mikor felállt  - Te az ellenségem vagy. Bántottad, s megölted rengeteg társamat. Nem akarom kimondani, de...most az egyszer szövetségesemként fogok tekinteni rád.
Obito, miközben Sakura hozzá beszélt, egyre nehezebben lélegzett. Látszott rajta, hogy kimerítette az, hogy Narutonak segített.
  - Köszönöm, hogy megmentetted Narutot! - szólt egyszer csak.
  - Van egy utolsó kívánságom, amit kérni szeretnék tőled - Obito mit sem törődve váltott témát egyszerűen - Nem, mint egy társ, hanem, mint egy ellenség...szóval - nézett fel rá - Pusztítsd el a Rinnenganom, míg nem késő.
Mi? Tisztán hallottam, de nem akarok hinni a fülemnek.
  - Obito - könyököltem fel - Mi a fe...
  - Elég - szólt közbe.
Sakura felvette a kunaiját a földről, majd Obito szeméhez tartotta. Pontosan azon az oldalon, ahol Fekete Zetsu is volt. Remegett a lány, s hezitált, hogy megtegye-e, vagy ne.
  - Siess, és pusztítsd el a Rinnenganom. Tovább nem tudom visszatartani Fekete Zetsut.
Sakura még mindig hezitált. Ugye nem fogja tényleg megtenni? Biztos van rá más módja is.
  - Siess! - szólt rá Obito.
  - Tudom!
A lány ekkor meglendült, hogy beleszúrja a kunait a Rinnenganba, ám ekkor megjelent a semmiből Madara.
  A pulzusom az egekbe emelkedett. A rohadt életbe...még én se gyógyultam meg teljesen, és Sakuraék védtelenek. Obito ijedten nézett a másik Uchiha felé.
  - Oh, nem, nem fogod! - szólt Madara, és egy vasrudat hajított Sakura felé.
Szemeimet nem voltam képes lehunyni, akármennyire is akartam. Ám, Obito cselekedett, mielőtt a rossz bekövetkezett volna. Elteleportálta Sakurat még időben. A vasrúd beleállt a falba, Madara pedig Obito előtt termedt, s torkon ragadta.
  Tudom, nagyon jól tudom, hogy haszontalan vagyok. Soha senkit nem tudtam eddig megvédeni. Obito is a határait feszegeti, de megakarom védeni. És nem csak őt. Mást is. Megakarom mutatni, hogy az a 2 év távollét nem volt hiábavaló.
Lendületből álltam fel, mint egy gép. Testemben éreztem, ahogy az erő, s a Chakra szétáramlik. Mi ez az erő, és honnan jött hirtelen? Mindegy is. Nem ez a legfontosabb most.
  - Hey, Madara - léptem mögé idegesen.
  - Hm? - fordult meg mit sem sejtve.
Épphogy megfordult, lendületet vettem magamon, majd egy óriást behúztam neki.
  - Ne..érj..Obitohoz! - üvöltöttem neki, miközben repült métereken át.
  - Hahaha... - nevetett halkan, miközben felállt, s megtörölte a száját, melyből csorgadozott a vér - Ha nem lennél ilyen kitartó, akkor még egy használható rokon lehetne belőled.
Mozdulni akartam, de nem tudtam. A földbe gyökerezett a lábam. Madara kihasználva az alkalmat, ismét Obito előtt termedt, majd  kezét, belevéste Obito azon oldalába, ahol Zetsu megtelepedett, majd fel is emelte testét.
Nem tudtam hozzászólni csak hallgattam. Hallgattam, hogy Madara miként mondja el az igazságot Obitonak. Az igazságot, hogy ő a felelős Rin haláláért. Ő intézte, hogy Rinben legyen egy pecsét, az egyik Bijuuval. És az se véletlen volt, hogy a Ködrejtekiek ott voltak. Valamint az se, hogy Obito oly' könnyen kijutott. Obito zengett a dühtől.
  - Miért?! Miért pont én?! - kiabált Madaraval.
  - Kedves, és törődő voltál mindenkivel, aki segíteni akart a társainak. Az ilyen embereket a legkönnyebb áthozni a sötét oldalra.
  - Rohadt meg - szóltam magam elé.
  - Huh? - nézett rám hátra - Te meg meg se szólalj. Milyen rossz fiú voltál te, hogy az Akatsukiból átpártoltál Narutoékhoz? Ugyanolyan nyavalyás, mint Obito. Mondd. Kérdezted már valaha is Obitotól, vagy Peintől, hogy téged miért hoztak ide?
  - Huh?
  - Eredetileg csak Deidaraért mentek, azonban téged is magukkal vittek. Vajon miért?
  - Nem tudom, de nem is érdekel...!
  - Oh, dehogynem! Látszik rajtad, hogy mindig is megakartad tudni, hogy miért pont te. Miért egy hozzád hasonló került az Akatsukiba.
  - Itachi - suttogta Obito - Itachi elmondott mindent rólad - beszélt hozzám, nem érdekelve, hogy Madara ott van - Tudtam, hogy a szervezet jobb lesz, ha téged is elhoznak. Hisz te tetted egy családdá az Akatsukit, és adtál nekem okot a reményre. Igen, való igaz, hogy az elején gyenge voltál. Azonban miután visszatértünk a 2 éves utunkról, megváltoztál, erősebb lettél. Látom, és tudom, mindenkinél jobban - mosolygott rám halványan, majd komoly lett - Szóval egy pillanatig se gondold azt, hogy hasznavehetetlen vagy! Higgy magadban Nagu, különben nem ébred fel benned azaz erő, amit megmutattál nekem, hogy igenis létezik benned!
Igaza van. Miért nem hiszek magamban? Olyanoktól kaptam meg, hogy gyenge vagyok, akik nem is ismernek, és én hittem nekik. Ahelyett, hogy azoknak hittem volna, akik közel álltak hozzám.
  - Még ilyen pillanatban is letudsz cseszni - mosolyogtam, majd komoly lettem.
Jól van, megtudom csinálni. Meg!
  Erőt vettem magamon, hogy a lábamat megtudjam mozdítani. Nehezen, de sikerült.
  - Késő - szólt Madara, majd elvette Obitoról a Rinnengant, s átadta neki a Sharinganját, magának pedig betette a Rinnengant.
Obitot a földre hajította, s alig volt eszméleténél. Azonban még így is tudott nekem segíteni. Mellette, a földből hirtelen felemelkedett nagy sebességgel egy vasrúd, melyet Madara felé hajított. A vasrúd felszántotta Madara arcának a szélét, s felém repült. Hirtelen törtem ki a Jutsuból, ami eddig megtartva tartott, s hirtelen kaptam el a vasrudat. Nyelvemet épphogy hozzáérintettem, és már dobtam is el. Madara vére által éreztem az erőt a testemben.
  - Szóval ilyen lenne a híres Madara ereje? - beszéltem magam elé, majd hirtelen Madarara néztem.
  - Mit csináltatok?! - nézett rám dühösen.
Obito kiegyenesedett. Ennyi volt. Elvesztette az eszméletét.
  - Obito... - suttogtam fájdalmasan, de próbáltam erős maradni.
Hirtelen előrántottam a kunait az övtáskámból, majd egy mély vágást okoztam magamnak a lábamon. Madara fájdalmasan nyögött fel, s térdre rogyott. Ám, mikor már azt hittem, hogy nem jöhet semmilyen meglepetés, mire Madara körül nagy szél kerekedett, és a Jutsu, mely összekötött vele, a semmibe lett.
  - Jól gondoltam, hogy Villám Elemű a Jutsud. Ugye tudod, hogy a villám gyenge a széllel szemben? - rázta a fejét, majd elteleportálta magát, Obitoval együtt.
  - Francba... - szorítottam össze a fogaimat, majd utánuk mentem.
Nem Obitoékhoz, hanem Kakashiék mellé érkeztem.
  - Madara...megszerezte Obitotól a Rinnengant...
  - Látjuk - szólt Minato.
  - Obitonak ennyi volt. Már csak az tartja életben, hogy Fekete Zetsu rajta van, de egyébként az eszméletét elvesztette - szólt a nagyapám.
Hogy lehet valaki ennyire aljas, mint ő?!
  A srácok, amint meglátták Madarat, nekirontottak, s ésszerűtlen támadásba lendültek. Én Obitoért ugrottam, majd vissza Minatoékhoz.
  - Nem tudsz rajta segíteni, lehetetlen - szólt Fekezet Zetsu, mikor lefektettem Obitot.
  - Ne te döntsd el, hogy meddig ehet rajta segíteni - szóltam, miközben csúnyán néztem.
Nem tudtunk mit tenni, és most tényleg nem. Ezt rájuk kellett bíznunk. De vajon...mi lehet a többiekkel? Magam mögé néztem. Sehol senki. Mindenki máshol veszi ki a részét a háborúból.
Percekkel később, visszapillantottam. Most jött az a pillanat, ami mindannyiunkat érint. Madara felment a Holdhoz, s megkezdte a Holdszem-tervet.
  - Asszem most vagyunk a nagy szarban - szóltam el magam.
A Hold felvett egy furcsa kinézetet, amiről én sem tudtam, hogy mi, s rajtam kívül még voltak, akik szintén nem tudták. Az égitest elkezdett ragyogni, melytől vakító fény járta át az egész mindenséget. Naruto, míg nem figyeltem, egy védőburkot hozott létre magunk fölé, hogy semmi bánthatóság ne érjen minket. Sasuke ezt a Sussanojával erősítette meg. Mindenki, aki ezen a védőfalon kívül volt, mély álomba merült. Indák kezdtek el lefele nőni, melyek elragadták az embereket, s maguk köré csavarva lógatták fel őket. Naruto kiakart menni, de Sasuke nem engedte. Én csak bámultam ki, míg valami szemen szúrt.
  - Srácok...a holtakon nem hat...
  - Mi?! - akadt ki Kakashi.
  - A holtakon nem hat az ilyen technika - komorodott el Minato - Tobiramaék pedig kint vannak.
Tovább kémleltem a messziséget. Aztán egyszer csak megakadt a szemem valahol. A mellettünk lévő szirten, ott volt Fehér Zetsu által, beburkolt ember. Azonban ez a Jutsu megszűnt, így Fehér Zetsu levált róla. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor megláttam az illető fejét, aki kiszabadult a csapdából.
  - Ya...Yamato.. - suttogtam magam elé, majd rohanni kezdtem.
  - Hé, Nagu! - rohant utánam Naruto - Ne csináld! - kapta el a kezemet az utolsó pillanatban - Ha kimész, akkor te is elalszol!
  - Engedj...megkel mentenem Yamatot! - kiabáltam vele.
  - Megmentjük. Őt is, és mindenkit! De azzal, hogy ész nélkül rohangálunk, nem érünk el semmit! Sasukenak igaza van. Itt bent kell tennünk valamit.
  - Akkor is - néztem őt továbbra is.
Yamato időközben lábra állt, s csak bámult maga elé, majd hirtelen összerezzent, s körbenézett. Láttam, hogy Hiruzen ott van előtte, Yamato pedig mondd valamit. Ám egyszer csak a fejéhez kapott, s térdre rogyott. Hiruzen odasietett hozzá, s megragadja a vállánál. Azonban késő volt. Az álom őt is csapdába ejtette.
Jelenleg mindenki, ki itt harcolt, álomba esett. Egy olyan álomba, ahol az ember legfőbb vágya teljesül. Kinek gazdagság, kinek hatalom, kinek család. A legutóbbi miatt akartam én is eredetileg létrehozni azt az egész idiótaságot. De rájöttem. A legjobb dolgokat akkor élvezi leginkább az ember, ha megküzd értük. Nem akkor, ha csak úgy a kezébe hull. Amennyi ember, annyi álom. Mind különbözőek. Valakinek soha nem válhat valóra a valóságban, azonban vannak akiknek igen. Csak küzdeni kell értük.
  - Mindennek vége - jelent meg Madara, mögötte Obitoval.
  - Mikor?! - néztem magam mögé idegesen.
  - Odamegyek ahová akarok, ezzel a testtel - magyarázta Zetsu.
  - Rohadék..!
  - Mindenki álomba zuhant, ahol minden álmuk teljesül, ahogy akarják. Hát nem gyönyörű?
  - Te csak becsapod az embereket! Ez nem valóság! - szólt Sasuke.
  - Kit érdekel ez, ha mindenki boldog? - sóhajtott Madara.
Másodpercek teltek el, de hamar jött a következő ámulat. Obito, Madara mögött volt, így Fekete Zetsu könnyen átszúrta hátulról, a kezével Madara szívét. Mind sokkolva figyeltük az eseményeket.
  - Tévedsz Madara - kezdett bele Zetsu - Te nem vagy megváltó...és a dolgoknak sincs vége.
Micsoda?! Mi jöhet még ezután?!
  - Oh, drága Madaram...benned is ott van a rémálom, amit én ültettem beléd.
  - Miről beszélsz?! Te a én megtestesült akaratom vagy!
  - Ebben is tévedsz...az én akaratom, Kaguyaé!
  - Mi folyik itt? - szólt Naruto.
  - Talán megpróbálnak megtéveszteni minket - szólt Kakashi.
  - Nem, nem erről van szó - néztem ijedten Sasukéra. Mi ketten értettük, hogy mi a helyzet.
  - Az előbb Kaguyat említett - szólt Sasuke ijedten.

  - Mi? Kaguya? Mi az? - kérdezett rá Naruto.

  - Az egyik, akit Rikuduo-sennin említett - szólt Sasuke.

Ekkor remegni kezdett a föld, s Madara árnyékai eltűntek. Valamint...most veszem csak észre...Sasuke felélesztette a Rinnengant?!

  - Madara árnyai eltűntek. Valami történni fog! - kiabáltam a többieknek.

Ám épphogy kimondtam a föld megrezgett, minket ezzel a magasba hajítva. Szanaszét értünk földet, fájó végtagokkal. Szerencsére, mivel bekapcsoltam a Sharinganom, nem ért akkora kár. Madarara pillantottam. Épp azoknak a Chakraja áramlott belé, akik fogságba estek. Madara csak növekedett és növekedett.

 - Hey, hey, ugye csak szórakoztok?! - néztem idegesen az egyre növekvő férfit.

Obitot is észrevettem. Fekete Zetsu levált róla, s a növekvő Madarával egyesült.

  - Mikor megtaláltad a kőtáblát - kezdett bele Fekete Zetsu - Én már réges-rég megtaláltam akkor, és volt időm változtatni rajta! Ahogy Obitot használtad bábként, én is úgy használtalak téged, Madara.

Madara növekedett, míg el nem tűnt. Obito, aki Madara oldalán volt, zuhanni kezdett. Rohantam, majd mikor már majdnem földet ért, én időben elkaptam.

  - Obito.. - suttogtam magam elé fájdalmasan, miközben végigsimítottam az arcán.

Mire visszapillantottam, a szívemet ellepte a félelem. Madara helyett nem más, mint Kaguya volt.

Mit sem törődve velünk, kezdett el sétálni előre. Ja igaz, nem is sétált. Hanem lebegett. Mi az anyám kínja ez a nő?!

  Sétált, míg Sasukeék előtt meg nem állt. Ott elkezdett magyarázni, hogy mennyire hasonlítanak Ashuraékra Megrémített ez a nő. Nagyon is. 

Kakashi egy pillanatra felém nézett. Én pedig Obitora.

  - Bírd ki még egy kicsit..minden rendben lesz...minden - suttogtam magam elé, de Obitonak szántam, remélve, hogy meghallja szavaimat.

Kaguya csak tovább magyarázott a fiúknak, amit én már képtelen voltam elviselni.

  - Mi jó származott neked abból, hogy létrehozz egy ilyen Jutsut, hah?! - kiabáltam neki, nem érdekelve, hogy meghallja.

  - Huh? - nézett felém - Még egy Uchiha - suttogta magának.

  - Miattad szenvednek az ártatlan emberek. Miattad vagyunk ebben a Háborúban, mert létrehoztad ezt a haszontalan Jutsut! - állta fel hirtelen, mire ő közeledni kezdett felém - Nem érdekel mit teszel velem - hunytam le a szememet, s mire kinyitottam már a Mangekyou Sharingan tükröződött benne  - Szóval gyere! Nem érdekel! - kiabáltam neki.

Kaguya már elég közel volt ahhoz, hogy érezzem a rettegést, ami a szívemben lakozott, ettől a nőtől. Félelmetes az ereje, azt megkel hagyni... 

   - Mit tudsz te rólam? - nézett le rám, mikor már előttem volt pár méterre.

A torkom összeszorult. Megrettentett az ereje, de mivel nagy volt a szám, ezért nem fogom hagyni magamat. Hirtelen erős széllöketet éreztem, és nagy mennyiségű Chakrat, ami ismerős volt, mégis eltért a megszokottétól. Valamint éreztem, hogy hasonlít az enyémhez.

  - Mi..mi ez a Chakra...? - rezzentem össze.

Egyre közelebb került hozzám, a személy, kihez a Chakra tartozott.

  - Meglepetés - hallatszódott Kaguya mögül, egy nagyon is ismerős hang.

Kaguya hátrafordult, mire az illető egy akkorát behúzott neki, hogy kilóméreteket repült volna, ha a védőburok nem akadályozza ebben meg. Erősen csapódott neki. Az illető, aki a csapást végezte, a földre érkezett, harci pózban. Fegyvere máris a kezében volt.

Le..lehetetlen...ilyen nem létezik.

  - Ilyen nincs - a sokk eluralkodott rajtam, és ezt az arcomon is lehetett látni - Bekerültem az álomvilágba...?

  - Kakashi-sensei - szólt Sakura - Ki ez az alak?!

  - Lehetetlen - sokkolt le Kakashi is.

  - Akemi - hangom remegett, mint a nyárfalevél. 

Nem akartam hinni a szememnek. Egyszerűen nem.

  - Szia Nagu - mosolygott rám a bátyám, kinek halottnak kéne lennie.

Nem érdekelve, hogy miért van itt, rontottam neki, mihelyst felállt, s a torkánál fogva szorítottam.

  - Ne szórakozz velem! - kiabáltam vele erősen -  Mit keresel te itt?! Mit?! Halottnak kéned lenned, 2 éve! Hallottnak, érted! Akkor meg?! - nem tudtam megakadályozni, hogy a könnyek ne szúrják a szememet.

  - Ejnye...így köszöntöd, rég nem látott bátyádat?

Sakuráék itt lesokkoltak.

  - Te nem lehetsz Akemi...ő meghalt!

  - Nagu.. - nyögte ki nehezen - Csak hadd - jobban szorítottam, mire felszisszentett - Had magyarázzam meg.

  - Nagu! - szólt rám Kakashi, mire én leengedtem őt.

  - Akit megöltél, az nem én, hanem a klónom volt. Képtelen lettem volna meghalni, mert tudtam, hogy akkor nem lenne ki vigyázzon rád. Bár - nézett Obitora - Tévedtem. Mindenesetre Kimori, Guro, és Anomi tudta.

  - Mi...? Hisz Anomi összetört, amikor elmondtuk, hogy mi van!

  - Csak megjátszotta.

  - Lehetetlen...Hisz..hisz...a szüleinken lévő Jutsu, akkor oldódott fel, mikor meghaltál, és az a levél...

  - Ki mondta ezt neked? - mosolygott - Már azelőtt jóval feloldódott. A levél? Azt sajnálom. Kimoriéktől már megkaptam, hogy borzasztóak a hazugságaim.

  - Hogy..hogy tehetted? - engedtem utat a könnyeimnek - Hogy voltál képes így becsapni?!

  - Sajnálom - ráncolta össze a szemöldökét -  Nem akartam fájdalmat okozni.

  - Hát sikerült! - kiabáltam vele, majd közelebb mentem - Tudod te miken mentem keresztül?! És te mindvégig...mindvégig... - remegő kezemet felemeltem, hogy megüssem, azonban ő az utolsó pillanatban elkapta azt.

Gyengéden magához húzott, majd szorosan megölelt.

  - Mindent sajnálok...rettenetesen...

  - Annyira... - suttogtam összetörve - Annyira hiányoztál - szorítottam meg teljes erőmből a a pólóját.

Narutoek csak nézték, eme drámai pillanatot, ahol két testvér ismét magára talál.

  - De hogy? Hogy nem kerültél az álomba?! - szólalt fel Kakashi.

Ekkor Akemi elhajolt, majd Kakashira mosolygott. Összerezzentünk. Jobb szemében aktiválta a Rinnengant, majd vissza az eredeti szemére.

  - Lehetetlen...és még külön aktiválni se tudja - suttogta Sasuke.

  - Most ez lényegtelen - hunyta le a testvérem a szemét - Többet tudok Kaguyaról, mint ti - nézett ránk - Nagu, később megbeszéljük ezt az egészet, de most jól figyeljetek. Kaguya valószínűleg átfog titeket vinni, egy másik dimenzióba.

  - Micsoda?! - horkant fel Sakura.

  - Én nem mehetek veletek, mivel a Jutsujaim miatt, s a Rinnenganom miatt, kötve vagyok, ebbe a világba, s csak a Tér-Idő Jutsumba tudok menni. Viszont ti vigyázzatok, ha ez bekövetkezik  -sóhajtott.

Még mindig nem hittem el, hogy itt van, így nem tudtam mit hozzászólni.

  - Miközben jöttem, láttam kint pár embert. A Hokagék voltak igaz?

Kakashi bólintott.

  - Kimegyek hozzájuk, és addig kieszelünk valamit. Csak annyit kérek..vigyázzatok magatokra.

  - Hirtelen megjelensz, s ilyen idiótaságokat mondasz nekünk?! - néztem rá idegesen.

Könnyeim már nem jöttek. Már rég nem.

  - Majd megbeszéljük - sóhajtott, majd hirtelen eltűnt, s kívül volt, a burkon.

  - Nagu, jól vagy? - lépett mellém Sakura aggódva.

  - Igen...megvagyok -  sétáltam Obitohoz, majd felvettem őt, így a vállamon támasztottam.

Nem szabad ezzel foglalkoznom most, akármennyire is sokkoló.

  - Komolyan azt hittétek, hogy ennyivel árthattok nekem?! - jelent meg Kaguya - Hát legyen.

Remegett a föld, s bekövetkezett az, amit Akemi jósolt: Kaguya dimenziót váltott.

Remélem tetszett nektek ez a rész! ^^ Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, hogy kifejthessétek a véleményeteket, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről! ^^